You are using an out of date browser. It may not display this or other websites correctly.
You should upgrade or use an alternative browser.
You should upgrade or use an alternative browser.
Jelenleti iv II.
- Téma inditó Melitta
- Kezdés dátuma
Egy időben érdekeltek ilyenek is:
Mi a történelem? Tőlünk függetlenül létező valami, vagy csupán emberi konstruktum, melyben elhelyezzük magunkat? Vagyis van-e történelem tőlünk függetlenül? Erre a kérdésre egyértelműen azt mondhatjuk, hogy nincs. Az anyagi világban folyamatok vannak, mely lehet fizikai biológiai eseménysor, de növényi állati életfolyamat is. Sőt az archaikus ember élete is az (archaikus ember alatt olyan ősi társadalomban élő embert értek, melyben a természet-közeliség jelentősebb, mint az emberi civilizáció). A történelem az ember értelméből fakad, miszerint benne vagyunk az időben és minden esemény egyedi, egyszeri, megismételhetetlen. Az idő előre halad, a múltra emlékezünk, a jelent megéljük, a jövőben reménykedünk. Történelem az ember öntudatra ébredése után vagy azzal egy időben jöhetett létre, mert amíg az ember belesimult a világ természetes folyamatába, addig csak állandó körforgásról lehet beszélni és nem egyediségről.
Ma már természetesnek tartjuk, hogy történelemben élünk, és hogy a történelem valami olyasmit jelent, amiről az imént beszéltem. Nem volt azonban mindig így. A történelembe ugyanis belépett az ember. Honnan és hogyan? Mircea Eliade, román származású neves vallástörténész Az örök visszatérés mítosza című könyvében evvel foglalkozik, röviden szeretném ismertetni a lényegét. Felfogása szerint a történelem előtti archaikus ember élete csupa ismétlés. Egyetlen mozdulatot sem tesz, melyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon vagy egy istenség. Élete tehát mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Így az ember cselekvésének nincs önálló értéke. A táplálkozás nem egyszerű cselekvés, hanem közösséget újít meg valamely istenséggel. Az első tánc, az első párbaj, az első halászat, az első vadászat, házassági szertartás az ember szemében példává vált, mert azt az istenség nyilatkoztatta ki. Ezek a cselekedetek nem az ember idejében történtek, hanem azon kívül vagy annak kezdetén. Amikor az ember éli a maga életét, tulajdonképpen azokat a cselekedeteket teremti újjá. Az archaikus ember egyetlen cselekvést sem tart valóságosnak, csak azt, amit már mások egyszer megtettek. Így kapcsolódik a mindenséghez, mely tulajdonképpen az idő egy sajátos értelmezése. A végtelen ismétlések által az eredeti állapot örökké visszatér. Ezt a felfogást nem lehet történelminek nevezni, mert az ember csak egy örök körforgásnak a része, így nem lehet élete egyedi és megismételhetetlen, mint ahogyan cselekedetei sem azok. Ebből az állapotból azonban kilépett a történelembe, melyet Eliade bűnbeesésnek nevez. Erre még majd visszatérünk.
Az archaikus szemlélet elvontabb megnyilvánulása a görög és az indiai szemlélet. Ciklikus, vagyis körkörös időszemléletnek is nevezik. Ennek lényege az, hogy a világ keletkezik, létezik, megsemmisül, majd újra keletkezik. A sztoikusoknál ez egészen odáig ment, hogy a keletkezett új világ teljesen megegyezik az előzővel, egészen addig, hogy Szókratész is újra megszületik, ugyanazokaz mondja, teszi és ugyanúgy hal meg. Eredete az lehet, hogy az időmérés alapjául szolgáló szabályos ciklusokat (nap, évszakok, év, égitestek) kivetítették az egész világra. A hindú időszemlélet már egy kicsit árnyaltabb. Az idő itt kerékként képzelhető el, mely a teremtés és pusztulás ciklusain át forog. Minden fordulat ezer nagy korszakra oszlik, melyek egyenként további négy világkorszakra, ún. jugára bomlanak. Minden juga ciklusban romlik az erkölcs. Az első korszak a szatjajuga, mely az igazság és az ártatlanság kora, a második a tretajuga, melyben csökkent az erényesség. A harmadik a dvaparajuga, melyben a nemrég a televízióban is bemutatott Mahábhárata hősei éltek, Pl. Krisna, Ráma. A negyedik, melyben mi is élünk a kálijuga, melyre a teljes erkölcstelenség, erőszak és bűn jellemző. Ha valaki ezek alapján megijed, nyugodjon meg a legborzalmasabb időkre még néhány ezer évet várni kell.
