Hétköznapi Furcsaságok, ...és Mindennapi Csodák.....

Köszönet...


Szervusz , Kedves Barbara !……Szeretettel üdvözöllek !
<O</O
Nem is hiszed, mekkora örömet szereztél nekem, …..- azonnal elmentettem a képet is, - meg a linket is.
Igen, - …”Egy úr, az űrből”….-
Mostmár, nekem is beugrott,….. - de Nélküled sosem jöttem volna rá - ….jó kis sorozat volt.
Sokan kedveltük.
Én pedig, - különösen szívesen emlékszem rá vissza.
Mégegyszer köszönöm !
<O</O
Márta


<O</O
<O</O

Kedves Csillagvirág !
<O</O
De jó újra itt látni Téged !
Sokat gondoltam Rád, - …..biztos voltam benne, hogy nagyon megviselt Téged a barátnőd, - K.I. elvesztése.
Gondoltam, hogy emiatt nem látogatsz bennünket, - és reméltem, hogy nincs újabb, vagy egyéb baj, szomorúság.
Szóval, …hiányoztál !
<O</O
Ami, a kérdésedet illeti, - szívesen beszélek arról, hogy hogyan nevelt bennünket az Édesanyám.
Alighanem, pár mondatban, - tömören is leírhatnám.
<O</O
Kijelölte a „határokat”, - és pontosan tudtuk, hogy meddig lehet elmenni.
Én ugyan, feszegettem a határokat, - de büntetés járt érte.
<O</O
Szüleim, - következetesek voltak, - a „nem”…., - az tényleg azt jelentette, hogy : nem.
Tudtuk, hogy a „nyolcadik” könyörgésre sem fog változtatni, - ….a nem, - az bizony, nem marad.
Olyan kérést, hogy „de csak, most az egyszer…”- meg se kockáztattunk.
<O</O
Tekintélyük volt,…. - Apámnak is, Anyámnak is.
Mindent, - csak egyszer mondtak, - nem kellett megismételni, -…. amit mondtak, vagy kértek, - azt azonnal meg kellett csinálni.
„Fellebbezés”, vagy tiltakozás,….. olyan, hogy : de én nem akarom, …. - nem volt.
<O</O
Felnéztünk rájuk, mert nemcsak nekünk voltak jó Szüleink, - de „emberséges emberek” voltak, minden körülmények között, ….- és ez a háborúban, különösen megmutatkozott.
<O</O
Volt egy „értékrendjük”,- és ezt velünk is megismertették, elfogadtatták. Ezt vittük magunkkal egész életünkben, - az otthonunk értékrendjét.
<O</O
Annak, amit a Szüleink mondtak, - hitele volt.
<O</O

Mindezen felül, - határtalanul szerettek bennünket.
A szeretetük, a következetességük, és az értékrendjük, - biztonságot jelentett, - és tartást adott nekünk, - egész életünkre.
Jó volt velük gyereknek lenni, …-.és jó volt velük felnőttként együtt élni.
<O</O

Hozzátenném, - hogy bár, mi testvérek - teljesen egyforma nevelést kaptunk, és egyformán szerettek bennünket a Szüleink, - /….…igaz, ….- ma már, - van egy olyan érzésem, hogy engem, - mert örökké beteg, csenevész kisgyerek voltam, - engem, …talán, jobban szerettek, - és nekem, többet megengedtek….../ - ….érdekes módon, ….- mi, mind a négyen, - teljesen különböző emberek lettünk felnőttként.
Azt gondolom, - ez, már az új, - a más,…. környezet hatása lehetett.
Mint, - ahogy más lett a Lányom is, - pedig az Édesanyám mellett nevelődött, - ...és mások az Unokáim is,... - akiket megpróbálok ezzel a már bevált "következetességgel", - ...és természetesen nagyon sok szeretettel nevelni.
<O</O

Én, egyébként, - nem tudtam, és nem is akartam „elszakadni” a Szüleimtől, -…. a férjeimet is „hazavittem”, -…. és akkor is szépen éltünk.
<O</O

Régóta készülök rá,… - és a napokban megint, 2 részletet felteszek a gyerekkori emlékeimből , -….eseménydús időszak volt, …. háború volt.
<O</O
A háború, - persze, borzalmas volt, - azonban, aki azt átélte, az egész életére megtanult valamit, … - azt, : hogy mindent ki kell bírni, …mindent túl kell élni.
Azt,…. hogy az életet tisztelni kell,…. meg kell becsülni, - ….mert akármilyen is, -… de : élet.
<O</O

Drága Csillagvirág, …hát, nagyon örülök, hogy újra itt vagy !
<O</OSzeretettel ölellek : Márta


<O</O

Jó reggelt!
A nanunanut én is néztem akkoriban.. nagyon várom én is az új történeteidet Bubamama!

Kedves jo Bubamama!
Koszonom a valaszodat. Nagyon szepen es tisztelettel emlekszel az edesanyadra, ezert is kertem, hogy meselj rola, es azert is mert en is nevelek, es ez kicsit megerosit a kovetkezetesseg gyakorlasaban, es meg ezer dologban, amihez ero kell.
Igen, meg mindig nem jutott el egeszen a tudatomig, hogy meghalt ez a kicsi, draga neni, Kovacs Ildiko.Rabukkantam nehany leirt gondolatara, nehany cikkre vele kapcsolatban, es erdekes modon Polcz Alaine irasainak stilusa, egesz vilagszemlelete, a hangulat ami korullengi, Ildiko nenit idezi... meg nem tudom pontosan, hogyan mentheto at az, amit tole tanultam....De lehet, hogy lesz egy sajat babcsoportom, es az is biztos, hogy maris maskent hajolok le egy gyermekhez, maskent vagyok mellette...nem tekintem kicsi felnottnek, de nagyon ertekes kicsi embernek, embercsiranak igen, akinek igenis eros benyomasai vannak a vilagrol, erzekenyen erzekel, figyel...Olyan kevesse tekintik ma fontosnak, embernek a gyermeket is.Ezt tapasztaltam a gyermekkorhazban, de mar a csecsemoosztalyon is, ahol targykent kezelik nalunk..., de remulten latom neha, hogy a Babszinhaz Intezmenyeben is egyre kevesbe O a figyelem kozpontja.., egyre kevesbe ertik, egyre kevesbe tudnak szolni hozza...Ez a neni nyolcvan evesen is tudott jatszani , es nagyon finom eszkozokkel valodi gyermekeloadasokat teremtett..., mintha az ertekek benne meg a helyukon lettek volna..., es erzekeltem az elo emberseges-emberi lenyet, oszinte volt..., melegszivu, oszinte ember.Azt erzem,hogy valahogyan tovabb kell vinnem , amit O kepviselt, es igen, valahogyan el kell engednem ot...
Draga Bubamama, en gyakran be-beugrom olvasgatni, de irni csak ritkan tudok.Lefoglal most a ket eves kisfiam, az ot eves kislanyom, a kertem, es ket het mulva ujra babszineszkedem, hiszen vege a gyesnek.De azert szeretettel gondolok Ratok, es en is nagyon varom az irasaidat! Csillagvirag

Gyerekévek...

