Idézek - de honnan, miből? Csak magyar szerzőktől!!!

Bartis Ferenc - Szerelmes igék
----------------------------------


Egy nyír, egy nyár, egy sornyi krumpliágy,
a krumpli közt egy törpe délibáb,
egy napraforgó... félszegen ezek
várják tőlem, hogy versbe lépjenek
és mint az emberek
a pusztáról tán elkerüljenek -
Mert meggyűlölvén bús szülőhonát
már futna innen mindenki tovább,
a cséplőgép
pelyvafelhőiből
a részesek és ökreik mögül
a béresek, - ki csak vágyódni tud,
gémlábával a keshedt csordakút,
a délibábban tocsogó akác -
s én is, mint nyája után a juhász.
 
Illyés Gyula: Délben

????

"«Zeng a lant, oh nyíljatok meg,
Nyíljatok meg ablakok!
Intsetek tetszést dalomra,
Égi szemcsillagzatok!»


S ím megnyíl a titkos ablak,
Kis kezecske nyúl ki rajt,
Egy virágbokréta száll le,
S kedves szó, mely így sohajt:


«Vedd e köny-nevelte rózsát,
Véle tiszta szívemet:
Érted lángol, érted él az,
Míg a sír el nem temet.»"
 
Bajza József - A bokréta<o></o>
∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞∞<o></o>
?<o></o>
Vigyázz, lator, én még szabad vagyok!<o></o>
Én még szabad vagyok,<o></o>
És a lelkemben vihar tombol, vágtat,<o></o>
Olyan vihar, hogyha majd elbocsátom.<o></o>
Gyökerestől csavarja ki a fákat!<o></o>
Én még szabad vagyok<o></o>
És a rabokra nézek közbe-közbe<o></o>
S a tarsolyomban villámokat őrzök<o></o>
És orkánokat tartok lekötözve.
A lelkemben még csukva egy kapu,
Egy kráter tüzes torka csukva még,
Majd ha elment az utolsó magyar:
Én megnyitom, a pokol zsilipét!<o></o>
 
Reményik Sándor: Én még szabad vagyok

???


"Ez itt Falábú Jancsi balladája, nem az én balladám,
halljátok, édes kismamák a téren, s te dörzsölt nagy vagány,
s ti mind, gyanútlan erre járó népek: kiről e nóta szól,
ő volt ám itt kemény legény a téren – Falábú Jancsi volt.

Falábú Jancsi volt.

Vörös kísértet járta át a placcot, s bár
lopva jött, de mindenek felett.
Rossz sors várt szegény földszintes hazánkra:
durva kommancsok tartománya lett.
Ta-tarto, tarto, tartománya lett.

Hja-ja,
kísértet járta át meg át a földrészt,
mely Európa névre hallgatott,
s egy híres vers tömör szavával szólva:
bebádogoztak minden ablakot.

Bebá-
bebá-
bizony bebádogoztak
a börtönőrök minden ablakot.
Trilla-la, tralla-la.
S hogy bádoggal lett befedve az ég,
bizony fegyvert ragadtak
Falábú Jancsiék!
Ejhaj, Falábú Jancsiék.

Sikoltoztak a nők a bolti sorban:
János, ne hozza ránk a frász
t
mert jött Falábú, mordállyal kezében,
hát ahogy kinéz egy kísértetvadász,
úgy jött Falábú, száján vad mosollyal.
Trilla, tralla, trallalla,
János, ne hozza ránk a frászt.

Jött a kísértet, ámde mindhiába.
Jancsiék bezárták őt
egy föl nem bontható
végrendeletbe
vagy micsodába,
rázártak egy pecsétes levelet.
És visszaküldték őt a feladóhoz.

Talán a Vörös térre ment az ajánlott küldemény,
esetleg máshova,
de nem jött vissza,
s lehet, nem is jő vissza többé,
lehet, nem is jő viss
za már soha.

Ám amíg dulakodtak, a kísértet megharapta Jancsit.
Megha-
megha-
megharapta, haj…
s így vadászat közben érte őt halála.
Érte csak ez a kis dalocsk’ a hála.

Hát ez volt Falábú Jancsi balladája."
 
Szőcs Géza - Ballada Falábú Jancsiról
----------------------------------------

Kis temetőnkben tudok egy zúgot:
az öreg remekes szűcs nyugszik ott.
Híres, amit varrt, ködmön és suba,
neve sokáig él a faluba.


Magam is sokat emlegetem,
számon mosollyal, könnyel lelkemen,
s deres fejemmel sok-sok hajnalon
ölében alszom a műhelypadon.


Sírhatnékom van, ha eszembe jut
a borongós nap, melyen elaludt,
s amikor halkan sírdogál a szél,
mindig azt gondolom, hogy ő beszél.


Az öreg műhelyt sírja vissza tán,
fáj a sötétség néki s a magány;
a hideg ellen hallat tán panaszt –
mi fáj a holtnak, isten tudja azt.


