Kiss Judit Ágnes: MIMIKRI
Hová hívtál el, Istenem?
Miféle különös szeánszra,
mely szentebb, mint egy nászmise
és sötétebb, mint a sátán bálja?
Hová dobtál ki, Istenem,
mint egy ejtõernyõs ügynököt?
Tudtad-e, amikor kilöktél,
hol szállunk, milyen föld fölött?
Most itt vagyok, nem kérdezek már
semmit, ami a múltról szólna,
elvégzem mindazt, amit rám bíztál,
vagy szolgaként, vagy uralkodva,
csak tudnám, mi az. Most jó volna
emlékezni, mit is kell tennem.
Hallgatok addig, és próbálok
túlélni rejtõszínekben.
?
Az ész itt az Észnek satnya fattya,
csak a dolgok héját tapogatja,
csontig sose jut.
Éber-álom félhomálya rajtunk,
így vesződjük mocsár-mélyi harcunk,
honnan nincs kiút:
hisz egymáson élősködve élünk,
más halálán életet cserélünk:
a föld rendje ez.
Testvér itt a kő, fa, állat, ember,
testvért eszem lucskos gyötrelemmel
s testvérem megesz.
Hová hívtál el, Istenem?
Miféle különös szeánszra,
mely szentebb, mint egy nászmise
és sötétebb, mint a sátán bálja?
Hová dobtál ki, Istenem,
mint egy ejtõernyõs ügynököt?
Tudtad-e, amikor kilöktél,
hol szállunk, milyen föld fölött?
Most itt vagyok, nem kérdezek már
semmit, ami a múltról szólna,
elvégzem mindazt, amit rám bíztál,
vagy szolgaként, vagy uralkodva,
csak tudnám, mi az. Most jó volna
emlékezni, mit is kell tennem.
Hallgatok addig, és próbálok
túlélni rejtõszínekben.
?
Az ész itt az Észnek satnya fattya,
csak a dolgok héját tapogatja,
csontig sose jut.
Éber-álom félhomálya rajtunk,
így vesződjük mocsár-mélyi harcunk,
honnan nincs kiút:
hisz egymáson élősködve élünk,
más halálán életet cserélünk:
a föld rendje ez.
Testvér itt a kő, fa, állat, ember,
testvért eszem lucskos gyötrelemmel
s testvérem megesz.
megfejtés
Weöres Sándor: De profundis
Bárhonnan is lettem, földre-űzve
ruhámból e lenti akol bűze
nem múlik soha.
Itt Istennek barma és virága
tolong egymás elevenét rágva,
szörnyü lakoma.
Jót aligha vártam, mégse hittem
hogy íly nyomor zsúfolódik itten;
más csillag fia
ha egy percig kóstolna kinunkba,
mintha olvadt érc-özönbe hullna,
gőzzé omlana.
Kedvből búba, bánatból örömbe
lódulunk itt föl-le, föl-le, föl-le
óhatatlanúl,
mint ki előtt megkínzása végett
váltogatnak világost-sötétet,
míg megtébolyúl.
Az ész itt az Észnek satnya fattya,
csak a dolgok héját tapogatja,
csontig sose jut.
Éber-álom félhomálya rajtunk,
így vesződjük mocsár-mélyi harcunk,
honnan nincs kiút:
hisz egymáson élősködve élünk,
más halálán életet cserélünk:
a föld rendje ez.
Testvér itt a kő, fa, állat, ember,
testvért eszem lucskos gyötrelemmel
s testvérem megesz.
Kóbor macska szívja csibe vérét:
ennek halálkínját, annak éhét
egyben szenvedem.
Sziklát zúznak, föld húsába törnek:
nem fáj az a kőnek, sem a földnek,
de fáj énnekem.
Hogyha bármit ölnek, engem ölnek,
minden kínja, keserve a földnek
rám csap éhesen.
Lángba légy hull: én vergődöm ottan,
százszor halok minden pillanatban
s vége nincs sosem.
Léten túl is, ha szétnyílt a fátyol,
majd e világ-mélyi utazástól
reszketek, tudom.
