Hírek Már 28 orosz települést foglaltak el az ukránok, Putyin egyre türelmetlenebb

Az oroszországi Kurszk megyében 28 település „ellenséges ellenőrzés alatt” áll – tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Alekszej Szmirnov, Kurszk megye megbízott kormányzója. Szmirnov a Novaja Gazeta orosz sajtóorgánum beszámolója szerint kijelentette, hogy a helyzet bonyolult, és az érintett településeken körülbelül 2000 ember él.

Szmirnov elmondása szerint az ukrán csapatok behatolása 12 kilométer mélységben történt, a frontvonal szélessége pedig 40 kilométer. Az elmúlt időszakban mintegy 121 ezer civil hagyta el a térséget vagy került evakuálásra, további 180 ezer embert készülnek kitelepíteni.

A háttérben a feszültség tovább fokozódik. Putyin hétfőn összehívott egy értekezletet, ahol a Moszkva és Kijev közötti határ menti régiók helyzetét tárgyalták, és utasította az orosz védelmi minisztériumot, hogy

„szorítsa ki az ellenséget” Kurszk megyéből.
Korábban, augusztus 10-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy meghallgatta Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnokának jelentését, amelyben olyan hadműveletekről számoltak be, amelyek célja, hogy a háborút Oroszország területére vigyék át. A Forbes szerint az ukrán csapatok Kurszk megyében árkokat ásnak, ami arra utal, hogy hosszabb távra tervezik ottani jelenlétüket.

1723485259287.jpeg
 
Putyin barátoknak:

Kritizálta az orosz hadsereget, kizuhant az ablakából egy orosz közalkalmazott​

A 44 éves férfi halála előtt egy bocsánatkérő videót tett közzé. Ebben egy előre megírt szöveget olvasott fel, eszerint „az ukránbarát médiaforrások befolyása alatt” posztolt korábban.
 
A Trump-Putyin tárgyalások hírére Kaja Kallas az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy reagált:
"Minden tárgyaláson Európának központi szerepet kell játszania”

De se Trump se Putyin nem foglalkozik az EU érdekeivel mert az EU vezetése gyenge, külpolitikailag nulla. És senki nem veszi komolyan.

A magyar miniszterelnök reagált is az 'X'-en Kallasnak címezve:
„Ön nem követelhet helyet a tárgyalóasztalnál, azt ki kell érdemelni! Erővel, jó vezetéssel és okos diplomáciával”.
 
Úgy lesz. mi kis figurák ez ellen nem tehetünk semmit!!
Donald Trump épp békét kötne, már beszélt Putyinnal.
Pénzt se kap többet Ukrajna
Ebből a közös tárgyalásból még Zelenszkij kimaradt
Az EU is követeli a beleszólását
Mert érdekelt mindenben(több ez mint amit írtál a cárról)
Ukrajna területi veszteség nélkül nem ússza meg.
Ezt a világsajtó is közli
Azt is mondják még hosszú az út odáig és elébb fegyverszünet kell.
Nem a kétkulacsos orbáni Magyarországért a aggódom,
hanem az Európai demokráciákat féltem az agresszív orosz imperializmustól.
 
Demokraturát akartál irni, ugye??
Igazad lehet hiszen nagyon elkényelmesedtek az európai vezető pártok és azt hitték hogy ez a végtelenségig követhető.
Mintha a lapok lelettek volna osztva és nem kell semmit sem tenni.
Csak hogy a világ változik....még a agyar politikusokkal sem tudtak semmit sem csinálni.
 
Putyin barátoknak:

Kritizálta az orosz hadsereget, kizuhant az ablakából egy orosz közalkalmazott​

A 44 éves férfi halála előtt egy bocsánatkérő videót tett közzé. Ebben egy előre megírt szöveget olvasott fel, eszerint „az ukránbarát médiaforrások befolyása alatt” posztolt korábban.
Ha csak egy különbséget kell mondani a nyugati és a keleti demokráciák között akkor az hogy míg nyugaton akár tüntethetsz is és utána nem kell elkerülnöd az ablakot .
 
Igazad lehet hiszen nagyon elkényelmesedtek az európai vezető pártok és azt hitték hogy ez a végtelenségig követhető.
Mintha a lapok lelettek volna osztva és nem kell semmit sem tenni.
Csak hogy a világ változik....még a agyar politikusokkal sem tudtak semmit sem csinálni.
Állandoan Nostradamust emlegetik mint a nagy megmondoembert, aki elore látta a jövőt, pedig Talleyrand akar ma is mondhatna:
"Nem felejtettek semmit, és nem tanultak semmit..."
 