Ám megjött a tél tegnap délelőtt,
beszitálta hóval a temetőt,
s az öreg szűcs már nem panaszkodik,
az öreg szűcs már szépet álmodik.


A hó fehér, selymes, sűrű, puha,
úgy takarja be, mint meleg suba,
s a téli zöld, mely hegyig belevész,
az rajta zöld irhábul a szegés.
 
Móra Ferenc: Apám


????

"Biztos bizalom és szorongás
váltják fel egymást hű szívemben:
engem te százszor megpróbálhatsz,
élet, megbízhatsz gyermekedben.

Szeretlek én! Zúgó platánok
fejük csóválják nagy egedben,
éji felhőid vonulása
itt tükröződik hű szivemben.

Ezer év múlva, mint ma éjjel,
vad tücskök zengnek szerelemben,
s én szólok hozzád a világba-
szóródott porban, hű szivemben. "
 
Hajnal Anna: Bizalom
---------------------------


*****

"Üljünk mindvégig úgy, mint - emlékszel még, barátném?
akkor, repülve, szánon, ott,
Sásdon, a hóviharban! - türjem csak ostorát én,
mellemre vonva homlokod.

Szálljunk mindvégig így, hisz a szomj úgy lobog még,
ha itt, vagy csillag-messze vagy,
hisz csillag-űrt s időt ma is átkóborolnék,
hogy megtaláljalak."

*****
 
Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem

? ? ? ?

"Valami édes, valami fájó
Borús merengés
Ugy elfog néha, mikor az úton
Mellettem elmész...


Ugy, ugy szeretnék visszafordulni
S nézni utánad -
Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
Bús szempillámat.


Valami édes, valami titkos
Égi sejtés száll:
Valami súgja, hogy te is épen
Arra gondoltál."


 
Gyóni Géza Valami
--------------------

"Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,

nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak -
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak."
 
Gergely Ágnes: Szeretek várni rád

? ? ?

"Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
- Gyere, fiam, üljünk le valahol, s te elmeséled,
mitől nőtt vállig a hajad,
mi ellen mered ez a tüske
teljes arcod körül,
s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
kérlelhetetlen? -
Ugye, bolondnak tartanának?"

 
Rab Zsuzsa - Vaspántok
------------------------


Mikor az első zúzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.

De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha a szív már nem s nem akar feledni.
Mert zúzmara a rózsafán,
mert varjúszárnyak árnya hull a hóra. –
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.....
 
Rab Zsuzsa - Vaspántok
------------------------


Mikor az első zúzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.

De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha a szív már nem s nem akar feledni.
Mert zúzmara a rózsafán,
mert varjúszárnyak árnya hull a hóra. –
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.....


Zelk Zoltán: Zúzmara


???

"Visszhang vagyok,
- csak akkor szólok vissza,
ha megszólítotok,

szívhang vagyok,
- csak azt dobogom vissza,
amit ti mondotok,

hangszív vagyok,
- hangom a Föld beissza,
s ha leszek, a ti hangotok."
 
Bella István: Líra

A feladványom:

"Bizony, csodás ország, ahova jöttünk,
Minthogyha a perc szárnyakon osonna,
el-nem-múló vendégség van köröttünk,
hosszú ebéd és még hosszabb uzsonna."
 
Szeretem ezt a versét (IS)... nagyon köszönöm.

<TABLE border=0 width="100%"><TBODY><TR><TD width="100%">Kosztolányi Dezső - Szeptemberi áhítat



</TD><TD></TD><TD></TD><TD></TD></TR></TBODY></TABLE>
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya,
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.

Én nem dadogtam halvány istenekhez
hideglelős és reszkető imát,
mindig feléd fordultam, mert hideg lesz,
pogány igazság, roppant napvilág.
Méltó vagyok hozzád: nézd, itten állok,
még sok hívő száj büszkén emleget,
vérembe nőnek a termékeny álmok,
s nők sem vihognak a hátam megett.
Nem is kívánok egy pincét kiinni,
vagy egy cukrászdát, vendéglőt megenni,
csak az élet örök kincsébe hinni,
s a semmiség előtt még újra lenni.

Ki érleled a tőkén a gerezdet,
én pártfogóm és császárom, vezess,
az életem a sors kezébe reszket,
de lelkem és gerincem egyenes.
Uralkodásra a karom erős még,
adj kortyaidból nekem, végtelen,
s te aranyozd, aki vagy a dicsőség,
még most se rút, nem-őszülő fejem.

Érett belét mutatja, lásd, a dinnye,
fehér fogától villog vörös ínye,
kövér virágba bújik a darázs ma,
a hosszú út után selymes garage-ba,
méztől dagadva megreped a szőlő,
s a boldogságtól elnémul a szóló.

Bizony, csodás ország, ahova jöttünk,
mint hogyha a perc szárnyakon osonna,
el-nem-múló vendégség van köröttünk,
hosszú ebéd és még hosszabb uzsonna.
Húgom virágokat kötöz a kertbe,
aranytálban mosakszik reggelente,
s ha visszatér az erdőn alkonyatkor,
a csillagokról ráhull az aranypor.

