Folytatsd a verset!

...
De nincs remény, de nincs remény,
az élet az kemény, kemény,
én száz mérföldre estem.

Mi segítsen az életen,
varázsszer ott fönn sem terem
a bűvös Budapesten.

Jaj, barna, csúnya bútorok...
gipsz-szobrok... sírva bódorog
itt az a régi gyermek.

Mi volt valaha tiszta rend,
énnekem fáj, és bárha szent,
hiszem most őrületnek.

Hogy éltek itten, kedvesek?
Sopánkodtok: "Megint esett...",
de a nap is süt, untig.

Az örömötök annyi csak,
hogy egy kismacska néhanap
az öletekbe ugrik.

Becéztek minden kicsikét,
aranyhalat, kutyát, csibét,
mi gyönge és szegényke.

Szóltok: "Képzeld csak, édesem,
multkor meggyszósz volt, édesen,
mint valaha, hat éve."

Az esemény... Mi esemény?
Az, hogy kisült a sütemény,
s megáll egy úri, ringó

kocsi a házatok előtt,
és hogy jó a barackbefőtt,
és hogy megért a ringló.

Olykor mulatság, Anna-bál,
a kis tó tündérfényben áll,
ladik hasítja rengve.

Ha látom is, nem látom én,
odaviszem az átkom én,
és fáj a zaja-csendje.

A városházán ragyogó
piros-fehér-zöld lobogó,
és ha feketét láttok:

"Ki halhatott meg?" kérditek,
a szívetek nem érti meg,
és elfagy tőle szátok.

Most már az este lehajolt,
a park felett sétál a hold,
s a Kossuth-utcán porzó,

zöld ködbe jár az úri nép,
hallgatja a cigányzenét,
és áll az esti korzó.

A holdat látom égni még,
s a régi még, a régi még,
a régi-égi hold még.

Apám, anyám, öreganyám,
kishúgom, bár - mint hajdanán -
én is a régi volnék.

Mert vén Szabadka, áldalak,
mint hosszú, bús évek alatt
hittem sorsnak, hazának,

te álom voltál és regény,
poros hársfája "A szegény
kisgyermek panaszá"-nak.

Ti meg, jó lelkek, éljetek,
már nem lehetek véletek,
s nem látom soha többé,

hogy vési a szobrász idő
a búsító, a békitő
arcotok csúnya tömbbé.

Csak azt tudom, hogy hat felé
kimentek majd a gyors elé,
nem vágytok semmi másra,

és nézitek, a pesti gyors
hogy vágtat el, mint messzi sors,
új és új állomásra.

Kosztolányi Dezső: Ha volna egy kevés remény,
---------------------------------------------------------------------


Régi emlék szebb minden napsütésnél
A halk esőjű, őszi bánat...
...úgy voltál szép te is,
Ha szemed könnybe lábadt...
(...)

...
És úgy vagy most a legszebb:
A múltba tűnve távol, -
Köztünk lebeg egy ismeretlen,
Nagy, sűrű fátyol...

Megbékült emlék, régi dal
Elhervadt koszorú...
Csak az lehet ilyen szép
Ami nagyon, de nagyon szomorú!

Dsida Jenő: Régi emlék
• • • • • • • • • • • • • • • •



Még nem késő
fönnmaradni
még nem késő
megtanulni
ki volt Ady ki a Krúdy
titkos történelmet bújni
valójában kik vagyunk mi
még nem késő
összefogni
(...)

...
versbe bújni tudakolni
mi az ember mi a nemzet
még nem késő
fönnmaradni
még nem késő
az embernek
a nemzetnek
boldogulni.

Gyurkovics Tibor: Még nem késő...
------------------------------------------------------

Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől ázott,
óh, hogy te nem látod ezt.
Arcom halovány és bús, mint a hold,
És sírok szüntelen.
Szememnek tüze nem éget már,
ajakam hamuszín és vértelen,
Mert te, kedvesem, távol vagy tőlem.
A nap nem süt, szomorú az idő.
És én mégis rólad gondolkozom.
...

...
Temetkeznek a fák. Ezer színben
feküsznek a levelek. És te
nem látod ezt, nem vagy itt mellettem.
Mindjárt elzarándokol a rózsa is.
Mindenki elhagy engem.
Mint ahogy te is elhagytál engem
Fehér rózsatő virága.

Bartalis János: Fehér rózsatő virága
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Napos mohán
melegszik a
botszemü kis
csigabiga;
korán kibujt
s most vár, pihen,
fél és örül,
mint a szivem,
(...)

...
nem tudva: itt
van-e a tél,
vagy új tavaszt
hoz már a szél;
nem tudja még,
mi a világ:
ibolya, vagy
csak hóvirág?

