Hírek Már 28 orosz települést foglaltak el az ukránok, Putyin egyre türelmetlenebb

Az oroszországi Kurszk megyében 28 település „ellenséges ellenőrzés alatt” áll – tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Alekszej Szmirnov, Kurszk megye megbízott kormányzója. Szmirnov a Novaja Gazeta orosz sajtóorgánum beszámolója szerint kijelentette, hogy a helyzet bonyolult, és az érintett településeken körülbelül 2000 ember él.

Szmirnov elmondása szerint az ukrán csapatok behatolása 12 kilométer mélységben történt, a frontvonal szélessége pedig 40 kilométer. Az elmúlt időszakban mintegy 121 ezer civil hagyta el a térséget vagy került evakuálásra, további 180 ezer embert készülnek kitelepíteni.

A háttérben a feszültség tovább fokozódik. Putyin hétfőn összehívott egy értekezletet, ahol a Moszkva és Kijev közötti határ menti régiók helyzetét tárgyalták, és utasította az orosz védelmi minisztériumot, hogy

„szorítsa ki az ellenséget” Kurszk megyéből.
Korábban, augusztus 10-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy meghallgatta Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnokának jelentését, amelyben olyan hadműveletekről számoltak be, amelyek célja, hogy a háborút Oroszország területére vigyék át. A Forbes szerint az ukrán csapatok Kurszk megyében árkokat ásnak, ami arra utal, hogy hosszabb távra tervezik ottani jelenlétüket.

1723485259287.jpeg
 
Sándor Fegyirrel, Ukrajna magyarországi nagykövetével együtt ültetett ukrán vörös kányafát és egy magyar somfát Tarasz Sevcsenko ukrán költő születésnapján Őrsi Gergely polgármester és Dr. Varga Előd Bendegúz alpolgármester.
Őrsi Gergely gondolatai: Tarasz Sevcsenkora gyakran hivatkoznak az ukránok Petőfijeként, így nem emlékezhetünk rá úgy, hogy nem beszélünk szabadságról és a függetlenségről.
 
2025-03-10
2025-03-10.Jpg

2025-03-07
2025-03-07.Jpg

Az ukránbarátnak nevezett ISW / Institute For the Study of War / szerint.

kék = ukrán
piros = orosz
sárga = az oroszok szerint az övék, de megerősíteni vagy cáfolni nem lehet

Korábban még azt írtam, hogy a változás lassú, de az utóbbi napokban felgyorsult az ukránok területvesztése.
 
2025-03-10
Csatolás megtekintése 2050334

2025-03-07
Csatolás megtekintése 2050335

Az ukránbarátnak nevezett ISW / Institute For the Study of War / szerint.

kék = ukrán
piros = orosz
sárga = az oroszok szerint az övék, de megerősíteni vagy cáfolni nem lehet

Korábban még azt írtam, hogy a változás lassú, de az utóbbi napokban felgyorsult az ukránok területvesztése.
Magyar B. Tamás is hasonlo infokat adott közre. 4-5szörös az orosz túlerö, ez a realitás. S ez elöbb-utóbb a végkimenetelre is ki fog hatni.
Akkor is, ha az ukránok bosszusan a Musk-féle X-t le akarják fagyasztani, mint tegnap. Attól - ha sikerül/ne/ is - nekik nem lesz még informáciojuk az orosz mozgásokról.
 
Intermezzo
Büszkeség és szégyen vegyesen. A képen Dmytro Balkhovitinnel állok, az "Az ukrán kultúra napjai Budapesten - Találkozás az alkotókkal" esemény után tegnap. A büszkeséget talán nem kell magyaráznom. A 109-es területvédelmi dandár vezérkarában szolgál, de lövész szakaszvezetőként kezdte.
A beszélgetés fele sajnos a mai politikát és nem a kultúrát tárgyalta. Én tiszteletből mentem el, mert a kultúrához hülye vagyok. A másiktól meg hányingerem van.
A beszélgetés során a következő hangzott el: "Dmitro megkérdezte, hogy Budapesten felveheti-e az egyenruháját. Vagy csak a rendezvény előtt helyben öltözzön át." Nem félt csak nem akart balhét, meg támadást.
Kevés ennél megalázóbb pillanat volt a háború alatt, akkor is, ha ez nem az én hibám. Szekunder szégyen.
(Oláh Mihály)
1741689993549.png
 
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajnának egy békemegállapodás keretében át kell adnia az Oroszország által 2014 óta elfoglalt területeket – írja [a The New York Times]
(ez lenne a béke)
 
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajnának egy békemegállapodás keretében át kell adnia az Oroszország által 2014 óta elfoglalt területeket – írja [a The New York Times]
(ez lenne a béke)
Marco Rubio orosz érdekeket képvisel Trump utasítására.