Rabindranath Tagore : Senki sem él örökké…<O</O
<O</O
„Senki sem él örökké, testvér, - és semmi sem tart sokáig.<O</O
Tartsd ezt eszedben, - és örülj…”-<O</O
<O</O
<O</O
I.rész.
<O</O
Móricz Zsigmond azt írja valahol :…” az ember alapélményeinek köre, 8 éves kora körül, - teljes…”
Nekünk bizony, - az akkori körülmények között, -…… sokkal hamarabb lett teljes.
-----------------------------------------------------------------------------------
<O</O
<O</O
Az Édesanyám, - „ Főállású anya „ volt.
Elhalmozott bennünket a törődésével, a gondoskodásával, a türelmével, a figyelmével, - és a végtelen szeretetével.
Én pedig, - ….„Főállású gyerek „ voltam, -….. és biztos voltam benne, hogy a világ ugyanúgy körülöttem forog, ahogy a szüleim, - és az egész családom.
Komolyan vették, …hogy „most” vagyok gyerek, -…..nem máskor.
<O</O
Ennek ellenére, - inkább csak vendégnek éreztem magamat a földön.
<O</O
Ha a gyerekkoromba visszarévedek, - képes vagyok, nagyon pici koromra is visszaemlékezni.
Sejtemlékeim, azonban, sajnos nincsenek.
Kár.
Talán, magyarázatot találhatnék arra, hogy… - miért éreztem azt, - a mérhetetlen szeretet ellenére, ami körülvett, - hogy nem tartozom ide, -… nem vagyok „idevalósi”…?…-
Vendég vagyok.
Talán, magyarázatot találhatnék arra is, hogy…miért éreztem magamat pici koromban, - olyan „nagynak”… – és „erősnek”….-
Felnőttebbnek, - a felnőtteknél.
Miért éreztem azt, hogy olyan valakihez tartozom, - aki nem itt van, - aki nagy és hatalmas, - de én , - akaratom ellenére, leszakadtam róla valahogy, - …és idegenbe vesztem.-
Bizony,:- idegenbe vesztem.
Nem tudtam, hogy akihez tartozónak éreztem magamat, - azt Istennek hívják, - …..de, mivel a távoli Felettünk-valót mindenki így hívta, - így hívtam hát én is, - a magamét.
Vézna, csenevész, koraszülött kisbaba voltam, 1, 87 kg.-al, - nagy hajjal, - és „táltos foggal”.
Annyira pici voltam, - hogy állandóan vigyáztak rám, - nehogy elvigyen a macska.
Édesanyám a jelekből, - korai klimaxra tippelt, -…. de én jöttem helyette.
Később aztán, … - .már nem bánta.-
Apám sem.
<O</O
<O</O
Sokáig, kb. 3 éves koromig szoptatott, - …illetlenül sokáig.
Már, rég tudtam beszélni mindent, …- és a sámlit is vittem utána -… Anyám, - még mindig szoptatott.
Ködbevész, hogy mikor szoktam le róla, - és, hogy hogyan sikerült.
Azt mondják, nem ment simán, - mert még a „fokhagymás-méz kencét” is jóízűen lenyalogattam,- sőt a csípős paprikát is….-
Közeledett a háború, - Apám vállalkozását fel kellett számolni, - alkalmazottai utcára kerültek, - kenyér nélkül maradtak, - …az utolsónak, - a csizmáját is odaadta.
Mezítláb jött haza, - térdig érő hóban.
Anyámnak sem volt többé segítsége, - se mosónő, se cselédlány, - csupán a vincellért tartották meg . - de Anyám, - boldogult egyedül is..
Anyám, - picike volt ugyan, és törékeny,. de a törékenysége ellenére, - talpraesett, életrevaló, és tűzrőlpattant.
Apámnak, hatalmas öröklött vagyona volt, - részvényekben, hadikölcsönökben, - és készpénzben tartotta.
Anyám, - szerette volna, ha aranyba, vagy ingatlanba fekteti, - Apám azonban hajthatatlan volt, - nagy értékű ingatlanaink voltak, - nem akart többet, - az arany pedig nem vonzotta.
Szerette a pénzt.
Számolgatni, - ….és nézegetni is szerette.
A pénzhez, azonban - amelyet Édesapjától örökölt, – s amelyet a gyerekeinek szánt – semmiképpen nem volt szabad hozzányúlni.
Anyám, - szót fogadott.
Később aztán, mindenünk elveszett, hiába őrízgette Anyám a részvényeket tűzön-vízen keresztül, - hiába cipelte magával a kis fekete lakkbőröndöt, - ami benne volt,….a háború után, már nem ért semmit.
A hadikölcsönkötvények, a pénzünk, és a részvények, - mind odavesztek.
Elvitte a vesztes háború.
Az ingatlanaink nagyobbik részét pedig, - később, elvették.
<O</O
Egy dolgot azonban megtanultunk, - nem attól gazdag és magabiztos az ember ha tele van a ládikója pénzzel, vagyonnal, arannyal értékkel, - hanem attól, hogy szeretik, ….és attól, hogy a szíve tele van szeretettel.
Semmink sem volt, - és ez később is sokszor előfordult. Azonban, - soha semmilyen körülmények között nem éreztük magunkat szegénynek, - vagy koldusnak.
Apám, - már a háború előtt elment dolgozni
Egy hadiüzemben vállalt munkát, - mint légoltalmi parancsnok.
Ez, akkor, - abban a helyzetben, óriási felelősség volt.
Ritkán láttuk.
Amikor mégis, - az valóban ünnepnapnak számított
<O</O
Háború volt, - és nyomorúság.
Mire Apám a fizetését hazahozta, - azon, - már nem lehetett kapni semmit sem.
Azonban, - még ennek ellenére sem volt szabad hozzá nyúlni a készpénzben őrzött vagyonához.
Anyám tehát, : őrízte a lakkbőröndöt tele pénzzel, - …… és nem nyúlt hozzá.
Se ruha, se cipő, - se cukor, se só, - se pedig szappan, és mosópor, - nem volt.
Egyik napról a másikra kerültünk nyomorúságos helyzetbe.
Az, - hogy ezt a nyomorúságot mégse éreztük, - az Édesanyám szorgalmának, és leleményességének volt köszönhető.
Valahogy, mindig, - mindent megoldott.
Különös képessége volt ehhez.
<O</O
Régi rongyokból, - hordható „újakat”, - varázsolt,… - és varázsolt minden mást is…- a vörös takarmány sót kiáztatta,- és használhatót csinált belőle, -…szappant főzött, - bodzavirággal, hársfavirággal és kakukkfűvel, -…….Istenem, …micsoda illata volt annak a szappannak !…
Esténként, ha beleszagoltam Édesanyám finom, selymes, nagy hajába, - kakukkfű illata volt.
Benne volt az egész, forró nyár, -….. kakukkfű illata, -…. még karácsonykor is.
Mosáshoz, hamus lúgot csinált, - …és, bár rongyosra mosta benne picike kezét, - nem sajnálta, - a ruhák, tiszták, gyönyörűek, és kellemes illatúak voltak ….
Emlékszem még, a …”tiszta-szagukra”….-
Mosakodni is ezzel a háziszappannal szoktunk.
Szerettem ezt a szappant…..és sokszor kívántam azóta is vissza…-
Csakhogy, - sajnos, nem tanultam meg Anyámtól szappant főzni.
Rádiónk nem volt, - villany sem volt, - petróleum is csak alig.
Könyv azonban volt, - és mi, rengeteget olvastunk.
5 éves koromban, már tudtam olvasni, - és voltak saját könyveim . Az elsőnek, - a címére is emlékszem : Radnayné Bauer Erzsébet : Az erdő élete télen… Ebből a könyvből tanultam meg olvasni.
Kétségem sincs felőle, - nem voltam „jó” gyerek.
Sok gondot okoztam Anyámnak, - valahogyan azonban, - mint mindig, mindent, - ezt a dolgot is megoldotta, :……- keményen büntetett.
Sohasem vertek meg, -…leszámítva azt az egy-két könnyű, - és nagyon kiérdemelt pofont amit Anyámtól kaptam.
Azonban, gyakran álltam a sarokban, - a fal felé fordulva.
Ez, - nagy büntetés volt nekem !
A betegségemet követően azonban, többé nem büntettek, - és nem is dorgáltak meg.
Könnyűvé és széppé akarták tenni nekem azt a várhatóan nagyon rövid időt, - amit még velük tölthetek.
<O</O
A betegség, - teljesen váratlanul tört rám.
Egyszer, - egészen hirtelen, fájdalmat éreztem a jobb hónom alatt, - és egy cukorborsónyi dudort.
Nem szóltam róla senkinek.
Biztos voltam benne, hogy csakis a „rosszaság” okozhatta.
Ha ugyanis vérzett az orrom, - és ez gyakran előfordult, - Anyám azt szokta mondani, hogy : „nem baj, - jó nem folyik”, ….- de azért hozta a kupámba a vizes ruhát, - dajkált, és símogatott, addig amíg az orrvérzésem elállt.
Néha, -… egy kicsit tovább is.
Ha valami komolyabb sérülés keletkezett rajtam, - Anyám, csak ránézett és azt mondta, - „Látod?…ott jön ki a rosszaság…”-
Aztán, hozta a kamillát, vagy a szublimátot, - és leápolta a sebemet…-
Meg, …persze, …- dajkált is, egy kicsit.
Nem szóltam hát a fájdalomról, - pedig alig bírtam elviselni.
A nagyon pici borsónyiból, - hirtelen, - egy dudor nőtt.
És, …nőttön-nőtt.
Mindennap nagyobb lett, - és mindennap jobban fájt.
Százszor is odakaptam hozzá, -…. de mindig meg volt.
Tűrtem, hallgattam és titkoltam.
Már alig bírtam felemelni a kezemet.
Biztosan tudtam, hogy a „rosszaság” okozta.
Reméltem, - ha próbálok megjavulni, -….akkor majd elmúlik.
Próbáltam, …próbáltam, …és, … újra próbáltam,… közben, - mindig oda-tapogattam, - megvan-e még?…megvolt., … - nem múlt el.
Hiába voltam hát, - jó,…. - az sem segített.
Egyideig, sikerült eltitkolni a dudoromat, - mert hét közben, - a „lavórban – fürdéseknél”, egyedül pancsolhattam, nem felügyelt senki.
Szerdán és szombatonként azonban, - Anyám sikált meg.
Ilyenkor begyújtották a fafűtéses vörösréz hengert, - jó meleg lett. - és forró víz is volt.
A fürdőszoba, - nem igazán volt fürdőszoba, - ill. nem csak az volt, - lábas, nagy vörösréz fürdőkád állt benne, meg egy kisebb ülőkád, - katlan is volt a helyiségben, , vörösréz üsttel, - meg teknők, klf. nagyságú lavórok, kannák, - szennyes tartók, - kihúzott kötelek, fa vasalóállványok, és jó pár, - szenes vasaló, - mivelhogy ez a helyiség, egyúttal, - mosókonyha is volt, meg szárító is, - de vasalószoba is.
Anyámnak, - gyanús volt, hogy a jó meleg vízben dideregtem.
Tüzetesen megszemlélt, és észrevette a dudort.
Apámat hívta, aki azonnal berohant.
<O</O
„Nézz ide papa,…mi lehet ez…?”- kérdezte ijedten.
Nem tudtam felemelni a karomat.
Akkor már, nagy, halványkék, - kemény búb volt a hónom alatt, …- nagyobb, mint egy kacsatojás, - és mintha kőből nőtt volna oda, - nem lehetett megmozdítani.
Apám csak rápillantott.
„Orvoshoz, - de rögtön….”- mondta.
Pillanatok alatt csomagoltak be egy flanell lepedőbe, - Apám pedig felkapott.
Az orvos, nem lakott messze, és éppen otthon találtuk.
Csakhogy, ….- nem voltam vele „jó-viszonyban”…-
Nem felejtettem el, - és nem bocsátottam meg neki – az előző, - 2 évvel korábbi látogatásom alatt történteket.
3-4 éves lehettem akkor.
Egy fa tetejéről zuhantam le, - arccal lefelé.
Olyan szerencsétlenül, - hogy a fa alatt lévő kő, a homlokomon, szétzúzta a koponyámat.
Egy damaszt abroszt tekertek rá, és úgy rohantak velem az orvoshoz az Édesanyám a nővérem és a cselédlány.
Nem volt érzéstelenítő.
Az orvos, kimosta, kitisztította a sebet, - azt még engedtem, csendben voltam.
A varratok felrakásánál azonban szólt, - hogy fogjanak le.
Hát ezt, - ezt, - …. nem engedhettem..
Négyen voltak.
Az Anyám, a nővérem, a cselédlány, és a szép kis doktorné.
Mégis tökönrúgtam.
Teljes erőmből, - alaposan, fenékig.
Váratlanul érte.
Összegörnyedve nyögött, - miközben én szitkok áradatát zúdítottam rá, - ordítva.
Az aprószentektől, - a kedves anyukájáig, - mindenkit szidtam, és mindenkit paráználkodásra szólítottam fel,- pedig azt se tudtam, mit jelent.
Amikor kifogytam belőle, - éppen csak nagy lélegzetet vettem, - és újrakezdtem.
Mondtam mindent, ami csak eszembe jutott, -… fenyegettem mindennel.
Azzal is, - hogy ha végre elenged, - akkor, leharapom a fülét.
Azzal is, - hogy Apám, - alkalomadtán kiheréli…-
És mi minden mást is, …. mondtam még….! -
Az, - már a szelídebb fenyegetéseim közé tartozott, amikor azt mondtam, hogy…:--„…nnna,… - megállj-te-tetves-kurvapecér-ha-megnövök-énis-kiheréllek…”-
„Megjósolom neked, hogy te nem fogsz megnőni,…” - förmedt rám dühösen.
<O</O
Később kiderült, - hogy majdnem igaza lett.
Folytatták a varratok felrakását, de jobban lefogtak.
Elájultam.
Amikor magamhoz tértem, - már éppen búcsúzkodtak:
<O</O
-„Árulja el nekem Madame, - hallottam az orvos hangját -, …hol szerezte ezt az ördögfiókát?…”-
-„A cigányoktól vettem el doktor úr, ….”- mondta Anyám, elvékonyodott hangon.
-„A legjobb, ha azonnal visszaadja Madame, - sok öröme úgysem lesz benne…”-
-„Visszaadnám én doktor úr, ….de ki tudja, hol járnak…”-
Visszaájultam.
<O</O
Nemcsak az összekapcsolt seb fájt a homlokomon, - ….hanem a lelkem is, - mert ezek a viccnek szánt szavak, mély sebet ütöttek rajta.
Sokáig úgy néztem az imádott Anyámra, meg a családomra, mintha ők, összetartozó idegenek lennének, - nekem meg nincsen senkim.
Én, - magamra maradtam.
Itt vagyok, - Istentől távol, - és senkim sincs…..-
Szenvedtem miatta.
Komolyan elhatároztam, - ha cigányokkal találkozom, megkérem őket, vigyenek magukkal, vigyenek engem „haza”, - a saját családomhoz.
El, innen, - „ezektől”.
Az „enyémekhez” akartam menni..- addig is, amíg Isten, visszavesz.
Én, - csak vendég vagyok itt.
Nem vagyok, „idevalósi”.-
<O</O
Cigányok azonban, - nem jöttek, - sohasem találkoztam velük.
Akkor,….- azt gondoltam, - megkérem majd a „meszest”, - vigyen el a kocsiján, mert meg akarom keresni az igazi szüleimet, - és az igazi családomat.
Addig is, - ……amíg Isten visszavesz.
Nekem, - „ezek”, - nem kellenek.
Csakhogy, -… talán a helyzet,… és a háború miatt, a „meszes” sem jött már.
Egyedül voltam, - nem volt senkim, - úgyéreztem,…..- és Csi, - a nagymamám is meghalt már.
Csi, - az más volt.
Csi, - megértett volna, - neki, elmondhattam volna, hogy mi fáj.
De Csi, - nem volt itt.
Csi, - sehol sem volt már.
Talán, - majd találkozunk egyszer, ….ha Isten engem, visszavesz.
<O</O
<O</O
<O</O
Az orvossal,- „azóta” - nem kötöttünk békét, - haragudtam rá.
Nem tudtam megbocsátani neki, - sem az erőszakot, ahogy lefogtak, - sem a szavait.
A faluban, - mindenkinek, köszönni kellett, - mert így volt illendő.
Köszöntem is mindenkinek, rendesen.
Egyetlen kivétel volt csupán, : - a doktornak nem köszöntem.
Neki, - sohasem.
Néha, - ő köszönt rám:
-„Szervusz Mákvirág, …egyben vagy még?…”-

