Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Hogy a Fehér Házat vagy a Külügyminisztériumot meglátogatta - nem gondolnám.
Viszont vannak olyan feltételezések, hogy az úgynevezett választás csinálókat kereste meg, akik jó pénzért már több országban is a fizető igényének megfelelően befolyásolták a választásokat.
Ezt még el is tudom képzelni, hiszen a lóvét már kiküldte előre, a bukást meg nem tudja elviselni - pénz nem számít - ezt is mi fizetjük.
"Magánúton voltam, magánpénzből mentem" hangsúlyozta ovi.
Vajon kinek a "magánpénzéből"? :)
 
Vagy a vagyon zárolását (rákerestem, hivatalos nevén zár alá vétel), akár.
De legjobb mindkettőt.

Persze, nyilván meg kell vádolni valamivel, s az is fontos, hogy
Ennyivel egyet lehet érteni mert ez törvényes eljárás.
És máris mondható tettek valamit a türelmetlenek és bosszúvárók(nem jó emberi tulajdonság) számára
Mert az elégtételt várás, az mentes a gyűlöleté vált vérszomjtól
Elégtételt
a 16 év alatti mentességük miatti kiskirályságuk miatt
De elébb a bizonyítás
A megvádolni valamivel nekem gyanús
az se lehet légből-kapott hanem megalapozott
Semmi túlzás sehol és semmi erőszak
Már nagyon túlzó az előállítás elővezetés is akkor ha a látványosan megalázó vezetőszárat alkalmazzák
Általában teljesen indokolatlanul
A politikus bűnözők gyanúsítottak nem fognak nekiállni a előállítókkal verekedni
a nyakkendős fehérgalléros bűnözőknél is fontos a hatóság embereinél az emberség
Ez vezetőszár nagyon rosszul lett kitalálva
Ha megalázásként alkalmazzák
Az a rendszer is bűnös amelyik gyakorlata ez
Aki meg helyesli:

Az önmaga is tele van gyűlöletté vált bosszúval
Annak lelke semmivel se jobb mint a bűnösé.
Nem lehetünk ennyire(lelkünkben) romlottak
A kárörvendés férge
A káröröm az irányítás és a fölény érzését adja, de ez illúzió
1784870885357.png
 
Utoljára módosítva:
Az Átlátszó, az Amnesty nyomozott is
Igen tettek ilyet van egy NER akták című kiadvány és weboldallal is találkoztam
A Válaszonline-n belül:
az Transparency International Ligeti Miklós, jogi igazgatótól láttam egy videót
rendkívül felkészült
Érdekesség
A kommentek között egy ilyen tudású, elkötelezettségű embert szeretnének Köztársasági elnöknek

 
Utoljára módosítva:
Vajon Orbán Viktor től is visszavonták a diplomata útlevelet, hisz már nem képviselő és nem köztisztviselő?
Mikor igényelhettek meg a turista vízumot ? (Tudom nem az, hanem az elektronikus beutazási engedély kérelem)/, de így érthetőbb a kérdés)
 
Valamilyen útlevele van, mert tegnap a neten már értetlenkedtek, hogy miért volt fontos a számára, hogy ellenőrizze, Romániába menve nála van-e az útlevele.
 

Friss profil üzenetek

Nestea wrote on Fridacica's profile.
Kedves Fridacica!
Az lenne a kérdésem, hogy az általad felcsatolt T-Tappos Fit and Fabulous c. könyvet te meg tudod teljesen nyitni és nézni, mert letöltöttem, de nekem hibás oldalakat hoz fel.
Tudnál segíteni, hogy mi lehet a gond?
Válaszod előre is köszönöm.
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a Norcross Security TheBodyguard–Atest-őr c. könyvet :)
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon szépen köszönöm a ősi fajok legújjab fordítását !
Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?

Statisztikák

Témák
39,245
Üzenet
5,059,369
Tagok
631,500
Legújabb tagunk
Dénesné Horváth Ilona
Oldal tetejére