Folytatsd a verset!

...
Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.

Rab Zsuzsa: Dúdoló
--------------------------------------------

Mihelyt jókor reggel
felszikkadt a harmat,
a méhecske többé
nem ismer nyugalmat.
Repdes ide, s tova,
virágról virágra,
majd a ligetbe száll,
majd a rónaságra.
...

...
Megnéz figyelmesen
minden virágkelyhet,
s örül, ha egy kis
mézrevalót lelhet.
Nem csügged, ha kevés
méz van egy virágban
“Sok kicsi, sokra megy”
– dúdolja magában.

Garay János: A méhecske
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *


Spanyolhon. Tarka hímü rét.
Tört árnyat nyujt a minarét.
Bús donna barna balkonon
mereng a bíbor alkonyon.

Olaszhon. Göndör fellegek,
Sötét ég lanyhul fülleteg.
Szökőkut víze fölbuzog.
Tört márvány, fáradt mirtuszok.

Göröghon. Szirtek, régi rom,
ködöt pipáló bús orom.
A lég sürű, a föld kopár.
Nyáj, pásztorok, fenyő, gyopár.

Svájc. Zerge, bércek, szédület.
Sikló. Major felhők felett.
Sötétzöld völgyek, jégmező:
harapni friss a levegő.

Némethon. Város, régi ház:
emeletes tető, faváz.
Cégérek, kancsók, ó kutak,
hizott polgárok, szűk utak
(...)

...
Frankhon. Vidám, könnyelmü nép.
Mennyi kirakat, mennyi kép!
Mekkora nyüzsgés, mennyi hang:
masina, csengő, kürt, harang.

Angolhon. Hidak és ködök.
Sok kormos kémény füstölög.
Kastélyok, parkok, lapdatér,
mért legelőkön nyáj kövér.

Svédhon. Csipkézve hull a fjord,
sötétkék vízbe durva folt.
Nagy fák és kristálytengerek,
nagyarcu szőke emberek.

Ó mennyi város, mennyi nép,
Ó mennyi messze szép vidék!
Rabsorsom milyen mostoha,
hogy mind nem láthatom soha!

Babits Mihály: Messze... messze...
----------------------------------------------------


Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tőlem elszaladt.

Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.

Mint a felhőkbe nyúló hegytetőkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.
(...)

...
E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.

Olvasgatok, sétálok, eltűnődöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.

Lassúdan járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!

Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
– neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.
(...)

...
Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája – válla, mint a hó –
nyírfák között épp emelinti leplét.

Jékely Zoltán: Tavasz-hívó
------------------------------------------------------


Néha elbotlunk és vétkezünk,
Van, amikor el is süllyedünk.
Olykor szürke, fakó lesz a táj,
De fel kell állnunk, továbbmenni muszáj!

Néha álmaink sokáig váratnak,
S elveszítjük odaadásunkat.
Talán eljön az is, amikor egyedül ébredünk,
De akkor is tovább kell küzdenünk!
...

...
Sokszor és sokat vágyódunk, tervezünk,
Bár nem mindig ugyanoda érkezünk.
Szívünk hasogat, annyira bánt.
De erősnek kell lenni; hidd el, muszáj!

Hibáinkat kiradírozni nem lehet.
Nem törhet össze az sem, ki már nem szeret.
Az élet tele van próbatételekkel.
De menni kell, hát kelj végre fel

Koki Diána: Tovább menni muszáj
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Emitt a völgy a lábaidnál,
a forrás, melyből sosem ittál,
amott a fehér országútja
s a szikár hegység csapott kúpja.

Így élnek örök szomszédságban
e megszokott, külön világban,
így élnek évszázadok óta,
s ha nem volna az ország útja,

amit az ember keze döngölt,
úgy ráncosodnék itt az ős föld,
oly változatlan egy-alakban,
mint valaha a kőkorszakban.
(...)

...
Nézem kitartón, moccanatlan,
s megkísérlem, hogy befogadja,
ezt a nagy, pihentető, áldott,
kihívó mozdulatlanságot.

A szemem szinte beleájul,
ő áll és nem vesz tudomásul,
nem szól, nem moccan, meg sem érez,
csak van - s alighanem elég ez.

Majtényi Erik: Emitt a völgy
---------------------------------------------


Mire szájamra jut mire szájadra jut
elnyomorodik
megromlik a szó
Behabzsolta a száj a test tudását
Folytonos félreértések között botorgunk
Nincs jobb beszéd?
Bölcsebb ha hallgatunk:
nem kavarunk keserűséget
(...)

