Szeretném közreadni az alábbi írást, ötletként, hátha másnak is megtetszik:
Üzenet a jövőbe
Nem sokkal Juli-Ann lányom születése után kezdtem el egy kedves hagyományt, amelyet tudtommal azóta követtek mások is, miután tőlem megismerték. Most elmesélem a történetét, egyrészt azért, mert szívet melengető, másrészt azért, hogy mindenkit az utánzására biztassak.
A kislányom születésnapján minden évben írok neki egy levelet. Ebben helyet kapnak az év során történtek, nehézségek és örömök, mókás helyzetek, olyan dolgok, amelyek számomra vagy az ő számára fontosak, világesemények, a jövendöléseim, különféle gondolatok, stb. A levél mellé fényképek, ajándékok, félévi értesítők kerülnek, és minden egyéb emléktárgy, ami máskülönben biztosan eltűnne az idők során.
Az íróasztalom fiókjában tartok egy dossziét, amelyben egész éven át gyűjtöm mindazt, amit a következő levél borítékjába szánok. Hetente rövid feljegyzéseket készítek az elmúlt napok említés¬re méltó történéseiről, hogy emlékeztetőül szolgáljanak a levél megírásánál. A születésnap közeledtével előveszem a dossziét, amelyből rám zúdul az ötletek, gondolatok, versek, képeslapok, apró kincsek, történetek, balesetek és emlékek tömkelege - a java részüket ekkorra már el is felejtettem -, amelyeket aztán szorgosan átmásolok az az évi levélbe.
Miután elkészült a levél, minden mellékletévei együtt borítékba zárom, és lepecsételem. A borítékra mindig ugyanazt írom: "Éves levél Juli-Ann-nek a papától, ikszedik születésnapja alkalmából. Felbontandó a huszonegyedik születésnapján".
Egy adag konzervált szeretet életének minden egyes esztendejéből, a felnőtt Juli-Ann számára. Ajándék emlékek egyik nemzedéktől a másiknak. Maradandó feljegyzés az életéről, amely az eseményekkel egy időben készült.
Az is hagyomány, hogy megmutatom neki a lepecsételt borítékot, a ráírt megjegyzéssel, miszerint elolvashatja, amint huszonegy éves lesz. Aztán elviszem a bankba, kinyittatom a széfet, és szépen elhelyezem az újabb éves levelet a megelőzők egyre növekvő halmára. Juli-Ann olykor az egészet kiszedi, végigtapogat ja a borítékokat, néha rákérdez a tartalmukra, de mindig megtagadom a választ.
Az utóbbi években odaadogatja nekem gyermekkori kincseit, melyekből már kinőtt, de nem akarja elveszíteni őket. Megkér, hogy rakjam el mindet az éves levélbe, hadd maradjanak meg. Az éves levél megírása legszentebb apai kötelességeim közé emelkedett. Ahogy Juli-Ann növöget, szemlátomást ő is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít neki.
Egy alkalommal a barátainkkal ücsörögtünk, és azon élcelődtünk, hogy ki mit csinál majd a jövőben. Nem emlékszem, hogy pontosan milyen szavak hangzottak el, csak a beszélgetés tartalmát tudom felidézni. Én azon tréfálkoztam Juli-Ann-nel, hogy a hatvanegyedik születésnapján az unokáival fog játszani. Aztán kitaláltam, hogy a harmincegyediken a gyerekeit viszi majd hokiedzésre. Egészen beleéltem magam a mókás játékba, és mivel a lányom is észrevehetően élvezte a dolgot, egyre jobban elragadott a képzelet.
- A huszonegyedik születésnapodon diplomázol majd. - Lehetetlen! - ellenkezett. - Nem érek rá az olvasástól.
Egyik leghőbb vágyam, hogy megéljem a napot, és jelen lehessek abban a csodálatos eljövendő pillanatban, amikor a levélkonzervek feltárulnak, és a beléjük sűrített szeretettömeg előtűnik a múltból, vissza az én felnőtt lányom életébe.
Raymond 1. Aaron