Sohasem válaszoltam, - tartottam a haragot…..
Ezek után, álltam itt,…. előtte,… lepedőből kicsomagolva, …lemeztelenítve, ….a rosszaságom jeleivel.
Elesetten, ..gyengén, …harcképtelenül, …-… haraggal a szívemben, …-
Nem éreztem jól magamat.
Ráadásul, - egy árva, nyomorult káromkodás se jutott az eszembe…-
Egy szál se.
Az se, - amit előző nap tanultam…Miskától…..-
Harcképtelen voltam.
Teljesen védtelenül álltam itt.
<O</O
Legnagyobb meglepetésemre úgy tűnt, - mintha a doktor, - nem haragudott volna rám.
-„Mit csináltál már megint?…”- kérdezte szelíden, - és az államat megemelve a szemembe nézett.
A szeme tele volt huncutsággal.
-„ Rossz voltam, …”- feleltem őszintén.
-„Mint mindig…”- bólintott
-„Mint mindig…”- mondtam én.
Elgondolkozva nézett rám. Aztán körbetapogatta a nyakamat.
-„A hóna alatt…” – kezdte Anyám
-„Igen, látom…”-mondta, és vizsgált tovább.
-„Fektessük le Madame…”-
-„Lefekszem egyedül,… de ne fogjon le senki…”- szóltam közbe
<O</O
Apám, alighanem rosszabbul lehetett, mint én, - halálsápadt volt.
-„Pardon, …pardon…”- mondta és kirohant.
<O</O
Vigyázva, gyengéden fektetett le Anyám..
Az orvos, - a kislábamujjától a fejembúbjáig, - mégegyszer megnézett és összetapogatott mindenhol, …aztán újra, …- miközben folyton kérdezett:
-„Ez fáj ?…ez fáj ?…és ez, fáj -e ?…” –
Hát, majdnem minden fájt.
Sokáig vizsgálgatott.
Aztán, felegyenesedett, - tanácstalannak látszott.
Széttárta a karját, …bizonytalanul nézett Anyámra és azt mondta :
-„Kimegyek a férjéhez, Madame, …”-
-„Ne,… kérem ne, doktor úr, …kérem, hogy nekem mondja el…” -
-„Bárcsak tévednék Madame, …- majd megbeszéljük később, … - a gyereket kórházba kell vinni, …és azonnal meg kell operálni, …”- mondta
Anyám, - döbbenten hallgatott.
-„Induljanak az első vonattal…..”-
<O</O
Indultunk, de… - ez, nem volt egyszerű….-
A kórház, csupán 20-30 km-re lehetett, - de nem jártak a vonatok.
Ha jártak, - át kellett szállni, várakozni kellett, - mert a vonatot is bombázták.
Amivel mi mentünk, - mert nagyon gyorsan, csapot-papot otthagyva, vonatra szálltunk, - azt is bombázták..
Szentkirályszabadjánál, le kellett szállni róla, …. –
Ott hasaltunk a fűben, fák és bokrok között, amíg a repülőgépek elvonultak.
Kevesen voltunk, - csak az utazott, aki nem tehetett mást.
Akinek, nagyon muszáj volt.
Aztán, felszálltunk újra, és a vonat eldöcögött Veszprémig.
Egy teljes napig tartott az út.
Fáradt voltam, csendes, türelmes, és szófogadó.
Mintha, nem is én lettem volna.
Bent a kórházban, - amint megnéztek, szinte azonnal operáltak is. Éterrel altattak.
Rémes volt.
Amikor magamhoz tértem, - mindenem fájt.
„Én”, - fájtam, -…. egész valómban.
<O</O
Szüleim, megvárták, amíg felébredtem.
Halványan, - láttam is őket.
Apám, mellettem ült, és fogta a kezemet.
Anyám pedig az ágy végére borulva, sírt.
Csak röviden beszélhettek az orvossal, a műtét után, - mert újabb műtétre készült.
Vártak hát tovább, -…. de később is újabb műtét következett.
Háború volt.
<O</O
Anyámék, végül hazaindultak.
Nem vonattal mentek. Nem volt vonat.
Gyalog mentek haza, - 27 km volt az út - az erdőkön át, éjszaka, sötétben.
<O</O
Napokkal később otthon, - az orvos szólt nekik, - aki a rádióban hallotta, hogy :
„… a város szőnyegbombázást kapott, a kórházat bombatalálat érte, - és betemette az alatta lévő óvóhelyet, az odamentett betegekkel együtt. Folyik a mentés….”-
Apám, - azonnal indult, - ismét az erdőn keresztül, - gyalog.
Napokig ástak aztán, - étlen-szomjan.
Takarították a törmeléket.
Akkor, még nem voltak erre alkalmas gépek, - két kezükkel próbáltak kikotorni bennünket a föld alól, -….ásóval, - kapával, - és kicsinyenként, - talicskával hordták el.
Néha, félbeszakította őket egy-egy bombariadó.
Ilyenkor, a szomszédos temetőbe menekültek, és befeküdtek a sírok közé, - amíg vége lett.
Utána, - …ástak tovább, - lankadatlan szorgalommal.
Nem tudták, hogy élünk-e, vagy meghaltunk, - kaptunk-e elég levegőt, - vagy megfulladtunk.
Csak reménykedtek….-
Emlékszem az óvóhelyre, - sűrűn, egymás mellett feküdtünk, hordágyakon, és priccseken.
Szörnyű bűz volt, - bomló vér, és elfertőződött sebek szaga.
Kötözés nem volt.
Apácák viseltek gondot ránk.
Mi, odalent, - nem tudtuk, hogy mi történt, - nem mondták meg.
Csend volt, - és rend volt.
A rettenetes bombázást, - persze, hallottuk, és éreztük is.
Azt hittük, hogy ránk szakadt az ég.
Aztán kiderült, - hogy ez majdnem igaz volt.
A kórház szakadt ránk.
Mégis, - nyugalom volt.
Kaptunk enni, - és inni is kaptunk.
Talán, -…. csak többet imádkoztunk, mint máskor.
A Schwesterek, - meséltek, - énekeltek, …és játszottak is velünk.
Vidámak, és kedvesek voltak.
<O</O
Nagyon meleg volt, - én, - …. nehezen viseltem, - nem voltam jól.
Lázas voltam.
Az én sebem is elfertőződött.
Nem vette észre senki.
Erős fájdalmaim voltak, - mégsem panaszkodtam.
Sokat aludtam,…. - mintha egyik álomból, - a másikba zuhantam volna.
<O</O
Egyszer csak, futkosásra, zajos, sürgés-forgásra tértem magamhoz, - hirtelen, mintha megelevenedett volna körülöttünk minden.
-„Megtaláltak bennünket!!!…- kiáltott fel az egyik Schwester -….kijutunk innen !…Isten megsegített bennünket…!!…-
<O</O
Egy picike fény….Aztán nagyobb….!! …
Majd világosság, ….és végre, …végre..!…friss levegő áradt be hozzánk…!…-
El sem tudom mondani, hogy milyen érzés volt, …! - …
Friss levegő…!….Istenem…!..-
A betegeket, nem volt hová vinni, - a kórház nagyobbik része, - romokban állt.
A hozzátartozók, - kint álltak sorban, - és akit lehetett, - azt hazavitték.
Engem, az egyik Schwester vett ölbe, - és adott át az Édesapám karjába.
Apám,….. - az én drága, erős, Édesapám, - sírt akkor.
Csak egyszer láttam Őt sírni, ….- akkor, - amikor Csi nagymamám meghalt..
A Schwester, - áldásra emelte fölénk a kezét, keresztet rajzolt a homlokomra.
Egy pillanatig tétovázott.
-„Isten vezéreljen Testvérem, ….- mondta aztán csendesen Apámnak, - és keresztet rajzolt az ő homlokára is.
Aztán, kezet nyújtott.
Apám pedig,…. - zavartan kezetcsókolt.
Ez, - nem volt szokás,….. - de ki törődött akkor, ezzel ?
Háború volt.
-„Isten áldja meg önöket Schwester, … - és köszönöm, egész szívemből köszönöm, hogy vigyáztak a kislányomra.,…Laudetur Jesu Christi…”-
A Schwester, kedvesen, mosolyogva állt, és intett egy picikét nekem.
-„Laudetur Schwester, …Laudetur….”- köszöntem én is.
<O</O
Hazaindultunk.
Esteledett.
A vonatok, - már nem jártak.
Erdőkön mentünk keresztül, - és egyre sötétebb lett.
Kevés volt a csillag, és bujkált a hold.
Fáztam.
