Imával gyógyít Orbán Viktor fia

Néhány napja még a vizes vb megnyitóját nézte meg édesapjával a helyszínen, ám aztán Izraelbe utazott Orbán Gáspár.

A kormányfő fia a Facebook-oldalán osztotta meg élményeit. A többi között ellátogatott a jeruzsálemi keresztényközpontba, közelről látta a Holt-tengert, amiről videót is készített, és szívesen beszélgetett turistákkal és helyiekkel is. Még izraeli katonalányokkal is fotózkodott - írja a Bors.

A Jézus útját követő Gáspár - mint beszámol róla - kapott egy jeges kávét ajándékba, ugyanis egy büfés fájlalta a karját, de ő és barátai imát mondtak érte. De egy örmény keramikussal és franciákkal is összehozta a sors az utazás során.

A 25 éves fiatalember a hazaúton is élményekkel gazdagodott. A repülőn egy lány nagyon fájlalta a karját, amit a nap megégetett. "A lánnyal még a reptéri büfében beszélgettünk, most megengedte, hogy imádkozzunk. Nem kis feltűnés a repülőgép szűk folyosóján, ahogy a lány ülése mellett guggolva imádkozunk a karjaiért, az egyébként keresztény család és más utasok szeme előtt" - írta nyilvános Facebook-bejegyzésében Gáspár. A légi utaskísérő sem értette, miért a folyosón térdepelnek. A lány azonban másnap írt Gáspáréknak, megköszönve az imádkozást, hogy már egyáltalán nem fáj a karja.

A kormányfő fia külön kitért arra, hogy ha imát mondtak valakiért, mindenki egyöntetűen pozitívan fogadta. "Mint otthon is: elutasítással, legyintéssel vagy haraggal alig találkozni, míg az elgondolkodás, az öröm vagy az elérzékenyülés általános" - írta.
Bors

gaspar.jpg
 
Ez is inkább az apja józan eszéért imádkozna, ha már annyira megy neki az ima!
Meg mehetne kórházról kórházra beteget gyógyítani, apuci úgyis tönkretette az egészségügyet, hátha a ráolvasás működne!
Kész agyrém, tiszta középkor! Nem kell gyógyszer majd az ima meggyógyít!
 
annyira azeee nem lokott a kolok ,hogy netudna hogyan koll
kiimatkozni a lovet a zsebekbol

Néhány napja még a vizes vb megnyitóját nézte meg édesapjával a helyszínen, ám aztán Izraelbe utazott Orbán Gáspár.

A kormányfő fia a Facebook-oldalán osztotta meg élményeit. A többi között ellátogatott a jeruzsálemi keresztényközpontba, közelről látta a Holt-tengert, amiről videót is készített, és szívesen beszélgetett turistákkal és helyiekkel is. Még izraeli katonalányokkal is fotózkodott - írja a Bors.

A Jézus útját követő Gáspár - mint beszámol róla - kapott egy jeges kávét ajándékba, ugyanis egy büfés fájlalta a karját, de ő és barátai imát mondtak érte. De egy örmény keramikussal és franciákkal is összehozta a sors az utazás során.

A 25 éves fiatalember a hazaúton is élményekkel gazdagodott. A repülőn egy lány nagyon fájlalta a karját, amit a nap megégetett. "A lánnyal még a reptéri büfében beszélgettünk, most megengedte, hogy imádkozzunk. Nem kis feltűnés a repülőgép szűk folyosóján, ahogy a lány ülése mellett guggolva imádkozunk a karjaiért, az egyébként keresztény család és más utasok szeme előtt" - írta nyilvános Facebook-bejegyzésében Gáspár. A légi utaskísérő sem értette, miért a folyosón térdepelnek. A lány azonban másnap írt Gáspáréknak, megköszönve az imádkozást, hogy már egyáltalán nem fáj a karja.

A kormányfő fia külön kitért arra, hogy ha imát mondtak valakiért, mindenki egyöntetűen pozitívan fogadta. "Mint otthon is: elutasítással, legyintéssel vagy haraggal alig találkozni, míg az elgondolkodás, az öröm vagy az elérzékenyülés általános" - írta.
Bors

Csatolás megtekintése 1557162
*
Jó dolog is lenne, ha egy vagy sorozatos imával segíthetnénk szeretteinken, önmagunkon. Az igazság az, hogy az ima nem mindig segít, van amikor annál több kell, nem sorolom, mindenki tudja, aki nemcsak az imában hisz.
 
A Felház programban az a veszélyes, hogy elég keményen nyomulnak az egyetemeken.Megy az agymosás. Én pont személyesen találkoztam a jelenséggel, hogy a református lelkészünk az ifiseket buzdította a részvételre.Nagyon könnyű a fiatalokat befolyásolni ily módon.Láttuk ezt anno a Fidelitas-nál is, hogy ömlött a pénz, táborok...stb Könnyebb így befűzni a fiatalokat.
 
Balogh Zoltán is ref.lelkész, de ő az, aki a legkevesebbet törődik a hitével. Másban, mindenben könyékig benne turkálódik.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,831
Tagok
615,968
Legújabb tagunk
Greta Nagy
Oldal tetejére