Kerekes Sándor és Ben Novak megvették Iványi Gábor kitüntetését, aztán visszadományozták a lelkészne

Így vettük meg, Ben Novak és én, Iványi Gábor kitüntetését és adományoztuk azt vissza neki, a Humanizmus, a Tisztesség és a Becsület lovagjává avatva őt a magunk és a jelenlevők nevében. A fotókat Favics Péter készítette.

No, Kedves Világom, gyere közelbb, ülj le itt szépen, hadd mondjam el neked, hogy mivel töltöttem a tegnap délutánomat.

Tudod, azoknak, akik meg akartak szabadulni a megszégyenített állami kitüntetéseiktől, Iványi Gábor, maga is többszörös kitüntetett, rendezett egy árverést, hogy a kitüntetések hasznos, jótékony célra fordítódjanak, ne csak elvesszenek az államelnöki bürokrácia fekete bugyraiban. Ez az árverés történt tegnap délután. Valaki, akivel előzőleg beszéltem erről, az egész kitüntetés dobálást úgy hívta, hogy ”kikeresztelkedés,” azaz kiszállás a keresztekből. Gondoltam, ez meglehetősen szellemes elnevezés.

Már amikor az udvarra érkeztem, ott találtam Ben Novakot, a Budapest Beacon lelkét, akinek ez édesapja is elküldte a kitüntetését az árverésre. Elmagyaráztam Bennek, hogy mi volt a tervem és pillanatok alatt beleegyezett abba, hogy együtt vegyük meg Iványi Gábor egyik kitüntetését, fele-fele alapon, és azt neki, mármint Iványinak, visszaadományozzuk, mert nagyon is megérdemli.

Én a videót készítettem, Ben mellett álllva, míg ő a licitálást végezte. Igy azonban bajba futottunk, mert Iványinak három kitüntetése is volt a listán. Az első messze a mi megegyezett maximum árunk felett kelt el, de a második éppen csak, hogy belefért a költségvetésünkbe. Hurrá! Sikerült, megcsíptük. Én persze azonnal közölni akartam, hogy mi a szándékunk és hagytak is szólni, de ehhez le kellett tennem a kamerát. Annyira izgatott voltam, hogy nem is törődtem tovább a kamerával, csak lefektettem egy székre. Igy történt, hogy fekvő helyzetben vette fel ami történt. De talán igy is megfelel.

Kerekes Sándor

Iványi Gábor, ez a gyakorlott hitszónok, számtalan hatásos beszéd gyakorlott rögtönzője, az átadáskor a meglepetéstől teljesen szavát vesztette. Nekem ez nagyon tetszett és nagyon jól esett.

Hallatlan jó érzésekkel hagytam el a termet az este végén, katharzis történt, valami nagyon aljas és gyalázatos dolgot fordítottunk, néhányan, a visszájára és csináltunk belőle nemes, hasznos emberi gesztust.

Az árverés több mint kétmillió hatszázezer forintot jövedelmezett a szegény gyerekek téli lábbeliejinek a megvásárlására.

Kerekes Sándor

Kerekes.jpg
 
Csatolás megtekintése 1488145
*
Ez egy nagyon szép, emberi gesztus volt. Megható és köszönetet érdemelnek.
 
A "kikeresztelkedés" szót eredetileg az izraelita vallás elhagyására használták. A zsidó vallást felvevő keresztény, vagy más vallásúra (goj) a "betér" szót használják. (Az egyensúly kedvéért....)
Minden olyan kezdeményezés örömteli, melyben elesett emberek sanyarú sorsán próbál enyhíteni. Az árverésen összegyűlt pénz remélhetőleg eljut azokhoz, akiknek szánták.

Mi légyen a visszaadott keresztekkel? Viselheti-e büszkén a tulajdonosa? Megválthatja-e a pénz, vagy egy nemes tett a hibát, bűnt? Ha igen, mekkorának kell lennie a megváltásnak, és ki dönti el, hogy elégséges-e?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,636
Tagok
615,958
Legújabb tagunk
yeti07
Oldal tetejére