Felhős volt az éjszaka.
Sokáig mentünk csendben, - Apám, az ölében vitt.
Néha-néha, megállt egy fa mellett, - nekitámasztotta hátát a fa törzsének, - és pihent pár percet.
Aztán, - mentünk tovább.
Többször kértem, - tegyen le, - tudok járni - …de nem engedett.
Később aztán, leültünk, egy-egy fa alá, pihenni, - de ilyenkor is az ölében tartott.
Lassan haladtunk, - teljesen sötét volt.
Elaludtam útközben.
Hosszú volt az út.
<O</O
Valahol, - a Nosztory - völgy környékén, - vizet ittunk egy forrásból.
Friss volt, - …hideg, - Apám, - a tenyeréből itatott.
Majd, - bevizezte a zsebkendőjét, és a homlokomra tette. Nagyon jól esett.
Aztán, mentünk tovább.
Visszaaludtam.
Sokáig.
<O</O
-„Már, nem vagyunk messze kislányom, - hallottam később a hangját, - ….hamarosan hazaérünk.-„
Mentünk tovább.
<O</O
Elaludtam ismét.
-„A Malomnál vagyunk kislányom, …- hallottam újra Apám hangját -….hamarosan hazaérünk…”-
…és mentünk tovább,… csendben.
<O</O
-Mégegy Malom, kislányom, - mondta Apám, -…meg mégegy Malom, …aztán otthon leszünk…”-
<O</O
Hogy mikor értünk haza, … nem vettem észre, ….alighanem újra elaludtam.
Anyám hangjára ébredtem:
-„Hát, itt vagy picinyem?…Hát itt vagy?…hát tényleg itt vagy?…”-
Aztán, sírva fakadtunk, - ő is meg én is.
Kivett Apám karjából, és puszilgatott, ahol csak ért.
-„Istenem, Istenem, …kislányom,…”- mondogatta, - „Istenem, …Istenem, …”- … aztán lefektetett, -….. és igen nagy szeretettel, megölelte Apámat is.
-„Azt mondta az orvos, - bármikor jössz meg, zörgess be hozzá….”-
Apám, bólintott.
-„Lázas a pici, mindenképpen szólnom kell neki…”-
<O</O
Mire Apám és az orvos visszajöttek, - újra elaludtam.
Arra ébredtem, - hogy óvatos kezek bontogatják rólam a kötést, - ami szörnyen bűzös volt.
Apám és Anyám, - ott álltak felettem, - és szótlanul néztek.
Még az oldalamon is genny csorgott,…. – és egy gennyes mély luk tátongott a hónom alatt.
Amikor ránéztem, - csaknem elhánytam magamat.
A hatalmas seb, - bűzlött, és nagyon fájt.
Apám, - amint meglátta, - kirohant.
<O</O
Sokáig tisztogatta az orvos a sebet, - …én pedig, csendesen tűrtem
Nagyon fájt, - de fel se szisszentem.
Nem állta meg szó nélkül.
-„Elcserélték a gyerekét a kórházban Madame, …nem kéne visszavinni?…hátha keresi valaki ezt a jó kislányt?….”-
-„Én vagyok az, ..én, …én,…saját magam…”-
-„Bárcsak te lennél az, kislányom, … - sóhajtott Anyám, és megeredtek a könnyei…- bárcsak te lennél,…. és olyan lennél, mint régen, ….bárcsak olyan lenne minden,…. mint régen…”-
<O</O
<O</O
Azonban, - már soha többé, semmi sem volt olyan, mint régen.
Pár nappal később, - az idős, 60 év körüli Apámat, -, ….-„Ez a törvény, csak élőt, és holtat ismer el,….” - jelszó alatt, - elvitték a nyilasok.
Nemcsak őt, persze.
Elvitték a falu összes férfi betegét, öregjét és nyomorékját is.
Alig jött vissza közülük valaki.
Elvitték, sok mással együtt, - a súlyos beteg, - szív-és tüdőasztmás nagybátyámat is, aki pár km.-es gyaloglás után, - útközben, - meghalt.
Amikor, - az amúgy nagyon vallásos, és állandóan templomba járó – nénikém, - a szörnyű hírt meghallotta, - leszedte az összes szentképet a falról, - szép, régi olajfestmények voltak, de nem kegyelmezett nekik, - kihajigálta őket az udvarra.
-„Kifele Szentek…! - ordította sírva – ….ki a házamból…!…Én többet nem imádkozom….! Ó te Isten odafent,…én többet a házad kapuját át nem lépem…!…hát, …miféle Isten az, aki ezt megengedi…?!….”-
Nénikém sírt, .- .éjjel és nappal.
De az élet, ment tovább.
Dolgozni kellett, - el kellett látni azokat, - akik még megmaradtak.
Azonban, - nem beszélt a szentjeivel továbbra sem, - és Istennel is haragban volt.
Aztán, - napokig szakadt az eső, - nénikém meglátta a szétázott Szent –Sebestyént, - és megesett a szíve rajta.
-„Ó te szerencsétlen, - mondta, - nem haragszom én terád, - visszaviszlek téged, -…nem bánt veled jól az élet, össze-vissza „szúrkáltak”, …ne ázzál te itt énnekem…”-
<O</O
Múltak a napok, az eső megint megeredt.
Kati néném, szíve, most Krisztuson esett meg… -
-„Te se tehetsz róla, …te is ártatlan voltál, …mégis megfeszítettek, …beviszlek én téged is…”-
Aztán, Szűz-Mária képe következett.
-„ Ó, te szegény szeplőtelen, ….elég volt neked a te bajod,….tudom én, hogy mit éreztél,…tudom én….”-
<O</O
Pedig, - akkor, még nem tudhatta.
Mindenesetre, - Szűz-Mária is visszakerült a házba.
<O</O
Bűnbánó Magdolnát, - hagyta még egy kicsit ázni.
-„…hát te? … - te meg aztán, jobban meggondolhattad volna…”.-
Néhány nappal később, azonban mégiscsak bevitte.
-Ha Krisztus, megbocsátott neki, …én, meg minek haragudjak ?…ki vagyok én ? …csak egy „szerencsétlen hadiözvegy”,…. –
<O</O
Istennel azonban, továbbra sem beszélt, - és nem imádkozott.
Nem sokkal később azonban, - ….már térden csúszva az oltár előtt - újra megtanult imádkozni….-
….mert, - elvitték a 17 éves fiát is.
Levente volt.
Nénikém azonban, - hiába imádkozott.
Fia, a frontra került.
Egy tank, keresztül ment a lábain.
Fogságba esett.
<O</O
Sok évvel később, - nyomorékként került haza.
Rövid ideig élt ez után.
Agydaganata volt, - és öngyilkos lett.
<O</O
Nénikém, - feladta, - nem hadakozott többé az Istennel.
De, - nem is békült.
<O</O
Még a háború alatt, - befogadott egy megerőszakolt,15 éves, apátlan - anyátlan kislányt.
Sajátjaként nevelte, szerette, taníttatta.
Evangélikus lelkész lett a kislányból.
<O</O
Amikor, a nagynéném, - sok évvel később, szörnyű szenvedések után, rákban meghalt, -
és a temetésen katolikus szertartás szerint, elbúcsúztatták, - …..ezen a szertartáson, az
evangélikus lelkész lánya is elbúcsúztatta.
És, akkor, -…. mindannyiunk legnagyobb megdöbbenésre, - szinte egy kisebbfajta csoda
történt.
<O</O
Iszonyú vihar tombolt, - körülöttünk csapkodott a villám, és félelmetesen, haragosan zengett
a fekete felhőktől kavargó ég.
Az eső úgy ömlött, mintha poklok csatornái eredtek volna meg.
A temetést azonban, - nem lehetett elhalasztani, - a pap a szomszéd faluból jött.
<O</O
Amikor Erzsike, a lánya búcsúztatta, megemlékezett arról, - …hogy szegény Kati néném, a háború óta, meghasonlottan, Istentől elfordulva élt, - a haláláig.
<O</O
Aztán, könyörögve nézett fel az Égre, és azt mondta :
-”Bocsáss meg neki Istenem, mert tiszta szívű ember volt, …öleld magadhoz, és vezesd be őt a házadba….”-
És láss csodát !
Szinte pillanatok alatt, elállt az eső,… kék lett az ég, …kisütött a nap, ….és csicseregtek a madarak….-
Erzsike, akkor széttárta a karját, és csendesen azt mondta, :
_”Látjátok Testvéreim, …ez a válasz…”-
<O</O
<O</O


