Kezdő vagyok

FLAMINGO témája a 'Computer-világ' fórumban , 2013 Március 4.

  1. fpjotr

    fpjotr Új tag

    bocs, hogy beleszólok, de a DOS világban szigorúan 8.3 karakter lehetett egy fájl neve. Amit te írtál VALAMI~1.ASD a windows 95-tel jött be előtte nem volt. (Persze lehetett használni, ha valaki akarta, hiszen a ~ elfogadott karakter volt)

    http://en.wikipedia.org/wiki/8.3_filename ha valakit érdekel részletesebben. Igazából véleményem szerint ma már ez irrelevánssá vált, hiszen a unix/linux világban mindig is lehetettet tetszőleges hosszúságú file nevet adni és az NTFS bevezetésével a windows is "megtanulta" a hosszú file neveket.

    Üdvözlettel
     
  2. fpjotr

    fpjotr Új tag

    Ezt kiegészíteném azzal, hogy az adott file-rendszer is elfoglal bizonyos százaléknyi helyet a FAT (File Allocation Table) részére, valamint az NTFS és hasonló un. naplózó file-rendszerek még lefoglalnak saját területet az adatbiztonság növelése céljából. Elmondható tehát, hogy mérettől függően, akár 10%-is "eltűnhet"
     
  3. S.O.S.!!! VALAKI! :)
    Ennek kibontásában segítséget szeretnék kérni!
    Matematika Kalauz 1.- 2.(interaktív CD)

    letöltögettem a data-ról, de nem tudok hozzáférni!!!!!!!!
    http://canadahun.com/temak/matematikai-könyvek.32252/page-2
    ez a tájékoztató van hozzá:

    "A kiadvány tömör, összefoglalt formában tartalmazza a középiskolai matematika anyagot. Mindegyik fejezetben számos definíció és tétel,valamint több mint 500 megoldott és kitűzött feladat található. A szoftver több száz oldalnyi hypertextes szöveget tartalmaz, melyeket kinyomtathat vagy szövegszerkesztőbe illeszthet. Szerző: Cyberstone Kft. Kiadó: Automex Kft. Kiadás éve: 1998 Formátum: ISO Méret: 196MB+258MB Rendszer:Windows Futtatás:Total Commanderrel összeilleszted, bemountolod.Telepítés nélkül futnak. "
     
  4. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Ennél részletesebben nem nagyon lehet megmagyarázni.
    Legfeljebb még annyit (bár ez nyilvánvaló), hogy a részeket egy könytárba kell tölteni, amiből összeáll az iso kiterjesztésű fájl, ami un lemezkép formátum, tehát önmagában nem futtatható.
    Két lehetőséged van:
    1 kiírod CD-re, DE NEM mint iso kiterjesztés, hanem, mint írásra előkészített CD anyag.
    2 segédprogramot használsz, ahová „bemountolod” az iso fájlt.
     
  5. köszi! összejött! :)
     
    Melitta kedveli ezt.
  6. Hello, én a poweriso programot szoktam használni.
     
  7. kice7

    kice7 Állandó Tag

    Tisztelt canadások :)... elnézést kérek, ha rossz helyre írom a kérdésem/kérésem, de végigpásztáztam a topicokat, s nem találtam a megfelelőt neki...
    Osztálytanító vagyok, s sajnos, mivel a tankönyveink nagyobb részét nem kaptuk meg szeptember óta, kénytelen vagyok a tananyagot munkalapba, prezentációba... sűriteni. A gépemre szeretném INGYEN telepíteni, a MAGYAR ÍROTT, ÁLLÓBETŰK fontját/betűkészletét, a tananyag szerkesztéséhez. Sajnos, nem találom őket a neten.
    Ha esetleg, valaki tudna segíteni...
    Íme, a használatos betűkészlet...
     

    Csatolt fájlok:

  8. kice7

    kice7 Állandó Tag

    :) már kipróbáltam többmindent: Gruenwald, Lateinau, Odstemplik... valamilyen SAS (schreibshrift demo), Deutsche normalschrift verziókat, de általában, az írott Z, Ű, Ő, T, L ... kis/nagybetűk másfélék... (Különben, az ARIEL a nyomtatott betűknek megfelel, mivel a g betűt, így írjuk: g )
    Ha már a magyarországi első/második osztályos magyar nyelv tankönyvek ugyanazzal az írott betűkészlettel írodnak, valahol kell lenniük :D ... vagy fizetősek? ...
    Ha valaki rátalál, az INGYEN telepíthető, a MAGYAR ÍROTT, ÁLLÓBETŰK fontjára/betűkészletére, jussak eszébe :)... köszönöm
     
  9. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Tényleg rossz helyre írtad, de egyelőre itt hagyom, hogy megtalálhasd az esetleges választ.
    A gond az, hogy speciális magyar magánhangzók miatt (Ö,Ü...) nehezen fogsz ilyet találni.
    Esetleg itt vagy itt keresgélhetsz.
     
  10. kice7

    kice7 Állandó Tag

    Köszönöm megértésed :) ... mindkét oldalon már kerestem... / Szabadon töröld ki, esetleg, helyezed át a megfelelőbe.
     
  11. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Kicsit szúkítve a keresést a lucida talán megüti kívánt forma elvárási szintjét.
     
  12. anoto

    anoto Állandó Tag

    Én is rákerestem, de sajnos nem találtam, olyat, ami tényleg 100%-ban olyan lenne, mint az iskolai mintabetűk.

