Folytatsd a verset!

biztos a citátumon láttad
------------------------------------------

...
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit.
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

Zelk Zoltán: Ez már az ősz
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél.

Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.
(...)

...
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az őszi sárból,
ti szegény három falevél?

Weöres Sándor: Ballada a három falevélről
...........................................


Felébredt a nap, kapuját kitárta,
Nótával köszönti a dalos madárka.
Ébredez az erdő, már a rét sem alszik,
Madár dalolása messzire elhallszik.

Harmat rezeg az ágon, fénye meg-megcsillan,
Rásüt a napsugár s egyszerre elillan.
Ragyog az áldott nap, a szellő se lebben.
S dalol a kis madár mindig ékesebben.
(...)

...
Fölkelt a méh is, döngicsél a réten,
Zümmög a bogárka, röppenésre készen,
Szárnyát száritgatja meleg napsugárban,
Megfürödvén előbb harmatos virágban.

Dalolj madár, dalolj, örvendezz a nyárnak,
Dalolj, amig a szép napok le nem járnak.
Majd jön az őszi szél, elhervad a virág...
Dalold, amig lehet! ó, de szép a világ!

Benedek Elek: Reggeli dal
****************************


A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.

Az alkony lila fátyla alatt
Tarka tehenek hada halad,
Vígan elbődül, hisz haza tart,
De ez már őszi csapat.
(...)

...
A kertben tarkán égő színek,
Virágok, dúsan vérző szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már őszi pompa mind.

Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt!

Juhász Gyula: Október
-------------------------


Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:
(...)

...
úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket és a köpködőket.

Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.

Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy fölöttünk csak az Úr itélhet.

Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.

A megbocsájtást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
(...)

...
Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.

A gyilkos ember hangját, aki részeg
S a szeretet szavát feszítené meg.

Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.

Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.

Juhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért
-------------------------------------------------


Tengernek születtem,
s csak egy vízcsepp lettem.
Erdőnek születtem,
s egy árva fa lettem.

Madárnak születtem
és csak két szárny lettem.
(...)

...
Két szárny lettem csupán,
amely meg-meglebben,
fölszálltam s eltűntem

a kék végtelenben.

Falu Tamás: Tengernek születtem
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •



Benne valami bűvös láng lobog,
egybefonódnak távoli vidékek.
Egyedül vele társaloghatok,
amikor mások közel lépni félnek.
(...)

...
Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,
mikor elhagynak sorra a barátok,
mint tavaszi vihar, zeng, énekel,
mintha megszólalnának a virágok.

Anna Ahmatova: Zene / Rab Zsuzsa fordítása
-----------------------------------------------


ez a hold is ugyanaz
el is múlt az a tavasz
volt már ilyen telihold
ami volt egyszeri volt
álltak már a fák ilyen
néma hadseregnyien
s megindult már a sereg
tavaszt telet nyerni meg
volt már olyan hogy a nap
fényétől ki-kilyukadt
az az árnyék ami mint
páncélját mint a kitint
hordta a fát házfalat
se a fából
se a házból
mára semmi nem maradt
(...)

…
ez a kezdet ugyanaz
éppen ugyanaz a vég
ami télen behavaz
olvad tavasszal a jég
az a búzatáblanyár
s minden mi valami már
valahogy a semmi még
Jónás Tamás: Néma hadsereg

Én én vagyok magamnak
s néked én te vagyok,
s te én vagy magadnak,
két külön hatalom.
(…)

...
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.

Radnóti Miklós: Kis nyelvtan
--------------------


Ha kinyitom, bemegyek,
ha becsukom bent leszek,
de hogyha már bent vagyok,
csak kimenni akarok.
Tölgyfa kapu mögöttem,
széles világ előttem.
(...)

...
Kint is vagyok, bent is vagyok,
holdudvarban megfordulok,
Napkorona fejemen,
Csillag csillan szívemen.

Orgoványi Anikó: Kapu
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°


Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyölt a fán.
Sárga rigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó;
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.
(...)

...
Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek magas fenyők alatt;
kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó,
de halni szebb, de halni jobb,
s én mosolygok és meghalok.

Erdélyi József: Reggel
.........................................


Öreg fa odvában
bagoly huhog,
öreg fa lombja
hajlik, susog,
öreg fa ága
makkot terem,
pulyamakk szunnyad
édesdeden.
(...)

...
Szunnyad a tölgy is,
hallgatag áll,
éjjeli holdfény
zeng, muzsikál,
körül az erdő
hajlik, inog,
öreg fa odvában
bagoly huhog.

Dénes György:Öreg fa
^^^^^^^^^^^^^^^


Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
(...)

