I
ionon
Vendég
Ős történet magyar de újkori eleggyel ötvözve
Magyar őstörténet
- Téma inditó Ivan
- Kezdés dátuma
- Státusza
A német kutató
S. a német kutató és az első magyar régésznő (Torma Zsófia Szászvárosból) ismerték egymást és közös igen érdekes felfedezéseket tettek. A dolog lényege, hogy a trójai (Ida hegye környéki...ki is volt Ida?) ókori cserepek és a marosparti cserepek rovásai nagy hasonlóságot mutatnak. Ezért ezt ők leveleikben és személyesen beszélték meg...namost mit bizonyíthat ez? Hát kik éltek Trójában és Erdélyben az ókor egy bizonyos időszakában..? Annyi biztos, hogy nem a még nem is létező magyarok, de mégis kik? A dolog a XIX. század végén nagy port vert fel és Tormát majdnem agyonverték igazáért. Természetesen...
Nevetséges de Torma könyvét egy Argentin kiadó adta ki, amely főleg a marosparti cserepeiről (11 000 db, mely biztosan eltünt a dákoromán kolozsvári múzeumban) von le következtetéseket...Tökéletesen igazolva az Arvisurát. Csípőből, mondhatni...Ehhez már csak a tatárlaki amulett hiányzik..szintén Cluj Napocából, Fadrusz szobra és Szt Mihály közeléből.
A cserepek pontos kormeghatározása azóta is késik, talán örök késésben van. Nincs erről a fennt vázolt dologról azóta sem összefoglaló, komoly írás...azaz könyv. Ezt is össze kell rakni, mint az Arvisura igen nehéz történeteit. De van aki megteszi...? Sok nép nagyon örűlne, ha történelme csak megközelítené a hunfajú népek legtöbb törzsének, különböző népeinek történelmét, vagy annak kis szeletét..és irígykedés, rosszindulat helyett ...
S. a német kutató és az első magyar régésznő (Torma Zsófia Szászvárosból) ismerték egymást és közös igen érdekes felfedezéseket tettek. A dolog lényege, hogy a trójai (Ida hegye környéki...ki is volt Ida?) ókori cserepek és a marosparti cserepek rovásai nagy hasonlóságot mutatnak. Ezért ezt ők leveleikben és személyesen beszélték meg...namost mit bizonyíthat ez? Hát kik éltek Trójában és Erdélyben az ókor egy bizonyos időszakában..? Annyi biztos, hogy nem a még nem is létező magyarok, de mégis kik? A dolog a XIX. század végén nagy port vert fel és Tormát majdnem agyonverték igazáért. Természetesen...
Nevetséges de Torma könyvét egy Argentin kiadó adta ki, amely főleg a marosparti cserepeiről (11 000 db, mely biztosan eltünt a dákoromán kolozsvári múzeumban) von le következtetéseket...Tökéletesen igazolva az Arvisurát. Csípőből, mondhatni...Ehhez már csak a tatárlaki amulett hiányzik..szintén Cluj Napocából, Fadrusz szobra és Szt Mihály közeléből.
A cserepek pontos kormeghatározása azóta is késik, talán örök késésben van. Nincs erről a fennt vázolt dologról azóta sem összefoglaló, komoly írás...azaz könyv. Ezt is össze kell rakni, mint az Arvisura igen nehéz történeteit. De van aki megteszi...? Sok nép nagyon örűlne, ha történelme csak megközelítené a hunfajú népek legtöbb törzsének, különböző népeinek történelmét, vagy annak kis szeletét..és irígykedés, rosszindulat helyett ...
A nagycsata helye, holtakkal...valamint Álmosék..
Otthagyták a holtakat, nem temették el őket. Azért mert elsiettek, ugyanis kitört a járvány. Lehet, hogy jóval később a csontokat egy közös gödörbe összehordták, ezt még nem találták meg esetleg. Mindenesetre ismerni kellene a helyszínt a pontosításhoz..ha van ott egy jelentősebb folyó, akkor pedig megoldott a nagy rejtély.
Álmos csotjai megvannak, az Arvisura leírása szerinti helyen megtalálták ezeket, éppen az idén. Azt, mikor hozzák a nagynyílvánosság elé nem tudhatom, de talán 1 éven belűl. Emlékhelyet kívánnak itt létesíteni ebben a borsodmegyei földvárban.
Árpád nehezebb kérdés...és sokkal hosszabb is. Nem keresték Őt mostanában, így nem is találhatták meg...mindenesetre két hely jöhet szóba, a Pilisben. De a Pilis szélén egy különös felfedezést tett Lánszki Imre...(van honlapja) ezzel is érdemes foglalkozni, ha valakit érdekel komolyabban a magyar őstörténet..ugyanis strapás dolog ez.
Otthagyták a holtakat, nem temették el őket. Azért mert elsiettek, ugyanis kitört a járvány. Lehet, hogy jóval később a csontokat egy közös gödörbe összehordták, ezt még nem találták meg esetleg. Mindenesetre ismerni kellene a helyszínt a pontosításhoz..ha van ott egy jelentősebb folyó, akkor pedig megoldott a nagy rejtély.
Álmos csotjai megvannak, az Arvisura leírása szerinti helyen megtalálták ezeket, éppen az idén. Azt, mikor hozzák a nagynyílvánosság elé nem tudhatom, de talán 1 éven belűl. Emlékhelyet kívánnak itt létesíteni ebben a borsodmegyei földvárban.
Árpád nehezebb kérdés...és sokkal hosszabb is. Nem keresték Őt mostanában, így nem is találhatták meg...mindenesetre két hely jöhet szóba, a Pilisben. De a Pilis szélén egy különös felfedezést tett Lánszki Imre...(van honlapja) ezzel is érdemes foglalkozni, ha valakit érdekel komolyabban a magyar őstörténet..ugyanis strapás dolog ez.
I
ionon
Vendég
Igen mindenki örül ha mesében mondják el az igazat eddig így történt ott a mondavilágunk a képes-írásunk ami az elmének szól itt nincs hazugság. Nem úgy az írott történelmünknél itt keresztül kasul mindig az adott irománynak van igaza? :4: oszt csak ez maradt az utókorra?
A példa: négy könyv...
Négy könyv maradt meg a majáktól a nagy spanyol dúlásból, égetésekből, gyilkosságokból. Ezek is különböző helyeken (Párizs, Madrid, Berlin..) vannak.
Azzal azonban a spanyol papok nem számoltak, hogy ezeken kívűl még nagyon sok a maja faragvány, ami nem éghető, sőt, belepte őket az őserdő.
Mindbből kiváncsi és tehetséges kutatók hosszabb idő alatt megfejtették a maja írásokat. Van királylista is egy rövidebb időszakra. Az iírásokból "kilátszik" a maják lekivilága, elkepzelései, világképe is..sajnos a történelmük kezdeti szakaszaira homály borúl továbbra is.
A maják ma sok gyereknek és érdeklődőnek már tanítják az írásukat és azt, amit megtudtak fejteni eddig a kutatók, és az ezt hallgató gyermekeik szeme csillog. Ennyire fontos az ő világukban is a történelem..Aki nem hiszi ezt el, az menjen el mondjuk Kukulkánba..
Milyen építményekre hasonlítanak a maja lépcsős piramisok...? Mintha erről már írt volna vagy 70 évvel ezelőtt egy könyvet (sziriát oszlopait) Várkonyi Nándor..
Na és mi közünk van a fentiekhez?
Négy könyv maradt meg a majáktól a nagy spanyol dúlásból, égetésekből, gyilkosságokból. Ezek is különböző helyeken (Párizs, Madrid, Berlin..) vannak.
Azzal azonban a spanyol papok nem számoltak, hogy ezeken kívűl még nagyon sok a maja faragvány, ami nem éghető, sőt, belepte őket az őserdő.
Mindbből kiváncsi és tehetséges kutatók hosszabb idő alatt megfejtették a maja írásokat. Van királylista is egy rövidebb időszakra. Az iírásokból "kilátszik" a maják lekivilága, elkepzelései, világképe is..sajnos a történelmük kezdeti szakaszaira homály borúl továbbra is.
A maják ma sok gyereknek és érdeklődőnek már tanítják az írásukat és azt, amit megtudtak fejteni eddig a kutatók, és az ezt hallgató gyermekeik szeme csillog. Ennyire fontos az ő világukban is a történelem..Aki nem hiszi ezt el, az menjen el mondjuk Kukulkánba..
Milyen építményekre hasonlítanak a maja lépcsős piramisok...? Mintha erről már írt volna vagy 70 évvel ezelőtt egy könyvet (sziriát oszlopait) Várkonyi Nándor..
Na és mi közünk van a fentiekhez?
I
ionon
Vendég
Az hogy olvassuk a könyvet és az óriás csontvázat amiről ír Várkonyi még mindig el van mismásolva!
kurultaj
Dr. Biro Andras egy magyar kutato-antropologus, aki bebizonyitotta kutatasi eredmenyekkel alatmasztva hogy a magyarok testver nepei a Kazakisztanban elo madjarok.Hiszen ez a nep is Attilat sajat tortenelmenek reszesnek valja.
A finn-ugor eredet csak felrevezestes melyet mindig a hatalom erositett, a celbol hogy a nemzeti gyokereinkhez valo ragaszkodast kioljek belolunk.
Szerintem Andras konyvei a leghitelesebbek, mivel nem osszevagott vagy mas konyvekbol olvasott elmeleteket fuz ossze, hanem sajat kutatoi munkara alapoz.
Nem szeretnek reklamozni vagy sokat irni e dologrol, hanem akit igazan erdekel, az olvasson utana a Kurultaj.hu oldalon.
Dr. Biro Andras egy magyar kutato-antropologus, aki bebizonyitotta kutatasi eredmenyekkel alatmasztva hogy a magyarok testver nepei a Kazakisztanban elo madjarok.Hiszen ez a nep is Attilat sajat tortenelmenek reszesnek valja.
A finn-ugor eredet csak felrevezestes melyet mindig a hatalom erositett, a celbol hogy a nemzeti gyokereinkhez valo ragaszkodast kioljek belolunk.
Szerintem Andras konyvei a leghitelesebbek, mivel nem osszevagott vagy mas konyvekbol olvasott elmeleteket fuz ossze, hanem sajat kutatoi munkara alapoz.
Nem szeretnek reklamozni vagy sokat irni e dologrol, hanem akit igazan erdekel, az olvasson utana a Kurultaj.hu oldalon.
A magyar Törzsszövetségrő valamit..
A Magyar Törzsszövetség iu. 181.-ben alakult meg az Uralnál, déli manysiknál, már írtam erről, az Arvisura nyomán. A szövetség kettévált -népszaporodás miatt- 275.-ben, a magyarok a Volgától keletre, a magyariak nyugatra helyezkedtek el. Mindkét népcsoportnak 5 törzse volt. A magyarok később a leghűbb csatlakozóik voltak a kazároknak (kazahunoknak) amikor ez a birodalom megalakult (650 körűl). Kazária fővárosa Bakát volt (a mai Bajkonur környékén). Bakátot a Béla törzs őrízte jódarabig, azonban a Kürt törzs is közel volt viszonylag Bakáthoz- Amikor megindult innen a magyarok kiszakadása-azaz az elvándorlás Kazáriából -nem konfliktusmentesen- akkor ebből a két törzs közűl valamelyikből maradhattak ott egy kevesen. Talán ők lehetnek a mai madjarok. Kicsit ez egy felfújtnak tűnő téma volt a tavalyi kurultájon.
Kazária örténete hosszú, már írtam róla. Az utolsó honfoglalás pedig egy jól előkészített és győztes csatával (Álmos, Szuvárnál, azaz a Donnál) is alátámasztott történet, ahol a magyarok és magyariak megint egységbe kovácsolódtak. A honfoglalás előkészítése és végrahajtása nem egy leegyszerűsíthető dolog, nem annyi, hogy "Árpád bejött Vereckénél" slussz...ennél sokal összetettebb.
Tehát egy kis népcsoport volt ez a MADJAR és az is maradt a Turgaj déli kapujánál. Felfedezésük túl nagy sajtóviszhangot kapott és -szerintem- túllihegték. Ettől persze még rokonaink a genetika szerint is. Amennyiben valaki látta őket, tudja, az arcuk jellegzetesen a mai kazakok arcvonásaival rendelkezik, azaz nagyon eltér tőlünk.
A Hun Törzsszövetség népeinek létszáma ma kb 250-300 millió.
A Hun törzsszövetég hosszú fennállása alatt bebizonyította, hogy ilyet csak megfelelő szellemi vezetőkkel rendelkező népek tehetnek...Atilla már a törzsszövetség alkonyát jelenti, pláne a nagycsata után történtek okán...a mongolok már csak rövid időre tudtak nagyok lenni, azonban a Törzsszövetség ekkor már nem működött, csak az emléke...valamennyire (L: Csadaj levelei IV. Bélához, Pósa András, Ungika stb)
Atilla bátyja, Buda már Ordoszból Ősbudára hozta a törzsszövetség relikviáit, 433.-ban, majd ezeket a fősámáni közpobntjában el is helyezte, annak "alsóvilágában"...Atilla után tehát megszünt -de nem mondta ki senki- a Hun Törzsszövetség "hívatalosan"..persze egy kis DE-vel..
Aki leegyszerűsíti az utolsó honfoglalást, az bizony mellékösvényen bandukol.
Az ezzel foglalkozó sok könyv között pedig csak az tud eligazodni, aki ismeri az etalont, az Arvisurát is...
A Magyar Törzsszövetség iu. 181.-ben alakult meg az Uralnál, déli manysiknál, már írtam erről, az Arvisura nyomán. A szövetség kettévált -népszaporodás miatt- 275.-ben, a magyarok a Volgától keletre, a magyariak nyugatra helyezkedtek el. Mindkét népcsoportnak 5 törzse volt. A magyarok később a leghűbb csatlakozóik voltak a kazároknak (kazahunoknak) amikor ez a birodalom megalakult (650 körűl). Kazária fővárosa Bakát volt (a mai Bajkonur környékén). Bakátot a Béla törzs őrízte jódarabig, azonban a Kürt törzs is közel volt viszonylag Bakáthoz- Amikor megindult innen a magyarok kiszakadása-azaz az elvándorlás Kazáriából -nem konfliktusmentesen- akkor ebből a két törzs közűl valamelyikből maradhattak ott egy kevesen. Talán ők lehetnek a mai madjarok. Kicsit ez egy felfújtnak tűnő téma volt a tavalyi kurultájon.
Kazária örténete hosszú, már írtam róla. Az utolsó honfoglalás pedig egy jól előkészített és győztes csatával (Álmos, Szuvárnál, azaz a Donnál) is alátámasztott történet, ahol a magyarok és magyariak megint egységbe kovácsolódtak. A honfoglalás előkészítése és végrahajtása nem egy leegyszerűsíthető dolog, nem annyi, hogy "Árpád bejött Vereckénél" slussz...ennél sokal összetettebb.
Tehát egy kis népcsoport volt ez a MADJAR és az is maradt a Turgaj déli kapujánál. Felfedezésük túl nagy sajtóviszhangot kapott és -szerintem- túllihegték. Ettől persze még rokonaink a genetika szerint is. Amennyiben valaki látta őket, tudja, az arcuk jellegzetesen a mai kazakok arcvonásaival rendelkezik, azaz nagyon eltér tőlünk.
