Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Azért a kolbászt a kiflivel ne hasonlítjuk össze!
Lépjél oda vissza és próbált benne észrevenni
mikért volt irónia
a hibát elkövetted az iróniát nem lehetett a szétszedett tartalom idézési módszered miatt észre venni

"Engem nem lepne meg az sem, hogy csak kommunikáció
De az sem ha tényleg meglépnék.
Akkor, tessék örülni.
Mint az államfő választásnak és nevek javaslati módjának."

Ez egyben kezelendő nem szétszedhető
Ha nem látod iróniának
ugord át
Az államfő választás mostani módja is látszat
bár sokan örülnek itt is
A látszat jelölés és látszat egyeztetés módját túlértékelik.
Bár már ez is jobb érzetet keltett a lakosságban
De pártok nem ültek fel neki.
Nem adtak neveket.
Nem vesznek részt egyáltalán mert tudják A Magyar Péter és állítólag a Tisza frakció dönti el a neveket
Szerintem egyedül a Magyar Péter.
 
Utoljára módosítva:
Lesz még bőven de híradó nincs ott nem fogják leadni
A Fideszt sem irányítja már mondta más.
Nem hogy megváltó, te ezt honnét szedted?

Az alábbi azt mondja szélsőjobb és szélsőbalként támadnak fel gyakran pártok
Európai példák erre vannak
Apropó szélsőbal Ilyen még nem volt Orbán ugye?
Az összes demokráciában egyszerre van feljövőben mindkét szélső mondja Ungvári
És hozza példákat


 
Csodálom, hogy Te ezt nem érzékeled.
Valószínűleg nem figyelsz rá annyira mint én a gyanakvó migráncs. :)
Nem érzékelem mert nem olvasok olyan lapokat ahol dicsőítheti magát.
Nem sok van már.
Bár úgysem hiszem egy szavát sem
Érdekesség amit betettél Hir Tv -t nincs már
Csak az ellenállásra váltás c.videó van.
 
Utoljára módosítva:
Inkább ezt olvasd Gumelig:
Bocsánatot kért Orbán Viktor Tusnádfürdőn, igaz, nem azért, amire sokan számítottak.

„Be kell vallanunk, hogy az országot most fölforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett” – idézte a Fidesz elnökének szavait Török Gábor, aki szerint a beszéd ezen az egy ponton kívül semmi újdonságot nem hozott.
„Nem könnyű (és talán nem is érdemes) elemezni Orbán Viktor beszédét, mert valójában semmi újat nem tartalmazott” – írta közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Török Gábor politikai elemző.

1784978764348.png


Amíg ilyeneket mond addig politikai végleg bukott marad
És nem kell félnetek svájciak.
 
Utoljára módosítva:
És nem kell félnetek svájciak.
Ebben összefoglalható röviden
A Fidesz új szerepe és a jövő. A pártnak „nemzeti ellenállást” kell szerveznie, „inkubátorházként” működnie, a szabadság híveit összefognia. Meggyőződése, hogy ez az „átmeneti” rendszer megbukik, és helyreáll a demokrácia.

De erről már volt szó:
Csak várni kell az új kormány hibáira és őszig amíg megunja az ország hogy abuzálja Magyar Péter az országot.
És eljön az ellenállás ideje
Épp csak a Fidesz mint párt nem tart ki addig(mert csak várni kell)
Nincs ötlete, hát várni kell.
 
A jogi diplomája mögött semmiféle tudás nincs, vagy ennyire elgurult a gyógyszere?? A mai beszéde a saját, az akkori ellenzék ellehetetlenítésére hozott törvényei szerint (meg a már eleve meglévők szerint is) több évnyi börtönt ér. Ha most is futni hagyják ...

Teljesen jogosak a választási korlátozások. Nem egyedül volt, amikor idáig jutott.
 
Inkább ezt olvasd Gumelig:
Bocsánatot kért Orbán Viktor Tusnádfürdőn, igaz, nem azért, amire sokan számítottak.

