Folytatsd a verset!

...
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. -
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe.'

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén
....................................................................................................

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?
(...)
 
...
Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.

Pilinszky János: Örökkön-örökké
------------------------------------------------

Álmaidból szőjj puha takarót,
s terítsd magadra,
mert kint hideg van.

Sződd nagyra,
hogy nekem is jusson belőle,
mert én is fázom.

Sződd még nagyobbra,
hogy mindenkit betakarhass vele,
mert hideg a világ és idegen.

Énekeld el az álmaidat,
és táncolj hozzá.
Dalod legyen melegem, táncod erőm.
...
 
...
Serény kezekkel öltsd a szálakat
készítsd el hamar, mert fázom
siess, hogy minden a helyére kerüljön,
mielőtt lemegy a fény.

Énekelj nekem,
suttogva, tündér-éneket
hogy gyönyörű álmunk legyen,
míg csendben alszunk,
s feledjük a fagy-sötét éveket.

Őri István: Álomtakaró
-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-~-


Hegyi házamból, vérpiros, kis
remény, tavasz s nyár bogara,
fedeles szárnyad emelintve
vágyad már ki, szabadba vinne,
réglátott katica?
Vadkan csörtet a havas erdőn
s varjaival károg a tél.
Bent víz vár, méz, lekvár, – ajándék:
hétszer-hét nap kell, vagy talán még
több is, hogy kint megélj!
(...)
 
...
Túlkorai fény csalt elő: jobb,
ha még ablakomban maradsz.
Az uj évnek vagy hírhozója,
mint a kéményseprő, a gomba
s a szerencsemalac, –
ne menj hát halni, pici Hétpötty!
Volna csak itt, példádon át
szemeimmel hátra s előre
a hét pecséttel zárt jövőbe
látna ma a világ!

Szabó Lőrinc: UJÉVI KATICA
--------------------------------------

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
...
 
...
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Tóth Árpád: Lélektől lélekig
-------------------------------------------


Szerelemnek rózsafája...
Árnyékában heverek,
Hulldogálnak homlokomra
Illatozó levelek.

Szerelemnek fülmiléje
Csattog a fejem fölött,
Képzetemben minden hangja
Egy-egy isten-álmat költ.

Szerelemnek poharában
Ajkamat fürösztgetem,
Nem oly édes másból a méz,
Mint ebből a gyötrelem.
(...)
 
...
Szerelem fejér felhoi
Errefelé lengenek,
Mintha engem látogatni
Jone egy angyalsereg.

Szerelemnek holdvilága
Rám aranypalástot vet,
Eltakarja, felejteti
Vélem szegénységemet.

Pest, 1848. január
Petőfi Sándor: Szerelemnek rózsafája...
* - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * -



Amikor én istent faragtam,
kemény köveket válogattam.
(...)
 
...
Keményebbeket, mint a testem,
hogy, ha vigasztal, elhihessem.

Nemes Nagy Ágnes: Amikor
-------------------------------------------------


Én tovább már nem birom,
túlnehéz lettem magamnak,
mézem felgyűlt éven át,
megáldottak ős hatalmak.
Szétfeszit, szivemnek telje,
Élet, hivtál, itt vagyok
s leborulni kényszeritnek
sziromlágy alázatok.
(...)
 
...
Vegyétek szerelmemet
mind kik éltek s élni fognak,
szétáradni vágy szívem
ital lennék szomjazóknak.
Erőimtől élednétek,
jertek, hadd szeresselek!
ezernedvű televénnyel
várok szomjas gyökeret.

Teljességem kinek kell?
nem hinni mohó szívemnek,
várlak, várlak hű barát
könnyítője terheimnek.
Ennyi erő már halálos,
csordult, érett hasztalan,
mégis csendes hullásomban
ezer tavasz magja van.

Hajnal Anna: Várlak, várlak hű barát...
--------------------------------------------------------

Magányos úton építek egy házat,
Betérhet hozzám, aki erre fárad,
Aki dalolva, virágot keresve,
Eltéved a mély életrengetegbe.

És őszi estén, míg az avar sír majd
S utolsó szirma hull a rózsáimnak,
Magányos vándor, múltakba révedve,
Emlékezik majd egy tündérszigetre.
...
 
...
És hírt hoz nékem élet tengeréről,
A csodaszépről, távoli tündérről,
Kit idevárok és aki nem jő el,
Csak egyre szépül a szálló idővel.

Juhász Gyula: Magányos úton...
----------------------------------------------------


Északi szél, mit csinálsz?
A dudádon mit dudálsz?
– Du-du, mindig ezt fújod.
Azt várom, míg elunod.

Most meg szederfánkra ülsz,
s szederfánkon hegedülsz.
Táncra hívod a havat
odakint a fa alatt.
...
 
...
Csupa táncos pihe-lány,
első táncos valahány;
fehér ruhás hópihe
lebben oda meg ide.

Hófarsang van. Itt a tél.
Azért dudál ez a szél.
Egy szál zenész magában
sípol, dudál a bálban.
Gazdag Erzsi: Hófarsang
***** ***** ***** ***** *****


Húzza a szánkót hegynek fel,
szuszog a Jankó hegynek fel.
Siklik a szánkó hegyről le?
Ujjong a Jankó hegyről le!
(...)
 
...
De puha fehér dunna a hó!
Még felborulni is jaj de jó!
Vörös az orra, a füle ég,
szuszog a Jankó, de húzza még.

Hajnal Anna: Szánkón
-------------------------------------------


Különbözünk, mások vagyunk,
de elfogadjuk már,
mert tudjuk jól, így tanulunk,
az élet jó tanár.

Becsüljük benne, ami szép,
öröm, és élvezet.
Az boldogul, ki hinni mer,
ki jót remél, s szeret.