A Hun Törzsszövetség népeinek létszáma ma kb 250-300 millió.
A Hun törzsszövetég hosszú fennállása alatt bebizonyította, hogy ilyet csak megfelelő szellemi vezetőkkel rendelkező népek tehetnek...Atilla már a törzsszövetség alkonyát jelenti, pláne a nagycsata után történtek okán...a mongolok már csak rövid időre tudtak nagyok lenni, azonban a Törzsszövetség ekkor már nem működött, csak az emléke...valamennyire (L: Csadaj levelei IV. Bélához, Pósa András, Ungika stb)
Atilla bátyja, Buda már Ordoszból Ősbudára hozta a törzsszövetség relikviáit, 433.-ban, majd ezeket a fősámáni közpobntjában el is helyezte, annak "alsóvilágában"...Atilla után tehát megszünt -de nem mondta ki senki- a Hun Törzsszövetség "hívatalosan"..persze egy kis DE-vel..
Aki leegyszerűsíti az utolsó honfoglalást, az bizony mellékösvényen bandukol.
Az ezzel foglalkozó sok könyv között pedig csak az tud eligazodni, aki ismeri az etalont, az Arvisurát is...
Kedves vlasko!
Ebben teljesen egyetértek Veled!A győztesek látszólag mindig az erőszakosabb,harciasabb-azt mondják rátermettebbek.Leírt történelme csak ezeknek van.A békés földművelőknek,állattenyésztőknek,kézműveseknek, nincs leírt történelmük csak a megmaradt tárgyaik,meséik árulnak el róluk valamit,már ugy-e annak aki érti.
Itt is erős a kisértés,hogy a hunokat bizonyítsuk elődeinknek.Hun ima-amely gyönyörű,de semmi bizonyíték nincs hozzá.Ha meg ilyenformába írták volna magyar irodalmi nyelven, akkor essik az egész Detre Csaba hun-szótár.Habár erre sincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték.
A Rovásírá-Igazszólás is a hunok elsőbbségét bizonygatja.Ezt nem felejti el Oposur sem hangoztatni.Mindig helyreteszi,hogy a magyar törzsszövetség,meg a magyar nyelv nem létezett,amikor már a hunok megvoltak.A Hunor és Magyar/Honőr és Magőr/ monda nem arról az időről szól,mint a Rovásírá-amikorra a hun elfelejtette,mi a dolga.Nem elnyomni a fölművelőt,kézművest,hanem együttműködve velük,védeni őket meg a hont.
A szkíta - magyar mágus,sámán,tátosokról azt mesélik igazságos,bölcs,anyagiakat nem hajszoló,ingyen tanító-gyógyító emberek voltak.
Rovásírá-részlet:
Az első medvetoron elhatározták, hogy mondavilágukat egyeztetik. Ezért minden­nap más törzs mondta el, hogy miben hisz, majd a 25. napon Agaba mondta el az Égiekben való hitét. Ekkor elhatározták, hogy aratásig mindenki megírja törzsének történetét. Az egység kedvéért Agaba megalkotta a régi képírás jeleiből az új írás je­leit, amelyet mindenki ordoszi kőbe rótt, hogy megérthessék. (Az Ordosz térségében talált agyaglapokat rovással látták el és kiégették, amit ordosz-keve-nek, vagy palóco­san ordoszi kőnek neveztek.)ffice
ffice" /><O
></O>- Ezen a medvetori ünnepségen így végül kialakult az egységes Tórem-hit, amely ötezer évig mozgató erejévé vált a 24 Hun Törzsszövetségnek.<O
></O>Az első feljegyzés Krisztus születése előtt 4040 évvel történt. Azelőtt a bölcs Agaba népe, mivel melegebb vidékről jött, az egyik holdtöltétől a másik holdtöltéig számí­tották az időt. Agaba azonban azt javasolta, hogy sokkal könnyebb lenne, ha a 24 Hun Törzsszövetség az egyik medvetortól a másik medvetorig számítaná az időt. Ezt elne­vezték medve evésnek, tehát medve-évnek, később röviden évnek.<O
></O>A magasabb műveltségű, elűzött nép bölcs emberét Agabának, azaz Oreg-medvé­nek nevezték, mivel a legtöbb kincset hozta magával a tengerparti síkságról és egyik leányát már régen az ordoszi úz vezérhez adta feleségül. Agabát ekkor 24 Hun Törzs­szövetség fősámánjává választották.
Ez már nagyon jellemző a mai viszonyokra.Mindig az a legokosabb,aki a leggazdagabb.Ő lesz a vezér.Itt van a politikai számítás példája is - a lánya férjhez adása.Tanulságos-már akinek?
Vélemény a földművesekről.Id:
A hun törzsek főként állattenyésztéssel és kézműiparral, szerszámkészítéssel, az agabák pedig inkább kereskedelemmel foglalkoztak. Felkeresték a távolabbi indijókat és szkítákat is. Általában bőségben és jólétben éltek.<O
></O>Időszámításukban a földművelők az „evéseket" számolták. Az állattenyésztők a hold­evéseket tartották nyilván, a kézművesek pedig a tűztisztelő ünnepeket számolták. A mai időszámítás szerint az Kr. e. 5038. évben a Nagyvíz elkezdett emelkedni és a tengerparti halásztelepeket elöntötte az ár. Ekkor Armogur fejedelem 10 fia közül hármat útnak indított: Kuszkót keletre, Suvát délre, Budát nyugatra küldte, hogy a felmelegedés folytán a jéghegyek alól előbukkanó földeken létesítsenek gyarmatokat.<O
></O>A fölművelők azok ennyire elmaradottak lettek volna?A sámánok azok legalább medvetorral mérték az évet.Biztosan pontos volt?
Szerintem az ilyen hozzáállás végett kerültek a hunok megérdemelt helyükre - egyenlőre eltűntek a történések szinteréről.
Még egy észrevétel a Rovásírá-nyelvéről.Az első részletben zölden kihangsúlyozva.Szerintem a nyelv,magyar irodalmi nyelv,nem pedig az úz,palóc.Mit jelent a magyar irodalmi nyelv?Benne van - magyar ír oda le mű nyelv.Palócosan magyaur irouduámi /iroda mű/ nyeev.A magyar nyelvet ma egy irodában készült mű abc szerint beszélik.
Nézzünk egy példát,milyen a palóc nyelv,de mindjárt más jeleket kell alkalmazni,ha le akarják jegyezni.Magyarázat is kellene hozzá,mit hogyan kell ejteni.
NYELVJÁRÁSI ADATOK
Kun Lászlóné Kun Piroska beszél a családjáról és a disznóülésről
Kun Lászlóné Kun Piroska beszél a családjáról és a disznóülésről
(Keleti palóc nyelvjárási szöveg. Borsod-Abaúj-Zemplén megye,
Felsőnyárád)
(Az első kérésem az adatközlőhöz, hogy beszéljen néhány szót a családjáról,szüleiről,nagyszüleiről)
H#[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]t [/FONT]™[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]kkor szeretnék el[/FONT][/FONT][FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]ő[/FONT][/FONT][FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]ször is [/FONT][/FONT]™ [FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]n[/FONT][/FONT]™[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]tyszülejimr[/FONT][/FONT][FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]ő[/FONT][/FONT][FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]l szólni, mert n[/FONT][/FONT]™[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]gyon szerettük[/FONT][/FONT]
[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]ő[/FONT][/FONT]
[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]ket. Kun S[/FONT][/FONT]#[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]ndor és Sz[/FONT][/FONT]™[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]rk[/FONT][/FONT]™ [FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]… Juli[/FONT][/FONT][FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]j[/FONT][/FONT]™[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]nn[/FONT][/FONT]™ [FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]vót [/FONT][/FONT]™ [FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]n[/FONT][/FONT]™[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]gym[/FONT][/FONT]™[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]m[/FONT][/FONT]#[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]m. Nekik születët[/FONT][/FONT]
[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]h[/FONT][/FONT]
#[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]rom fijúgyerëk, ebb[/FONT][/FONT][FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]ű [/FONT][/FONT]™ [FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]legid[/FONT][/FONT][FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]ő[/FONT][/FONT][FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]seb vót [/FONT][/FONT]™[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]z én édës[/FONT][/FONT]™[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]p[/FONT][/FONT]#[FONT=TimesNewRoman,Italic][FONT=TimesNewRoman,Italic]m.[/FONT][/FONT]
Akkor itt rá a példa,a palóc nyelvet nem lehet leírni ide a CH-ra se,mert nincs jelrendszer,se nem lehet Wordba átmásolni,mert ez a káosz keletkezik.Akit érdekel nézze meg a csatolásban,remélem,ott rendben lesz.Ez azonban nem a Rovásírá nyelve.Ez palóc!Már csak az a kérdés melyik abc-t tanuljam meg,hogy ezt rendesen lejegyezhessem,mert erre a hun-székely-magyar rovás abc se nagyon képes.
Befejezésként annyit,hogy azért nem árt,ha ébresztgetjük magunkban a hun génjeinket,mert a magyarokat csak a hunok védhetik meg./Nem a Magyar Gárdára gondolok!/Egyenlőre,meg csak zsoldos hadseregek vannak Mo-n is meg Szlovákiában is.Ezeknek meg teljesen mindegy,hogy a pénz fejébe,kit püfölnek.
[/FONT]
Szabó Diána:A palócok eredete, bemutatása, nyelvjárásuk
A palócok eredete, bemutatása, nyelvjárásuk
Szabó Diána dolgozata
A palóc terület a Duna-Tisza közétől, az ország kellős közepétől fölfelé, délnyugattól északkeletre hosszú vonalban húzódik az Alföld és a szláv nyelvhatár között. Az út a délibábos Alföld felső rónaságán halad keresztül, csak fönt, a Közép-Kárpátok nyúlványainál szakad meg. Sziklák, szakadékok, vízmosások, agyagpartok tarkítják a vidéket. A sok hegy nem teszi vadonná e tájat, bár bércvilágát csak itt-ott enyhíti egy-egy tágasabb gyönyörű völgy; a kúphegyekről régi várak omladékai tekintenek alá s viszik képzeletünket elmúlt időkbe, amikor sok vitéz magyar ontotta vérét ezért az imádott földért.
Először is a Pest megyével szomszédos Nógrádot nézzük. E megye hazánk egyik legérdekesebb része; izzó itt még a magyarság büszke faji érzése, lángol még a hagyományos hazaszeretet. Ez a szeretet ebben az egy megyében is egész sereg várral védte hajdan a magyarságot.
Nógrádról Bél Mátyás 1742-ben említi meg kiadott terjedelmes munkájában, hogy itt mindenki kiválóan magyar, itt a latin nyelv nem tudott lábra kapni, itt a nemzeti érzéshez, a nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodás mindig erős volt. Ennek a megyének a népe, legsúlyosabb politikai üldözések közepette is, hűségesen ápolta a nemzeti törekvéseket itt "a magyar nyelvet már 1792-ben megparancsolták a közhivataloknak, sőt az ítélés is magyar volt. Egy régi író a kora irodalmát jellemző kedves naivsággal jegyzi föl, hogy itt magyar Vers szerzést látjuk s tapasztaljuk örömmel s gyönyörűséggel, meny nagy betsben tartank az azt érezni tanult olvasók előtt, és ezen feljül a Magyar Szép Nemnek a fénnye lágy s jó szívét azzal gyönyörködteti." - írja Bél Mátyás.
Nógrádban a magyarságé az elsőség, hiszen hetven százalékkal miénk a többség. A megye közepe: Nagyszécsény és Salgótarján vidéke a legtipikusabb palócság hazája.
E szép megyében született Madách Imre, Lisznyay Kálmán; innen származott el Werbőczy István, innen a nagy Mikszáth Kálmán , aki ennek a népnek szentelte A jó palócok című kötetét, melynek bája, csillogó humora, pompás sok megfigyelése nemcsak szerzője nevének hírét alapozta meg, hanem a palócoknak is egyszerre népszerűséget szerzett. Örömmel indulunk az igazán magyar Heves vármegyébe, ahol a magyarul nem tudók száma még az ezret sem haladja meg, ami az egész országban egyedül álló jelenség. Ellátogatunk oda, "hol a Mátra ölén epedőn szól gyakran a pásztori sip." E megye a Felföld és Alföld érintkezése; a hatalmas róna itt ér a bércek lába alá. A hevesi felföld a palócország. E megyében megjárjuk a vulkáni eredetű Mátra törzsökös magyar vidékeit, azokat a boldog vidékeket, ahol az élő ősmagyar szellem magyarrá is formált át ellenállhatatlan erővel mindent: nyelvben, viseletben és erkölcsökben.
Bíborban született Konstantinos szerint, a hét magyar törzs neve: fekély (Nyék), Megeré (Megyer), Kurtu germatu (Kürt-gyarmat,), Tarjánu (Tarján), Enax (Jenő), Karé (Kara), Kazé (Kaza). Meglepően érdekes, hogy ezeket az elnevezéseket megtaláljuk e terület következő helységeiben: Ipolynyék, Megyer, Ipolykürt, Balassagyarmat, Salgótarján, Karancsság, Karancsberény, Diósfenő, Kozárt.
Körülbelül azt a területet említem meg, melyen köztudat szerint palócság lakik, vagyis olyan magyarok, akiknek sajátságos nyelvjárása, számos eredeti szokása, ősi hitvallásra emlékeztető babonája, gondolkozása, érdekes néprajzi jelenségei, a hazai nyelvészek, etnográfusok, folkloristák munkásságát állandóan foglalkoztatják. A föltüntetett városok s falvak közül több szabadkozik az ellen, hogy őket a palócok országába soroljuk. Elvitázhatatlan azonban, hogy Nógrád szívében, tömörnek alsó részén, Heves felső részén, Borsod megye Miskolctól nyugatra eső csücskében, a Bükk, Karancs és a Mátra környékén él a színtiszta palóc-magyarság. A palóc elnevezés ma már olyan közismert és mondhatjuk, mindinkább népszerű meghatározás, hogy könyvünkben bátran nyerjük palócművészetnek nevezni az említett vidék perifériáinak népművészetét is, hiszen nem vitás már az sem, hogy Borsod megyének még alsó, rónás részében lévő Mezőkövesd, Tard, Szentistván lakói, a matyók is egyik törzse a palócságnak.
A palócok hazáját nehéz egész pontosan meghatározni. Országunk egyik népével sem foglalkozott annyit az irodalom, mint éppen a palócokkal, ennek ellenére, legalaposabb ismerőik is, a legeltérőbben határozzák meg a palócok települési helyét.
Szeder Fábián - a Tudományos Gyűjtemény című, régi jó becsületes, úttörő folyóiratban - még 1819-ben nagy ismerettel ír a palócokról s idézi Magda Pál statisztikáját, ami eredeti helyesírásban így néz ki:
Borsodban a lakosok száma 145,045, közöttök a nem egyesült Görög 506, Zsidó 3736, kevés német és tót; tegyük ezt a két nemzetet 4000-re, és marad 136,803 magyar. Ezek kőzött 19,900 a nemes; tegyük, hogy az oda származott egyéb magyarság 5000-re megy, mégis ha mindezeket nem vesszük is számba, marad Palócz - 111,903.