-----------------------------------------------------------------------
<O</O
<O</O
<O</O
<O</O

Szóval, - dúlt a háború.
Sziréna, …elsötétítés….-
Váratlanul feltűnő, süvítő repülőgépek, zuhanórepülésben, …gépfegyvertűz, …bombázások, és, - ….Sztálingyertyák….-
Én azonban, lassan, - sajnos, csak nagyon lassan, - kezdtem magamhoz térni.
A sebemet, szépen gondozták, - gyógyultam.
Az orvossal is békét kötöttünk.
Már, - köszöntem neki, - és ez, - nem is esett nehezemre.
-„Egyben vagy…?…”- kérdezte mindig kedvesen.
-„….már, nem vagyok rossz…”- nyugtattam meg.
<O</ONagy lány voltam, - tanítóképzős - amikor Szüleim elmondták azt a keveset, - amit a műtétemről tudni lehetett.
Úgy a háziorvosunk, mint a sebész orvos szerint, - nyirokmirígy daganatom volt.
Hogy, jóindulatú volt-e, - vagy rossz, - azt abban az időben nem vizsgálták.
Nem volt rá lehetőség.
Háború volt.
Az orvosunk, - azt mondta Anyáméknak, - hogy ez a fajta daganat, - nem szokott jóindulatú lenni..
<O</O
<O</O
Apámról, - nem tudtunk.
Esténként, összebújva sirattuk Anyámmal, - és imádkoztunk érte
Csak Miska volt velünk.
Miska.
Miska.
Miska…..
<O</O
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
<O</O
Mater Borbélyhoz, az apáca barátnőmhöz, gyakran elmentem.
Már beszélt velem, - mert, - mint kiderült, - mégiscsak, …. tudott beszélni.
Sokat meséltünk egymásnak.
<O</O
Különösen sokat beszélt nekem, Istenről, ….- az övéről.
A sajátjáról.
Mindent tudott róla, - merthogy ő a menyasszonya volt.
De csak az egyik, - mert az ő Istenének, - több menyasszonya is volt, nem csak egy.
Egészen más Isten volt, mint az enyém.
Talán, nem is lehettek rokonok.
<O</O
Jóvan, - gondoltam, - nem baj.
Ne is legyenek egyformák.
Jóvan,… - gondoltam -…jóvan, …. az én saját Istenemnek, - inkább, - ne legyen annyi menyasszonya, -.. mint a Mater Borbélyénak.
Nem akarok én osztozkodni senkivel.
Az enyém, az én Istenem, - olyan, - amilyen.
Nem igen lehet változtatni rajta.
Mindig ilyen volt.
De legalább nem szedegeti össze magához a jegyeseit.
<O</O
Azt gondolom, hogy az enyém, - gyakorta elkódorgott, régen is, most is, - akárcsak én, - mert olyan is volt, - akárcsak én, - …. - mindig máshol volt, - nem ott ahol lennie kellett volna…. -
Ott meg, ahol kerestem, -…ott, - pláne nem volt.
Ő, - ilyen volt.
Nem baj.
Nem vagyunk egyformák, - az ujjunk sem az.
<O</O
Azt gondoltam, - hogy a Mater Borbély Istene, - pontosan olyan lehet, - mint egy tisztességes úriember, - aki a menyasszonyát el is veszi.
Édesanyám szokta mondani a nagylány testvéremnek, - hogy a tisztességes úriember, - az jó.
Meg lehet benne bízni, számítani lehet rá.
Olyanhoz szabad csak férjhez menni.
Persze, - hiába mondta, - mert később a nagylány testvérem, - csak-azért-se olyanhoz ment férjhez.
Nehogy a mamámnak legyen igaza.

Az enyémre, az én Istenemre, - nem igen lehetett számítani.
Mindig mást tett, - mint amit vártam tőle.
Vagy, nem is tett egyáltalán semmit, - úgy csinált, mintha nem hallotta volna ha kértem tőle valamit.
Nem jött amikor hívtam, - nem mutatta meg magát nekem, - sokszor kértem a segítségét is,- ha már egyedül nem boldogultam,..de…- nem segített nekem,…csak azért sem. …-
Nem tudom, hogy miért, ….- de azért így is, szerettem.
Még, - ha nem is volt mindig olyan, mint egy tisztességes úriember.
<O</O
A másik Istent, akiről Mater Borbély mesélt, - csodáltam.
Féltem is tőle, - elérhetetlen volt, és fenséges.
Nagy, csillogó villogó házban lakott, - a mienk meg se közelítette, pedig a mienk olyan szép volt, hogy hetedhét határban se találnék szebbet..
De az Istené, - még annál is szebb volt.
Csillogott, meg villogott, és piros volt az üvegablaka.
Ha rá gondoltam, - még a lélegzetem is elállt .
Olyan szép volt az ablak.
Azt az Istent, aki itt lakott, - nem mertem volna megszólítani, mint az enyémet, - hogy egy kicsikét beszélgessek vele.
Azt sem mertem volna kérni tőle, - amit a másiktól kértem, - Paloznakon.
Hogy mentse meg a kiskecskét.
De hiába kértem, - nem tette.
<O</O
Nagy csalódás volt az nekem.
És akkor, - ugyanakkor,….. csalódtam a Papámban is. –
Őbenne is bíztam, - ….és ő se segített.
Neki pedig aztán, volt hatalma, meg tekintélye,…. meg még hatalmas ereje is.
Hogy Istennek volt-e, - azt nem tudhattam, mert idelent, sosem találkoztunk, - de a Papának volt, az biztos, - azt láttam, - meg más is láthatta.
Azt gondoltam, - hogy rögtön Isten után ő volt az első, …. akinek a legnagyobb hatalma van.
Abban is biztos voltam, hogy Édesapám is mindenható.

Egyszer aztán, - rá kellett jönnöm, hogy tévedtem,…. - és az is, a kiskecskével volt kapcsolatos.
Egy alkalommal Édesapám, elvitt Paloznakra, - a keresztszüleimhez.
Szerettem őket nagyon, és gyakran jártam hozzájuk, - a keresztanyám, - finom sütiket csinált nekem, …és - mindig, mindenben a kedvemet keresték.
Nekik nem volt saját gyerekük, csak én,…..- én voltam a saját gyerekük. –
Azt mondták.
Mégis, Apám távozása után, - már az első félórában megszöktem tőlük.
Mint, -….. majdnem mindig.
Egy darabig csak az utcán bóklásztam. –
Az egyik üzlet előtt, idős bácsi állt, - egy kis fekete-fehér gidát tartott maga mellett, - kötélen.
Olyan aranyos volt, - hogy meg kellett símogatnom.
A gidát.
A bácsi egyébként a hentest várta.
Beszélgetni kezdtem vele, és akkor elmondta, hogy szeretné eladni a gidát, - mert kell a pénz.
<O</O
Megijedtem, - ismertem a hentest . –
Kértem a bácsit, - ne adja el a gidát, mert a hentes, gonosz ember, - és megöli.
Nem őt, hanem a gidát.
Mondtam a bácsinak, hogy hamarosan jön az Édesapám, - ad majd neki pénzt, és még a gidát is hazaviheti, - mert nincs nekünk olyan helyünk, ahol a gida lakhatna, - nem vihetjük haza.
Megtarthatja.
A bácsi, mintha sajnálta volna a gidáját, sokszor megkérdezte tőlem, - mikor jön már az Édesapám.
Toporgott, türelmetlen volt.
-„Aztán, kicsoda a te édesapád?… hallod - e?…”-
-„ Az én Édesapám, a Tekintetes úr, …mindenki ismeri Őt, mindenhol, …Ő, jó ember és hatalmas, …és Isten után mindjárt rögtön, az első,….várjuk csak meg, hamarosan itt lesz…”-
<O</O
De, - hiába vártunk, - nem jött…. –
A hentes jött hamarabb.
A bácsi, pillanatok alatt megegyezett vele, - átadta a kiskecske kötelét, és elment.-
A szerencsétlen kis gidától, - még csak el se köszönt, rá se nézett.
Én pedig, - hiába rohantam oda a henteshez, kétségbeesetten sírva, könyörögve, hogy:
-„ ne ölje meg a kicsi kecskét, …Édesapám kifizeti, - csak ne ölje meg a kicsi kecskét….”- Nem hallgatott rám.
<O</O
Akkor, minden erőmmel kitéptem a kötelet a kezéből, és el akartam szaladni vele, - de egy pillanat alatt nyakon csípett kecskéstől.
Engem, szinte leejtett, a kecskét pedig, - már vitte is a vágóhídra.
Akkor, - szinte teljesen összeomlottam.
Hittem eddig magamban, -….. hittem, hogy van egyfajta saját hatalmam,… mert ott áll mellettem az én Istenem.
A sajátom.
Hittem, …hogy erős vagyok, …mindenkinél erősebb vagyok …- hogy mindent meg tudok oldani, mindent el tudok intézni, - amit csak akarok, - … mert Istennel, - én nagy vagyok, - …csak picinek látszom. - …
Isten segít nekem, -… ha kérem. - Ha szépen kérem.
És, kértem, …-
És, kértem,….-
És, kértem, …-
<O</O
Hittem, hogy megmenthetem a kicsi kecskét.
És, kértem a Papát is gondolatban, …-
És, kértem,….-
És, kértem,….-
És, kértem, …-
Mert, - …ha Isten, éppen most nem ér rá,… - talán még ideér az Édesapám.
<O</O
De, - nem sikerült.
Nem jött senki.
Sem Isten,… - sem a Papám.
Egyedül voltam.
<O</O
Sohasem felejtem el a gida sírását.
Vele sírtam.
Lekuporogtam a fal mellé a földre, és nem mozdultam, …talán, még akkor is vártam valamiféle csodát.
Istentől, embertől, angyaltól, - vagy az Édesapámtól.
De nem jött egyik sem, - és nem történt semmiféle csoda.
Nem hasadt meg az ég sem, - pedig vártam.
<O</O
Isten pedig, - bár ott volt mellettem, - vagy bennem, - nem jött elő, - hiába hívtam, hiába kértem, – nem lehetett előcsalogatni.
Akkor azt gondoltam, - azt reméltem, - hogy felébredek, -… hogy rögtön felébredek, mert ez a szörnyűség, - nem igaz, - …..csak álom lehet.-
De, - nem álom volt.
Aztán, - már csak azt láttam, hogy viszi be a hentes, a véres, megnyúzott kicsike állatot az üzletbe.
Elindultam utána.
Jajgatva sírtam.
Sok ember állt az üzlet előtt, a nyításra várva.
A hentes, szólt nekik, hogy azonnal jön, azonnal nyit, van szép fiatal friss birkahús, éppen most vágta.
-„Nem igaz…! - mondtam én -… a bácsi, a kiskecskét vágta le…!..”-
Az emberek, meghökkentek, körül álltak, kérdezgettek:
-„Igaz?…Tényleg?…Milyen volt?…Mit láttam?…Tényleg kecske volt?…”-
-„Igaz, … tényleg, …Igazat mondok…”-
Néhányan, azonnal, szó nélkül elmentek. Hittek nekem.
Aki maradt, - az a hentest támadta, hogy micsoda mocskos gazember, - kecskét vágott, és el akarja adni, - birkahús gyanánt.
Akkor ért oda az Édesapám.
A hentes pedig azonnal lerohanta.
-„Fogja már be ennek a lánynak a száját Tekintetes úr, - vagy én fogom be, - …össze-vissza
hazudozik, …hogy kecskét vágtam birka helyett….”-

Apám akkor, még higgadtan szólt:
-„Az én lányom, soha nem hazudik L.Úr, …ha azt mondta, hogy kecske volt, - akkor az kecske volt…”-
-„De hát, tönkre teszi a bótómat ez az „istenverte” kölök…”-
<O</O
Csak ennyi volt.