Szabó Lőrinc: Csigabiga
--------------------------------------------


Avarruhába bújt a föld
a fázós fák alatt,
amíg a szél, a dölyfös úr
a tájon átszaladt.

Zörgetve fákat, bokrokat,
haladt a hegytetőn,
mögötte rétek borzongtak
kopáran, reszketőn.

Az erdő kábán álmodott,
álmában égig ért,
álma langyos, új tavaszt,
szikrázó fényt ígért,
(...)

...
hol fészek ring a lombokon,
s körötte dal fakad,
és éjjel minden odvában
mókusok alszanak.

Álmodik a völgy, a rét,
a tó is megpihen,
miközben zúg a hűvös szél;
az őszi rekviem.

Mentovics Éva: Őszi rekviem
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Együtt összhang s szerelem
Lelkeden és lelkemen.
Ágaink keverve fenn
S gyökereink odalenn.

Ágainkon örömek,
Csiripelők, édesek;
Lábunk alatt halk erek:
Ártatlanság, szeretet.

Rajtad almát hord az ág,
Rajtam tündöklő virág;
Lombod hinti illatát,
Benne lágy a gerle-ágy
(...)

...

Fiókáit eteti,
Bús énekét lengeti;
Lombod bűbájjal teli
A szerelmet hirdeti.

Ott fészkel a szerelem,
Ott alszik az éjeken
S nappal ugrál eleven
Ágaink közt szüntelen.

William Blake: Dal
Weöres Sándor fordítása
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Versben

Nem kell hozzá vagyon, nem kerül pénzbe,
nekem a mosolyod mindent megérne.
Ha felnéztem az üresedő égre,
a szívem tőle mindig csak azt kérte,
Te légy a sorsom alkonya, estéje.

Ha elsodornak tőlem a nappalok,
és majd teljesen magamra maradok,
egyedül vívok élet-halál harcot,
akkor is megőrzöm csókjaid, arcod,
hogy láthassalak, még élni akarok.
...

...
Szonettben

Nem kell hozzá vagyon, nem kerül pénzbe,
ha elsodornak tőlem a nappalok,
és majd teljesen magamra maradok,
Te lény a sorsom alkonya, estéje.

Nekem a mosolyod mindent megérne,
amint vívom az élet-halál harcot,
a szememben őrzöm gyönyörű arcod,
nem nézek fel a kihűlt, fakó égre.

Sugarad áttör a szürkeségen majd,
az elszáradt ág is zöld rügyeket hajt,
és sivár börtönöm már meleg otthon.

Kudarcok kockáit rakom, rendezem,
a legnagyobb ajándék, ha itt, velem
leszel, jöjj, nevessünk a gonosz sorson.

Mezei István: Nekem mindent megérne
.............................................................................


Megtágul ismét a tömött
világ. Ágbogaik között
egyre nagyobb darabokban
őrzik a fák az eget.

A végtelenből jő a szél,
szárnyán madár és holt levél,
messze röpülnek a széllel -
lankad a nyári verő.

Az ablakodnál ülsz, s figyelsz,
vagy tán csak ülsz, nem is figyelsz -
szürke ború a szivedben,
hallgatod énekeit.
...

...
Volt egyszer pártod és hadad,
most itt tűnődöl egymagad –
ó, nem elég, ha szeretnek, hogy te szeress, az a fő

Sötét-hajú, mi lesz veled,
ha majd az ősz benned temet,
benned alél el az élet, száll a levél, a madár?

Csorba Győző: Őszi kérdés
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Furcsa lesz majd az ablak mellett
a decemberi hó ha hull
függönye mögött arcod látom
már tudom nézni józanul

Van ágyam, reggel teaillat
szívem magának rak tüzet
tenyeremben megül egy csillag
lesz hóesés is nélküled
(...)

...
Befordultam a sarkon
az úton szembe jött velem
fázósan, kopott kabátban
egy tegnap esti szerelem

Nézd megkoptak a sárgák
megfakultak a kékek
magunkra maradtunk
őszi töredékek

Szabó Éva: Őszi töredékek
----------------------------------------


Láttam a napot, súgta a szélnek:
Várnak a tavak, csónakok, stégek.
És tényleg a táblán virul egy szó,
Csupaszín betűkkel: VAKÁCIÓ!

Két hónap napfény vár ránk a nyárban,
Kószálunk vígan viruló tájban,
Hűsítő tavakra, strandokra járunk,
Nincs is ilyenkor boldogabb nálunk.
(...)

...
Tekergünk sokat, nem riaszt felhő,
csalogat mező, hívogat erdő.
Aranykalász közt pipacsok égnek,
kék búzavirág suttog a szélnek.

Távol a gyorsvonat füttye után
kaláccsal, cukorral nagymama vár.
Játszani, nyaralni, élni de jó!
Szeretünk, szeretünk, VAKÁCIÓ!