Hiába követel az Európai Uniónak helyet a tárgyalóasztalnál Ursula von der Leyen és Volodimir Zelenszkij is, az Egyesült Államok kijelentette, Európával maximum konzultálni fognak az ukrajnai béketárgyalások során.
(ez oda vág europának hisz aki leginkább áldozatot hozott Ukrajna egységéért az unió volt....feláldozta a tervezhető energia költségeit és megkapta a távoli bizonytalant...)
( s az USA már követel is)
(ja igen és Kína is szeretne részt venni a béke tárgyaláson)
Trump különmegbízottja arra szólította fel az európai országokat, hogy „szálljanak be a vitába, de ne azzal, hogy panaszkodnak, hogy ott lehetnének az asztalnál, hanem azzal, hogy konkrét javaslatokkal, ötletekkel állnak elő, és növelik a védelmi kiadásokat”.

Kellogg szerint az egyik oka, hogy a múltban sikertelenek voltak a béketárgyalások, mert azon túl sok ország vett részt, ráadásul azok nem voltak képesek a folyamatot végrehajtani.
(vagyis európa impotens volt)
Ezenkívül szerdán Donald Trump kijelentette, hogy Ukrajna 500 milliárd dollárral tartozik USA-nak, ezért az országban található ritkaföldfém ásványok ötven százalékára igényt tart – ezt az ajánlatot az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent közvetítette Zelenszkijnek,
 
Miként irám.Jalta 2.
1739645661138.jpeg
 
Ezt nem akarom elhinni.
De, felrakom mert amennyire abszurd annyira lehet igaz is.
Morbid ajándékot adományozott az Egységes Oroszország Párt egy észak-oroszországi kisvárosban azoknak az édesanyáknak, akiknek a fiaik elestek az ukrajnai háborúban
Húsdarálót kaptak nőnapra azok az orosz anyák, akiknek fiaik az ukrajnai háborúban haltak meg
Volt, aki megjegyezte, hogy a párt képviseletében megjelent Anna Mahunova, illetve Makszim Csengajev, Poljarnije Zori önkormányzatának vezetője a szomorú alkalom ellenére mosolyog a képeken, miközben a húsdaráló mellett virággal is megajándékozott gyászoló anyák – érthető okokból – jóval komorabbak.
(remélem kiderül hogy más miatt volt az ajándékozás ha már volt egyáltalán)
 
Ó, van ennél cifrab is!
Az elesettek feleségének bundát ajándékoztak. Mindenkit lefényképeztek, majd a bundáját visszavették, mondván majd küldik az igazit,mert ezek mmerethibasak.
Azóta is küldik.
Egy másik helyen meg az elesettek hozzátartozóinak 1 kg pelményiét (kb ravioli) ajándekoztak a fehér Lada kalina helyett...
 
Kurszknál az orosz erők áttörték az ukrán védelmi vonalat és bekerítéssek fenyegetik az ott rekedt ukrán erőket..
A kelet-ukrajnai frontról a fő drónkezelőket kurszkhoz iranyitották(oroszok).
Múlthét óta a legfontosabb utánpótlás vonalat 24 órában figyelik mar. Napok óta nem müködik a logisztika, sérültek elszallítása akadozik,ember es lőszer utanpótlás nincs lényegeben.
1741365094045.png
 
Csatolás megtekintése 2049763
Ez a realitás - ami akkor is szemben jön, ha irreális széplelkek másképp érvelnek.
 
Kurszknál az orosz erők áttörték az ukrán védelmi vonalat és bekerítéssek fenyegetik az ott rekedt ukrán erőket..
A kelet-ukrajnai frontról a fő drónkezelőket kurszkhoz iranyitották(oroszok).
Múlthét óta a legfontosabb utánpótlás vonalat 24 órában figyelik mar. Napok óta nem müködik a logisztika, sérültek elszallítása akadozik,ember es lőszer utanpótlás nincs lényegeben.
Csatolás megtekintése 2049763
Volt már ilyen:

1741372882861.png

Most újra áttörték vagy időként áttörik?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordítást !
ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...

Statisztikák

Témák
38,666
Üzenet
4,923,026
Tagok
623,133
Legújabb tagunk
Katalin0000
Oldal tetejére