A következő pillanatban, Apám elkapta a hentes grabancát, és fél kézzel megemelte.
Én, - azt reméltem, hogy felteszi a hústüskére a kiskecske mellé, - végül csak a falhoz vágta.
Teljes erejéből.
Nem volt semmi.
A hentes összerogyott, Apám azonban felemelte, és a mellényénél fogva tartotta.
-„Most kérjen bocsánatot…”-
-„Bocsánat Tekintetes úr, bocsánat….”-
-„A lányomtól….”-
A hentes nyögött,… nyögött, - de végül megszólalt:
-„Bocsánat kisasszony…”-
Én, azonban felvágtam a fejemet, rá se néztem, - és közöltem:
-„Nem vagyok „istenverte kölök”, és nem bocsátok meg, …én, igazat mondtam, … megmutatom a gida bőrét…..”-
Megfogtam Apám kezét, - és az udvarba vezettem.
Az üzletből az emberek, - jöttek utánunk.
És, - …. megmutattam….-
Ott lógott a gida bőre, - egy szögre akasztva az ajtón, - még rajta volt a feje is.
<O</O
-„Ez volt az Papa, …látod ?…ez itt, …látod?….ez, -…. az előbb még egy igazi, élő, kis gida
volt….”-
Apám, nem szólt.
-„…nem tudnál te valamit csinálni, Papám ? …esetleg ?…”-

Újra elsírtam magamat. Apám lehajolt, és az ölébe vett.
-„Nem kislányom, …ezen már nem lehet segíteni, ez a szegény pára,…ez, - már elment a gida mennyországba…”-
-„Hát emberek, - mondta Apám, a mögöttünk állóknak - … a lányom mindig igazat mond, …
Isten áldja magukat….”-
Az emberek, fel voltak háborodva, - és hazamentek.
Nem sokkal ezután, az üzletet be kellett zárni, a hentes, hitelét vesztette, - tönkrement.
Apámmal elköszöntünk a keresztszüleimtől, - ….. aztán ölben vitt, hazáig.
A dolog azonban ezzel, nem volt lezárva.
Rá kellett döbbennem, hogy az Édesapám sem mindenható, - nem tudott csinálni a gidával semmit.
Ráadásul elkésett, - ezért halt meg a gida.
Nem volt ott, amikor szükségem volt rá.
<O</O
Rá kellett jönnöm, - hogy velem sem történnek csodák.
Hatalmam sincs, - hiába hittem azt.
A bennem lakó Istent pedig, hiába kértem , hiába hívtam, - nem lehetett előcsalogatni, - nem törődött velem, és a kiskecskével sem..
Nagy csalódás volt ez számomra.
Amikor hazaértünk, - Anyám karjába rohantam.
Nem kellett mondanom semmit. Ő szólt :
-„Látom kislányom, szomorú vagy, …gyere, beszéljük meg…”-
És, …megbeszéltük, …azt is, hogy az ember, ….- még az Apám sem -…nem „mindenható”
azt is,….. hogy Isten ugyan Mindenható, - ….de Ő sem tud mindig segíteni.-
Utána, még volt vagy tíz kérdésem, hogy „de miért?….de miért”…?-
Édesanyám pedig, végtelen türelemmel válaszolt minden kérdésre.
Pár nappal később, - amikor már megnyugodtam, Apám jött be hozzám beszélgetni.
Sokáig, egy szót sem szólt hozzám, - csak nézett rám figyelmesen, - elgondolkozva.
Már éppen azon kezdtem töprengeni, hogy mit csináltam mostanában, - amire Apám rájöhetett, amikor megszólalt:
-„Azt mondtuk Anyáddal kislányom, hogy két dolgot ne tegyél soha, - …azt, ami nem illik, …meg azt, ami veszélyes…, - te pedig, mind a kettőt megszegted…”-
Tiltakozni akartam, de felemelte a kezét, - és folytatta:
-„…az az ember veszélyes kislányom, …nem lehetünk mindig melletted, …olyan messzire kerüld el, amennyire csak lehet..”-
Megint hallgatott egy kicsit, .. majd folytatta :
-„…a gazember, az gazember, …mindig is az marad, - nem változik meg soha…gondolkozzál el ezen kislányom…”-
Én, ….elgondolkoztam.
<O</O
Azt, hogy mi volt a veszélyes, - azt értettem, - annál is inkább, mert a hentes, nem sokkal később, - amikor nem tudtam kikerülni, - rám szólt, hogy – „tűnjek el a szeme elől, - mert legközelebb, engem vág le, - nem a kecskét….”-
Nem mondtam el otthon, - mert tudtam, hogy nagy baj lett volna belőle.
Hanem, - hogy a paloznaki viselkedésemben, mi volt, ami nem illendő, - arra, nem igazán tudtam rájönni.
Ezért, megkérdeztem Édesanyámat, aki röviden elintézte:
-„…hát, ..kislányom, …meglógtál a keresztszüleidtől, …felbolydítottad a fél falut, ..tönkretetted egy ember üzletét, … rontottad a hitelét, … Apádat meg verekedésbe sodortad…. - soroljam még ?…vagy mára elég lesz ennyi ?….”-
Befogtam a fülemet, - nem akartam hallani.
A hentessel, - a későbbiekben is volt összeütközésünk, - de ennek, már nem én voltam az oka.
Évek óta járt hozzánk, - először, nem rendszeresen, - csak, ha nagyon éhes volt, - egy aranyos, - tiszta fehérhajú gyakran sírdogáló öregember, - Jankó – tyatya.
Majdnem olyan volt, mint az igazi nagypapám, - aki akkor, nem élt már.
Jankó tyatya, - valaha, - nagyon gazdag ember volt, az egyik leggazdagabb a faluban.
Kocsmája volt, - fogadóval, - boltja volt, malma volt, és hentes üzlete.
Nagy istállója volt, - tele szarvasmarhával.
Volt háza, pincéje, szőlője, - erdője, és legelője.
<O</O
Családja azonban nem volt.
Mindenét ráiratta egy ismeretlen emberre, - aki a fogadóban szállt meg, - egy ideig ott lebzselt, - és végül, teljesen ottfelejtette magát.
Ígért mindent Jankó-tyatyának, - törődést, és szerető gondoskodást öreg napjaira, -
…addig hízelgett, és addig ígérgetett, - amíg, - minden vagyonát ráíratta.
Évekig, - talán, nem volt semmi gond, - vagy Jankó-tyatya nem panaszkodott.
Aztán, - a hentes és családja, - megúnta kerülgetni a szerencsétlen öregembert.
Először, - kiköltöztették az istállóba.
Aztán, - elkezdték, leszoktatni az evésről.
<O</O
Akkortájt kopogtatott be hozzánk először, - egy ünnepnapon, - késő este.
Hideg volt, - zimankó.
Anyám nyitott ajtót, - én meg a nyomában.
Jankó-tyatya, kékre-zöldre fagyva, kalapját gyűrögetve tipródott az ajtóban, .. és nagyon halkan, restelkedve szólt:
-„Tekintetes asszony kérem, ha meg nem sértem, …máma még nem ettem, ….ha megkínálna engem egy tányér levessel….”-
Anyám, megfogta a karját és bevezette.
-„Szívesen Jankó bácsi, …Isten hozta minálunk, ..kerüljön csak beljebb..”-
Jött már Apám is.
-„Isten hozta Jankó bátyám, …kerüljön csak beljebb….-
Szüleim egyébként, - mindig egymást visszhangozták.
<O</O
Apám elvette Jankó bácsi kalapját és botját, aztán kihámozta a kabátjából, - majd asztalhoz ültette, és pálinkával kínálta.
Anyám, térült-fordult, - vacsorát melegített..
Mi, már ettünk, - befejeztük a vacsorát, Apám mégis azt mondta :
-„Vacsorázzon velem Jankó bátyám, … a pálinka után, jól fog esni….”-
-„Köszönöm édes fiam, köszönöm….”-
Anyám, - pillanatok alatt megterített nekik, - már, nem tudom mi lehetett a vacsora.
<O</OSzegény Jankó bácsi, mohón és nyöszörögve evett.
Annyira remegett a keze, hogy a levese, folyton kiömlött a kanalából.
Ott álltam előtte, és néztem.
Anyám azonban elkapta a karomat, és kiráncigált a konyhába.
-„Hadd egyen nyugodtan,…. - nem szabad bámulni,…. szégyenli hogy idejutott öregségére, ….ne tetézd a szégyenét. Most leülsz szépen a hokedlire, és itt maradsz….”-
<O</O
Ő, még bort vitt be és poharakat, - aztán kijött, tálcára tette a többi ennivalót, és azt is bevitte.
Becsukta az ajtót.
Nem hallottam semmit.
<O</O
Álmos voltam, - átmentem Anyámék hálószobájába, és keresztbe feküdtem az ágyukon.
Másnap, - addig kérdezgettem Anyámat, amíg elmondta, - hogy hazakísérték Jankó bácsit, - és Apám, - „elbeszélgetett”, - L.úrral, - a kocsmárossal.
Reméltem, - hogy ez, -…. azt jelenti, amit én gondolok.
<O</O
Azt jelentette.
Ezután, úgy emlékszem, - sokáig járt még hozzánk Jankó-tyatya.
Megszerettük.
Édesanyám, megvarrta a szakadt ruháit, meg alakítgatott neki, - mert Apám ruháiban elveszett volna - és meleg zoknit, sálat kötött neki, - egyszer pedig karácsonyra, mellényt, és szvettert, - birkagyapjúból.
Néha, - panaszkodott, hogy mennyire fájnak a csontjai, - ilyenkor Apám begyújtott a rézhengeres fürdőszoba kályhába, és a jó melegben, az ülőkádban, a jó meleg vízben egy kicsit csillapodtak Jankó bácsi fájdalmai.
Anyám, a fürdővízbe, mindenféle giz-gazt rakott, ami jó volt a fájdalmakra.
Persze, ott tartották éjszakára is, - hogy meg ne fázzon az úton, - „hazafelé”.-
Elfért volna nálunk végleg, - nagy házunk volt, és sok helyünk, - ennivaló is, - meg jó szó is jutott volna neki.
Szüleim, mindig marasztalták., - de ő, nem fogadta el.
„Haza” akart menni a saját házába, - a saját birtokára, - amiből már rég nem volt semmi sem az övé, -… mégis :
-…. „óvni akarta a maradék méltóságát „… - mondta az Édesapám.
Amikor nálunk volt, - mindig mesélt, …. mindenféléről, - a háborúról,…. a spanyol influenzáról, - ….a családja elvesztéséről.
Mindenkije meghalt akkor.
A felesége, a gyerekei, - két kisfia volt, meg egy kislánya.
Sohasem tudta elfelejteni őket, - nem házasodott újra.
Kijárt a családjához a temetőbe, amikor csak lehetett, - ….. beszélgetni is szokott velük.
Szerette őket, …azokat, …ott, - és nem akart másik családot.
<O</O
Aztán egy télen, - talán 1944-ben lehetett , – egyre ritkábban jött, - és egyre törődöttebb volt.
De, - sohase panaszkodott.
Majd, hirtelen elmaradt.
Napokig nem hallottunk felőle, - anyám aggódott.
<O</O
Apám, elment és megkérdezte a kocsmárost, merre van Jankó bácsi, mert beszélni szeretne vele.
-„Hunnan tuggyam, hun kujtorog,?..…- nem vagyok én őrzője, …majd előgyün, ha akar, ha meg nem, hát nem..”-
Hiába vártuk, - „nem jött elő”.
Aztán, a szomszéd hozta a szomorú hírt, - hogy Jankó bácsi fölakasztotta magát az istállóban.
Apám, elfehéredett, - és nem szólt egy szót sem.-
Azonnal elindult a kocsma felé, a faluba.
Anyám futva ment utána, ….és, -…. hátul ballagtam én.
Nem tudtam, mi az, hogy - „fölakasztotta”.
-„Meg fog halni ?…”- kérdeztem Anyámat ijedten.
-„Már, …meghalt…”- mondta csendesen
Apám, - egész úton, nem szólt egy szót sem.
Csak Anyám sírós hangját hallottam:
-„Istenem,… Papa, …ne csináld, …nem a te dolgod, …van törvény, …ne avatkozz bele, -…nem te vagy a Jóisten…”-
Apám, megállt, szembefordult anyámmal, és nagyon csendesen, de nagyon határozottan azt mondta,:
-„Mama, …most hallgass,…. hallgass,……”-
Aztán, - otthagyott minket.
Anyám, egy ideig, tétován állt, aztán megfogta a kezemet, és futva iramodtunk Apám után.
Akkor értünk oda, amikor L.urat, - éppen kiemelte a kocsmapult mögül, majd az utcán, és az udvaron át, bevonszolta az istállóba.
Szószerint, vonszolta, - a mellényénél fogva, a földön húzta maga után.
-„Istenem, …Istenem, - vacogott Anyám, - …ez megöli,… meglátod, hogy megöli…”.-