A történelembe akkor lépett be az ember, amikor saját életét vagy egy közösség életét egyedinek kezdte értelmezni, a történéseket és a cselekvéseket pedig egyszerinek és megismételhetetlennek. Itt kell néhány szót ejteni a zárt, illetve nyitott társadalmakról. Zárt társadalom az, melyben az alapegység az egész társadalom, melyben az egyes ember csak egy sejt, csupán része a nagy egésznek. A zárt társadalom célja az egész harmonikus együttműködése, egészsége. Ez nagyon jó harmóniában van az imént felvázolt időszemléletekkel. A nyitott társadalomban az alapegység az egyén élete, a társdalom pedig csupán egyének összessége. Az egyén cselekedetei pedig mivel egyszeriek, történelmet követelnek. Itt következik be az archaikus világgal való szakítás.
E szemléletekkel gyökeresen ellentétben áll az európai időfelfogás, mely a Biblián alapul. A Biblia Istent nem elvont filozófiai fogalmakkal ragadja meg, mint tették ezt az ókori görög filozófusok, hanem evilági működésében. A Szentírás kezdő mondata is ez: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”. Az ezt követő hosszú oldalak is úgy ismertetik meg Istent, hogy hogyan szólt bele a világ eseményeibe. Hogyan választotta ki Ábrahámot, hogyan vezette ki a népet Egyiptomból, hogyan adta neki az isteni törvényt, hogyan segítette a honfoglalás harcaiban, és így tovább. Ez a szemlélet pedig a világban zajló eseményeket – mivel Isten vezérli a folyamatokat – szent történelemmé teszi. Az idő a teremtéstörténet alapján nem valami örökké létező, tőlünk független valami, hanem Isten műve, mely az ember történelmének keretéül szolgál. Ezt már a teremtéstörténet is megjegyzi. A hét nap – mely alatt a világ és az ember teremtése végbement – egyfajta látomást is nyújt arról az időtartamról, amelynek során a világegyetem kibontakozik.
Itt azonban meg kell jegyezni valami fontosat. Az Ószövetség alapján az idő két oldaláról beszélhetünk: az egyik a kozmikus idő, mely hasonló az előbb felvázolt elméletekhez. A kozmikus idő a természet ciklusait szabályozza. Maga Isten állapítja meg azokat a ritmusokat, amelyeknek a természet engedelmeskedik: a nap és éj, az évszakok, az égitestek szabályos változása. Ez tehát a kozmikus idő, mely nem tévesztendő össze a történelmi idővel. A történelmi idő valami egészen más, nem az örök visszatérés törvényének engedelmeskedik. Alapjában véve Isten szándéka irányítja, az ő akarata fejlődik ki és nyilvánul meg benne. Ezt a szemléletet kiválóan láthatjuk az ószövetségi történetírásban. Ott az események szerkesztésének fő szempontja az volt, hogyan mutatkozik meg, hogyan teljesedik ki Isten akarata egy nép életében. A történelmi idő tulajdonképpen az emberi történelem számára adott keret, melyet ki lehet tölteni különböző tartalommal. Az, hogy az idő nem öröktől fogva létező valami, hanem Isten teremtménye, azt is jelenti, hogy egyszer majd vége lesz. A Biblia világosan beszél az idők végéről, melyben az egyes tetteket megítéli Isten, s a világot felemeli az örökkévalóságba. Mindenek előtt ez azt jelenti, hogy a történelem tart valahová, van valamiféle célja, ahová az egyes események tartanak.
