Jelenleti iv II.

Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.
Mit bennem te? Dacot és szitkokat.
Aztán mit én? Jövőm rémálmait.
S te? Egy torzonborz állat vágyait.
Én? Istent, akit meg kell váltani.
Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.
S később? Hogy az ellenség én vagyok?
S én? Azt, akit soha el nem hagyok.
Te, tíz év múlva? Tán mégis fiad?
S én tíz év múlva? Láss már, égi Vak!
S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár.
Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj!
S a legvégén te? Így rendeltetett.
S én, ma s mindig? Nincs senkim kívüled.
(Szabó Lőrinc)
 
Az országúton hatalmas viharban megy egy kamionos. Lát egy piros esőkabátos embert az út szélén, megáll. Kinyitja az ajtót és megkérdezi:
- Mit akarsz?
- Én vagyok a piros kabátos értelmi fogyatékos, és éhes vagyok.
Gondol egyet a kamionos és kidobja neki az ebédjét, majd továbbhajt. Lát egy sárga esőkabátos embert az út szélén. Mellette is megáll.
- Mi kéne?
- Én vagyok a sárga kabátos értelmi fogyatékos és szomjas vagyok.
A kamionos kidobja neki az innivalóját, majd továbbhajt.
Kis idő múltán újabb, kék esőkabátos embert lát az út szélén. Megáll.
- Na neked mi kéne, te kék kabátos értelmi fogyatékos?
- Jogosítványt, forgalmi engedélyt.
 
Oldal tetejére