Gömörben a lakosok száma 146,744. A' magyar több mint a tót, kevés német, sok cigány. Tegyük, hogy a tót 30,000, a' német 5000, a cigány 4000 és igy marad 109,744 magyar. Ha ide nem számlállyuk is a' 8870 nemest és a más tájakról ide telepedett magyarokat, akiket 4000-re vesszünk, mégis lészen Palócz - 96,874.
Nógrádban 163,360 lélek számláltatik. A' magyar több, mint a tót, német kevés. Tegyük, hogy a tót (10,000, a német 8000 és marad 95,360 magyar. Ezek között 6324 a nemes, 3000 legyen a máshonnan oda szakadott magyar. Ha mindezeket számbavesszük, még is marad Palócz - 86,036.
N. Hontban a lakosok száma 108,000. Felénél több benne a' tót, német is elég van. Az idei Fő Megyebeli Schematismus szerint a' Honti fölső Alesperestségben egy magyar Plebania sincs. A Honthi közép Alesperestségben 14 Plébánia között 10 magyar, 1 tót-magyar, 3 pedig egészen tót. A' lelkek száma összesen 24,174, a' kik között 18,046 magyar vagyon. Az Ipoli alsó Alesperestségben 12 Plébániában, értetődik amugy, hogy a filiálisokkal együtt, a lelkek száma 20,438 és 6 magyar és 3 tót-magyar Plébániában 8182 magyar vagyon. A Dunai alsó Alesperestségben 15 Plébániában, mellyek között 10 magyar, magyar-német, 1 tótmagyar, 1 német-magyar-tót és két tót Plébánia számláltatik a' nép' száma összesen 19,540 és közülök 10,956-an magyarok. És így a mondott Alesperestségekben, avagy is az egész vármegyében a' magyarok' száma 37,184. Innen kiszámlálván a' 3550 nemest azon magyarokkal együtt, kik máshonnan szakadhattak ezen tájakra (2000-ren felyül nehezen lehet őket venni) a' Palóczok lehetnek - 21,634.
Tehát a' Palóczok száma könnyen fölmegy - 490,237.>
Jerney János 1855-ben írt tanulmánya Borsodban 11, Gömörben 4, Hevesben 18, Nógrádban pedig 15 községet sorol föl tősgyökeres palóc-helységnek. Megjegyzi azonban maga is, hogy lajstroma hiányát igenis érzi.
Egyes megyékben vizsgálva a palócokat, bizonyos, hogy Losonc és Fülek között valódi tisztán maradt palócok laknak. Borsod megyében a Bükk-hegység északnyugati nyúlványai között lakó palócok neve: barkó. Megnézve a falucsoportot Sajópüspöki és Hangony között, amit Barkóság nak mondanak, de nem találtunk semmi vonást, ami megkülönböztetné őket a többi palócoktól. Úgy látszik, csúfnévnek ragadt rájuk ez az elnevezés. Az ilyen elnevezések-kel a szomszédság kedveskedik azoknak, akik másmilyenek, mint ők.
Hevesben a palócságnak egyik legszebb fajtája lakik a palóc székhely, Pétervására körül csoportosulva, a híres ásványvizet szolgáltató Parád községgel együtt. Kétségtelenül, Gyöngyös is palóc.
Nem akartam túlságosan eltérni a tulajdonképpeni tárgytól, de mivel a palócok eredetével kapcsolatban népművészeti szempontból is kutathatunk, ezért volt e kitérő. De most tekintsük át kissé a palócok históriájáról szóló közléseket. A palócok eredete igen sok történészt foglalkoztatott. Osztoics és Kojánovics, a két orosz leírja, hogy a magyarok, akik Hugor vize mellett Pannónia felé tartottak, Tánais vizénél megverték a palócokat, kik ellenük fölmertek támadni. Dugonics András az orosz írók e szűkszavú tudósítását hosszú lére eresztette, s végén arra a következtetésre jut, hogy a magyarok meghódították a palócokat, és őket a Mátra vidékén telepítették le. E letelepített népet most is palócoknak nevezik, akik sokat megtartottak a szittyai nyelvnek módjából.
A < palowcok > Oroszország történetében sokat szerepelnek. A XI-XIII. században éltek a Don, Dnyeper és Volga folyók vidékén; sok orosz hősköltemény szerint vakmerő, harcias vitézek válnak. Egy történetíró azt mondja, hogy a palóc, besenyő és mongol az Orosz Birodalom rettentő csapása volt, fél ezredre megakasztotta a birodalom haladását. Az oroszok csak 1232 körül szabadultak meg tőlük, mikor is a palócok elmenekültek a tatárok elől, s roppant birodalmuk elpusztult. Egy bizánci író is említi ezt a történeti eseményt, de ő az elpusztult birodalmat Kunbirodalomnak nevezi, és a mongolok előtt menekülő népet kunoknak mondja. Oroszországnak azon egy ellenségét az orosz történetírók palócoknak, a mi történetíróink pedig más nemzetbeliekkel egyetemben, kunoknak mondják.
Anonymus, aki valószínűen Eger egyházmegyéjének papja volt, és legalaposabban a palócok vidékéről írt, azt jegyezte föl, hogy Árpád hadához a kunok Kiovnál csatlakoztak, az ország északkeleti részén telepedtek meg s tőlük származnak a palócok.
Legelterjedtebb csakugyan az a vélemény, hogy a palócok az Árpád-házi királyok alatt beköltözött kunok ivadékai. A kunok betelepülése történelmi valóság, azonban nagyon kétséges, hogy azok a kunok, e kötetünk népművészeti tárgyait készítő palócok ősei lennének.
Kétségtelenül igazolva van, hogy a kunok török eredetűek, ők nem tudtak magyarul, nyelvük nem is hasonlított a magyarhoz. A kun nyelv élt még Zsigmond uralkodása alatt is (1387-1437), mert a király intézkedik azokról, akik nem tudnak volt kun nyelven.
Szeder Fábián a Tudományos Gyüjtemény 1821. évi kötetében históriai adatok alapján is állítja, hogy a palócok a magyarokkal érkezének Pannóniába és egyeredetűek. Szerinte: ha palócok későbben jöttek volna Pannóniába, mint a többi magyar, arról, mint nevezetes dologról nem hallgattak volna a hazai vagy a külföldi krónikások. Följegyezték, hogy a byssénusok a vezérek uralkodásakor telepedtek meg Pannóniában; Salamon maga csalta be a kunokat atyja ellen; IV. Béla alatt sokan jöttek hazánkba a német és szász nemzetből. A kútfőknek tehát a palócokat illető hallgatásából az következik, hogy ők vagy a magyarok előtt már Pannóniában voltak, vagy vélünk költözködtek ide. Az első tételt azonban Szeder szerint bizonyítani semmiképp sem lehet; ezért ő annak az állításának bizonyításába kezd, hogy a palócok egyeredetűek a magyarokkal; Jornandes és ßonfinus ama hunokra, Szvatopluk és a magyarok csatájára vonatkozó adatait idézi, amelyeknek Anonymus ellene mond. Katona, Kornides , Turóczi azonban Anonymusnak fogják pártját, följegyezvén, hogy Attila halála után nem tért valamennyi hun Ázsiába vissza, hanem háromezren hátra maradtak közülük Erdélyben, és ott a székely nemzetséget alapították. Szeder szerint itt Pannóniában megelőzőleg nem volt magyar nemzetség, tehát palócság sem volt. Ezért a palócok is magyar eredetűek. A palócok nyelvéből is arra következtet Szeder, hogy ők a magyarokkal azon egy nemzetből származnak. Ha ugyanis a palócoknak saját külön nyelvük lett volna, ez semmi esetre sem veszett volna ki teljesen; lehetetlen, hogy azon a nyelven némelyek ne beszélnének, vagy abból a nyelvből néhány szó meg ne maradt volna. Már pedig a palócok, ők a mi közönséges magyar nyelvünkön beszélnek. Csak annak a nemzetnek vész el a nyelve, mely egészen más nemzet közé keveredik; a palócok pedig nem más nemzet közé keveredtek. Hevest, Borsodot, Gömört és Nógrádot legnagyobbrészt, Nagy-Hont vármegyében pedig az Ipoly és Garam tájékát palócok lakják, majdnem félmilliónyi számban. E nagyszámú és mindenkor együttlakó népnek tehát külön nyelve nem volt. Ez legvilágosabb bizonyítéka Szeder szerint annak, hogy a palócok a magyarokkal egyeredetűek. A Tudományos Gyüjtemény 1834. évfolyamában Horváth István sok folytatásos könyvbírálat kapcsán hosszasan foglalkozik a palócokkal s a vonatkozó külföldi irodalommal. Horváth is azt mondja, hogy a palócok ősmagyar eredetűek. A palóc szó azonban szláv származású s annyit jelent: zsákmányoló, spoliátor. Egyébként pedig fantáziája elkalandozik egész a bibliai időkig; Horváth szerint a palóc szónak annak idejében olyanforma jelentősége lett volna: együgyű. Azt, hogy a palóc név gúnyolásból származott, következtethetnők Beke Márton 1790-ben írt könyvéből, melyben azt jegyzi föl, hogy a palóc dialektus szégyellni való. Bél Mátyás 1742-ben pedig azt mondja, hogy a palócok kificamítják a szavakat. Még Révai Miklós is inteni kénytelen a nyelvészeket: ne nevessék ki a palócok furcsaságait, mert e nép a régi nyelv emlékeit tisztán őrzi.
Pintér Sándor 1880-ban erősen megrója Jerney Jánost, aki a palóc-kun nyelvet a magyarral azonosnak tartja, elfogadja az orosz-lengyel-görög krónikások följegyzéseit, sőt a megbízhatlan Anonymust is teljes hitelre érdemesíti. Pintér így gúnyolódik: "Jerney János úr ugyan beutazta Keletet, s a Kaukázusnak talán minden zegit-zugát megnézte, de elfelejtett a Mátrahegység közé, az Ipoly-Zagyva mentére betekinteni, s úgy látszik munkájából, mintha csak az Azovi-tenger martján lévő egyik tetején hallotta volna meg, hogy Magyarországban e nevezet alatt egy nagy népcsalád él ám. Palóc krónikát írni, s azt sem tudni hányan, hol és mily viszonyok között élnek ezen . Mikor Jerney ezen krónikát írta, talán divat volt, hogy amiről írtak, különösen ha az magyar nemzettesthez tartozott, azt ismerni szükség nem volt."
A levéltárainkban porosodó egyes okmányok meg nem érthető szavait, ha kérdezgetjük, a nép fogja nékünk megmagyarázni. Ezért igen jól tesszük, ha történelmi kutatásainknál magát a népet kérjük fel együtt munkatársul. Pintér Sándor egyetért azokkal az írókkal, akik a szónak síkon, gyepen lakó értelmet tulajdonítanak. Ezt megcáfolatlanul igazolja az, hogy a palóc ma is a síkabb, míg a hornyák a hegyesebb vidékeken lakik. A palóc elnevezés, szerinte, önálló nemzetnek általános elnevezése sohasem volt, hanem az orosz nép a hatalmas kun nemzet ama részét nevezte így, mely vele szomszédos volt s melynek telepedési helyét jobban illette a palóc szóval. Pintér, továbbá, nagy buzgalommal azt akarja valószínűsíteni, hogy a vármegyéinkben mai nap is palóc elnevezés alatt élő népcsalád a honfoglaló magyarok bejövetelét jóval megelőzőleg már itt lakott. Szerinte Ázsiából, az emberiség bölcsőjéből a skytha nép első rajnak a hunt bocsátotta ki. Követő újabb raj: az avarok . A hunok bocsátottak ki ismét újabb rajt: a magyarokat. A hun és kun szó pedig: egyazon jelentésű.
Rámutat arra, hogy a palócok ősi hagyományai a szomszédos szlávoknál nincsenek meg; a palóc a szlávval közvetlen családi összeköttetésbe nem lép még ma sem, a palóc nem tótosodik el, mint más ajkú. Nincsen eset, hogy palóc község eltótosodott volna. A palócoknak még ma is vannak olyan szokásaik amilyeneket a mai magyarság és a kunság nem ismer. Mindebből Pintér azt következteti, hogy palócaink a honfoglaló magyarokkal sem egy időben, sem később nem költözhettek be.
Láthatjuk tehát, hogy a palócok eredetének megállapításában a tudomány mennyire botorkál; a szakértők annyi eltérő véleményt kockáztattak már, hogy e kérdésben több a zűrzavar, mint a világosság.
A kunoknál mindig nagyobb számot képviselő palócok sohasem alkottak a magyartól különböző nemzetet. Véleményünknek támogatására érkezik Farkas Pál, a palóc föld etnográfus-kutatója; derék tanulmányaiban rámutat arra, hogy a palócnak keresztelt nyelvjárás az ősmagyar nyelv és a kódexek korából legtöbb régiséget mentett meg. A legrégibb magyar kódex, az Ehrenfeld -féle, a palóc nyelvjárás sajátságait tükrözi. Ezt a kódexet tagadhatatlanul palóc nyelvjárást beszélő ember írta a XV. században. Az 1490. évből "Mátyás király halálára írott emlékdal" címmel van egy nyelvemlékünk, melyről már Döbrentei kijelentette, hogy az nógrád-mátrai palóc ejtés. A kunok e nyelvemlékek kelténél sokkal későbben magyarosodtak meg. Így tehát lehetetlen, hogy a sokkal korábban magyarul beszélő palócok a kunok ivadékai lennének. Farkas Pál kimutatja, hogy több történetíró a palócokat Magyarországon nem ismeri még a XVIII. században sem, - már pedig ha ilyen szláv-palóc nép itt nagy seregben lett volna, akkor ezt semmi esetre sem hallgatták volna el!
A palócoknak nevezett mai magyarok nyelvi sajátságait már a kódexekben is megtaláljuk; ilyen sajátságos nyelven 1490-ből költeményünk is van, bár őket az egykori történetírók palócoknak még sem nevezték; jól jegyezzük meg, hogy a palóc elnevezés a XIX. századig sehol semmiféle törvényben, oklevélben vagy műben elő nem fordult. Egyetérthetünk Farkas Pál nézetével, mi szerint a mi jó eszű magyarjaink palócok soha sem voltak, kun, besenyő, kabar vagy más idegen eredetű népből nem származtak. Ők voltak a törzsekből álló magyar-ság legtisztább vérű törzse, mely az ősöknek most figurásnak tetsző, de nyelvtörténeti szempontokból is rendkívüli nagy, komoly figyelmet érdemlő nyelvét, vallását, családi és társadalmi szervezetét s egyéb ma már különös sajátságait hegyeik közé vonulva, habár töredékben, de mégis leghívebben őrizte meg, és rájuk a szláv eredetű palóc elnevezés csak századok múlva tapadt. A palóc elnevezést jó maguk, csodálatosképpen kicsinyesnek tartják. Hát ez a nép, melynek legszebb jellemvonása a múlt idők emlékeihez való ragaszkodás, ez a nép, mely a múltból legtöbb eredetiséget őrzött meg: éppen a nevét Felejtette volna el?! Hogy a < palóc > elnevezés soha sem volt a nép igazi becsületes neve, azt a többi vármegye egyetemes tiltakozása igazolja legjobban. Farkas Pál kérdőíveket küldött szét, s csupán egyetlenegy falu vallotta magát palócnak. Több kutató igazolja, hogy a palóc elnevezésre a nép éppenséggel nem büszke. Ezen a vidéken is a göcseji esetünk ismétlődött meg. A göcseji ember szinte szégyelli, hogy az ő szűkebb hazáját Göcsejnek nevezik. Mikor azt kérdezik egy embertől, hogy Göcsejben vagyunk-e már, azt mondja: haladjunk csak még néhány falun át, azután kezdődik Göcsej. A néhány falun túl pedig azt mondaná: kiértünk már Göcsejből. A palócokénak mondott földön is mindenki máshol sejti a palócságot.