    Esetleg, lehet, hogy megcsinálom, ha nem túl sürgős.
     
  13. kice7

    kice7 Állandó Tag

    Köszönöm a kedvességeteket :) ... ma próbálkoztam itt és itt, a saját kézírásomból megfelelő betűtípust készíteni, csak nem olyan egyszerű... az összekötő vonalakkal van gondom. Mivel, elsőosztályosokról van szó, nem használhatok a tankönyvben megadott írott betűtípusokon kívül mást. Habár, tapasztalatból tudom, hogy a dőlt betűs lenne az igazi, természetesebb, könnyebb a gyerekeknek... (Sajnos, a tankönyvhiány mellett, az a bizonyos okos-tábla :) az osztályomban, nem működik ahogyan kellene, a tananyaggal meg haladnom kell... ezért törekszek word-be megoldani ezt a problémát).
    Bármikor, ANOTO... :) előre is köszönöm.
     
  14. ronix7-7

    ronix7-7 Állandó Tag

    Kedves computeres szakemberek, tagjaink!
    Segítséget szeretnék kérni tőletek!
    A Gyerekeknek-Angoltanodába feltettem egy tömörített fájlt melyet meg tudok ugyan nyitni, de olvasni nem.
    Így tettem fel: "Folyt. egy kis feladat. Aki ezt meg tudja nyitni, az nyert! Én ugyan letöltöttem, de nem tudom megnyitni."
    A következő (ápr.1.) válaszom Esperantistonak:
    "Igen, ugyanaz a fájl, de már elküldtem a 2-est, nem tudtam kivenni, ezért így ismét betettem, hogy ez a fájl, melyet meg tudok nyitni ugyan, de nem olvasható a Dvju. Azt írja ki, hogy váratlanul vége a fájlnak. Hát, nem tudom mit csináltam rosszul én vagy a gépem, kár, pedig 111 szókép van a tömörített fájlban. Gondoltam felteszem, hátha lesz valaki, aki megoldja a rejtélyt. Még megpróbálom itt a Computer-világ topikban(kezdő vagyok) segítséget kérni canadahunos, a komputer világában járatos tagjainktól."
    Azt szeretném kérdezni, hogy valóban olvashatatlanná vált-e ez a fájl, dobjuk ki, vagy még menthető. Nagyon sajnálom, mert nagyon sok jól használható szóképet tartalmaz. Segíteni szerettem volna vele a még aktívan dolgozó fórumtársaimnak, ám nem sikerült. Az, hogy olvashatatlan, az akkor derült ki, amikor kicsit később megnéztem, de akkorra már feltettem a Gyermekenek topikba.
    Erről a tömörített fájlról van szó. Amennyiben tudtok, kérlek segítsetek!
     

    Csatolt fájlok:

  15. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Ha nem tudod megnyitni=hibás
    Az “unexpected end of file” (váratlanul vége a fájlnak), “header corrupted” (hibás fejléc)…stb. arra utalnak, hogy rosszul lett letöltve esetleg már eleve rosszul töltötték fel.
    Ilyenkor sajnos újra kell tölteni, hacsak a tömörítő maga nem ajánlja fel a hiba kijavítását. (Ritkán, de előfordulhat, hogy un. bithibát helyre tud állítani, de nem a hiányzó fájlmaradékot.)
     
  16. ronix7-7

    ronix7-7 Állandó Tag

    Kedves Flamingo!
    Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszodat! Akkor sajnos nem menthető a fájl. Az előzményeimben sikerült előkeresni a fájlt, megpróbáltam ismét letölteni, de ugyanaz a válasz, azaz váratlanul vége a fájlnak. Tehát eleve a feltöltés hibás.
    Sajnálom, hogy a legjobb, legtöbb szóképet nem sikerült átadnom fórumtársaimnak.
    Hálás köszönet még egyszer a szakszerű válaszodért!
    Köszönettel: Ani
     
  17. Chalamade

    Chalamade Vendég

    Innen letöltve a winrar5.00 -al simán nyílt, 113 file van benne 50 Below Zero az első, Yue're The Boss. Baby Duck az utolsó.
     
  18. ronix7-7

    ronix7-7 Állandó Tag

    Szia!
    Köszönöm, hogy megnézted, és válaszoltál. Én sajnos nem értek annyira a számítógéphez. Gyermekeim messze laknak, én pedig a 67. évemet taposom (ugye így már érthető a bánázásom?). Akkor a tömörítő programom is velem öregedett.
    Akkor mi a javaslatod? Frissíteni, vagy telepítenem kell a WinRaromat? Mit tegyek? - és hogyan? A fájlt meg tudtam nyitni, de olvasni már nem.
    Jaj, pedig már a fórumban, ahová feltettem a tömörített fájlt, megírtam, hogy ne is kísérletezzenek a megnyitásával.
    Válaszodat nagyon köszönöm előre is!
     
  19. FLAMINGO

    FLAMINGO moderátor Fórumvezető Kormányos

    Sajnos arra nincs elegendő időm, hogy minden csatolást is leellenőrizzek, de javaslom próbáld meg, ha a te tömörítőd régebbi, mint a fentebb említett 5.0-s .
    a legújabb 5.21-es veziót itt éred el (ki kell választanod a gépedhez és az op. rendszeredhez illeszkedőt).
     
  20. ronix7-7

    ronix7-7 Állandó Tag

    Hálásan köszönöm ismét a gyors és szakszerű válaszért Kedves Flamingo! Próbálkozom a frissebb programmal.
    Üdv.: Ani
     

Megosztás