Menny sem adhat már nekem nyugalmat:
Isten fénye közt is e siralmat
mindig jajgatom.
Weöres Sándor: De profundis
Bárhonnan is lettem, földre-űzve
ruhámból e lenti akol bűze
nem múlik soha.
Itt Istennek barma és virága
tolong egymás elevenét rágva,
szörnyü lakoma.
Jót aligha vártam, mégse hittem
hogy íly nyomor zsúfolódik itten;
más csillag fia
ha egy percig kóstolna kinunkba,
mintha olvadt érc-özönbe hullna,
gőzzé omlana.
Kedvből búba, bánatból örömbe
lódulunk itt föl-le, föl-le, föl-le
óhatatlanúl,
mint ki előtt megkínzása végett
váltogatnak világost-sötétet,
míg megtébolyúl.
Az ész itt az Észnek satnya fattya,
csak a dolgok héját tapogatja,
csontig sose jut.
Éber-álom félhomálya rajtunk,
így vesződjük mocsár-mélyi harcunk,
honnan nincs kiút:
hisz egymáson élősködve élünk,
más halálán életet cserélünk:
a föld rendje ez.
Testvér itt a kő, fa, állat, ember,
testvért eszem lucskos gyötrelemmel
s testvérem megesz.
Kóbor macska szívja csibe vérét:
ennek halálkínját, annak éhét
egyben szenvedem.
Sziklát zúznak, föld húsába törnek:
nem fáj az a kőnek, sem a földnek,
de fáj énnekem.
Hogyha bármit ölnek, engem ölnek,
minden kínja, keserve a földnek
rám csap éhesen.
Lángba légy hull: én vergődöm ottan,
százszor halok minden pillanatban
s vége nincs sosem.
Léten túl is, ha szétnyílt a fátyol,
majd e világ-mélyi utazástól
reszketek, tudom.
Menny sem adhat már nekem nyugalmat:
Isten fénye közt is e siralmat
mindig jajgatom.
megfejtendőőőőőő------------
Ha utána csak az üresség,
mire föl az égen a festék?
Ha nem tudni, hogy van-e vége,
számít-e az, hogy jössz-e, mégy-e?
Ha annyi csak, hogy porból porba,
miért köhög benned a bolha?
Ha nyilvánvaló, hogy becsapnak,
minek a lóba annyi abrak?
Ha semmi sincs, mi visszatartson,
honnan a csönd a túlsó parton?
Ha letetted a fegyvert, zászlót,
ki mondana, miféle zárszót?
Ha utána csak az üresség,
mire föl az égen a festék?
Ha nem tudni, hogy van-e vége,
számít-e az, hogy jössz-e, mégy-e?
Ha annyi csak, hogy porból porba,
miért köhög benned a bolha?
Ha nyilvánvaló, hogy becsapnak,
minek a lóba annyi abrak?
Ha semmi sincs, mi visszatartson,
honnan a csönd a túlsó parton?
Ha letetted a fegyvert, zászlót,
ki mondana, miféle zárszót?
Bertók László - Ha utána csak az üresség
?
Hanem
hajjaj,
nagy ám
a baj!
Mert elmosta,
el az este,
elmosta az árkot-bokrot,
el a szelíd dimbet-dombot,
amin átal
az az apró,
az a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó
az otthonát megkeresse.
?
Hanem
hajjaj,
nagy ám
a baj!
Mert elmosta,
el az este,
elmosta az árkot-bokrot,
el a szelíd dimbet-dombot,
amin átal
az az apró,
az a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó
az otthonát megkeresse.
Simon István - Mirza
-------------------------
-------------------------
Este, este...
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, a néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, a néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
Kosztolányi Dezső: Este, este...
"Oh ti, kiket a természet
Bajusz-áldással tetézett,
Ti nem is gondolhatjátok,
A csupasz száj mily nagy átok!
Ti, midőn a szúrós serte
Sima állotok kiverte,
Minden szentet sorra szedtek
S a beretvától sziszegtek!