A Biblia idő és történelemszemlélete alapozta meg a nyugati világ történelemlátását is. Nekünk is ilyesmi fogalmaink vannak a történelemről, vagyis érezzük, hogy van egy folyamat, melyben az események megtörténnek, ebben a mederben folyik a mi életünk is. Az események nem értelmetlenül és összefüggéstelenül követik egymást, van egyfajta leírható vonal, mely köré föl lehet építeni a történetírást Az ezt megelőző kor történetírása még egy ilyen vonal köré épített, még ha hibás is volt az alap. A marxista történetírók ugyanis egy bizonyos szerkezet szerint látták az emberiség történelmét. Ez a jól ismert osztályharc-elmélet, miszerint minden időben uralkodó és elnyomott osztályok állnak szemben egymással és ezek harcából jönnek létre az újabb osztályok, míg egyszer eljön a vég, az örök boldogság, az osztály nélküli társadalom, vagyis a kommunizmus. (Csak mellékesen: ez tulajdonképpen nem más, mint a bibliai idők vége világiasított változata.) Ma azonban éppen olyan időket élünk, amikor azt mondják, hogy nincs ilyen jól meghatározható irány. A mai történettudósok nagy része úgy gondolja, hogy megfelelő, ha csupán felvillantanak egy-két képet, egy-két hangulatot, szemelgetve az eseményekben. Elég ha arról írnak, hogy milyen ételeket fogyasztottak honfoglaló őseink, vagy milyen tintával írta XVI. Lajos 1789. júl. 14-én a naplójába, hogy semmi. Mindez óriási problémákat és kérdéseket vet föl. Van-e értelme és célja a történelemnek? Hogy miért lényeges ez a kérdés? Azért, mert teljes létünkkel benne vagyunk a történelem folyamában, lényegében függünk tőle. És ha azt kimondjuk, hogy nincs célja és értelme e történelemnek, akkor ezzel azt is mondjuk, hogy hozzá kapcsolódó életünk is céltalan és értelmetlen.
Van-e tehát értelem a történelemben? Ahhoz, hogy erre választ tudjunk adni egy kicsit távolabbról kell kiindulni. Keresnünk kell egy alapot, egy külső nézőpontot, ahhoz, hogy átfogó látásunk legyen a történelemről. Ugyanis a történelemben élve belülről megérteni az egész értelmét, nos ezt ugyanolyan nehéz elképzelni, mint azt, hogy Münnhausen báró saját hajánál fogva emelte fel magát. A történelmen belül megírhatjuk ugyan a trombitaréz gyártásának történetét, vagy bármi egyébét, de a történelem értelme nem tárul fel előttünk. De mi legyen az a külső pont, ami nincs benne a történelemben? Ez nem lehet más, mint egy olyan létező, aki kívül van az időn. Ez pedig a mi fogalmaink szerint nem lehet más, mint Isten. Egyáltalán nem furcsa ez, hiszen az európai értelemben vett történelem Istenre alapozva alakult ki, ezért nem beszélhetünk értelmesen róla Isten nélkül. Nos, ha megvan ez a kiindulópontunk, akkor elindulhatunk. Ha a történelmet Isten alkotta az ember számára, akkor azon mi is alakíthatunk, de mindenképpen Isten munkaterülete. Ezt pedig úgy hívhatjuk, hogy üdvtörténet. Az ember alkotta történelmen végighúzódik egy vörös fonal, az üdvtörténet. Ez tulajdonképpen Isten megvalósuló szándéka a világgal. Mi most a világban élve nem adhatunk egyértelműen érvényes feleletet arra, hogy mi miért történik, és hogy az egyes cselekedeteknek mi az értelme. Van-e értelme annak, hogy egy papírlapot elmozdítok, volt-e értelme a kommunizmusnak, volt-e értelme Auschwitznak? Legtöbbre azt mondanánk, hogy nem. Azonban a vég felől visszatekintve minden elnyeri értelmét.