Benkóczy Emil, Eger környékének hivatott írója jegyzi meg, hogy az egri járás lakóinak nyelve a déli, palócos nyelvjárásvidék heves megyei csoportjához tartozik. Palócos tehát beszéde e népnek, melyet testvériesen fűz össze az ősi hagyomány. Mégsem tetszik e népnek a palóc elnevezés. Hallott egy egri palóc leányról, aki csak azért adta ki udvarlójának az utat, mert arra társai ráfogták, hogy palóc, mivel Felsőtárkányban született. Berze Nagy János is említi Heves megyei Nyelvjárás című tanulmányában, hogy a besenyőtelkiek haragszanak, ha palócoknak nevezik őket; maga is fültanúja volt Felsőtárkányban, hogy a palóc elnevezésnek nem valami hízelgő jelentést tulajdonít a vidék népe. Két kis fiú játszadozott az utca porában. Az egyik homokdombot épített, a másik kaviccsal "ostromolta" azt, miközben egy kődarabocska az építő gyermek kezét érte. Összevesztek. A nem éppen barátságos kifejezések egész sorozata következett ezután. Egyik gyermek a teljes megvetés hangján odaszól a másiknak, menekülésre készen: "Te kutya palóc!" Káromkodásuk is így szól: "Erre-arráját a palóc apádnak, anyádnak!" Az egyes falvak is harcban vannak egymással ezért a szóért. Mindegyik a másik falura igyekszik tolni palócvoltát. A felnémeti paraszt, aratás alkalmával, szürkeszínű gatyát ölt, hogy ne látszódjon meg rajta hamar a piszok. Erre már a tárkányi palóc ezt mondja: "Nem csuda, hogy a felnémetyinek fekete a gatyája, hiszen palóc, csak nem tagadja meg a fajtáját." Hunfalvy János már említett könyvében írja: Különös az, hogy Gömör déli népének nincs semmi öntudata arról, hogy ő palóc vagy barkó, de amely barkó tudja magát annak, arra büszke.
Német József fölsőtoldi legény azt mondta nékünk, jó palóc dialektusban, hogy a palócok Sámsonházán vannak, mert ott tótul beszélnek. Egy márkházai tejeskocsistól kérdeztük, hogy palócnak tartja-e magát? Már hogy volnék az, - válaszolta, - mikor jóravaló keresztény katolikus vagyok! A salgótarjáni állomáson egy szomszéd falubeli legény azt vallotta, hogy ők nem hívják egymást palócnak, csak magasabb állású emberek mondják rájuk: ezek csak olyan palócok, vagyis parasztok! Szerinte a palóc annyit jelent: paraszt. Egy pásztói ember ezt mondta: "Hallatszik, hogy palócnak hívnak bennünket, de tudja az Isten, ez honnan jön." Egy salgótarjáni hivatalszolga palóc-dialektusban mondta, hogy ő nem palóc, ámbár Rákóczi is palóc volt; színpadon a palóc-öltözetet most is az ő ruhája után csinálják; a palócokat azért hívják így, mert azok igazi hevesvérű emberek, belőlük toborozzák a legjobb magyar ezredeket.
Egy nép eredetének kutatásánál kétségtelenül a nyelvet is, még pedig talán legelső sorban ezt, figyelembe kell venni; hasonlóan a használati eszközöknek ősi formái, akár a díszítő motívumok sajátosságai is, földerítő fényt lövellhetnek az eredet kérdését burkoló homályba. Nem kétséges, hogy a beköltöző magyarok egyik települési vonala itt a Sajó völgye, melyet azóta is tiszta magyarság lakik, sajátos nyelvvel. A népművészet termékei után kutató figyelmét és érdeklődését nem kerülheti el a palócok sajátságos beszédmódja, amiről őket, találkozzunk vélük az ország bármely részében, azonnal megismerjük. Beszédjük a más vidékről való emberre szinte komikusan hat, pedig a kutató legkomolyabb figyelmére van jussa ennek a nyelvjárásnak.
A nyelvtudósok hirdetik is, hogy az ősmagyarok nyelvéből a palócok őriztek meg legtöbb emléket. Az ország más vidékein lakó magyarság, különösen a kultúrával megáldott Dunántúlnak nyelve csinosodva csiszolódott, a Mátra körül elszigetelt magyarság azonban a maga eredetiségében őrizhette nyelvét. Gyűjtögetés közben a palóc falvakban sokszor zavarba lehet jönni, mert bizony sok szót nem is értünk meg, mintha idegen kifejezések lennének, úgy kell azokat külön megmagyaráztatni. Például az ácsik: gyermekállóka; szűz toklyó: apáca, bábakakas: kappan; bakkanó: zökkenős út; bakó: fasulyok; belezna: hibás öltés; bitó: a barkók kendertörője; hendergő: rögtörő henger; pancsi: gyermekcipő; rakóca: polc az istállóban; szátyva: szövőszék; verzsel: himestojást fest; bungyika, dundika: ujjatlan ködmön; fojtóka: nyakravaló keskeny bársonypántlika a leányoknál; kapacs: teknővájó vas-szerszám; kollár: kerékgyártó; másik anya: öreg anya; szap: kemenceoldal; szapaly: a mellette lévő pad; kostros: borzas; bickől: szundikál; morvány: fonott kalács; gyük: gyökér; peg: pedig; belejke: függőbölcső; szoporog: siet. A hímes sodrófa: csikiritó , cifra mosófa: sug , gyűkör: tükör, az alig észrevehetően mozgó fűszál: lingó levél; a madár röppen, de a szárnyas bogár lippen.
Negyedik kötetünkben foglalkoztunk a zalamegyei Göcsej viszonyaival. Abban a szintén hegyes-völgyes kis országrészben hasonlóan elszigetelődött egy maroknyi magyarság, akiknek különleges beszédmódja erősen hasonlít a palócokéhoz. A palócok a hosszú á-ból alakult a-ról nem tudnak leszokni, kerüljenek el innen bárhová. A magánhangzók általános zártsága szintén Árpád-kori beszédmód. A -val, -vel rag náluk, éppen mint Göcsejben, változatlanul marad, a szóvégi mássalhangzóhoz nem hasonlik: ablakval, botval, kinval, késvel, menyemvel. A ragok a következő példák szerint következnek: háromszer, ötszer, másodszer. Az á, é, ó, ő magánhangzókat így ejtik: uá, ié, uó, üő: laó, haó, aólom, vuáros, iédes, üőrzöm, miérges, kiéreg. A két magánhangzót külön-külön jól meghalljuk. A palócok híven őrzik az eredeti nyilt, hosszú ę hangot: levęl, tehęn. A rövid a-t kevéssé nyitott szájjal ejtik ki, de mégsem tótosan. Nagyon érdekes, hogy ű előtt a t betűt ty-ére változtatják: tyükör, tyűz. A d helyett gy hangzik: gyisznuó, gyiuó, gyiuák, disznó, dió, diák. A ti helyett, tyi: szeretyi Katyi Petyit. Mondatszerkesztésüknek igen érdekes sajátsága, hogy kötőszó: és, hogy, stb. nélkül órákig tudnak elbeszélgetni.
A Halotti Beszédet például csak a palóc nyelv ismeretével lehetett a maga teljességében megérteni. A palócok beszéde annyira eredeti, hogy a mai nyelvhez viszonyítva bizony komoly különbségeket lehet látni. Hogy ezeket megmutathassam, kerestem egy szöveget, amit leírok mind palóc-, mind mai magyar nyelven. Ennek demonstrálására használom föl Szeder Fábián lejegyzett sorait, melyeket mintegy száz évvel ezelőtt írt le, akkor, amikor a palócok nyelve érintetlenebb volt, s még nem változtatott rajta a falukban százával terjesztett krajcáros újság és ponyvairodalom.
Először az eredeti, palóc-szóejtésben leírt szöveg a táblázat bal oldalán található (dőlt betűs), majd a jobb oldalon a ma használatos nyelven mutatom be (normál betűs).
<TABLE width="95%" align=center valign="top"><TBODY><TR><TD vAlign=top align=middle width="45%">Estuók bacsim Ila nenüémveü szomoruo hirt hozott Nyiékröü Jakabiék Matyisrou, hogy iéppen mikou ott leszuátak a szekerröü, akkou huzták meg neki a csenditüőt, iés iézibe meg is haut a petüőcsbe. Most keserüőségibe mind a kettüöt fogja a hideg. Pegyi minek rInak iérte, hisz miég iét, csak ett, itt, paskortuáskodott iés a szentegyhuázba a szoros misén iés a könyörgiésen biczköüt; azié szentsuága üőt a kaleduába is zuáratta, pegy vendiégsiégkou. Megest mikou leginyek voutunk, huát a pallagon rögveü bringattunk, iés üő męsturamnak azt a nyuzga gyerekit megütötte, a ki is egy luábon ugrosva ies sivaukodva ment a muásuájuánuá panaszkodnyi. Vuárjatok tyik külykek, mond kühögve a viény Eüze, tennap is a hugy a papnuá mentem, majd agyba hagyiguátuátok a bacsa geduojuát. Muáskou meg hugy Matyisiék Beruánuá egy töklincet vittem ajuándiékba, mer a lelkemtüő szakadtt üő is adott niékem egy kést pegy hijjuába, akkou is ostorhegyveü csipdeütiék a nagy gambuájuó kuoduot, meg a kürtüő söprüőt. Erre mi eüfuttunk eübe a kolluár szivvuássuába, iés ott egy nyukát kergetett egy puncsi kutya. Mink sövegünköt, csuhuánkot, kankuonkot eüvettük, hogy azt iziében eüfoghassuk. Emmink is lett az a liésza mellett a gyiuófa alatt. Ugy de tyüzes küő, gunyuánkot aggyig eüloptuák, pegy csuhujamba tyizen öt garas, iés egy bablon kendüő is vout. Muás nap ugy megesztrenguátak otthon a kuárié minket, iés ugy mekkobzottak hugy mindenünk fuájt, iés fejünk ollyan kosztros lett mint a boszorkuányié. Egykou napuáldozat utuán a biken a puskuám maguátou eüsűt, iés ollyat pukant, mind egy uágyu. Mit löőttié, kiérgyi apuósom; aszontam, hogy egy evetkiét akartam eütanuányi. Ne bolondozz, feleü üő, inkuább siker suárvau lüőddöznié; most mennyünk hiskuámba iéjjeüre, van ott csigiém, kinyerem, morványom, posadtt aumuám iés aluánk sarnyu.
A hugy megyünk, az utyikuán eliétanuá a csőőz minket, iés kiérgyi, nem luáttunk e a harasztba bojnyikokat tyűzeünyi. Eükaczagom magam erre; de mongya nekem, haugass, mer messzagounak bennünköt. Felelek: hisz meszetiégetüők azok, meszetet iégetnek szeginy leginyek. Az egyik közüőlök suánta, mer a pitarbou rejtyuám föüment a szobuára, iés ott leszakadt a deszka alatta, iés beesett a huázba a kemence mellié a szap aluá. A muásik nyevüe ugy juár mind a kerep, de keze lusta; azié nem a magajiébou ha muásiébou ié, mind a vereb; csudaálom hagy annak neki az emberek hijjuába ennyi. Gyüvejde Estyi mondom neki, noszadsza furollyuád, halluám. Idagygya, iés azt eücseriétem vele toplyojié, meg tyiz veres hagymajié.
Sitiét lett, mikoura a hiskuáhou iértünk; de Apuósom a zuávuár koucsuát eütiévesztett. Truóbuátuk fuácskuávau kinyitnyi a zuávuár, ugy de külykeit föü nem touhattuk. Mit tegyünk huát muást, mondtam Apuósnak, ballagjunk haza huányi, mert itt se nem ehetünk, se nem auhatunk a sotuónuá, mer meszszur a juszié.
Mikou haza iértünk, huát alyig utünk a luócuára, muá is besziélyik, hogy Gyuris öcséim katona lett Baluázs Gyarmoton, csupa rettegiésböü, mer gazduojuának, a hon szouguát, szusziékjuát meddiézmuáta; pinciéjiéboü elüőszöü kuártyikuávau, osztuán rocskuávau lopdosta a bort. Mettudta ezt a gazda, iés üő fiét a kutya lagzitou, iés föüvuágott az estruázsamesternek. Nem fog muá Katyi muátkuájuvau tuánczounyi a lagziba, se vendiégsiégkou; nem fog vele bolondoznyi, mikou kendert hiéheü; se nem patkoutat több tyizmuát Katyinak a barboruás cziguánynuá, se nem vesz neki vuásuárkou a görögnié selyemruhát, garuályist, hajkötüőt.
Ej biz miégis jobb lett vouna nekünk a jusziélen huányi, mind illyen keserüősiégre hazagyűnnyi. Azomba öcsiémöt se hagygya eü az Isten, ha maguát jobban fogja viseünyi mind egygyig.
</TD><TD vAlign=top align=middle width="10%"></TD><TD vAlign=top align=middle width="45%">Istók bácsim! Ilona nénémmel szomorú hírt hozott Nyékről Jakabék Mátyásról, hogy éppen mikor ott leszállottak a szekérről, akkor húzták meg neki a lélekharangot, és iziben meg is halt a patécsban. Most keserűségében mind a kettőt leli a hideg. Pedig minek sírnak érette, hiszen míg élt, csak evett, ivott, falánkodott, és a szentegyházba az öreg misén és a könyörgésen szundikált. Azért szentatya őt a kalodába is záratta, pedig vendégségkor. Megint mikor legények voltunk, tehát a parlagon reggel zúgattunk, és ő a mester uramnak azt a kényes gyermekét megütötte, aki is egy lábon ugrálva és sivalkodva ment az öreganyjához panaszkodni. Várjatok ti kölykök, mond köhögve a vén Örzse, tegnap is, ahogy a paphoz mentem, majd agyba hajítottátok a birkás gidáját. Máskor megint hogy Matyisék Alberthez egy stiglicet vittem ajándékba, mert a lelkemtől szakadt ő is adott nekem egy kést pedig ingyen, akkor is ostorheggyel csipdesték a nagy ajkú koldust, meg a kéménysöprőt. Erre mi elfutottunk oda be a bognár szilvásába, és ott egy nyulacskát kergetett egy pincsi kutya. Mi süvegünket, csuhánkat, kankónkat elvetettük, hogy azt iziben elfoghassuk. A mienk is lett az a sövény mellett a diófa alatt. Úgy de tüzes kő, gúnyánkat addig ellopták, pedig csuhám ujjában tizenöt garas és egy pamut kendő is volt. Másnap úgy megbüntettek otthon a kárért bennünket, hogy mindenünk fájt és fejünk oly borzas lett, mint a boszorkányé. Egykor napnyugat után a bikkesben a puskám magától elsült és olyat durrant, mint egy ágyú. Mit lőttél, kérdezte öreg apám. Azt mondottam, hogy egy mókust akartam eltalálni. Ne bolondozz, felelte, inkább sikéres sárral lövöldöznél. (Gyermekjáték sárgolyóval.) Most menjünk hegyi hajlékomba éjjelre, van ott csigerem, kenyerem, fonott kalácsom, savanyu almám és alánk sarju.