...
Nekem elég hogy vagy
Legyen neked is elég hogy vagyok
És mert az ölelés is
csak darabos kiáltás
benne se bízzunk egymagában
Hanem bízzunk a test
köznapi életében
mely szürke semmiségek
gyönyörű orgonáján
zengi ki a szerelmet.

Csorba Győző: Bízzunk a test köznapi életében
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •• • • • • • •


A fényt miért
mutogatod?
Ha nekünk morzsáit
sem oszthatod?

Körülhatárolt életünkben,
meghatározott tetteinkben
a szabadságot csak
pénzért árulod.
(...)

...
Bocsásd meg amiért
mindig vádollak,
engem főleg a korlátok,
határok, szabályok
zavarnak.

Beke Zsuzsa: Ennyi
---------------------------------------


Nem hittem, hogy létezik barát,
Kinek hiánya ennyire fájt!
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát.
A távolság s idő tovatűnt, most újra süt a nap,
Ismét láthatom kedves barátomat.
Mit vártam eljött, és újra nekem beszélsz,
Mondod ismét: "Azt sem meséltem még...!"
Felcsillan kék szemed és kedves mosolyod,
Én kizárom most az egész világot,
Szívemmel, lelkemmel szavaid hallgatom.
Nem tudtam, hogy van ember,
Kinek hiánya így fájhat!
(...)

...
Kinek sóvárogva várt szívem, egyetlen szavára.
Aki most újra megnevettet, ha szomorú vagyok,
Fenn az égen, még a nap is szebben ragyog.
Csillogóbbak az égen a csillagok,
Felszárad az eső, ha veled vagyok.
A vihar lecsendesül és minden oly békés,
Mint veled együtt, minden egyes lépés.

Nagy Edina Holdsugár: Ha hiányzik egy barát II. ... http://www.poet.hu/vers/5878
Csatári Éva Edua: Nem hittem volna
****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ******
Szia Beuska, mint látod, két szerző is található a versre. Szerintem az első az eredeti!
****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ****** ******


Éjszín lepkék örvényében
barna leány hajlós lépte.
Nyomában könnyű ködkígyó
fehére.

Lebben a föld
fények egébe.

Egy sose-volt vad ütem
láncán lépdel,körbe térve.
szíve zengő színezüstből,
tőrt ragad a jobb kezébe.
(...)

//Szia Huncili!! akkor sikerült megint jól beleválasztanom, köszönöm pontosságodat!!!

...
Hová hajt a furcsa ritmus,
siguiriya,merre mész te?
Fájdalmad mész és virágfürt-
milyen hold hajol le érte?

Lebben a föld
fények egébe.

Federico Garcia Lorca-A siguiriya tánclépése
------------------------------------------------------


Ha van még Jó bennem, óh, uram,
Kérlek és nem is szomoruan,
Óh, mentsd meg belőlem.

Hiszen annyi jósággal jövék,
Ám lelkemnek szemérem-övét
Letépte világod.
(...)

...
Valamikor voltam örömöd,
Ne hagyj itt ocsmány, bús végek között,
Nagy gyalázatomban.

Most, hogy Bűn és Idő elszaladt:
Úgy menjek el, mint kiben maradt
Egy kevésnyi Jóság.

Ady Endre: Egy kevésnyi jóságért
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


S ha ág dobol az üvegen
és megremeg a nyárfa,
mintha jönnél lábujjhegyen
s én ülök várva, várva.

S ha tó vizébe kábítón
a csillagfény aláhull,
mintha zsongulna száz kínom
és minden megvidámul.
(...)

...
S ha sűrü fellegek közül
a hold lenéz a földre,
a lelkem benned üdvözül
és rád gondol örökre.

Mihai Eminescu: S ha ág dobol az üvegen... (Dsida Jenő fordítása)
------------------------------------------------------------------------------------


Fontos, hogy megtanuld: nem
szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ
legfantasztikusabb szilvája,
érett..., zamatos..., kívánatosan
édes, és kínálhatod magad
mindenkinek, de ne feledd:
lesznek emberek akik, nem
szeretik a szilvát. Meg kell
értened: hogy te vagy a világ
legfantasztikusabb szilvája, és
valaki, akit kedvelsz, nem szereti
a szilvát, megvan rá a
lehetőséged, hogy banán legyél.
(...)