Ti, ha egyszer, hébe-korba'
Beleér levesbe, borba
Szegény ártatlan bajusz; vagy
Télen át rá jégcsap, zúz fagy:
Már az olyan nagy sor nektek!
Már ollót mit emlegettek,
Nem tudván, e szőr mily drága,
Becsesebb a drága gyöngynél:
E hiányzott csak Szűcs Györgynél,"
"Oh ti, kiket a természet
Bajusz-áldással tetézett,
Ti nem is gondolhatjátok,
A csupasz száj mily nagy átok!
Ti, midőn a szúrós serte
Sima állotok kiverte,
Minden szentet sorra szedtek
S a beretvától sziszegtek!
Ti, ha egyszer, hébe-korba'
Beleér levesbe, borba
Szegény ártatlan bajusz; vagy
Télen át rá jégcsap, zúz fagy:
Már az olyan nagy sor nektek!
Már ollót mit emlegettek,
Nem tudván, e szőr mily drága,
Becsesebb a drága gyöngynél:
E hiányzott csak Szűcs Györgynél,"
Arany János - A bajusz
---------------------------
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.
---------------------------
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.
Kányádi Sándor: Tudod....
Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem...
?
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.
Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem...
?
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.
"Dömdödöm" ... 
Hervay Gizella - Veled vagy nélküled
--------------------------------------
Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit.
El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…" Mi az, hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást.
"Ejha!" - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. "Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem…!" - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott.
S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek." "Mi az, hogy igazán?!- háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem."
S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett.
Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.
Hervay Gizella - Veled vagy nélküled
--------------------------------------
Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit.
El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…" Mi az, hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást.
"Ejha!" - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. "Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem…!" - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott.
S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek." "Mi az, hogy igazán?!- háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem."
S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett.
Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.
Lázár Ervin - A Négyszögletű Kerek Erdő című kötetből
XXXXX
Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!
XXXXX
Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!
Pilinszky János: Vacsora
Megfejtendő:
"Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk."
Megfejtendő:
"Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk."
Csoóri Sándor: Anyám szavai
???
Ez pusztulás. Beteg világ.
Beteg világban béna ember. Zilált ligetek zörrenése. Utolsó fény. Sötét november.
Ó jöjj velem, ne hagyj magamra
e rémület vigyorba züllött időszakán! Hallom zörögni a korhadozó, görbe küllőt,
mely a futó föld kerekét
tétován fogta eddig össze s már szétomol, hogy utasát árkok szennyében megfürössze.
Ez nem negédes jajgatás,
finomkodó poéta-lárma, de fejem fölött penge leng s fejem alatt kigyúlt a párna.
Kuszált körívet, parabólát
cirkalmoztam és léniáztam. Nem tudom hol, a számítást összezavartam, elhibáztam
s most már nincs többé elme, hogy
a rend bogával összekösse e rámbízott, romolt világot, mely belefut az üstökösbe.
Tört homlokomon távoli
lángok visszfénye váltakozva lobban s kialszik. Irgalomtelt angyalra várok, hátha hozna
valami enyhe-lanyha mérget,
amelytől csapzott-fürtü, csúnya fejem elalvó lassusággal válladra esne s ott kihúnyna.
Vagy - fuss velem, hiszen szeretsz.
Tán gyógyulás ősparkja vár itt: szívedre bízom magamat, légy most okos és tégy akármit.
Nő vagy és voltál kisgyerek
s felsírtál bizonyára éjjel, melletted látva bábudat lyukas, tört porcellán-fejével.
???
Ez pusztulás. Beteg világ.
Beteg világban béna ember. Zilált ligetek zörrenése. Utolsó fény. Sötét november.
Ó jöjj velem, ne hagyj magamra
e rémület vigyorba züllött időszakán! Hallom zörögni a korhadozó, görbe küllőt,
mely a futó föld kerekét
tétován fogta eddig össze s már szétomol, hogy utasát árkok szennyében megfürössze.
Ez nem negédes jajgatás,
finomkodó poéta-lárma, de fejem fölött penge leng s fejem alatt kigyúlt a párna.