Olyan ez éppen, mint gyermekkoromba.
A felnőttek érthetetlenül beszélnek
egymás között, minden nesz oly goromba,
estente búgó hangja van a szélnek,
tán megriadt lenn egy sötét falombtól,
s a télre, sárra és halálra gondol.

Aztán a délután is furcsa nékem,
hogy a napot árnyékok temetik,
a zongorán, mint hajdan a vidéken,
örvénylik a Sonata pathétique,
bukdácsol a billentyűn tompa búban
az édes elmebeteg, árva Schumann,
s mert nem lehet már jobban sírnia,
száján kacag a schizophrénia.

Nem volt a föld még soha ily csodás,
a fák között mondhatlan suttogás,
a fák fölött szalag, beszegve kancsal
fénnyel, lilába lángoló naranccsal,
az alkonyat csókot hajít a ködnek,
és rózsaszín hullámokon fürödnek.
Miféle ország, mondd, e gyermek-ország,
miféle régen elsüllyedt mennyország?

Jaj, minden oly szép, még a csúnya is,
a fájdalom, a koldus gúnya is,
jaj, hadd mutassam e kis templomot,
mely déli tűzben csöndesen lobog.
Imádkozó lány, száján néma sóhaj,
mint mélyen-alvó, ferde szemgolyóval,
vakok meresztik égre szemüket,
Isten felé fülel egy agg süket.

Vagy nézd az estét, a kormos zavarba
kis műhelyébe dolgozik a varga,
csöpp láng előtt, szegényen és hiába,
mint régi képen, ódon bibliája.

Most az eső zuhog le feketén,
most a sötétbe valami ragyog,
mint bűvös négyszögön a mese-fény,
fekete esőn arany-ablakok.
Künn a vihar, elfáradt, lassu rívás,
benn villanyfénynél őszi takarítás,
a készülődés télre, az igéret,
s az ámulattól szinte égig érek.

A csillagok ma, mondd, miért nagyobbak,
s mint a kisikált sárgaréz-edények
a konyha délutánján, mért ragyognak?
Mit akar tőlem ez a titkos élet?
Ki nyújtja itt e tiszta kegyeket?
Ki fényesít eget és hegyeket?
Mily pantheizmus játszik egyre vélem,
hogy századok emlékét visszaélem?

Az Orion süvegje mért parázsló?
Miért, hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?

Szép életem, lobogj, lobogj tovább,
cél nélkül, éjen és homályon át.
Állj meg, te óra és dőlj össze, naptár,
te rothadó gondoktól régi magtár.
Ifjúságom zászlói úszva, lassan
röpüljetek az ünnepi magasban.

1935
 
Megfejtendő
---

***



<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=csakidezet colSpan=3 align=middle>
"Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél,
Feledni akartam, altatni szivem,
Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél?
De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen..
Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod,
Az emlékezésnek régi lángjait,
Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,
Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!..."
***













</TD></TR><TR><TD align=left>








</TD></TR></TBODY></TABLE>​
 
Orbán Balázs: A csend harcosa

?? ? ?

"Ősz lép a tájra már megint,
A múló idő arcomba legyint.
Hulló falevelek, sárguló erdő
Súlyos terhével szürke felhő
Lassan baktat az ég peremén,
Majd könnyezve terül fölém.
Sírni kezd, de zokogásra vált
Könnyei között galamb szállt
Egyedül, bús magány a társa,
Nyárban maradt turbékolása.
Egy faágra lebben s feje forog,
Rám néz, Én vissza s elindulok
Céltalan csak úgy visz a lábam,
Szomorkodom e síró őszi tájban."
 
Tóth János : Ősz lép a tájra

megfejtendő:
"Mosolyt keresek, felragasztom,
terüljön szét az arcomon.
Egyenes gerinc, nem könnyű ám!
De másképp nem folytathatom."
 
Gámentzy Eduárd: Tükör

? ? ? ?

"Akinek gyereke van: az könnyű poggyász.
Nélküle ne nagyon éljen, jó ha tudja.
Egyéb tudásunk birtokában
minek a szobanövény, a kaspó:

csak a víz benne, mint a könnyek.
Nem is szólva a lexikonokról,
tubusos hajfestékről az első
ősz szálak ellen. Ésatöbbi.

Álmok, álmok: hova is gyömöszölnénk
annyi sok érintést meg arcot,
szép csobogást. De egyetlen
álmot azért, ha mégis, a fiamról

vinnék: semmi, csak ül és bámul.
Beszélni sem tud még, de én
követelem, ígérje meg, hogy
én halok meg előbb-"
 
Tóth Krisztina : A könnyű poggyász

megfejtendő:
"Ma félek a holdtól,
e sárga koboldtól,
félek.

Kísérteni feljött.
Körötte a felhők
állnak.

Olyan buta-bámész,
bandzsítva reám néz,
némán."



 
Kosztolányi Dezső: Szeszélyes futamok a holdról

? ? ?

"Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.
"
 
Oldal tetejére