Amint megyünk az utacskán, elétalál a csősz bennünket, és kérdi: nem láttunk-e a harasztban zsiványokat tüzelni. Elnevetem magamat erre, de mondja nékem: hallgass, mert megszagolnak bennünket. Felelek: hiszen mészégetők azok, meszet égetnek szegény legények. Az egyik közülük sánta, mert a konyhából lajtorján fölment a padlásra, és ott leszakadt a deszka alatta és beesett a szobába a kemence mellé, a szap alá. A másik nyelve úgy jár mint a kereplő, de keze tunya, azért nem a magáéból, hanem máséból él, mint a veréb. Csodálom, hogyan adnak néki az emberek ingyen enni. Gyere ide Istók, mondom neki, nosza add ide furulyádat, had lássam. Ideadja, és azt elcserélem vele taplóért, meg tíz vöröshagymáért.
Sötét lett, mikorra a szőlőházhoz értünk, de öreg apám a zár kulcsát elvesztette. Próbáltuk fácskával kinyitni a závárt, de kölykeit föl nem tolhattuk. Mit tegyünk tehát mást, mondtam az apósnak, ballagjunk haza hálni, mert itt se nem ehetünk, se nem alhatunk a borprésnél, mert megszúr a csípős szél.
Mikor hazaértünk, tehát alig ültünk a deszkapadra, máris beszélik, hogy György öcsém katonává lett Balassagyarmaton, csupa rettegésből, mert gazdájának, ahol szolgált, szuszékját megdézsmálta; pincéjéből először kis kannával, azután rocskával lopogatta a bort. Megtudta ezt a gazda, és ő félt a kutyalagzitól és felvágott, kezet adott a strázsamesternek. Nem fog már Kati mátkájával táncolni a lakodalomban, sem a búcsúban; nem fog vele tréfálni, mikor kendert gerebenez, sem nem patkoltat több csizmát Katinak a bőgős cigánynál, sem nem vesz neki vásárkor a görögnél selyemkötényt, gyöngyöt, pántlikát.
Ej bizony mégis jobb lett volna nékünk a csípősszélen hálni, mint ilyen keserűségre hazajönni. Azonban az öcsémet sem hagyja el az Isten, ha magát jobban fogja viselni, mint eddig.
</TD></TR></TBODY></TABLE>
Hát itt születtem.Nem az Arvisúrából tanulok palócul.Anyámtól tanultam.Ez az anyanyelvem.Bizonyos szempontból jó,hogy a határ tulsóoldalán születtem,így nem követelték meg tőlünk olyan keményen a Kazinczi-féle helyes magyar kiejtést.Maradtunk palócnak,mialatt Magyarországon egy félévszázad alatt jóformán sikerült kiirtani a tájnyelvi kiejtéseket.Legalább is a hivatali nyelvből,televízióból,rádióból nagyrészt száműzték.Néztem multkor a Duna-televíziót,Varsány palócnak mondott polgármestere,a palócrendezvényekről nem palócul,hanem irodalmi kiejtéssel szónokolt.Lehet ott az ősök tiszteletéről beszélni,ahol nem merik a nyelvüket hivatalban nyíltan használni.Mennyire van lebutítva az a nemzet ahol,egyesek szóvátették,amikor a hivatalos televízióban az időjárást Reisz András palócos nyelvjárásban mondta el.Itthon ma is ezt a nyelvjárást használjuk.Ezt az összes nyeljárásunknál elpanaszohatjuk!
A tudósok mellőzik a nyelvjárásokat.Csodálkozunk akkor,ha Dr.Padányinak nem ugrik be a napsugár sumír szá kifejezésre a magyar szál kifejezés.Pedig a napsugár nagyon sokszor látszik szálnak.A Napot megtestesítő Magyar Miklósnak is gyönyörű aranyhajszálai vannak a mesében.Vajon véletlenül?
A palócok eredete, bemutatása, nyelvjárásuk
Szabó Diána dolgozata
A palóc terület a Duna-Tisza közétől, az ország kellős közepétől fölfelé, délnyugattól északkeletre hosszú vonalban húzódik az Alföld és a szláv nyelvhatár között. Az út a délibábos Alföld felső rónaságán halad keresztül, csak fönt, a Közép-Kárpátok nyúlványainál szakad meg. Sziklák, szakadékok, vízmosások, agyagpartok tarkítják a vidéket. A sok hegy nem teszi vadonná e tájat, bár bércvilágát csak itt-ott enyhíti egy-egy tágasabb gyönyörű völgy; a kúphegyekről régi várak omladékai tekintenek alá s viszik képzeletünket elmúlt időkbe, amikor sok vitéz magyar ontotta vérét ezért az imádott földért.
Először is a Pest megyével szomszédos Nógrádot nézzük. E megye hazánk egyik legérdekesebb része; izzó itt még a magyarság büszke faji érzése, lángol még a hagyományos hazaszeretet. Ez a szeretet ebben az egy megyében is egész sereg várral védte hajdan a magyarságot.
Nógrádról Bél Mátyás 1742-ben említi meg kiadott terjedelmes munkájában, hogy itt mindenki kiválóan magyar, itt a latin nyelv nem tudott lábra kapni, itt a nemzeti érzéshez, a nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodás mindig erős volt. Ennek a megyének a népe, legsúlyosabb politikai üldözések közepette is, hűségesen ápolta a nemzeti törekvéseket itt "a magyar nyelvet már 1792-ben megparancsolták a közhivataloknak, sőt az ítélés is magyar volt. Egy régi író a kora irodalmát jellemző kedves naivsággal jegyzi föl, hogy itt magyar Vers szerzést látjuk s tapasztaljuk örömmel s gyönyörűséggel, meny nagy betsben tartank az azt érezni tanult olvasók előtt, és ezen feljül a Magyar Szép Nemnek a fénnye lágy s jó szívét azzal gyönyörködteti." - írja Bél Mátyás.
Nógrádban a magyarságé az elsőség, hiszen hetven százalékkal miénk a többség. A megye közepe: Nagyszécsény és Salgótarján vidéke a legtipikusabb palócság hazája.
E szép megyében született Madách Imre, Lisznyay Kálmán; innen származott el Werbőczy István, innen a nagy Mikszáth Kálmán , aki ennek a népnek szentelte A jó palócok című kötetét, melynek bája, csillogó humora, pompás sok megfigyelése nemcsak szerzője nevének hírét alapozta meg, hanem a palócoknak is egyszerre népszerűséget szerzett. Örömmel indulunk az igazán magyar Heves vármegyébe, ahol a magyarul nem tudók száma még az ezret sem haladja meg, ami az egész országban egyedül álló jelenség. Ellátogatunk oda, "hol a Mátra ölén epedőn szól gyakran a pásztori sip." E megye a Felföld és Alföld érintkezése; a hatalmas róna itt ér a bércek lába alá. A hevesi felföld a palócország. E megyében megjárjuk a vulkáni eredetű Mátra törzsökös magyar vidékeit, azokat a boldog vidékeket, ahol az élő ősmagyar szellem magyarrá is formált át ellenállhatatlan erővel mindent: nyelvben, viseletben és erkölcsökben.
Bíborban született Konstantinos szerint, a hét magyar törzs neve: fekély (Nyék), Megeré (Megyer), Kurtu germatu (Kürt-gyarmat,), Tarjánu (Tarján), Enax (Jenő), Karé (Kara), Kazé (Kaza). Meglepően érdekes, hogy ezeket az elnevezéseket megtaláljuk e terület következő helységeiben: Ipolynyék, Megyer, Ipolykürt, Balassagyarmat, Salgótarján, Karancsság, Karancsberény, Diósfenő, Kozárt.
Körülbelül azt a területet említem meg, melyen köztudat szerint palócság lakik, vagyis olyan magyarok, akiknek sajátságos nyelvjárása, számos eredeti szokása, ősi hitvallásra emlékeztető babonája, gondolkozása, érdekes néprajzi jelenségei, a hazai nyelvészek, etnográfusok, folkloristák munkásságát állandóan foglalkoztatják. A föltüntetett városok s falvak közül több szabadkozik az ellen, hogy őket a palócok országába soroljuk. Elvitázhatatlan azonban, hogy Nógrád szívében, tömörnek alsó részén, Heves felső részén, Borsod megye Miskolctól nyugatra eső csücskében, a Bükk, Karancs és a Mátra környékén él a színtiszta palóc-magyarság. A palóc elnevezés ma már olyan közismert és mondhatjuk, mindinkább népszerű meghatározás, hogy könyvünkben bátran nyerjük palócművészetnek nevezni az említett vidék perifériáinak népművészetét is, hiszen nem vitás már az sem, hogy Borsod megyének még alsó, rónás részében lévő Mezőkövesd, Tard, Szentistván lakói, a matyók is egyik törzse a palócságnak.
A palócok hazáját nehéz egész pontosan meghatározni. Országunk egyik népével sem foglalkozott annyit az irodalom, mint éppen a palócokkal, ennek ellenére, legalaposabb ismerőik is, a legeltérőbben határozzák meg a palócok települési helyét.
Szeder Fábián - a Tudományos Gyűjtemény című, régi jó becsületes, úttörő folyóiratban - még 1819-ben nagy ismerettel ír a palócokról s idézi Magda Pál statisztikáját, ami eredeti helyesírásban így néz ki:
Borsodban a lakosok száma 145,045, közöttök a nem egyesült Görög 506, Zsidó 3736, kevés német és tót; tegyük ezt a két nemzetet 4000-re, és marad 136,803 magyar. Ezek kőzött 19,900 a nemes; tegyük, hogy az oda származott egyéb magyarság 5000-re megy, mégis ha mindezeket nem vesszük is számba, marad Palócz - 111,903.
Gömörben a lakosok száma 146,744. A' magyar több mint a tót, kevés német, sok cigány. Tegyük, hogy a tót 30,000, a' német 5000, a cigány 4000 és igy marad 109,744 magyar. Ha ide nem számlállyuk is a' 8870 nemest és a más tájakról ide telepedett magyarokat, akiket 4000-re vesszünk, mégis lészen Palócz - 96,874.
Nógrádban 163,360 lélek számláltatik. A' magyar több, mint a tót, német kevés. Tegyük, hogy a tót (10,000, a német 8000 és marad 95,360 magyar. Ezek között 6324 a nemes, 3000 legyen a máshonnan oda szakadott magyar. Ha mindezeket számbavesszük, még is marad Palócz - 86,036.
N. Hontban a lakosok száma 108,000. Felénél több benne a' tót, német is elég van. Az idei Fő Megyebeli Schematismus szerint a' Honti fölső Alesperestségben egy magyar Plebania sincs. A Honthi közép Alesperestségben 14 Plébánia között 10 magyar, 1 tót-magyar, 3 pedig egészen tót. A' lelkek száma összesen 24,174, a' kik között 18,046 magyar vagyon. Az Ipoli alsó Alesperestségben 12 Plébániában, értetődik amugy, hogy a filiálisokkal együtt, a lelkek száma 20,438 és 6 magyar és 3 tót-magyar Plébániában 8182 magyar vagyon. A Dunai alsó Alesperestségben 15 Plébániában, mellyek között 10 magyar, magyar-német, 1 tótmagyar, 1 német-magyar-tót és két tót Plébánia számláltatik a' nép' száma összesen 19,540 és közülök 10,956-an magyarok. És így a mondott Alesperestségekben, avagy is az egész vármegyében a' magyarok' száma 37,184. Innen kiszámlálván a' 3550 nemest azon magyarokkal együtt, kik máshonnan szakadhattak ezen tájakra (2000-ren felyül nehezen lehet őket venni) a' Palóczok lehetnek - 21,634.
Tehát a' Palóczok száma könnyen fölmegy - 490,237.>
Jerney János 1855-ben írt tanulmánya Borsodban 11, Gömörben 4, Hevesben 18, Nógrádban pedig 15 községet sorol föl tősgyökeres palóc-helységnek. Megjegyzi azonban maga is, hogy lajstroma hiányát igenis érzi.
Egyes megyékben vizsgálva a palócokat, bizonyos, hogy Losonc és Fülek között valódi tisztán maradt palócok laknak. Borsod megyében a Bükk-hegység északnyugati nyúlványai között lakó palócok neve: barkó. Megnézve a falucsoportot Sajópüspöki és Hangony között, amit Barkóság nak mondanak, de nem találtunk semmi vonást, ami megkülönböztetné őket a többi palócoktól. Úgy látszik, csúfnévnek ragadt rájuk ez az elnevezés. Az ilyen elnevezések-kel a szomszédság kedveskedik azoknak, akik másmilyenek, mint ők.
Hevesben a palócságnak egyik legszebb fajtája lakik a palóc székhely, Pétervására körül csoportosulva, a híres ásványvizet szolgáltató Parád községgel együtt. Kétségtelenül, Gyöngyös is palóc.
Nem akartam túlságosan eltérni a tulajdonképpeni tárgytól, de mivel a palócok eredetével kapcsolatban népművészeti szempontból is kutathatunk, ezért volt e kitérő. De most tekintsük át kissé a palócok históriájáról szóló közléseket. A palócok eredete igen sok történészt foglalkoztatott. Osztoics és Kojánovics, a két orosz leírja, hogy a magyarok, akik Hugor vize mellett Pannónia felé tartottak, Tánais vizénél megverték a palócokat, kik ellenük fölmertek támadni. Dugonics András az orosz írók e szűkszavú tudósítását hosszú lére eresztette, s végén arra a következtetésre jut, hogy a magyarok meghódították a palócokat, és őket a Mátra vidékén telepítették le. E letelepített népet most is palócoknak nevezik, akik sokat megtartottak a szittyai nyelvnek módjából.
A < palowcok > Oroszország történetében sokat szerepelnek. A XI-XIII. században éltek a Don, Dnyeper és Volga folyók vidékén; sok orosz hősköltemény szerint vakmerő, harcias vitézek válnak. Egy történetíró azt mondja, hogy a palóc, besenyő és mongol az Orosz Birodalom rettentő csapása volt, fél ezredre megakasztotta a birodalom haladását. Az oroszok csak 1232 körül szabadultak meg tőlük, mikor is a palócok elmenekültek a tatárok elől, s roppant birodalmuk elpusztult. Egy bizánci író is említi ezt a történeti eseményt, de ő az elpusztult birodalmat Kunbirodalomnak nevezi, és a mongolok előtt menekülő népet kunoknak mondja. Oroszországnak azon egy ellenségét az orosz történetírók palócoknak, a mi történetíróink pedig más nemzetbeliekkel egyetemben, kunoknak mondják.
Anonymus, aki valószínűen Eger egyházmegyéjének papja volt, és legalaposabban a palócok vidékéről írt, azt jegyezte föl, hogy Árpád hadához a kunok Kiovnál csatlakoztak, az ország északkeleti részén telepedtek meg s tőlük származnak a palócok.