Kuszált körívet, parabólát
cirkalmoztam és léniáztam. Nem tudom hol, a számítást összezavartam, elhibáztam
s most már nincs többé elme, hogy
a rend bogával összekösse e rámbízott, romolt világot, mely belefut az üstökösbe.
Tört homlokomon távoli
lángok visszfénye váltakozva lobban s kialszik. Irgalomtelt angyalra várok, hátha hozna
valami enyhe-lanyha mérget,
amelytől csapzott-fürtü, csúnya fejem elalvó lassusággal válladra esne s ott kihúnyna.
Vagy - fuss velem, hiszen szeretsz.
Tán gyógyulás ősparkja vár itt: szívedre bízom magamat, légy most okos és tégy akármit.
Nő vagy és voltál kisgyerek
s felsírtál bizonyára éjjel, melletted látva bábudat lyukas, tört porcellán-fejével.
Dsida Jenő - Tóparti könyörgés
-----------------------------
Dombos táj (zivatar után)
3 gomolyfelhő
1 halastó
1 gátőrház
1 férfi (az ablakon kihajolva)
1 kiáltás
1 jegenyesor
1 sáros út
Kerékpárnyom (a sárban)
1 női kerékpár
1 kiáltás (az előbbinél hangosabb)
1 pár szandál
1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót csapkodva)
1 milflőrmintás blúz
1 darab amalgámtömés (fogban)
1 asszony (fiatal)
1 kiáltás (még hangosabb)
Új kerékpárnyomok
1 becsukódó ablak
Csönd
-----------------------------
Dombos táj (zivatar után)
3 gomolyfelhő
1 halastó
1 gátőrház
1 férfi (az ablakon kihajolva)
1 kiáltás
1 jegenyesor
1 sáros út
Kerékpárnyom (a sárban)
1 női kerékpár
1 kiáltás (az előbbinél hangosabb)
1 pár szandál
1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót csapkodva)
1 milflőrmintás blúz
1 darab amalgámtömés (fogban)
1 asszony (fiatal)
1 kiáltás (még hangosabb)
Új kerékpárnyomok
1 becsukódó ablak
Csönd
Örkény István: Leltár
- - - - - - - -
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor – abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva, s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.
- - - - - - - -
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor – abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva, s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.
Desiré-nek barátsággal! - Sárkány'
Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség
--------------------
"Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
ma sápadt és zord halovány alakom:
istenem, a szívedbe lakom.
Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
csak e hajnali ég, csak e kék...
Istenem, szeretsz-e,
istenem, vezetsz-e,
istenem, megversz-e még?"
Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség
--------------------
"Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
ma sápadt és zord halovány alakom:
istenem, a szívedbe lakom.
Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
csak e hajnali ég, csak e kék...
Istenem, szeretsz-e,
istenem, vezetsz-e,
istenem, megversz-e még?"
Somlyó Zoltán: Hajnali imádság
"Mikor az este csöndje és magánya
Szűkös szobámban fönn virraszt velem,
Elindulok a képzelt utazásra,
Az őszi szélben szálló fellegen.
Sziget és Léva, Várad és Szakolca
S a többiek, sok kedves, régi táj,
Fölrémlenek ragyogva és borongva,
Mind, ami szép volt és mind, ami fáj.
Emlék és vágy zászlóját, koszorúját
Kitűzöm némán tornyaik felett:
A jó remény rózsákat hint reájuk
És nefelejcset az emlékezet!"
"Mikor az este csöndje és magánya
Szűkös szobámban fönn virraszt velem,
Elindulok a képzelt utazásra,
Az őszi szélben szálló fellegen.
Sziget és Léva, Várad és Szakolca
S a többiek, sok kedves, régi táj,
Fölrémlenek ragyogva és borongva,
Mind, ami szép volt és mind, ami fáj.
Emlék és vágy zászlóját, koszorúját
Kitűzöm némán tornyaik felett:
A jó remény rózsákat hint reájuk
És nefelejcset az emlékezet!"
Juhász Gyula - Addig is...
---------------------------
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe
---------------------------
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe
