Íme a gondoskodás amit a kormánytól kapunk. Piszlicsáré összegek, szóra sem érdemes hány családon lehetne hosszútávon segíteni belőle.
Hány gyereket lehetne támogatni, kollégiumban elhelyezni, iskoláztatni, jövőt építeni nekik.
Bizonyos értelemben vallásos ember vagyok, tudom, hogy a lelki táplálék is fontos, de felháborítónak tartom, hogy mennyi pénzt herdálnak el az egyházak javára!
Ugyanakkor
Az egyetlen budapesti hospice-ház által kért 50 milliós támogatásából megadtak 40 milliót, és a maradék 10 millió helyett kioktatták őket; gazdálkodjanak ügyesebben.
Gondolom ez az ügyesebb gazdálkodás azt jelentené, hogy gyógyszerek helyett szenteltvízzel locsolják a betegeket, gyógyítsanak ráolvasással, imával. Esetleg oszthatnának szentképeket is? Akik odakerülnek azoknak már úgyis mindegy? Normális étel helyett rághatnának száraz kenyérhéjat is, ihatnának rá hideg vizet. A lényeg, minél kevesebb pénzbe kerüljenek!
Minden adat a Magyar Közlönyből származik, egytől egyig hivatalos.
Szombathelyi Egyházmegye – A jáki apátsági templom restaurálásának folytatása és értékeinek bemutatása – 2020-ig bezárólag: 2 037 525 000 Ft.
Szombathelyi Egyházmegye – A kőszegi Jézus Szíve-templom részleges helyreállítása – 400 000 000 Ft.
Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete – A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete beruházásai – 500 000 000 Ft.
Erdélyi Református Egyházkerület – A bonyhai Bethlen kastély rehabilitálása – 2 001 302 960 Ft.
Hit Gyülekezete – Hit Park területén rendezvényközpont létrehozása – 394 030 200 Ft.
Szent Pál Akadémia – Hit Park területén könyvtár létrehozása – 364 159 800 Ft.
Magyarországi Saját jogú Metropolitai – A Görögkatolikus Metropólia fejlesztési céljainak támogatása – 2 800 000 000 Ft.
Magyarországi Saját jogú Metropolitai Egyház – Görögkatolikus templom és közösségi tér építése a fővárosban – 800 000 000 Ft.
Esztergom Budapesti Főegyházmegye – Keleti egyházművészeti kiállítás a Nemzeti Múzeumban és az Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó egyéb görögkatolikus programok az országban – 200 000 000 Ft.
Hajdúdorogi Főegyházmegye – Főegyházmegyei fejlesztések – 200 000 000 Ft.
Nyíregyházi Egyházmegye – Egyházmegyei fejlesztések – 200 000 000 Ft.
Miskolci Egyházmegye – Egyházmegyei fejlesztések – 200 000 000 Ft.
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház – Református beruházások és fejlesztések Felvidéken – 1 774 000 000 Ft.
Erdélyben megvalósuló programok és támogatások – Erdélyi Médiatér Egyesület – 1 450 000 000 Ft.
A Kormány az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdés g) pontjában, valamint a 36. § (3) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva úgy dönt, hogy a Budapest IX. kerület, belterület 36971 helyrajzi számú, természetben a 1092 Budapest, Kinizsi utca 12. szám alatt található, állami tulajdonban lévő egyedileg védett műemlék ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) a Károli Gáspár Református Egyetem által ellátott oktatási feladatok elősegítése céljából – a felújítást követően – ingyenesen a Magyarországi Református Egyház tulajdonába kerüljön; (Plusz 400 000 000 Ft támogatás kiutalásáról döntött a kormány).
Budapesti Pályafejlesztési Program – Magyar Labdarúgó Szövetség – 4 982 500 000 Ft.
FINA Rövid pályás Úszó Világkupa magyarországi futamának évenkénti megrendezése – Magyar Úszó Szövetség – 120 000 000 Ft.
A Kormány a magyar turizmusfejlesztés, a természetjárás tradícióinak gondozása, a természetjárás alapinfrastruktúrája részének tekinthető turistaszállás-hálózat megújításának érdekében egyetért azzal, hogy egyes állami erdészeti társaságok tulajdonában lévő, valamint tulajdonába kerülő turistaszállások fejlesztése, mindösszesen legfeljebb 2 905 000 000 forint értékben megvalósításra kerüljön;
Magyarország külpolitikai és külgazdasági érdekeinek érvényesülése érdekében – figyelemmel a költséghatékonysági és gazdaságossági szempontokra – egyetért a Magyarország Pekingi Nagykövetségének elhelyezését biztosító, a Chaoyang kerület, Dongzhimenwai Dajie 10. szám alatt található, a reprezentációs céloknak megfelelő ingatlannak (a továbbiakban: Ingatlan) a Magyar Állam részére történő megvásárlásával – 5 307 743 000 Ft.
A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4b) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi a honvédelmi miniszter részére, hogy a Magyar Honvédség szükségleteinek megfelelő, korszerű, vállról indítható, többcélú páncéltörő rakéta fegyverrendszerek, valamint a kapcsolódó logisztikai támogatási és szolgáltatási feladatok beszerzése érdekében szükséges, több költségvetési év előirányzatait érintő kötelezettséget vállaljon a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet előirányzatai terhére a 2019–2026. évek közötti időszakban 20 000 000 000 forint értékben.
A Kormány egyetért azzal, hogy a nemzetközi tenisztornák rendezési és szervezési költségeihez a nemzetközi tenisztornák magyarországi rendezésének támogatásáról szóló 1045/2016. (II. 15.) Korm. határozatban (a továbbiakban: Határozat) meghatározott, a jogdíjak, engedélyezési díjak és a jog megszerzéséhez szükséges költségek fedezetén felül a) a 2018. évi WTA International női tenisztorna tekintetében a 2017. évben 202 300 000 forint, a 2018. évben 188 234 650 forint, b) a 2019. évi WTA International női tenisztorna tekintetében a 2018. évben 202 300 000 forint, a 2019. évben 145 234 650 forint, c) a 2018. évi ATP 250 World Tour férfi tenisztorna tekintetében a 2017. évben 630 657 275 forint, a 2018. évben 548 515 000 forint, d) a 2019. évi ATP 250 World Tour férfi tenisztorna tekintetében a 2018. évben 166 657 275 forint, a 2019. évben 215 468 100 forint, e) a 2020. évi ATP 250 World Tour férfi tenisztorna tekintetében a 2019. évben 126 657 275 forint, a 2020. évben 230 468 100 forint támogatás kerüljön biztosításra a Magyar Tenisz Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) részére.
Tapsikoljunk együtt, mert van itt pénz bőséggel.
Gazdag ország vagyunk, csak ebből a gazdagságból nem részesülünk egyenlően!