Legelterjedtebb csakugyan az a vélemény, hogy a palócok az Árpád-házi királyok alatt beköltözött kunok ivadékai. A kunok betelepülése történelmi valóság, azonban nagyon kétséges, hogy azok a kunok, e kötetünk népművészeti tárgyait készítő palócok ősei lennének.
Kétségtelenül igazolva van, hogy a kunok török eredetűek, ők nem tudtak magyarul, nyelvük nem is hasonlított a magyarhoz. A kun nyelv élt még Zsigmond uralkodása alatt is (1387-1437), mert a király intézkedik azokról, akik nem tudnak volt kun nyelven.
Szeder Fábián a Tudományos Gyüjtemény 1821. évi kötetében históriai adatok alapján is állítja, hogy a palócok a magyarokkal érkezének Pannóniába és egyeredetűek. Szerinte: ha palócok későbben jöttek volna Pannóniába, mint a többi magyar, arról, mint nevezetes dologról nem hallgattak volna a hazai vagy a külföldi krónikások. Följegyezték, hogy a byssénusok a vezérek uralkodásakor telepedtek meg Pannóniában; Salamon maga csalta be a kunokat atyja ellen; IV. Béla alatt sokan jöttek hazánkba a német és szász nemzetből. A kútfőknek tehát a palócokat illető hallgatásából az következik, hogy ők vagy a magyarok előtt már Pannóniában voltak, vagy vélünk költözködtek ide. Az első tételt azonban Szeder szerint bizonyítani semmiképp sem lehet; ezért ő annak az állításának bizonyításába kezd, hogy a palócok egyeredetűek a magyarokkal; Jornandes és ßonfinus ama hunokra, Szvatopluk és a magyarok csatájára vonatkozó adatait idézi, amelyeknek Anonymus ellene mond. Katona, Kornides , Turóczi azonban Anonymusnak fogják pártját, följegyezvén, hogy Attila halála után nem tért valamennyi hun Ázsiába vissza, hanem háromezren hátra maradtak közülük Erdélyben, és ott a székely nemzetséget alapították. Szeder szerint itt Pannóniában megelőzőleg nem volt magyar nemzetség, tehát palócság sem volt. Ezért a palócok is magyar eredetűek. A palócok nyelvéből is arra következtet Szeder, hogy ők a magyarokkal azon egy nemzetből származnak. Ha ugyanis a palócoknak saját külön nyelvük lett volna, ez semmi esetre sem veszett volna ki teljesen; lehetetlen, hogy azon a nyelven némelyek ne beszélnének, vagy abból a nyelvből néhány szó meg ne maradt volna. Már pedig a palócok, ők a mi közönséges magyar nyelvünkön beszélnek. Csak annak a nemzetnek vész el a nyelve, mely egészen más nemzet közé keveredik; a palócok pedig nem más nemzet közé keveredtek. Hevest, Borsodot, Gömört és Nógrádot legnagyobbrészt, Nagy-Hont vármegyében pedig az Ipoly és Garam tájékát palócok lakják, majdnem félmilliónyi számban. E nagyszámú és mindenkor együttlakó népnek tehát külön nyelve nem volt. Ez legvilágosabb bizonyítéka Szeder szerint annak, hogy a palócok a magyarokkal egyeredetűek. A Tudományos Gyüjtemény 1834. évfolyamában Horváth István sok folytatásos könyvbírálat kapcsán hosszasan foglalkozik a palócokkal s a vonatkozó külföldi irodalommal. Horváth is azt mondja, hogy a palócok ősmagyar eredetűek. A palóc szó azonban szláv származású s annyit jelent: zsákmányoló, spoliátor. Egyébként pedig fantáziája elkalandozik egész a bibliai időkig; Horváth szerint a palóc szónak annak idejében olyanforma jelentősége lett volna: együgyű. Azt, hogy a palóc név gúnyolásból származott, következtethetnők Beke Márton 1790-ben írt könyvéből, melyben azt jegyzi föl, hogy a palóc dialektus szégyellni való. Bél Mátyás 1742-ben pedig azt mondja, hogy a palócok kificamítják a szavakat. Még Révai Miklós is inteni kénytelen a nyelvészeket: ne nevessék ki a palócok furcsaságait, mert e nép a régi nyelv emlékeit tisztán őrzi.
Pintér Sándor 1880-ban erősen megrója Jerney Jánost, aki a palóc-kun nyelvet a magyarral azonosnak tartja, elfogadja az orosz-lengyel-görög krónikások följegyzéseit, sőt a megbízhatlan Anonymust is teljes hitelre érdemesíti. Pintér így gúnyolódik: "Jerney János úr ugyan beutazta Keletet, s a Kaukázusnak talán minden zegit-zugát megnézte, de elfelejtett a Mátrahegység közé, az Ipoly-Zagyva mentére betekinteni, s úgy látszik munkájából, mintha csak az Azovi-tenger martján lévő egyik tetején hallotta volna meg, hogy Magyarországban e nevezet alatt egy nagy népcsalád él ám. Palóc krónikát írni, s azt sem tudni hányan, hol és mily viszonyok között élnek ezen . Mikor Jerney ezen krónikát írta, talán divat volt, hogy amiről írtak, különösen ha az magyar nemzettesthez tartozott, azt ismerni szükség nem volt."
A levéltárainkban porosodó egyes okmányok meg nem érthető szavait, ha kérdezgetjük, a nép fogja nékünk megmagyarázni. Ezért igen jól tesszük, ha történelmi kutatásainknál magát a népet kérjük fel együtt munkatársul. Pintér Sándor egyetért azokkal az írókkal, akik a szónak síkon, gyepen lakó értelmet tulajdonítanak. Ezt megcáfolatlanul igazolja az, hogy a palóc ma is a síkabb, míg a hornyák a hegyesebb vidékeken lakik. A palóc elnevezés, szerinte, önálló nemzetnek általános elnevezése sohasem volt, hanem az orosz nép a hatalmas kun nemzet ama részét nevezte így, mely vele szomszédos volt s melynek telepedési helyét jobban illette a palóc szóval. Pintér, továbbá, nagy buzgalommal azt akarja valószínűsíteni, hogy a vármegyéinkben mai nap is palóc elnevezés alatt élő népcsalád a honfoglaló magyarok bejövetelét jóval megelőzőleg már itt lakott. Szerinte Ázsiából, az emberiség bölcsőjéből a skytha nép első rajnak a hunt bocsátotta ki. Követő újabb raj: az avarok . A hunok bocsátottak ki ismét újabb rajt: a magyarokat. A hun és kun szó pedig: egyazon jelentésű.
Rámutat arra, hogy a palócok ősi hagyományai a szomszédos szlávoknál nincsenek meg; a palóc a szlávval közvetlen családi összeköttetésbe nem lép még ma sem, a palóc nem tótosodik el, mint más ajkú. Nincsen eset, hogy palóc község eltótosodott volna. A palócoknak még ma is vannak olyan szokásaik amilyeneket a mai magyarság és a kunság nem ismer. Mindebből Pintér azt következteti, hogy palócaink a honfoglaló magyarokkal sem egy időben, sem később nem költözhettek be.
Láthatjuk tehát, hogy a palócok eredetének megállapításában a tudomány mennyire botorkál; a szakértők annyi eltérő véleményt kockáztattak már, hogy e kérdésben több a zűrzavar, mint a világosság.
A kunoknál mindig nagyobb számot képviselő palócok sohasem alkottak a magyartól különböző nemzetet. Véleményünknek támogatására érkezik Farkas Pál, a palóc föld etnográfus-kutatója; derék tanulmányaiban rámutat arra, hogy a palócnak keresztelt nyelvjárás az ősmagyar nyelv és a kódexek korából legtöbb régiséget mentett meg. A legrégibb magyar kódex, az Ehrenfeld -féle, a palóc nyelvjárás sajátságait tükrözi. Ezt a kódexet tagadhatatlanul palóc nyelvjárást beszélő ember írta a XV. században. Az 1490. évből "Mátyás király halálára írott emlékdal" címmel van egy nyelvemlékünk, melyről már Döbrentei kijelentette, hogy az nógrád-mátrai palóc ejtés. A kunok e nyelvemlékek kelténél sokkal későbben magyarosodtak meg. Így tehát lehetetlen, hogy a sokkal korábban magyarul beszélő palócok a kunok ivadékai lennének. Farkas Pál kimutatja, hogy több történetíró a palócokat Magyarországon nem ismeri még a XVIII. században sem, - már pedig ha ilyen szláv-palóc nép itt nagy seregben lett volna, akkor ezt semmi esetre sem hallgatták volna el!
A palócoknak nevezett mai magyarok nyelvi sajátságait már a kódexekben is megtaláljuk; ilyen sajátságos nyelven 1490-ből költeményünk is van, bár őket az egykori történetírók palócoknak még sem nevezték; jól jegyezzük meg, hogy a palóc elnevezés a XIX. századig sehol semmiféle törvényben, oklevélben vagy műben elő nem fordult. Egyetérthetünk Farkas Pál nézetével, mi szerint a mi jó eszű magyarjaink palócok soha sem voltak, kun, besenyő, kabar vagy más idegen eredetű népből nem származtak. Ők voltak a törzsekből álló magyar-ság legtisztább vérű törzse, mely az ősöknek most figurásnak tetsző, de nyelvtörténeti szempontokból is rendkívüli nagy, komoly figyelmet érdemlő nyelvét, vallását, családi és társadalmi szervezetét s egyéb ma már különös sajátságait hegyeik közé vonulva, habár töredékben, de mégis leghívebben őrizte meg, és rájuk a szláv eredetű palóc elnevezés csak századok múlva tapadt. A palóc elnevezést jó maguk, csodálatosképpen kicsinyesnek tartják. Hát ez a nép, melynek legszebb jellemvonása a múlt idők emlékeihez való ragaszkodás, ez a nép, mely a múltból legtöbb eredetiséget őrzött meg: éppen a nevét Felejtette volna el?! Hogy a < palóc > elnevezés soha sem volt a nép igazi becsületes neve, azt a többi vármegye egyetemes tiltakozása igazolja legjobban. Farkas Pál kérdőíveket küldött szét, s csupán egyetlenegy falu vallotta magát palócnak. Több kutató igazolja, hogy a palóc elnevezésre a nép éppenséggel nem büszke. Ezen a vidéken is a göcseji esetünk ismétlődött meg. A göcseji ember szinte szégyelli, hogy az ő szűkebb hazáját Göcsejnek nevezik. Mikor azt kérdezik egy embertől, hogy Göcsejben vagyunk-e már, azt mondja: haladjunk csak még néhány falun át, azután kezdődik Göcsej. A néhány falun túl pedig azt mondaná: kiértünk már Göcsejből. A palócokénak mondott földön is mindenki máshol sejti a palócságot.
Benkóczy Emil, Eger környékének hivatott írója jegyzi meg, hogy az egri járás lakóinak nyelve a déli, palócos nyelvjárásvidék heves megyei csoportjához tartozik. Palócos tehát beszéde e népnek, melyet testvériesen fűz össze az ősi hagyomány. Mégsem tetszik e népnek a palóc elnevezés. Hallott egy egri palóc leányról, aki csak azért adta ki udvarlójának az utat, mert arra társai ráfogták, hogy palóc, mivel Felsőtárkányban született. Berze Nagy János is említi Heves megyei Nyelvjárás című tanulmányában, hogy a besenyőtelkiek haragszanak, ha palócoknak nevezik őket; maga is fültanúja volt Felsőtárkányban, hogy a palóc elnevezésnek nem valami hízelgő jelentést tulajdonít a vidék népe. Két kis fiú játszadozott az utca porában. Az egyik homokdombot épített, a másik kaviccsal "ostromolta" azt, miközben egy kődarabocska az építő gyermek kezét érte. Összevesztek. A nem éppen barátságos kifejezések egész sorozata következett ezután. Egyik gyermek a teljes megvetés hangján odaszól a másiknak, menekülésre készen: "Te kutya palóc!" Káromkodásuk is így szól: "Erre-arráját a palóc apádnak, anyádnak!" Az egyes falvak is harcban vannak egymással ezért a szóért. Mindegyik a másik falura igyekszik tolni palócvoltát. A felnémeti paraszt, aratás alkalmával, szürkeszínű gatyát ölt, hogy ne látszódjon meg rajta hamar a piszok. Erre már a tárkányi palóc ezt mondja: "Nem csuda, hogy a felnémetyinek fekete a gatyája, hiszen palóc, csak nem tagadja meg a fajtáját." Hunfalvy János már említett könyvében írja: Különös az, hogy Gömör déli népének nincs semmi öntudata arról, hogy ő palóc vagy barkó, de amely barkó tudja magát annak, arra büszke.
Német József fölsőtoldi legény azt mondta nékünk, jó palóc dialektusban, hogy a palócok Sámsonházán vannak, mert ott tótul beszélnek. Egy márkházai tejeskocsistól kérdeztük, hogy palócnak tartja-e magát? Már hogy volnék az, - válaszolta, - mikor jóravaló keresztény katolikus vagyok! A salgótarjáni állomáson egy szomszéd falubeli legény azt vallotta, hogy ők nem hívják egymást palócnak, csak magasabb állású emberek mondják rájuk: ezek csak olyan palócok, vagyis parasztok! Szerinte a palóc annyit jelent: paraszt. Egy pásztói ember ezt mondta: "Hallatszik, hogy palócnak hívnak bennünket, de tudja az Isten, ez honnan jön." Egy salgótarjáni hivatalszolga palóc-dialektusban mondta, hogy ő nem palóc, ámbár Rákóczi is palóc volt; színpadon a palóc-öltözetet most is az ő ruhája után csinálják; a palócokat azért hívják így, mert azok igazi hevesvérű emberek, belőlük toborozzák a legjobb magyar ezredeket.
Egy nép eredetének kutatásánál kétségtelenül a nyelvet is, még pedig talán legelső sorban ezt, figyelembe kell venni; hasonlóan a használati eszközöknek ősi formái, akár a díszítő motívumok sajátosságai is, földerítő fényt lövellhetnek az eredet kérdését burkoló homályba. Nem kétséges, hogy a beköltöző magyarok egyik települési vonala itt a Sajó völgye, melyet azóta is tiszta magyarság lakik, sajátos nyelvvel. A népművészet termékei után kutató figyelmét és érdeklődését nem kerülheti el a palócok sajátságos beszédmódja, amiről őket, találkozzunk vélük az ország bármely részében, azonnal megismerjük. Beszédjük a más vidékről való emberre szinte komikusan hat, pedig a kutató legkomolyabb figyelmére van jussa ennek a nyelvjárásnak.