Mentünk Apám után, - néhány kiváncsiskodóval a nyomunkban.
Apám, - behajította L.urat, - és becsukta maguk után az istállóajtót.
Kívül rekedtünk.
<O</O
Ott álltunk, - és hallgattuk L.úr ordítását, - meg az Apámét, - aki nála is hangosabb volt.
Örültem Apám szidalmainak, - és nyomában a csattanásoknak, meg a puffanásoknak.
Bizony, arra gondoltam, ölje csak meg,… csapja agyon,… megérdemli az ilyen gonosz…!.-Még bólogattam is minden puffanás után.
Aztán, - teljes csend lett, - jó ideig, semmi sem hallatszott.
Anyám, nekiborult az istállóajtónak, és csendesen sírt.
-„Csak nem sajnálod?…”- rángattam meglepetten .
-„Apádat … sajnálom….”- hüppögte
<O</O
Nem tudtam elképzelni, hogy miért, - én biztos voltam benne, hogy neki,…. - nem lesz semmi baja, - nem kell őt sajnálni, félteni se kell, - ….nem meri őt L.úr visszaütni…-
Aztán kijött Apám, - megállt az ajtóban, leporolta a kezét,- …tényleg nem volt semmi baja.
Tudtam én.
Komótosan kivette az óráját a mellényzsebéből, ….és sokáig nézte.
Aztán megigazította az ingét, a mandzsettáját, .. begombolta mellényét,.. majd a zakóját, …és csendesen szólt Anyámnak:-
-„Menjél Mama,…. hívd az orvost, .. - én elmegyek a csendőrségre….”-
Mellettem elhaladva, egy pillanatra, fejemre tette a kezét .
-„Majd jövök…”-mondta
A Csendőrség, - másik faluban volt.
Apám, biciklire ült, elment,- és éjszakára nem jött haza.
Anyám, - aggódott.
Kora reggel azonban, újra otthon volt.
Tudtam én, ….-
<O</O
Sok mindenre fény derült.
L. úr, - bár sokáig romokban hevert, - nem tett feljelentést apám ellen azért, mert megverte.
Apám azonban feljelentést tett L.úr ellen, - Jankó-tyatya halála miatt.
Jankó bácsi, - nem akasztotta fel magát.
Összeverték és belehalt.
Utána akasztották fel.
Ezt mondta el, L.úr –….. némi unszolásra, - az istállóban
Sok baja azonban akkor, - nem lett belőle.
Dúlt a háború.
<O</O
Isten azonban, - nagyon megverte.
A háború után, elvesztette gazemberséggel szerzett vagyonát.
Az összeset.
Kocsmáját, boltjait államosították, - minden vagyonát, elvették.
Felesége, - nem sokkal később agyvérzést kapott, nagy beteg volt, - hosszú évekig pelenkázni kellett.
A kocsmárosnak nyugdíja nem volt, - nyomorgott.
Napszámba járt, - amíg bírta.
Idős korában, - a fia tartotta el, - aki szintén gonosz ember volt, - s akitől kenyérből is keveset kapott, - jó szóból meg semmit.
Sokáig volt fekvő beteg, - a fia nem ápolta, nem gondozta, - azt mondják, hogy verte is az apját.
A kocsmáros, néha ordítva, őrjöngve, félmeztelenül szaladgált a házuk előtt lévő szőlősorokban.
Később, - már szaladgálni se tudott.
Szinte, elrothadt az ágyában.
Végül, - a saját hányadékába fulladt bele.
<O</O
<O</O

<O</O
<O</O
Jankó-tyatyát, a katolikus pap, - nem akarta eltemetni.
Csak a temetőárokban kaphatott helyet, - ott akarták elhantolni.
Öngyilkosoknak, - nem jár tisztességes temetés, - egyébként is, - egyenesen a pokolba kerülnek.
Apám, - elment a paphoz, elmondta neki, hogy Jankó bácsi, - nem lett öngyilkos, - Jankó bácsit, megölték.
-„Én, ezt másképpen tudom,….. menj békével fiam, és ne avatkozz más dolgába, …én, nem temetem el…”-
-„Ha nem, …hát nem, …majd eltemeti más, - mondta Apám dühösen - …nem engedem, hogy ezt a szerencsétlen öregembert, - aki kivert kutya módjára élt, és úgy is halt meg, a maga temetőjében, úgy földeljék el, mint egy gazdátlan dögöt, …..- és ha kell, …hát szembeszállok a maga Istenével is…”-
<O</OA pap, - nem szólt.
Apám, - köszönés nélkül jött el.
<O</O
Megkereste a református papot, - kibonttatták Jankóék családi sírboltját, - és eltemették Jankó bácsit, - katolikus temetőben, - református szertartás szerint.
-„Egy, az Isten…”-mondta Apám.
<O</O
Ott volt az egész falu, csak, -L.-ék nem, ….. - a szomorú történet, mindenkit megrázott.
A temetés végére odaért a katolikus pap is.
Apám, - cirkuszra számított, -….. már készült is.
De nem.
A pap, megszentelte a sírt, áldást mondott rá, - aztán kezet fogott a református lelkésszel, - és távozott.
Apámra, - rá se nézett.
Később sem.

Elolvastam. Nem tudok szólni.

b.p. írta:

Elolvastam. Nem tudok szólni.

Kattints a kibontásához...

Én sem,csak csendben ülök,és nézek magam elé.......

Én jelenleg részletekben olvasom, most sem jutottam talán a feléig sem. de nagyon várom hogy folytassam az olvasást.Este.
Borzasztó lehetett akkor élni... mikor háború volt..

budamama

:..: Szerbusz Kedves budamama!

Hát budamama ezekkel a csodálatos életrajzi történeteiddel nagyon elgondolkodtattál és többször is megsírattál. Igazán köszönöm,hogy megosztottad velünk és,hogy olvashattam őket én is.
További szép napot kívánok kiss Neked és minden ide betérőnek:
Barbi

Gondolkoztam azon, hogy miért szeretek olyan nagyon belemerülni a világodba, gyerekkorod világába, Bubamama! Sok rossz történt veled/veletek, tragédiák is érték a családot, mi az, ami mégis mágnesként vonz, amitől felcsillan a szemem egy-egy új részlet láttán, vagy mi késztet a többszöri elolvasásra? Arra jutottam magamban, hogy a szilárd értékrend, a tartással bíró emberek adnak egy olyan csodálatos, majdhogynem mesebeli keretet minden történetednek, ami biztonságot nyújt a legkeservesebb pillanatokban is. Nem keresem, mennyi ebből a te lényed kisugárzása, amit rávetítesz a környezetedre. Az egész, ahogy van nagyon jóleső érzéssel tölt el, és ennél abba is hagyom a miértek kutatását. Nagyon jó olvasni az írásaidat ls ebben maradok magammal. Neked pedig hálás vagyok érte!

Teremtés

A "fejembe vettem" valamit......... Ugye már egy ideje az a dolgunk, hogy megtanuljunk teremteni. Hát akkor hajrá! Kisebb dolgokban rengeteg sikerem volt, de most valami nagyot szeretnék Valami nagyon nehezet
Minden nap pörgetem a képeket ezzel a dologgal kapcsolatban, és képzeljétek el, mikor társul hozzá az érzés is, mintha kapnék valahonnan fentröl egy vödör fényt Valami nagyon kellemes jön be a fejtetömön és ez az érzés átjárja az egész fejemet, gerincemet. Csupa csupa bizsergés huhh naonjoám ja és és nagyon jó kedvem lesz töle. Nah remélem kapom fentröl a hozzávalókat, és nem pedig valami megnyugtató angyali simogatás volt, hát hogy jólvan majd rájössz ám hogy ez nem igy müködik heheheheh.............

Elnézésedet kérem az előbbi hozzászólásomért,félreérthető.

:..: Drága Jó kiss budamama!

Elnézésedet szeretném kérni, mivel amit beírtam az írásodra egy kicsit rosszul fogalmaztam meg.
Úgy írtam, hogy: "csodálatos történeteid" (semmiképp nem szeretném ha félreértenéd, vagy megbántódnál ez írásom miatt)
A történeteid elgondolkodtatnak és számomra csodával határos ahogy éltetek, és túléltetek betegségeket és tragédiákat.
Minden elismerésem és tiszteletem Szüleidnek ,(és Neked) emberségükért és a tragédiában és betegségben nyújtott talpraesett hozzáállásukért és küzdelmükért, és az egész életfilozófiájukért.
Tisztelettel és szeretettelkissölellek:
Barbi

Köszönet.....