A szabadságunk drága kincs,
s másokét tisztelem.
Úgy bánok mással, ahogyan
Ő is bánjon velem!

A barátság, elfogadás,
érzést adok, s kapok.
Ha elfogadsz, ha nem ítélsz,
a barátod vagyok...

Ha hiányzom, hívjál, s jövök,
ha kellek, itt leszek.
Ha megreked sorskereked,
én majd csodát teszek.
...

 
...
Meghallgatom a panaszod,
s a szívünk összeér,
együttérzésem majd segít,
lélekben több legyél.

A válladról majd leveszem,
a lelki terheket.
Látod, mit tesz a barátság,
mit nyújt a szeretet?

Aranyosi Ervin: Barátság-szeretet
--------------------------------------------------------


Látod? A cinke rám repült,
- a kis sapkám szélére ült.
Nem fél tőlem, mert tudja jól,
aki ránéz sapkám alól,
az becsüli az életet.
Boldog! Örül, hogy itt lehet!

Ő befogadja a csodát.
Neki a világ jó barát.
Ha megpillant egy madarat,
az boldogság, szép pillanat.
Mert Ő mástól csak jót remél,
s kinyílt, szerető szívvel él.
...
 
...
Figyeld hát meg, hogy mit tanít,
hogyan éli a napjait!
Legyél te is boldog, s szabad,
simogasson minden szavad!
Vezéreljen a szeretet,
utánozd Őt, a gyereket

Aranyosi Ervin: Tanulj tőle!
------------------------------------------

Nem tud úgy szeretni a világon senki,
mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
magát nem kímélte, csak értem aggódott.
...
 
...
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Örömkönnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

József Attila: Nem tud úgy szeretni
--------------------------------------------------------


Az elfogadás benned él, ne félj
Csak szíved teljességével élj
Hiszen a te szívedben minden ott lakozik
Amire sok ember csak vágyakozik

Ha vágyik valaki egy igaz mosolyra
Hozzád fut, tudja ott megtalálja
Az az őszinteség, mely belőled árad
Mindenkiben egy örök csodálat

Vak, ki nem látja szemed tiszta fényét
Süket, ki nem hallja szavad szelídségét
Kőszívű, ki nem érzi lényed melegségét
Ki nem kívánja magának mindezek meglétét
(...)
 
...
Ha benned még mindig kétségek tolongnak
Kérdezd meg életét veled megosztó társadat
Neki ez nem kérdés, válaszként a szemedbe néz
S belőled tovaszáll akkor minden kétség

Nem hiheted, hogy a világ el nem fogad
Ki vagy az egyik legalkalmasabb
Ha nem fogadna el Isten teremtménye
Megkérdőjeleződne az elfogadás léte.

Dévényi Erika: Elfogadó szív
--------------------------------------------------------

...Nem itt, nem itt van az én világom;
Más vidék az, ahova én vágyom!
Illatosabb, napfényesebb róna,
Mintha nem is az a napja volna.

Erdő, mező változatos színnel -
Mesteri kéz olyat soh'se színel:
Kék ligetek, kék hegyek aljába'
Fürödik a puszták délibábja.

Ott van az én egyszerű tanyácskám,
Mintha most is szemem előtt látnám;
Kertem is van: talpalatnyi birtok...
Most is abban ültetek és irtok.

Csemetéim bodorodva nőnek,
Hosszú sorral mind elémbe jőnek,
Örömarccal, mint hálás növendék,
Mutogatván a piruló zsengét.
...
 
...
Nőjetek is nagyra, kicsiny fáim,
Szülőhazám kedves rónatájin:
Hadd legyen ott jó pihenésem még,
Mielőtt egy hosszabb útra mennék.

Lombjaitok hűse ha beárnyal:
Zeng fölöttem szózatos madárdal;
Ismerem én e madarat régen,
Dalt ezután is hoz az énnékem.

Arany János: Vágy
~~ * ~~ * ~~ * ~~ * ~~


A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.
(...)
 
...
Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.

Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.

Bényei József: Végrendelet
------------------------------------------------




A nyári busz fullasztó melegében,
Kék-bóbitás sapkája keretében,
Anyja mellére békén odabújva,
Szemben velem egy esztendős fiúcska.
Szeme azúrját kerekíti tágra,
Úgy néz a furcsa idegen világra,
Ami én vagyok, aki mostan boldog
Gyönyörűséggel arcába mosolygok.
Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig,
Míg szirom arca gömbölyűre válik,
Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán,
És édesdeden visszamosolyog rám.
Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
...
 
...
Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! -
Hogy a szeretet szólítja szememben!

Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolyra vissza tud mosolyogni!

Ó, ha lehetne, hogy az, aki Atyja
Minden mosolynak, nekem is megadja,
Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek:
Friss antennája minden szeretetnek.

Sík Sándor: Mosolygó gyermek
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *


Magam vagyok.
Suhog, lobog
A kályha.
Rőt fény remeg
A reszketeg
Homályba.

Kint bús a táj.
Hószárnya száll
A télnek.
A föld felett
Szilaj szelek
Zenélnek.
(...)
 
...
A szikra száll,
A félhomály
Megéled.
Mozdul a csend,
És fölmereng
A lélek.

Szorong, remeg,
Mint szellemek
Dalára.
A Tűz lobog.
Suhog, dohog
A kályha.

Sík Sándor: Este
--------------------------------------


Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
(...)
 
...
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Ady Endre: Héja-nász az avaron
-------------------------------------------

Ha volna egy kevés remény,
a lelketek megmenteném,
ti drága-drága szentek,

kik ültök otthon tétován
az elhagyott szobák során,
s este sétálni mentek.
...
 
Vissza
Oldal tetejére