...
De tudd, ha azt választod, hogy
banán leszel, csak középszerű
banán leszel. De mindig lehetsz a
legjobb szilva. Vedd észre,
hogyha azt választod, hogy
középszerű banán leszel, lesznek
emberek, akik nem szeretik a
banánt. Töltheted életed további
részét azzal, hogy igyekszel jobb
banán lenni, ami lehetetlen hisz te
szilva vagy, de
megpróbálkozhatsz megint a
legjobb szilva lenni...

Hajnal Anna: Nem szerethet mindenki
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Varjakkal a város tele,
megvesz az Isten hidege,
megvesz az Isten hidege!

Nem kék az ég, hanem fakó,
s miként a csont, ropog a hó,
miként a csont, ropog a hó.

Fákon, pucér bokrok alatt
rigók gyászolják a nyarat,
rigók gyászolják a nyarat.
(...)

...
Szomorúak, búsak, némák:
csak a telet vészelnék át,
csak a telet vészelnék át.

Csak e jégvirágos telet:
aztán zenghet a kikelet!
Ugye, kis cinkék, verebek?

Utassy József: Megvesz az Isten hidege
.....................................................................



Unatkozik az eső,
lógatja a lábát,
messze van még az este,
hogy üsse el napját?

Kéne enni valamit,
mit főzzön ebédre?
Kása, málé, főzelék,
elkészülne délre.
(...)

...
Szitál egy kis hódarát,
szór bele sok lisztet,
kever bele ködmagot,
kavar bele szelet.

Elkészült már az ebéd,
vihar lett belőle,
záporozik az eső,
szaladjunk előle!

Orgoványi Anikó: Eső főzőcske
˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘


A kertek felől szelíden,
és szinte lopakodva
az ablakig merészkedett,
s orrát az üveghez nyomta.
Ki kellett nyitnom az ablakot.
Bejött, kacagott s elfutott,
és futott városszerte.
Összejárt minden zegzugot,
s az utat fölseperte;
a lányok hajába beletúrt,
s a menyecskék tömött kontyát
szertezilálta kéjesen:
„Tavasz van, tavasz!” – mondták.
(...)

...
Állványról állványra szökött,
a kőmives már várta,
s menten ingujjra gyürkőzött:
„Maltert hé!” – kiabálta.
És szállt, száguldott, szállt a szél,
agitált háztól házig:
„Mozgás, emberek, tavasz van,
vén ember, aki fázik!”
És szállt, száguldott, szállt a szél:
s délben minden ház ormán
jókedv-zászlókat lengetett
e kamasz forradalmár.

Kányádi Sándor: Márciusi szél
---------------------------------------------


Nagyon egyszerűen kellene szólni
ebben az agyonbonyolított világban.
Veretes, tiszta, igaz beszéddel
lehántva a sallangokat,
az utánzatok idegen koloncát,
a cifra cikornyák vadhajtásait.
Fehér szavak kellenének,
újra felfénylő, megtalált szavak,
lesikált, erős tölgyfa szavak,
masszívak, faraghatóak,
kemények, érthetők.
(...)

...
Vissza kell adni hitelét,
becsét, szépségét a szónak,
a szóra érdemes szavaknak,
melyekkel szót válthatunk,
és szót érthetünk egymással
jó szóban szűkölködő korunkban.

Ágai Ágnes: Szó ami szó
****** ****** ****** *******


Szobám: a harmadik emelet
S aki szeret,
Gondolja meg, mert hosszú az út,
Mert rossz, hazug,
Aki tagad.
(...)

...
Drágám, te ne erőltesd magad:
Az áldozat
Sokkal több, mint három emelet
S hogyha veled
Találkozom:

Én az egész valómat hozom
S nem átkozom,
Aki csupán félig jön ide,
Mert nincs hite:
Ne jöjj ide.

Ady Endre: A harmadik emeletre
------------------------------------------------


Fején bús aranykoszorú.
Az arca halvány, szomorú.

A szeme messze, messze néz,
Az ajka néma szenvedés.

A lelke arcán úgy ragyog,
Mint szőke éjben csillagok.
(...)

...
Mosolya fátyol, szava dal,
Gyönyöre: rózsás ravatal.

Ki ez a lány? Elkérdezem.
Szép és bús. Angyal. Idegen.

Juhász Gyula: Egy képre
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Most, hogy napom immár leáldozóban,
Hallom, cseléd voltál csak Tobosóban.
Szemre nem ékes és lélekre lenge.
Ó életem reménytelen szerelme!

Hiába mégis. Szép volt síkra szállva
Rohanni szélmalomra és halálba
És elpüfölve és a porba rogyva
Hittel fölnézni szűzi csillagokra!
(...)