A történelem értelme tehát a vége felől érthető meg. Itt a vég szót egy kicsit meg kell magyarázni. Eredete egy görög szó, a telosz, mely egyszerre nagyon sok mindent jelent. Jelent véget, akár halált is, de szempontunkból fontosabb jelentés a cél, végcél. A történelem tehát a végcél felől érthető meg. Mi ez a végcél? A cél Isten szándéka a világgal, ami nem más, mint az, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Vagyis hogy az Istentől eltávolodott ember visszatérjen hozzá.
Ez az a pont, ahol személyes életünkkel is kapcsolódunk a történelemhez. Az elején azt mondtam, hogy tőlünk, emberektől függetlenül nincs történelem, és ez igaz is. A történelem mindenkor személyes emberi történések összessége, így mi is személyesen beletartozunk. Teljesen szabadok vagyunk abban, hogy eldöntsük: van-e értelme a történelemnek vagy nincs. Vagyis elfogadjuk-e azt, hogy van üdvtörténet vagy elutasítjuk. A személyes véleményem az, hogyha nem akkor ez sokkal több megoldhatatlan problémát okoz, hiszen nem csak a történelem értelmetlen, hanem a mi életünk, sorsunk is. És ennek nyomában ott a szorongás, mely ittlétünket is megnyomoríthatja. Eliade írja: „… az embert csak Isten gondolata oltalmazhatja a történelem rémületétől. Az ember csak Isten létének feltételezésével tud szert tenni egyrészt szabadságra, másrészt bizonyosságra, hogy a történelmi tragédiáknak történelmen túli értelmük van, még ha ezt az értelmet az emberiség adott állapotában nem lehet mindig felismerni. A modern embert minden más szemlélet csak kétségbeeséshez vezetheti.” Ha azonban elfogadjuk, akkor ezzel felvállaljuk azt a rendet, melyben harmonikusan élhetünk.
Mi a történelem? Tőlünk függetlenül létező valami, vagy csupán emberi konstruktum, melyben elhelyezzük magunkat? Vagyis van-e történelem tőlünk függetlenül? Erre a kérdésre egyértelműen azt mondhatjuk, hogy nincs. Az anyagi világban folyamatok vannak, mely lehet fizikai biológiai eseménysor, de növényi állati életfolyamat is. Sőt az archaikus ember élete is az (archaikus ember alatt olyan ősi társadalomban élő embert értek, melyben a természet-közeliség jelentősebb, mint az emberi civilizáció). A történelem az ember értelméből fakad, miszerint benne vagyunk az időben és minden esemény egyedi, egyszeri, megismételhetetlen. Az idő előre halad, a múltra emlékezünk, a jelent megéljük, a jövőben reménykedünk. Történelem az ember öntudatra ébredése után vagy azzal egy időben jöhetett létre, mert amíg az ember belesimult a világ természetes folyamatába, addig csak állandó körforgásról lehet beszélni és nem egyediségről.
Ma már természetesnek tartjuk, hogy történelemben élünk, és hogy a történelem valami olyasmit jelent, amiről az imént beszéltem. Nem volt azonban mindig így. A történelembe ugyanis belépett az ember. Honnan és hogyan? Mircea Eliade, román származású neves vallástörténész Az örök visszatérés mítosza című könyvében evvel foglalkozik, röviden szeretném ismertetni a lényegét. Felfogása szerint a történelem előtti archaikus ember élete csupa ismétlés. Egyetlen mozdulatot sem tesz, melyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon vagy egy istenség. Élete tehát mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Így az ember cselekvésének nincs önálló értéke. A táplálkozás nem egyszerű cselekvés, hanem közösséget újít meg valamely istenséggel. Az első tánc, az első párbaj, az első halászat, az első vadászat, házassági szertartás az ember szemében példává vált, mert azt az istenség nyilatkoztatta ki. Ezek a cselekedetek nem az ember idejében történtek, hanem azon kívül vagy annak kezdetén. Amikor az ember éli a maga életét, tulajdonképpen azokat a cselekedeteket teremti újjá. Az archaikus ember egyetlen cselekvést sem tart valóságosnak, csak azt, amit már mások egyszer megtettek. Így kapcsolódik a mindenséghez, mely tulajdonképpen az idő egy sajátos értelmezése. A végtelen ismétlések által az eredeti állapot örökké visszatér. Ezt a felfogást nem lehet történelminek nevezni, mert az ember csak egy örök körforgásnak a része, így nem lehet élete egyedi és megismételhetetlen, mint ahogyan cselekedetei sem azok. Ebből az állapotból azonban kilépett a történelembe, melyet Eliade bűnbeesésnek nevez. Erre még majd visszatérünk.