...
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csipik az esték.
Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hüvös és öreg az este.

Weöres Sándor: Valse Triste
-------------------------------


Fütyörész egy pajkos
szélgyerek,
bolyhos barkaágak
lengenek,
ragadós rügyecskék
bomlanak,
pilleszoknyát szárít
déli nap.

Odafent egy felhő,
csöpp fodor,
égi réten árván
bandukol,
eltévedt a szélben,
pityereg,
könnye futó zápor,
lepereg.
...

...
Iszkol a sok hangya,
hazafut,
de mire elérnék
a kaput,
áprilisi zápor
el is áll,
jót nevet a huncut
napsugár

Fésüs Éva: Áprilisi tréfa
* * * * * * * * * * * * * * * * * * *


Mindenkinek tetszeni nem lehet,
Mint a vadszőlő, deres a fejed.
A nők, e sápadt, sovány angyalok
Kenyérért állnak, rőt hajuk lobog
S mint a répa, retek és mogyoró,
Pattog az ősz és ropog a dió.

Minden megérett. Nézd, itt a kezem.
Szorítsd meg, vágd le…Nem védekezem.
Robban egy szó, mint az őrült atom
Felhőre ülök, lábam lógatom
S reátok így még hosszan nézhetek:
Világháborúk s világnézetek.
(...)

...
S mert a szőlő érett, részeg leszel,
Részeggel a hold versenyt énekel.
S mert férfi voltál, nógattak a nők,
Szomorúan mostak, vasaltak ők.
Szemem is volt, láttam több csillagot
S mert ember voltam, tehát meghalok.

Márai Sándor: Dalocska
--------------------------


Az unokám három milliméter,
még ultrahangon sem mérhető.
Léte egyetlen pontban sűrül össze,
tömény és megfejthetetlen,
akár a kezdet, a keletkezés.
Igen, az unokám most keletkezik,
de benne a Minden,
saját mindensége, sorsa,
elrendeltetett életének titka,
az ősök rákarcolt vonása,
és az egyediség ellentett harmóniája.
Parányi képződmény, biologikum.
Kész emberségének tömör szintézise.
A mag csodája,
mely lombos fát zár magában.
Életkezdemény, csírahasadás,
beprogramozott, szép önműködés.
Már kész a tervrajz, kész az öntvény,
a leendő sors beépült kis motorja
beindul, a részecskék
az órára néznek,
és pontosan működni kezdenek.
(...)

...
Kint viharzik a világ,
tajtékok csapkodják falát.
Dől vagy épül, ki tudja?
Valaki bekéredzkedik,
boldog, szép életet remél.
Különben nem osztódna és növekedne
oly bizakodón és fáradságosan.

Ágai Ágnes: Az unokám három milliméter
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Dűlők álmodnak piros alkonyokról,
bokrok tövén kék kutat ás a köd.
Kunyhó-anyóka csend-kenyeret morzsol,
tűnődve rágja ajka, a küszöb.

Az őszi fagy szelíd még és szemérmes,
szérűskert alján lopva lépeget.
Kéklő ablakból szöghajú legény les
surrogva szálló seregélyeket.
(...)

...
Zöld füstöt ont a kémény langyos kelyhe,
veresen izzik a kemence-mély.
Kutatva jár a szél, sehol se lelve
valakit, akit elnyelt rég az éj.

Valaki elment. Cserjés sűrűjében
nem jár zörögve csorbult lomb alatt.
Sóhaj szakad fel, útrakél az éjben,
s egy borzas bagoly csőrén fennakad.

A csend sűrűl, már szunnyadoz a pajta,
deres út hímzi a síkos mezőt.
Zizegve sír a vékony árpaszalma
el-elbólintó tehénkék előtt.

Szergej Jeszenyin: Dűlők álmodnak / Rab Zsuzsa fordítása
...............................................................................................


Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton vékonyul, mint a Hold,
mert arra gondol, ami volt,
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondol, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.
...

S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.

- Én is teázom, kedvesem...-
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.

Dsida Jenő: Esti teázás
~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.
(...)

...
Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
- És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

Kaffka Margit: Nem hiszek
¤><¤ ¤><¤ ¤><¤ ¤><¤ ¤><¤


Vigyázva mennek át a széles utcán,
a bú borong rajtuk s az ó-divat.
Autó, bicikli, villamos meg hintó,
mind-mind csak az ő útjukba szalad.

Savós szemükben rémület tanyázik,
vékony karjuk tétován lengedez...
Árnyékai sok régi szépleánynak;
az élet furcsa, furcsa rendje ez...
(...)