Nagyon szépen köszönöm Bp.-nek, Sirkannak, Radványának, és Barbinak a gyors választ.
Igazából, - úgyéreztem, mintha „kiütöttelek”volna Benneteket a történetemmel.
Pedig csak azt szerettem volna megmutatni, hogy „rendkívüli” helyzetekben, - az ember, - „rendkívüli erőt” kap ahhoz, - hogy úrrá legyen a „helyzeteken”.
Ebben az erőben, bizonyára benne vannak a saját tartalékaink is, - meg azért, az….Isteni Gondviselés…..-
Azt remélem, hogy ma este, - fel tudom tenni a következő részt.
<O</O
Márta

Kedves Bp.!
<O</O
Tulajdonképpen zavarban vagyok, …..mert arra kellett rádöbbennem, - hogy az általam kiemelt történetekkel, - olyan képet festettem a családomról, - és valószínűleg magamról is – amelyből az tűnik ki, hogy velünk csupa különös, jelentős dolog történt, - ill. történik.
Pedig hát nem.
Egyszerű, hétköznapi, átlagemberekből állt a családom, - s az vagyok magam is.
Az eseménytelen mindennapokat azonban, - nem őrízte meg a családom emlékezete, - és az enyém sem.
Azokről, - sosem beszéltünk.
Éltük.
A háború előtt, - alatt – után, azonban, - a helyzet drámai volt,…. - ….és, - sajnos - mindig „helyzet”volt, - … amit ki-ki a saját adottságai, - „képességei szerint” oldott meg, - vett részt benne, - vagy esetleg …történt meg vele.
Ma már, - pontosan tudom, hogy minden „esemény”, - adott az embernek valamit.
A jó is, - a rossz is.
Formálta. Edzette.
Küzdőképessé tette.
Helytállásra tanította.
Fogékonyabbá tette a szeretetre, - és minden szépre - jóra.
<O</O
A jelentős „eseményekről”, - ….beszéltünk is, - nemcsak megéltük.
Boncolgattuk, hogy ….”mi lett volna ha…?”….-
Így aztán azok, - örökre bevésődtek az emlékezetünkbe.

Igen, - ..... nehéz időket éltünk, .....- és éltem át én is, - ennek ellenére, nagyon boldog gyerek voltam, ...- vidám, és elégedett felnőtt, ....ma pedig, ...derűs és nagyon aktív nagymama vagyok.
Szóval, - ....hiszem is, - vallom is, hogy :...- akármilyen is.... - szép az élet !....mert Élet !
<O</O
Köszönöm Neked, - hogy szívesen olvasol tőlem, - nagyon jól esik ezt hallani !
Hát, ….jövök majd a folytatással….-
<O</O
Márta

<O</O
<O</O
<O</O
<O</O

Szia Horao !

Hát, - igazából, - a frászt hoztad rám, - azzal a „házilagos kivitelezésű „ …. Teremtéssel !
Mert ugye, …Isten is csinált néhány hibát, - ne feszegessük…! - …és akkor, - ugyan ….mit hoznának össze a maguktól ájult, - gyakorlatlanok?…-
<O</O
Igaz,….. - nem tudom, - mennyi idős lehetsz…. - .de : biztos, hallottál arról, hogy - a Teremtésnek, - csak egy részét ruházta át Isten, a férfiakra. A nehezebbet, - itt is meghagyta nekünk asszonyoknak, - ....és saját magának is visszatartott belőle valamit. A legfontosabbat.
A Teremtés minden egyéb részét pedig,…. - tudomásom szerint :még mindig nem adta ki a kezéből, -…. nem ruházta át senkire.
<O</O

A ….- mindenféle - művészet is, a teremtésnek valamilyen formája ugyan, - ezt azonban : alkotásnak hívják.
<O</O

Az, - hogy a „fejedbe-vettél” valamit, - nagyon helyes, - ámbár, nem mindegy, hogy mit ! -
Tudnám tanácsolni,…. hogy egy-két felsőfokú nyelvvizsga, és diploma - ha még nincs,… - nem ártana, - ezek birtokában, aztán meg lehet „teremteni”, - ha - manapság nem is könnyen –…egy egzisztenciát.
Aztán, - jöhet a többi !

Előbb- utóbb találkozol egy lánnyal, aki egy „vödör fénynél” - is többet hoz az életedbe, - és hidd el, hogy a : „naon jó bizsergés”, - nemcsak a „fejtetődet”, meg a „gerincedet” járja át, - hanem egész valódat, - …szívedet, lelkedet is.
Ezt hívják Szerelemnek.
Vele jön az „angyali símogatás”, ….-
Azt hiszem, ezek után, - és csakis ezek után, - ha elég érett vagy hozzá….- akár a „Teremtéshez” is hozzá lehet kezdeni.
<O</O
- Szóval, - szállj le a földre Horao, …itt élsz, …..és MOST élsz......-
<O</O

Üdv. : Márta</O

Ha tudnád.......

.............mekkorákat mosolyogtam :mrgreen: és ha másért nem is, hát ezért megérte. Igazából nem értek veled egyet. Bármit megkaphatok és Te is A szerelemröl csak annyit, hogy voltam párszor és képzeld nem volt köztük különbség, mint ahogy arról sokan beszélnek Mindig teljesen oda adtam magam. Igy érzem. Most nincs párom ebbe beletrafáltál vagy LEJÖTT (I don't no)........ és ez azért van igy, mert én igy akarom Vannak gyönyörü lányok, ugymond lehetöségeim, de képzeld nem élek velük. Most még nem. Azért köszönöm hogy aggodsz értem.

Aranyos Bubamama!
Az én gyerekkorom a felszínen teljesen rendezett volt, anyagilag a kornak megfelelően konszolidált körülmények, "mindent megadni a gyereknek" mentalitású szülőkkel. Ebbe zenetanulás és nyelvtanulás, uszoda, rendszeres nyaralás beleértendő, szóval amit meg lehetett adni, azt megkaptam. DE anyám a mai szemléletmódom szerint egy nálam sokkal fiatalabb lélek volt, akiről a végén kiderült, hogy tőlem kellett tanulnia. Jelentős mértékben az érzelmi reakciók jellemezték, és az érzelmei elég szélsőségesek voltak. A szeretete birtokló volt és öntudatlanul elmart mellőlem mindenkit, akiről úgy érezte, hogy túl fontos nekem. Ezért nagyon korán megtanultam, hogy az igazán fontos dolgaimat magamban tartom, holott a felszínen nagyon közlékeny voltam. Persze ez csak egyik aspektusa a hajdanvolt gyermekvilágomnak.
Innen indulva stabil személyiségű szülők, stabil értékrenddel, maga a mesebeli paradicsom. Az, hogy gondokat meg lehet osztani a szülővel, az már túlmegy az elképzelhetőségen is. Ilyen tényleg csak a mesében van!
Szóval ilyen szemmel (is) olvasom lélegzetvisszafojtva az emlékeidet, és kicsit potyázok a szüleid stabilitásából, emberségéből, mert olyan finom!

bubamama írta:

Tudnám tanácsolni,…. hogy egy-két felsőfokú nyelvvizsga, és diploma - ha még nincs,… - nem ártana, - ezek birtokában, aztán meg lehet „teremteni”, - ha - manapság nem is könnyen –…egy egzisztenciát.

Előbb- utóbb találkozol egy lánnyal...
Ezt hívják Szerelemnek.
Vele jön az „angyali símogatás”, ….-
Azt hiszem, ezek után, - és csakis ezek után, - ha elég érett vagy hozzá….- akár a „Teremtéshez” is hozzá lehet kezdeni.
<o></o>

Kattints a kibontásához...

:-D :-D :-D
"Naon jó" voltál Bubamama!!!
Előbb Teremteni - egzisztenciát... :mrgreen: majd a Szerelem után jöhet egy újabb Teremtés. Ebből egy esszét is lehetne irni. Teccik, teccik

Horao, a nagy teremtési lehetőségek a lábaink előtt hevernek, csak kell hozzá kellő bátorság is...

horao írta:

remélem kapom fentröl a hozzávalókat, és nem pedig valami megnyugtató angyali simogatás volt, hát hogy jólvan majd rájössz ám hogy ez nem igy müködik heheheheh.............

Kattints a kibontásához...

Nem kell azért leértékelni az angyali simogatásokat sem - ha épp az volt... Ők általában valamit mégiscsak jobban tudnak, mint mi...
Nem muszáj egyetérteni, az idő úgyis megoldja a tanulási folyamatokat. A Teremtést is. Mindent a szükséges sorrendben.
Az angyal ott van, simogat, aztán kell nekünk vagy elhessegetjük, mert nekünk csak az Isten jó.
Egy fényképem jutott eszembe:

[URL=http://imageshack.us]

[/URL]

b.p. írta:

Aranyos Bubamama!
Az én gyerekkorom a felszínen teljesen rendezett volt, anyagilag a kornak megfelelően konszolidált körülmények, "mindent megadni a gyereknek" mentalitású szülőkkel. Ebbe zenetanulás és nyelvtanulás, uszoda, rendszeres nyaralás beleértendő, szóval amit meg lehetett adni, azt megkaptam. DE anyám a mai szemléletmódom szerint egy nálam sokkal fiatalabb lélek volt, akiről a végén kiderült, hogy tőlem kellett tanulnia. Jelentős mértékben az érzelmi reakciók jellemezték, és az érzelmei elég szélsőségesek voltak. A szeretete birtokló volt és öntudatlanul elmart mellőlem mindenkit, akiről úgy érezte, hogy túl fontos nekem. Ezért nagyon korán megtanultam, hogy az igazán fontos dolgaimat magamban tartom, holott a felszínen nagyon közlékeny voltam. Persze ez csak egyik aspektusa a hajdanvolt gyermekvilágomnak.
Innen indulva stabil személyiségű szülők, stabil értékrenddel, maga a mesebeli paradicsom. Az, hogy gondokat meg lehet osztani a szülővel, az már túlmegy az elképzelhetőségen is. Ilyen tényleg csak a mesében van!
Szóval ilyen szemmel (is) olvasom lélegzetvisszafojtva az emlékeidet, és kicsit potyázok a szüleid stabilitásából, emberségéből, mert olyan finom!

Kattints a kibontásához...

.......Ez érdekes. Egy magyar teozofus szerint (kb35 éves tapasztalat a szellemvilággal) nem lehet fejletlenebb, bocsi... fiatalabb lélek a szülö a gyermekénél. Valaki tudja hogyisvanez?