Andók Veronika: Vakáció
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -


Hosszú sorban jönnek, mennek,
Apró ördögök, de szentek,
Homlokuk friss, meleg kenyér,
Szén a szemük, szénparázs.

Hosszú sorban jönnek, mennek,
Mint a virág, úgy szeretnek,
Ugy szeretik a fiúkat,
Akárcsak a gyöngyvirág.
(...)

...
Hosszú sorban jönnek, mennek,
Ha sírnak is: csak nevetnek.
Messze vannak, messze vannak,
Mint a vídám csillagok!

József Attila: Nyolcesztendős lányok
--------------------------------------------------------


Valami van:
a változás.
Valami van:
mi oly csodás.
Én veszthetek,
de nem vesz el ő,
a félszemmel siró,
félszemmel nevető.
Valami van:
öröm és iszony.
(...)

...
Valami van:
a földi sikon.
Valami van:
ezt érezem,
tapintja velőm
és látja kezem.
És hirdetem
búsan-vigan
és esküszöm:
Valami van.

Kosztolányi Dezső: A kártyás imája
♠ ♥ ♣ ♦ ♠ ♥ ♣ ♦ ♠ ♥ ♣ ♦ ♠ ♥ ♣ ♦ ♠ ♥ ♣ ♦


Én én vagyok magamnak
s néked én te vagyok,
s te én vagy magadnak,
(...)

...
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.

Radnóti Miklós: Kis nyelvtan /Előhang egy "monodrámához" -részlet
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Többé nem csatangolunk hát
ily késő éjbe már,
bár szivünk csöppet se lomhább
s ragyog még a holdsugár.

Kardról lehull a hüvely
és a lélekről a mell,
nem liheghet szűntelen:
a szívnek béke kell.
(...)

...
Bár az éjben érzelem gyúl
s túlhamar megtér a nap,
nem csatangolunk ezentúl
holdas ég alatt.

George Byron: Többé nem csatangolunk… Devecseri Gábor fordítása
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Földre rogytam itt az erdő szélén,
tudtam: az út célhoz sosem ér.
Fűszálak másznak fülembe fürgén,
virágmagot hord számba a szél.
(...)

...
Kinek is kell még az én dalom?
Messziről ágyúk dörgése horkan.
Erdő széle most az otthonom,
hűvös árnyat iszik szomju torkom.

Iszik, s érzem elszunnyadva még:
szívem madárdallá olvad szét.

Talvik, Heiti: Menekülő //Képes Géza fordítása
---------------------------------------------------------------------------



Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja
(...)

...
Az urak, a dámák
Ugye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezítlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja.

Szép Ernő: Pitypang
************************


Három napja szivemen
hintázik a szerelem,
hintázik a szerelem
három napja szivemen.

Hintán piros szoknya ül,
piros szoknya elrepül,
fehér pendely penderül,
fehér pendely elrepül.
(...)

...
Száll a hinta, föl-le száll,
meztelen lány rugkapál,
keze, lába, haja száll,
nevem után kiabál.

Három napja szivemen
hintázik a szerelem,
hintázik a szerelem
három napja szivemen.

Kormos István: Három napja
---------------------------------------------


Az életed, ha úgy tetszik, leélted,
nem öltek meg sem bombák, sem keretlegények.

Nem vetettek soha börtönpince mélybe,
Bátran tudtál nézni mindenki szemébe.

Nem kényszeríthettek hamis vallomásra,
Bűnöd nem volt, így nem is kenhetted másra.

Választottál eszmét, csillagot magadnak,
Nem olyat, mit mások melledre varratnak,

Hanem szívből jövőt és igaznak látszót,
Hű mardtál hozzá, nem váltottál zászlót.

A viharos század végigzúgott rajtad,
Sorsod ritkán fordult úgy, ahogy akartad,
(...)

...
De mindig futotta hitre, emberségre,
Szép, okos szavakra, végső menedékre.

Az életedet, ha úgy tetszik, leélted,
Kevesebb év jutott, mint ahogy remélted,

De ha van öröklét, örökké szeretlek,
Nem a puszta földbe, magamba temetlek.

Ágai Ágnes: Ennyi
• • • • • • • • • • • • • •


Illatod a földben hagytad, mélyen
És az arcod, mint a hó, kedves, fehér.
Szerelmes méhek kelyhedbe nem járnak,
Lehullsz, mikor még híre sincs a nyárnak,
És marokkal tép, aki elér.
(...)

...
Nem ismered a daltzengő májust,
Szirmodra fagy hideg, ónos eső,
Mégis szívemen hordom bokrétádat,
S ha nem néznek, megcsókolom a szádat,
Mert te vagy - te vagy a: Legelső...

Fekete István: Hóvirág
-------------------------------------------


Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,
nyírkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.
...