A nyelvtudósok hirdetik is, hogy az ősmagyarok nyelvéből a palócok őriztek meg legtöbb emléket. Az ország más vidékein lakó magyarság, különösen a kultúrával megáldott Dunántúlnak nyelve csinosodva csiszolódott, a Mátra körül elszigetelt magyarság azonban a maga eredetiségében őrizhette nyelvét. Gyűjtögetés közben a palóc falvakban sokszor zavarba lehet jönni, mert bizony sok szót nem is értünk meg, mintha idegen kifejezések lennének, úgy kell azokat külön megmagyaráztatni. Például az ácsik: gyermekállóka; szűz toklyó: apáca, bábakakas: kappan; bakkanó: zökkenős út; bakó: fasulyok; belezna: hibás öltés; bitó: a barkók kendertörője; hendergő: rögtörő henger; pancsi: gyermekcipő; rakóca: polc az istállóban; szátyva: szövőszék; verzsel: himestojást fest; bungyika, dundika: ujjatlan ködmön; fojtóka: nyakravaló keskeny bársonypántlika a leányoknál; kapacs: teknővájó vas-szerszám; kollár: kerékgyártó; másik anya: öreg anya; szap: kemenceoldal; szapaly: a mellette lévő pad; kostros: borzas; bickől: szundikál; morvány: fonott kalács; gyük: gyökér; peg: pedig; belejke: függőbölcső; szoporog: siet. A hímes sodrófa: csikiritó , cifra mosófa: sug , gyűkör: tükör, az alig észrevehetően mozgó fűszál: lingó levél; a madár röppen, de a szárnyas bogár lippen.
Negyedik kötetünkben foglalkoztunk a zalamegyei Göcsej viszonyaival. Abban a szintén hegyes-völgyes kis országrészben hasonlóan elszigetelődött egy maroknyi magyarság, akiknek különleges beszédmódja erősen hasonlít a palócokéhoz. A palócok a hosszú á-ból alakult a-ról nem tudnak leszokni, kerüljenek el innen bárhová. A magánhangzók általános zártsága szintén Árpád-kori beszédmód. A -val, -vel rag náluk, éppen mint Göcsejben, változatlanul marad, a szóvégi mássalhangzóhoz nem hasonlik: ablakval, botval, kinval, késvel, menyemvel. A ragok a következő példák szerint következnek: háromszer, ötszer, másodszer. Az á, é, ó, ő magánhangzókat így ejtik: uá, ié, uó, üő: laó, haó, aólom, vuáros, iédes, üőrzöm, miérges, kiéreg. A két magánhangzót külön-külön jól meghalljuk. A palócok híven őrzik az eredeti nyilt, hosszú ę hangot: levęl, tehęn. A rövid a-t kevéssé nyitott szájjal ejtik ki, de mégsem tótosan. Nagyon érdekes, hogy ű előtt a t betűt ty-ére változtatják: tyükör, tyűz. A d helyett gy hangzik: gyisznuó, gyiuó, gyiuák, disznó, dió, diák. A ti helyett, tyi: szeretyi Katyi Petyit. Mondatszerkesztésüknek igen érdekes sajátsága, hogy kötőszó: és, hogy, stb. nélkül órákig tudnak elbeszélgetni.
A Halotti Beszédet például csak a palóc nyelv ismeretével lehetett a maga teljességében megérteni. A palócok beszéde annyira eredeti, hogy a mai nyelvhez viszonyítva bizony komoly különbségeket lehet látni. Hogy ezeket megmutathassam, kerestem egy szöveget, amit leírok mind palóc-, mind mai magyar nyelven. Ennek demonstrálására használom föl Szeder Fábián lejegyzett sorait, melyeket mintegy száz évvel ezelőtt írt le, akkor, amikor a palócok nyelve érintetlenebb volt, s még nem változtatott rajta a falukban százával terjesztett krajcáros újság és ponyvairodalom.
Először az eredeti, palóc-szóejtésben leírt szöveg a táblázat bal oldalán található (dőlt betűs), majd a jobb oldalon a ma használatos nyelven mutatom be (normál betűs).
<TABLE width="95%" align=center valign="top"><TBODY><TR><TD vAlign=top align=middle width="45%">Estuók bacsim Ila nenüémveü szomoruo hirt hozott Nyiékröü Jakabiék Matyisrou, hogy iéppen mikou ott leszuátak a szekerröü, akkou huzták meg neki a csenditüőt, iés iézibe meg is haut a petüőcsbe. Most keserüőségibe mind a kettüöt fogja a hideg. Pegyi minek rInak iérte, hisz miég iét, csak ett, itt, paskortuáskodott iés a szentegyhuázba a szoros misén iés a könyörgiésen biczköüt; azié szentsuága üőt a kaleduába is zuáratta, pegy vendiégsiégkou. Megest mikou leginyek voutunk, huát a pallagon rögveü bringattunk, iés üő męsturamnak azt a nyuzga gyerekit megütötte, a ki is egy luábon ugrosva ies sivaukodva ment a muásuájuánuá panaszkodnyi. Vuárjatok tyik külykek, mond kühögve a viény Eüze, tennap is a hugy a papnuá mentem, majd agyba hagyiguátuátok a bacsa geduojuát. Muáskou meg hugy Matyisiék Beruánuá egy töklincet vittem ajuándiékba, mer a lelkemtüő szakadtt üő is adott niékem egy kést pegy hijjuába, akkou is ostorhegyveü csipdeütiék a nagy gambuájuó kuoduot, meg a kürtüő söprüőt. Erre mi eüfuttunk eübe a kolluár szivvuássuába, iés ott egy nyukát kergetett egy puncsi kutya. Mink sövegünköt, csuhuánkot, kankuonkot eüvettük, hogy azt iziében eüfoghassuk. Emmink is lett az a liésza mellett a gyiuófa alatt. Ugy de tyüzes küő, gunyuánkot aggyig eüloptuák, pegy csuhujamba tyizen öt garas, iés egy bablon kendüő is vout. Muás nap ugy megesztrenguátak otthon a kuárié minket, iés ugy mekkobzottak hugy mindenünk fuájt, iés fejünk ollyan kosztros lett mint a boszorkuányié. Egykou napuáldozat utuán a biken a puskuám maguátou eüsűt, iés ollyat pukant, mind egy uágyu. Mit löőttié, kiérgyi apuósom; aszontam, hogy egy evetkiét akartam eütanuányi. Ne bolondozz, feleü üő, inkuább siker suárvau lüőddöznié; most mennyünk hiskuámba iéjjeüre, van ott csigiém, kinyerem, morványom, posadtt aumuám iés aluánk sarnyu.
A hugy megyünk, az utyikuán eliétanuá a csőőz minket, iés kiérgyi, nem luáttunk e a harasztba bojnyikokat tyűzeünyi. Eükaczagom magam erre; de mongya nekem, haugass, mer messzagounak bennünköt. Felelek: hisz meszetiégetüők azok, meszetet iégetnek szeginy leginyek. Az egyik közüőlök suánta, mer a pitarbou rejtyuám föüment a szobuára, iés ott leszakadt a deszka alatta, iés beesett a huázba a kemence mellié a szap aluá. A muásik nyevüe ugy juár mind a kerep, de keze lusta; azié nem a magajiébou ha muásiébou ié, mind a vereb; csudaálom hagy annak neki az emberek hijjuába ennyi. Gyüvejde Estyi mondom neki, noszadsza furollyuád, halluám. Idagygya, iés azt eücseriétem vele toplyojié, meg tyiz veres hagymajié.
Sitiét lett, mikoura a hiskuáhou iértünk; de Apuósom a zuávuár koucsuát eütiévesztett. Truóbuátuk fuácskuávau kinyitnyi a zuávuár, ugy de külykeit föü nem touhattuk. Mit tegyünk huát muást, mondtam Apuósnak, ballagjunk haza huányi, mert itt se nem ehetünk, se nem auhatunk a sotuónuá, mer meszszur a juszié.
Mikou haza iértünk, huát alyig utünk a luócuára, muá is besziélyik, hogy Gyuris öcséim katona lett Baluázs Gyarmoton, csupa rettegiésböü, mer gazduojuának, a hon szouguát, szusziékjuát meddiézmuáta; pinciéjiéboü elüőszöü kuártyikuávau, osztuán rocskuávau lopdosta a bort. Mettudta ezt a gazda, iés üő fiét a kutya lagzitou, iés föüvuágott az estruázsamesternek. Nem fog muá Katyi muátkuájuvau tuánczounyi a lagziba, se vendiégsiégkou; nem fog vele bolondoznyi, mikou kendert hiéheü; se nem patkoutat több tyizmuát Katyinak a barboruás cziguánynuá, se nem vesz neki vuásuárkou a görögnié selyemruhát, garuályist, hajkötüőt.
Ej biz miégis jobb lett vouna nekünk a jusziélen huányi, mind illyen keserüősiégre hazagyűnnyi. Azomba öcsiémöt se hagygya eü az Isten, ha maguát jobban fogja viseünyi mind egygyig.
</TD><TD vAlign=top align=middle width="10%"></TD><TD vAlign=top align=middle width="45%">Istók bácsim! Ilona nénémmel szomorú hírt hozott Nyékről Jakabék Mátyásról, hogy éppen mikor ott leszállottak a szekérről, akkor húzták meg neki a lélekharangot, és iziben meg is halt a patécsban. Most keserűségében mind a kettőt leli a hideg. Pedig minek sírnak érette, hiszen míg élt, csak evett, ivott, falánkodott, és a szentegyházba az öreg misén és a könyörgésen szundikált. Azért szentatya őt a kalodába is záratta, pedig vendégségkor. Megint mikor legények voltunk, tehát a parlagon reggel zúgattunk, és ő a mester uramnak azt a kényes gyermekét megütötte, aki is egy lábon ugrálva és sivalkodva ment az öreganyjához panaszkodni. Várjatok ti kölykök, mond köhögve a vén Örzse, tegnap is, ahogy a paphoz mentem, majd agyba hajítottátok a birkás gidáját. Máskor megint hogy Matyisék Alberthez egy stiglicet vittem ajándékba, mert a lelkemtől szakadt ő is adott nekem egy kést pedig ingyen, akkor is ostorheggyel csipdesték a nagy ajkú koldust, meg a kéménysöprőt. Erre mi elfutottunk oda be a bognár szilvásába, és ott egy nyulacskát kergetett egy pincsi kutya. Mi süvegünket, csuhánkat, kankónkat elvetettük, hogy azt iziben elfoghassuk. A mienk is lett az a sövény mellett a diófa alatt. Úgy de tüzes kő, gúnyánkat addig ellopták, pedig csuhám ujjában tizenöt garas és egy pamut kendő is volt. Másnap úgy megbüntettek otthon a kárért bennünket, hogy mindenünk fájt és fejünk oly borzas lett, mint a boszorkányé. Egykor napnyugat után a bikkesben a puskám magától elsült és olyat durrant, mint egy ágyú. Mit lőttél, kérdezte öreg apám. Azt mondottam, hogy egy mókust akartam eltalálni. Ne bolondozz, felelte, inkább sikéres sárral lövöldöznél. (Gyermekjáték sárgolyóval.) Most menjünk hegyi hajlékomba éjjelre, van ott csigerem, kenyerem, fonott kalácsom, savanyu almám és alánk sarju.
Amint megyünk az utacskán, elétalál a csősz bennünket, és kérdi: nem láttunk-e a harasztban zsiványokat tüzelni. Elnevetem magamat erre, de mondja nékem: hallgass, mert megszagolnak bennünket. Felelek: hiszen mészégetők azok, meszet égetnek szegény legények. Az egyik közülük sánta, mert a konyhából lajtorján fölment a padlásra, és ott leszakadt a deszka alatta és beesett a szobába a kemence mellé, a szap alá. A másik nyelve úgy jár mint a kereplő, de keze tunya, azért nem a magáéból, hanem máséból él, mint a veréb. Csodálom, hogyan adnak néki az emberek ingyen enni. Gyere ide Istók, mondom neki, nosza add ide furulyádat, had lássam. Ideadja, és azt elcserélem vele taplóért, meg tíz vöröshagymáért.
Sötét lett, mikorra a szőlőházhoz értünk, de öreg apám a zár kulcsát elvesztette. Próbáltuk fácskával kinyitni a závárt, de kölykeit föl nem tolhattuk. Mit tegyünk tehát mást, mondtam az apósnak, ballagjunk haza hálni, mert itt se nem ehetünk, se nem alhatunk a borprésnél, mert megszúr a csípős szél.
Mikor hazaértünk, tehát alig ültünk a deszkapadra, máris beszélik, hogy György öcsém katonává lett Balassagyarmaton, csupa rettegésből, mert gazdájának, ahol szolgált, szuszékját megdézsmálta; pincéjéből először kis kannával, azután rocskával lopogatta a bort. Megtudta ezt a gazda, és ő félt a kutyalagzitól és felvágott, kezet adott a strázsamesternek. Nem fog már Kati mátkájával táncolni a lakodalomban, sem a búcsúban; nem fog vele tréfálni, mikor kendert gerebenez, sem nem patkoltat több csizmát Katinak a bőgős cigánynál, sem nem vesz neki vásárkor a görögnél selyemkötényt, gyöngyöt, pántlikát.
Ej bizony mégis jobb lett volna nékünk a csípősszélen hálni, mint ilyen keserűségre hazajönni. Azonban az öcsémet sem hagyja el az Isten, ha magát jobban fogja viselni, mint eddig.
</TD></TR></TBODY></TABLE>
Hát itt születtem.Nem az Arvisúrából tanulok palócul.Anyámtól tanultam.Ez az anyanyelvem.Bizonyos szempontból jó,hogy a határ tulsóoldalán születtem,így nem követelték meg tőlünk olyan keményen a Kazinczi-féle helyes magyar kiejtést.Maradtunk palócnak,mialatt Magyarországon egy félévszázad alatt jóformán sikerült kiirtani a tájnyelvi kiejtéseket.Legalább is a hivatali nyelvből,televízióból,rádióból nagyrészt száműzték.Néztem multkor a Duna-televíziót,Varsány palócnak mondott polgármestere,a palócrendezvényekről nem palócul,hanem irodalmi kiejtéssel szónokolt.Lehet ott az ősök tiszteletéről beszélni,ahol nem merik a nyelvüket hivatalban nyíltan használni.Mennyire van lebutítva az a nemzet ahol,egyesek szóvátették,amikor a hivatalos televízióban az időjárást Reisz András palócos nyelvjárásban mondta el.Itthon ma is ezt a nyelvjárást használjuk.Ezt az összes nyeljárásunknál elpanaszohatjuk!
A tudósok mellőzik a nyelvjárásokat.Csodálkozunk akkor,ha Dr.Padányinak nem ugrik be a napsugár sumír szá kifejezésre a magyar szál kifejezés.Pedig a napsugár nagyon sokszor látszik szálnak.A Napot megtestesítő Magyar Miklósnak is gyönyörű aranyhajszálai vannak a mesében.Vajon véletlenül?
Van aki..
Van aki sohasem fogja az Arvisurát megérteni, csak a környékén jár, de ezt is néha teszi. Az Arvisura hosszú leírásokkal sem cáfolható, ugyanúgy mint -akár- egy szóval sem. Ez úgy értendő: a nagy cáfolót elfelejtik azonnal, Paál Zoltánt pedig tisztelik.
A hosszú idézetek nem az illető bölcsességét fejezik ki, hanem saját gondolatainak teljes hiányát, a legtöbb esetben. Ezt viszont markánsan.
Itt és ebben a könyvben soha senki nem bizonyította, hogy a hunok, hunfajúak különbek mondjuk az atlantisziaknál (mint amilyen a nagy idézőnk),
Azonban a történelmük - mármint a hunfajúaké- a legmesszebbre nyúlik ezen a sártekén. És ez nem hosszú hablatty. Akinek ez viszont fájdogál, az ne foglakozzon a hunokkal. Mostanában nagyon sok jóminőségű sör kapható...