„Be kell vallanunk, hogy az országot most fölforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett” – idézte a Fidesz elnökének szavait Török Gábor, aki szerint a beszéd ezen az egy ponton kívül semmi újdonságot nem hozott.
„Nem könnyű (és talán nem is érdemes) elemezni Orbán Viktor beszédét, mert valójában semmi újat nem tartalmazott” – írta közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Török Gábor politikai elemző.

Csatolás megtekintése 2113481

Amíg ilyeneket mond addig politikai végleg bukott marad
És nem kell félnetek svájciak.
Többet vártam tőle. Ez is. csak a már ismert “repülőrajt” lesz.
Nem mondott semmit, vagy legalább olyant amibe a forradalomra váró hívei
megkapaszkodhatnának.

A svájciaknak csak kis töredékét érdekli ovi.
 
Utoljára módosítva:
Többet vártam tőle. Ez is. csak a már ismert “repülőrajt” lesz.
Nem mondott semmit, vagy legalább olyant amibe a forradalomra váró hívei
megkapaszkodhatnának.

A svájciaknak csak kis töredékét érdekli ovi.
Ha hihetünk a közvéleménykutatásoknak, akkor már a magyarokat sem.
Bejött az 5/4-es előrejelzés, de az már nem Orbánra, hanem ellene szavazna.
 
"Orbán Viktor: Ha nem indul be a gazdasági kormányzás, bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása. Nekünk a szabadság széles koalícióját kell felépítenünk."

Érted ezt? Mi az összefüggés?
Magyarország ötödik kifosztása?
Ezt úgy tudom értelmezni, az első négyet maguknak ismerik el.
De az ötödik még olyan bizonytalan, mint a kóbor kutya vacsorája.
 
Nem mondott semmit, vagy legalább olyant amibe a forradalomra váró hívei
megkapaszkodhatnának.
Nem akarlak lebeszélni Orbánon és Fideszen "ugráló" elégtétel passziódról
De döglött oroszlánt se rugdossuk
eredetileg( A döglött oroszlánt a szamár is rugdossa)
az Orbánnak vége többet várt mindenki tőle
A Fidesz se újul meg soha
Új pártok támadhatnak bármelyik szélsőségről
Apropó itt a sértődött konzervatív Eddy56 írta
És igazat írt
A Fidesz összeomlása miatt nagyobb veszély jöhet szélső jobbról
Ungváry Rudolf a szélsőbal képzédést is prognosztizálja mert példák vannak európára és New Yorkra is
a videóban sorol sokat
"Veszelyrol beszeltem, és arrol, hogy komoly, nagy retegek maradnak igy kepviselet nélkul!"
Kikeresem hol mondta ezt
#1,401

Legyintettem rá mert ellenfél volt 2024 óta
Az videó amit ma betettem az is erről beszél.
A Tiszának ezért kell jól kormányoznia
Mert emez fenyeget(het) nem az orbáni összeomlott Fidesz.
Illetve képviselet nélküli vákuum.
 
Utoljára módosítva:
A vacsoráról ugrik be egy aktualitás:
Magyarország ötödik kifosztása?
Ezt úgy tudom értelmezni, az első négyet maguknak ismerik el.
De az ötödik még olyan bizonytalan, mint a kóbor kutya vacsorája.
Visszautasította a szombaton megrendezendő balatonfüredi Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést és a számára felajánlott tiszteletjegyeket Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök.
Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora. Ezek árát mindig a sor végén állók fizetik meg. Leggyakrabban sajnos nem azok, akik azt a leginkább megtehetik – fogalmazott Forsthoffer Ágnes
 

Friss profil üzenetek

Nestea wrote on Fridacica's profile.
Kedves Fridacica!
Az lenne a kérdésem, hogy az általad felcsatolt T-Tappos Fit and Fabulous c. könyvet te meg tudod teljesen nyitni és nézni, mert letöltöttem, de nekem hibás oldalakat hoz fel.
Tudnál segíteni, hogy mi lehet a gond?
Válaszod előre is köszönöm.
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.
csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a Norcross Security TheBodyguard–Atest-őr c. könyvet :)
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon szépen köszönöm a ősi fajok legújjab fordítását !
Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?

Statisztikák

Témák
39,245
Üzenet
5,059,645
Tagok
631,521
Legújabb tagunk
Krisz7703
Oldal tetejére