Az archaikus szemlélet elvontabb megnyilvánulása a görög és az indiai szemlélet. Ciklikus, vagyis körkörös időszemléletnek is nevezik. Ennek lényege az, hogy a világ keletkezik, létezik, megsemmisül, majd újra keletkezik. A sztoikusoknál ez egészen odáig ment, hogy a keletkezett új világ teljesen megegyezik az előzővel, egészen addig, hogy Szókratész is újra megszületik, ugyanazokaz mondja, teszi és ugyanúgy hal meg. Eredete az lehet, hogy az időmérés alapjául szolgáló szabályos ciklusokat (nap, évszakok, év, égitestek) kivetítették az egész világra. A hindú időszemlélet már egy kicsit árnyaltabb. Az idő itt kerékként képzelhető el, mely a teremtés és pusztulás ciklusain át forog. Minden fordulat ezer nagy korszakra oszlik, melyek egyenként további négy világkorszakra, ún. jugára bomlanak. Minden juga ciklusban romlik az erkölcs. Az első korszak a szatjajuga, mely az igazság és az ártatlanság kora, a második a tretajuga, melyben csökkent az erényesség. A harmadik a dvaparajuga, melyben a nemrég a televízióban is bemutatott Mahábhárata hősei éltek, Pl. Krisna, Ráma. A negyedik, melyben mi is élünk a kálijuga, melyre a teljes erkölcstelenség, erőszak és bűn jellemző. Ha valaki ezek alapján megijed, nyugodjon meg a legborzalmasabb időkre még néhány ezer évet várni kell.
A történelembe akkor lépett be az ember, amikor saját életét vagy egy közösség életét egyedinek kezdte értelmezni, a történéseket és a cselekvéseket pedig egyszerinek és megismételhetetlennek. Itt kell néhány szót ejteni a zárt, illetve nyitott társadalmakról. Zárt társadalom az, melyben az alapegység az egész társadalom, melyben az egyes ember csak egy sejt, csupán része a nagy egésznek. A zárt társadalom célja az egész harmonikus együttműködése, egészsége. Ez nagyon jó harmóniában van az imént felvázolt időszemléletekkel. A nyitott társadalomban az alapegység az egyén élete, a társdalom pedig csupán egyének összessége. Az egyén cselekedetei pedig mivel egyszeriek, történelmet követelnek. Itt következik be az archaikus világgal való szakítás.
E szemléletekkel gyökeresen ellentétben áll az európai időfelfogás, mely a Biblián alapul. A Biblia Istent nem elvont filozófiai fogalmakkal ragadja meg, mint tették ezt az ókori görög filozófusok, hanem evilági működésében. A Szentírás kezdő mondata is ez: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”. Az ezt követő hosszú oldalak is úgy ismertetik meg Istent, hogy hogyan szólt bele a világ eseményeibe. Hogyan választotta ki Ábrahámot, hogyan vezette ki a népet Egyiptomból, hogyan adta neki az isteni törvényt, hogyan segítette a honfoglalás harcaiban, és így tovább. Ez a szemlélet pedig a világban zajló eseményeket – mivel Isten vezérli a folyamatokat – szent történelemmé teszi. Az idő a teremtéstörténet alapján nem valami örökké létező, tőlünk független valami, hanem Isten műve, mely az ember történelmének keretéül szolgál. Ezt már a teremtéstörténet is megjegyzi. A hét nap – mely alatt a világ és az ember teremtése végbement – egyfajta látomást is nyújt arról az időtartamról, amelynek során a világegyetem kibontakozik.