Aki folyton arra figyel, hogy különb legyen másoknál és csak Ő és megint Ő...a nagy megmondó...szóval már a gödörben van. A nagy Ő...
Még mindíg nem sikerűlt viszont a negligátorunknak megérteni, hogy egyes hunfajú törzsekből hol, hogyan és mikor lettek magyarok? Mikor fogja már elolvasni, értelmezni ezt vajjon?? ha a Zimberi-Zombori leánykórus rázendít? Hol is működött a nagytemplomban ilyen kórus?
Úgyhogy további jó bizonygatást, továbbá negligálást. Ha azt szeretné bizonygatni, mint eddig, hogy a hunfajúak a világ legostobább népei akkor rajta! A célját az első negligációtól búzlő szövegétől lehetett tudni, jellegzeteségei miatt...A negligátorok -ha nem a fészkükről van szó- akkor bizony negligálnak, ez a dolguk...tessék hát folytatni, furulyázni.
Mindenesetre érdekes lenne, ha a Holt tengernél talált tekercsállományról értekezne, de persze a teljes állományról...és ennek bizonyítékait is ismertetné...mert ezeket utólag írták...mert nincs bizonyíték..csak az eperfán.
Mindenesetre a sahakespearei mélygondolatokat nem idézni kell, ha van saját kútfőnk..
Van aki sohasem fogja az Arvisurát megérteni, csak a környékén jár, de ezt is néha teszi. Az Arvisura hosszú leírásokkal sem cáfolható, ugyanúgy mint -akár- egy szóval sem. Ez úgy értendő: a nagy cáfolót elfelejtik azonnal, Paál Zoltánt pedig tisztelik.
A hosszú idézetek nem az illető bölcsességét fejezik ki, hanem saját gondolatainak teljes hiányát, a legtöbb esetben. Ezt viszont markánsan.
Itt és ebben a könyvben soha senki nem bizonyította, hogy a hunok, hunfajúak különbek mondjuk az atlantisziaknál (mint amilyen a nagy idézőnk),
Azonban a történelmük - mármint a hunfajúaké- a legmesszebbre nyúlik ezen a sártekén. És ez nem hosszú hablatty. Akinek ez viszont fájdogál, az ne foglakozzon a hunokkal. Mostanában nagyon sok jóminőségű sör kapható...
Aki folyton arra figyel, hogy különb legyen másoknál és csak Ő és megint Ő...a nagy megmondó...szóval már a gödörben van. A nagy Ő...
Még mindíg nem sikerűlt viszont a negligátorunknak megérteni, hogy egyes hunfajú törzsekből hol, hogyan és mikor lettek magyarok? Mikor fogja már elolvasni, értelmezni ezt vajjon?? ha a Zimberi-Zombori leánykórus rázendít? Hol is működött a nagytemplomban ilyen kórus?
Úgyhogy további jó bizonygatást, továbbá negligálást. Ha azt szeretné bizonygatni, mint eddig, hogy a hunfajúak a világ legostobább népei akkor rajta! A célját az első negligációtól búzlő szövegétől lehetett tudni, jellegzeteségei miatt...A negligátorok -ha nem a fészkükről van szó- akkor bizony negligálnak, ez a dolguk...tessék hát folytatni, furulyázni.
Mindenesetre érdekes lenne, ha a Holt tengernél talált tekercsállományról értekezne, de persze a teljes állományról...és ennek bizonyítékait is ismertetné...mert ezeket utólag írták...mert nincs bizonyíték..csak az eperfán.
Mindenesetre a sahakespearei mélygondolatokat nem idézni kell, ha van saját kútfőnk..
Nagyon jó, köszönjük!
Dr. Padányi Viktor: A szumir-magyar nyelv lélekazonossága
Előszó <O></O>
E sorok írója nem nyelvész. E sorok írója történész, s bár második szakmája az egyetemen magyar nyelvtudomány volt, nyelvtudományi ismeretei tehát vannak, mivel későbbi stúdiumai során nyelvészettel nem foglalkozott, alább következő nyelvtudományi megjegyzései nem igénylik a szakma rangját. <O></O>
Mindezt azért tartom szükségesnek előrebocsátani, mert az alant következőkben dr. Bobula Ida megállapításainak csak nyelvtudományi összehasonlító részével fogok foglalkozni, a történelmiekkel nem, mert azok túlságosan hipotetikusak, sőt imitt-amott költőiek egy történettudományos boncolgatás részére, nyelvtudományi megfigyelései azonban igen nagy figyelmet érdemelnek igenlés, tagadás egészítés és helyreigazítás tekintetében egyaránt. A nyelvtudományi anyag, amivel dr. Bobula Ida dolgozik, igen meggyőző, sokkal meggyőzőbb, mint ahogyan azt dr. Bobula Ida nagy lelkesedéssel, nagy szeretettel, megható magyarsággal, de nem egészen kielégítő nyelvtudományi alapossággal kifejti. Ez azonban nem dr. Bobula Ida hibája, azoké a magyar nyelvész szakembereké, akik helyett azt a munkát egy történész kénytelen végezni...... <O></O>
Dr. Padányi Viktor:
A szumir-magyar nyelv lélekazonossága
Azoknak az emlékére, akiket a finn-ugor nyelvészek letorkoltak
Azoknak az emlékére, akiket a finn-ugor nyelvészek letorkoltak
fficeffice" /><O></O>
ffice" /><O></O>Előszó <O
></O>E sorok írója nem nyelvész. E sorok írója történész, s bár második szakmája az egyetemen magyar nyelvtudomány volt, nyelvtudományi ismeretei tehát vannak, mivel későbbi stúdiumai során nyelvészettel nem foglalkozott, alább következő nyelvtudományi megjegyzései nem igénylik a szakma rangját. <O
></O>Mindezt azért tartom szükségesnek előrebocsátani, mert az alant következőkben dr. Bobula Ida megállapításainak csak nyelvtudományi összehasonlító részével fogok foglalkozni, a történelmiekkel nem, mert azok túlságosan hipotetikusak, sőt imitt-amott költőiek egy történettudományos boncolgatás részére, nyelvtudományi megfigyelései azonban igen nagy figyelmet érdemelnek igenlés, tagadás egészítés és helyreigazítás tekintetében egyaránt. A nyelvtudományi anyag, amivel dr. Bobula Ida dolgozik, igen meggyőző, sokkal meggyőzőbb, mint ahogyan azt dr. Bobula Ida nagy lelkesedéssel, nagy szeretettel, megható magyarsággal, de nem egészen kielégítő nyelvtudományi alapossággal kifejti. Ez azonban nem dr. Bobula Ida hibája, azoké a magyar nyelvész szakembereké, akik helyett azt a munkát egy történész kénytelen végezni...... <O
></O>Havarutról, megint
A Beavatottak Központját -a Nagyszala szerint- Nippurból hamarosan Karnakba kell áthelyezni, biztonsági okokból.
Az idegenek (!!) által ajándékba hozott magvak (köles, árpa) sokkal nagyobb szeműek voltak mint a törzsszövetségben termesztett hasonló magvaké. Megbeszélték, hogy a delfinek és puli honnan, kiktől érkezett..Tanácskoztak a fémgyártásról és az építőgépekről is. Ebben az időben (ie. 3970) Mezopotámiában ÖT HELYEN FOLYT ÍRNOKKÉPZÉS. Agadiban, Ninivében, Ordoszban és Eturiában ebben az időben is rovásírást tanítottak. Az új szakkarai kegyhelyen Tenisur azt mondogatta Sikilának (Etur lányának): az embertelen hatalmaskodókat túléli a nép békevágya és a fegyverekből földművelő eszköz lesz, munkával a nép a felemelkedéséért küzd...Dolgos nép nem hadakozik!
A távolról jött embernek és annak aki sokat ígér, ne higyjetek!
Az örök béke -Tenisur szerint- a Vízöntő világhónapban jön el..
A hunfajú népek nagyon is számontartották a Zodiákus mindenkori állapotát. A legtöbb törzsük pedig -Agaba óta- a szíriuszi időszámítást művelte, ezügyben -ha kellett- akár elutazott Egyiptomba is alkalmanként néhány sámán.
Szakkarában a Nagyszala idején 24 atlantiszi fejedelem is megjelent, elmondták, egyre jobban süllyed a szigetük.
Még egy igen érdekes részből egy-két gondolatot lefogok írni...
Lehet, nehezen fogadható el, hogy a második Nagyszalán (az első ie. 4020.-ban Ordoszban volt) ilyen dolgok hangzottak el. Ez az időszak -vagyis a kb 6000 évvel ezelőtti- még a hívatalos és tudománynak aposztrofált történelem szerint a kőkor, tehát nincsennek fémeszközök és állati szinten tengődik a nép..nem alkault ki semmi, a vallás sem...vagy csak valami ködös, félelmeken alapuló hit.
Tévesen ítélik meg a fémgyártás és a mezőgazdálkodás, állattenyésztés kezdeteit is a hívatalosságok, sokkal későbbre teszik ezeket. Hiába találtak ezt és azt a régészek, kutatók a Selyemúton, hallgatnak, vagy félremagyaráznak.
Szégyelnivaló, hogy még a sokkal később létezett Álmos honfoglalóit is úgy próbálják bemutatni, mint "vadászó, gyűjtögető" népet, aki a nyugattól tanult meg szántani-vetni. Külön érdekes az előbbi ügyben, hogy megsem magyarázzák azt a kérdést, hogy ugyan már, véletlenűl vetődtek ide Álmosék? Kik éltek a Kárpátmedencében Álmos idején, hol található erre egy összefoglaló anyag? Teszik ezt annak ellenére, hogy sok leletet találtak a Kárpátmedencében, mellyekkel nem kezdenek semmit. Tehát kár itt ásatni azthiszem.. Namost ezt akár úgyis magyarázzák, hogy valamiféle ismeretlen nép -mondjuk a kvádok- használták...Csakhogy a kvádok kabarok voltak, ez egyik elferdített névváltozatuk, ugyanúgy mint a kurd terület környékén élő kasszuké, akik szintén kabarok..Ezeket a neveket nekik idegenek adták, mivel pedig egymástól sokezer km-re éltek azonos időben a kabar csoportok, törzsek (Kurdia, a Felvidék keleti része, Altáj stb..) ez a dolog "így alakult", de hol marad az áttekintés?
Palóc is "többféle"létezik, vannak palócok (hegyekben élő úzok, azaz palúzok), marúzok (földművelő úzok), garaúzok, tungúzok...Ők is az ordoszi úz nép utódai, Ordoszban ugyanis úzok éltek és "úzúl" beszéltek...ez volt a "birodalmi" nyelv ugyanis (részeltezés az Arvisurában). Első ismert fősámánjuk Uzapani volt, aki hatalas területet bekalandozott, Egyiptomig. Találkozott Nimród bacsasámánnal is...
Az Arvisura pedig elsősorban az úz nép őstörténete a szerző írása szerint.
A Beavatottak Központját -a Nagyszala szerint- Nippurból hamarosan Karnakba kell áthelyezni, biztonsági okokból.
Az idegenek (!!) által ajándékba hozott magvak (köles, árpa) sokkal nagyobb szeműek voltak mint a törzsszövetségben termesztett hasonló magvaké. Megbeszélték, hogy a delfinek és puli honnan, kiktől érkezett..Tanácskoztak a fémgyártásról és az építőgépekről is. Ebben az időben (ie. 3970) Mezopotámiában ÖT HELYEN FOLYT ÍRNOKKÉPZÉS. Agadiban, Ninivében, Ordoszban és Eturiában ebben az időben is rovásírást tanítottak. Az új szakkarai kegyhelyen Tenisur azt mondogatta Sikilának (Etur lányának): az embertelen hatalmaskodókat túléli a nép békevágya és a fegyverekből földművelő eszköz lesz, munkával a nép a felemelkedéséért küzd...Dolgos nép nem hadakozik!
A távolról jött embernek és annak aki sokat ígér, ne higyjetek!
Az örök béke -Tenisur szerint- a Vízöntő világhónapban jön el..
A hunfajú népek nagyon is számontartották a Zodiákus mindenkori állapotát. A legtöbb törzsük pedig -Agaba óta- a szíriuszi időszámítást művelte, ezügyben -ha kellett- akár elutazott Egyiptomba is alkalmanként néhány sámán.
Szakkarában a Nagyszala idején 24 atlantiszi fejedelem is megjelent, elmondták, egyre jobban süllyed a szigetük.
Még egy igen érdekes részből egy-két gondolatot lefogok írni...
Lehet, nehezen fogadható el, hogy a második Nagyszalán (az első ie. 4020.-ban Ordoszban volt) ilyen dolgok hangzottak el. Ez az időszak -vagyis a kb 6000 évvel ezelőtti- még a hívatalos és tudománynak aposztrofált történelem szerint a kőkor, tehát nincsennek fémeszközök és állati szinten tengődik a nép..nem alkault ki semmi, a vallás sem...vagy csak valami ködös, félelmeken alapuló hit.
Tévesen ítélik meg a fémgyártás és a mezőgazdálkodás, állattenyésztés kezdeteit is a hívatalosságok, sokkal későbbre teszik ezeket. Hiába találtak ezt és azt a régészek, kutatók a Selyemúton, hallgatnak, vagy félremagyaráznak.
Szégyelnivaló, hogy még a sokkal később létezett Álmos honfoglalóit is úgy próbálják bemutatni, mint "vadászó, gyűjtögető" népet, aki a nyugattól tanult meg szántani-vetni. Külön érdekes az előbbi ügyben, hogy megsem magyarázzák azt a kérdést, hogy ugyan már, véletlenűl vetődtek ide Álmosék? Kik éltek a Kárpátmedencében Álmos idején, hol található erre egy összefoglaló anyag? Teszik ezt annak ellenére, hogy sok leletet találtak a Kárpátmedencében, mellyekkel nem kezdenek semmit. Tehát kár itt ásatni azthiszem.. Namost ezt akár úgyis magyarázzák, hogy valamiféle ismeretlen nép -mondjuk a kvádok- használták...Csakhogy a kvádok kabarok voltak, ez egyik elferdített névváltozatuk, ugyanúgy mint a kurd terület környékén élő kasszuké, akik szintén kabarok..Ezeket a neveket nekik idegenek adták, mivel pedig egymástól sokezer km-re éltek azonos időben a kabar csoportok, törzsek (Kurdia, a Felvidék keleti része, Altáj stb..) ez a dolog "így alakult", de hol marad az áttekintés?
Palóc is "többféle"létezik, vannak palócok (hegyekben élő úzok, azaz palúzok), marúzok (földművelő úzok), garaúzok, tungúzok...Ők is az ordoszi úz nép utódai, Ordoszban ugyanis úzok éltek és "úzúl" beszéltek...ez volt a "birodalmi" nyelv ugyanis (részeltezés az Arvisurában). Első ismert fősámánjuk Uzapani volt, aki hatalas területet bekalandozott, Egyiptomig. Találkozott Nimród bacsasámánnal is...
Az Arvisura pedig elsősorban az úz nép őstörténete a szerző írása szerint.
- Státusza