Néha az az érzésem, azért csinálják, hogy erre Ukrajna válasza az legyen: nem.
Majd tárgyalási képtelenséggel vádolva őket, megint a Putyin-gépezetnek biztosítsanak előnyt.
(Ahogyan tették a múlt heti támogatás-leállításokkal. Putyin rögtön kihasználta.)
1741694870351.png
1741694924583.png
 
Mikor volt konform?
Most beleolvastam és azt láttam hogy csak a kormány a jó minden más hazaárulás.
Szerinted ez a realitás?
Ez a független média?
Ez relativ:)
Ha tudsz mondani egy olyan sajtotermeket, ami realis és hiheto, akkor vqan igazad :)
A masik oldal(telex, 24.hu és hasonlok) meg pont forditva, a kormany rossz és minden mas hazaárulás.

Az ember elolvas ezt is, azt is aztan probal gondolkodni.
 
Mikor volt konform?
Most beleolvastam és azt láttam hogy csak a kormány a jó minden más hazaárulás.
Szerinted ez a realitás?
Ez a független média?
Lassan ebböl elég volt.
Nem tudom, mit akarsz elérni ezzel a folyamatos kekeckedéssel, realitást, vagy független médiát, de jo lenne megnevezned egy olyan forrást, mivel személy szerint 1tértesz.Vagy olyan publikációt.
 
Ez relativ:)
Ha tudsz mondani egy olyan sajtotermeket, ami realis és hiheto, akkor vqan igazad :)
A masik oldal(telex, 24.hu és hasonlok) meg pont forditva, a kormany rossz és minden mas hazaárulás.

Az ember elolvas ezt is, azt is aztan probal gondolkodni.
Értelek. csak itt a magyar nemzetről volt szó.
 
Lassan ebböl elég volt.
Nem tudom, mit akarsz elérni ezzel a folyamatos kekeckedéssel, realitást, vagy független médiát, de jo lenne megnevezned egy olyan forrást, mivel személy szerint 1tértesz.Vagy olyan publikációt.
??
Nincs olyan.
De, nem is hivatkozok egyikre sem.
Olvasom és összegzek.
 
Ukrajna kedden hajnalban indította eddigi legnagyobb dróntámadását az orosz főváros ellen, amely során legalább 91 drón vette célba Moszkvát.
Az orosz védelmi bizottság elnöke szerint Oroszországnak az „Oresnyik” rakétával kell válaszolnia és megtorolnia Ukrajna dróntámadását és erre Putyint is felszólította.
Az „Oresnyik” egy közepes hatótávú, ballisztikus rakéta, amelyet először 2023 novemberében vetettek be és rendkívüli sebessége miatt lehetetlenné teszi a jelenlegi légvédelmi rendszerek számára az elfogását.
 
A kurszki kiszögelés elveszett.
Visszavonulóban az ukránok az orosz területekről.
A vége a teljes ukrán összeroppanás lesz.
A ukrán tűzszünet-ből mi lesz?

Megjött az első orosz reakció az amerikai–ukrán tűzszüneti javaslatra​

Konsztantyin Koszacsov szerint a valódi megállapodások a fronton íródnak.


Bármilyen megállapodás Moszkva, nem pedig Washington feltételei szerint születhet – fogalmazott a Reuters szerint egy befolyásos orosz törvényhozó az amerikai és ukrán tisztviselők által kidolgozott tűzszüneti javaslatra reagálva.


Ukrajna kész egy 30 napos tűzszünetre az amerikai tárgyalások után, a hírszerzési támogatást is visszakaphatja​

 
2025-03-12
2025-03-12.Jpg

2025-03-10
2025-03-10.Jpg

Az ukránbarátnak nevezett ISW / Institute For the Study of War / szerint.

kék = ukrán
piros = orosz
sárga = az oroszok szerint az övék, de megerősíteni vagy cáfolni nem lehet
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Vas megyéből keresek énekesnőt!Jelentkezés nálam ...facebook...https://www.facebook.com/profile.php?id=100082353577604
Zenészeknek sok sok zene,stílus csere bere-nálam!
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordítást !
ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!

Statisztikák

Témák
38,666
Üzenet
4,923,009
Tagok
623,129
Legújabb tagunk
Szmarianna
Oldal tetejére