Itt azonban meg kell jegyezni valami fontosat. Az Ószövetség alapján az idő két oldaláról beszélhetünk: az egyik a kozmikus idő, mely hasonló az előbb felvázolt elméletekhez. A kozmikus idő a természet ciklusait szabályozza. Maga Isten állapítja meg azokat a ritmusokat, amelyeknek a természet engedelmeskedik: a nap és éj, az évszakok, az égitestek szabályos változása. Ez tehát a kozmikus idő, mely nem tévesztendő össze a történelmi idővel. A történelmi idő valami egészen más, nem az örök visszatérés törvényének engedelmeskedik. Alapjában véve Isten szándéka irányítja, az ő akarata fejlődik ki és nyilvánul meg benne. Ezt a szemléletet kiválóan láthatjuk az ószövetségi történetírásban. Ott az események szerkesztésének fő szempontja az volt, hogyan mutatkozik meg, hogyan teljesedik ki Isten akarata egy nép életében. A történelmi idő tulajdonképpen az emberi történelem számára adott keret, melyet ki lehet tölteni különböző tartalommal. Az, hogy az idő nem öröktől fogva létező valami, hanem Isten teremtménye, azt is jelenti, hogy egyszer majd vége lesz. A Biblia világosan beszél az idők végéről, melyben az egyes tetteket megítéli Isten, s a világot felemeli az örökkévalóságba. Mindenek előtt ez azt jelenti, hogy a történelem tart valahová, van valamiféle célja, ahová az egyes események tartanak.
A Biblia idő és történelemszemlélete alapozta meg a nyugati világ történelemlátását is. Nekünk is ilyesmi fogalmaink vannak a történelemről, vagyis érezzük, hogy van egy folyamat, melyben az események megtörténnek, ebben a mederben folyik a mi életünk is. Az események nem értelmetlenül és összefüggéstelenül követik egymást, van egyfajta leírható vonal, mely köré föl lehet építeni a történetírást Az ezt megelőző kor történetírása még egy ilyen vonal köré épített, még ha hibás is volt az alap. A marxista történetírók ugyanis egy bizonyos szerkezet szerint látták az emberiség történelmét. Ez a jól ismert osztályharc-elmélet, miszerint minden időben uralkodó és elnyomott osztályok állnak szemben egymással és ezek harcából jönnek létre az újabb osztályok, míg egyszer eljön a vég, az örök boldogság, az osztály nélküli társadalom, vagyis a kommunizmus. (Csak mellékesen: ez tulajdonképpen nem más, mint a bibliai idők vége világiasított változata.) Ma azonban éppen olyan időket élünk, amikor azt mondják, hogy nincs ilyen jól meghatározható irány. A mai történettudósok nagy része úgy gondolja, hogy megfelelő, ha csupán felvillantanak egy-két képet, egy-két hangulatot, szemelgetve az eseményekben. Elég ha arról írnak, hogy milyen ételeket fogyasztottak honfoglaló őseink, vagy milyen tintával írta XVI. Lajos 1789. júl. 14-én a naplójába, hogy semmi. Mindez óriási problémákat és kérdéseket vet föl. Van-e értelme és célja a történelemnek? Hogy miért lényeges ez a kérdés? Azért, mert teljes létünkkel benne vagyunk a történelem folyamában, lényegében függünk tőle. És ha azt kimondjuk, hogy nincs célja és értelme e történelemnek, akkor ezzel azt is mondjuk, hogy hozzá kapcsolódó életünk is céltalan és értelmetlen.
Van-e tehát értelem a történelemben? Ahhoz, hogy erre választ tudjunk adni egy kicsit távolabbról kell kiindulni. Keresnünk kell egy alapot, egy külső nézőpontot, ahhoz, hogy átfogó látásunk legyen a történelemről. Ugyanis a történelemben élve belülről megérteni az egész értelmét, nos ezt ugyanolyan nehéz elképzelni, mint azt, hogy Münnhausen báró saját hajánál fogva emelte fel magát. A történelmen belül megírhatjuk ugyan a trombitaréz gyártásának történetét, vagy bármi egyébét, de a történelem értelme nem tárul fel előttünk. De mi legyen az a külső pont, ami nincs benne a történelemben? Ez nem lehet más, mint egy olyan létező, aki kívül van az időn. Ez pedig a mi fogalmaink szerint nem lehet más, mint Isten. Egyáltalán nem furcsa ez, hiszen az európai értelemben vett történelem Istenre alapozva alakult ki, ezért nem beszélhetünk értelmesen róla Isten nélkül. Nos, ha megvan ez a kiindulópontunk, akkor elindulhatunk. Ha a történelmet Isten alkotta az ember számára, akkor azon mi is alakíthatunk, de mindenképpen Isten munkaterülete. Ezt pedig úgy hívhatjuk, hogy üdvtörténet. Az ember alkotta történelmen végighúzódik egy vörös fonal, az üdvtörténet. Ez tulajdonképpen Isten megvalósuló szándéka a világgal. Mi most a világban élve nem adhatunk egyértelműen érvényes feleletet arra, hogy mi miért történik, és hogy az egyes cselekedeteknek mi az értelme. Van-e értelme annak, hogy egy papírlapot elmozdítok, volt-e értelme a kommunizmusnak, volt-e értelme Auschwitznak? Legtöbbre azt mondanánk, hogy nem. Azonban a vég felől visszatekintve minden elnyeri értelmét.
A történelem értelme tehát a vége felől érthető meg. Itt a vég szót egy kicsit meg kell magyarázni. Eredete egy görög szó, a telosz, mely egyszerre nagyon sok mindent jelent. Jelent véget, akár halált is, de szempontunkból fontosabb jelentés a cél, végcél. A történelem tehát a végcél felől érthető meg. Mi ez a végcél? A cél Isten szándéka a világgal, ami nem más, mint az, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Vagyis hogy az Istentől eltávolodott ember visszatérjen hozzá.
Ez az a pont, ahol személyes életünkkel is kapcsolódunk a történelemhez. Az elején azt mondtam, hogy tőlünk, emberektől függetlenül nincs történelem, és ez igaz is. A történelem mindenkor személyes emberi történések összessége, így mi is személyesen beletartozunk. Teljesen szabadok vagyunk abban, hogy eldöntsük: van-e értelme a történelemnek vagy nincs. Vagyis elfogadjuk-e azt, hogy van üdvtörténet vagy elutasítjuk. A személyes véleményem az, hogyha nem akkor ez sokkal több megoldhatatlan problémát okoz, hiszen nem csak a történelem értelmetlen, hanem a mi életünk, sorsunk is. És ennek nyomában ott a szorongás, mely ittlétünket is megnyomoríthatja. Eliade írja: „… az embert csak Isten gondolata oltalmazhatja a történelem rémületétől. Az ember csak Isten létének feltételezésével tud szert tenni egyrészt szabadságra, másrészt bizonyosságra, hogy a történelmi tragédiáknak történelmen túli értelmük van, még ha ezt az értelmet az emberiség adott állapotában nem lehet mindig felismerni. A modern embert minden más szemlélet csak kétségbeeséshez vezetheti.” Ha azonban elfogadjuk, akkor ezzel felvállaljuk azt a rendet, melyben harmonikusan élhetünk.
Egy kutyának nem kell se luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszélén talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel? Hány ember mellett érzed, hogy ami Te vagy az különleges?
Marley meg Én c. film
Hasonló témák
- Válaszok
- 311
- Olvasás
- 29K
- Válaszok
- 6K
- Olvasás
- 2M