Mesék

A Hold-szép leány meg a vízikirály

A rokon népek meséit egy kicsit tömörítettem.

Köszönet az feltöltőnek.#2,786

Akszakov

A bíborszínű virág


Egyszer volt, hol nem volt, nekeresd országban, seholsincs királyságban élt egyszer egy gazdag kereskedő, híres-nevezetes ember.

Temérdek kincse volt ennek a kereskedőnek, tengerentúli drága áruja, igazgyöngye, drágaköve, aranya, ezüstje. Volt ezenkívül a kereskedőnek három lánya, mind a három olyan szép, mint a festett kép, de a legkisebb lánya volt a legszebb a három közül. Jobban szerette a kereskedő a három lányát, mint minden kincsét, igazgyöngyét, drágakövét, aranyát, ezüstjét, mégpedig azért, mert a kereskedő özvegyember volt, és nem volt senkije ezen a világon a három lányán kívül, akit szerethetett volna. Szerette a két nagyobbikat is, de a legkisebbet a legjobban szerette, mert a legszebb volt a három közül, és a legkedvesebb is
folyt.

Nemes Nagy Ágnes
A griffmadár és a baglyok
(Az aranyecset)




Dob-dob – hallatszott az országúton. Aztán drab-drab. Szép lassan egymásután: dob-dob-drab-drab. Egy ló ügetett az úton. A ló hátán ott ült Szádeli, a kisfiú. Fáradt volt és álmos a hosszú lovaglástól, előredőlt, a ló nyakára hajtotta a fejét, s a zötykölődésben bizony el-elszundított. Alig fogta a kantárt, de nem is kellett fognia, mert a fekete táltos biztosan járta az utat.
folyt.

A kis gömböc
Illyés Gyula



Volt egyszer a világon, még az Öperenciás-tengeren is túl egy szegény ember, meg egy szegény asszony. Volt nekik három lányuk meg egy kis malacuk. Mikor a malacot már jól meghizlalták, vagy ahogy ők mondták, annyira zsöndítették, hogy kétujjnyi zsír volt a hátán, megölték. A húsát felrakták a füstre, a gömböcöt pedig felkötötték a padláson a legfelső gerendára, a szelemenre, ötőj üknek csak annyi volt a kis malac húsa, mint egy eper szem. Már az orja, nyúlja, feje mind elfogyott. Egyszer a szegény asz- szony ráéhezett a gömböcre, azt mondja hát a legöregebb lányának:

folyt.

Kerek egy esztendő 1956

Herczeg Ferenc
Az árva kacsák





Egy ostoba kiscsibe elmaradt az ebédről. Mikor keresték, ott csipogott valahol a
pajtában, a borprés alatt. Bemászni csak tudott, de visszajönni nem tudott magától.
Az édesanyja meg volt ijedve. A kakas mindjárt utána szalajtott egy tarajos
csirkét, hogy hozza ki, hadd rázza meg egy kicsit a pelyhes üstökét. Majd nem
mászkál többet ebéd idején!
A tarajos csirke bebújt a prés alá, aztán egyszerre elrikoltotta magát, hogy ő
talált valamit! A kakasnak tüstént utána kellett bújnia; ő is elkukorékolta magát
nagy csodálkozva. A tyúkok sem állhatták tovább és kiváncsian bújtak a kakas
után…
Mi volt a prés alatt? A prés alatt egy régi szakajtó volt, telve szalmával, a szalmában
hat tojás. A tyúkok körülnézték, csőrükkel megforgatták, tojás volt, igazi,
fehér tojás.
A tyúkok azt mondták: nem tyúktojás, a miénk kisebb.
A libák is megnézték és azt mondták: a lúdtojás nagyobb.
A gyöngytyúkok meg azt mondták: a miénk erősebb.
A pulykák: a mi tojásunk szép pettyes, ez meg közönséges fehér.
A kakas felszólt a galamboknak a háztetőre:
– Talán a maguké ez a hat tojás?
A galambok leereszkedtek a tetőről, megnézegették, csőreikkel kissé megkopogtatták,
aztán fejüket rázták. Nem is az övék.
– Hát kié lehet?
A Kókusz kecske éppen arra sétált az udvaron… Talán az övé?
A jó Kókusz elmekkentette magát, aztán szabadkozott, hogy nem az övé.
A szárnyasok tanácskozni kezdtek, hogy mit csináljanak a gazdátlan tojásokkal?
– Jó volna rántottát csinálni, – javasolta Sajó, a komondor.
Nem akart rosszat mondani, csak szerette a rántottát. Hanem a tyúkok annyira
rossz néven vették, hogy futva kellett menekülnie szárny-és csőrcsapásaik elől.
Legjobb lesz, ha szépen kiköltetjük, aztán majd meglátjuk – szólt a kakas.
Ki is rendelt egy tyúkot, aki éppen ráért, hogy költse ki a tojásokat, jutalmul fölemelte
a zsebpénzét tíz szem búzával.
Egy nap a tyúk azt jelentette, hogy kiköltötte a tojásokat. Hat aranypelyhes,
sárgacsőrű madárka mászott elő. Furcsán rázogatták a buksi fejüket, meg hunyorogtak
az apró fekete szemükkel. Szépen, illedelmesen bókoltak a kakas előtt.
– Szervusz, gyerekek! – mondta a kakas leereszkedően. – Hát mi fajták is vagytok
ti?
– Kiskacsák – mondták mind a hatan.
Az egész udvar összefutott erre az okos feleletre. Még Sajó is úgy találta, hogy
kedves kis jószágok és hogy kár lett volna rántottát csinálni belőlük.
– Hol van az édesanyánk? – kérdezték a kiskacsák.
– Persze, az édesanyátok majd mindjárt meglesz – mondta a kakas.
Sajnálta őket, nem akarta nekik megmondani, hogy anyátlan árvák, azért hamar
körülfutott az udvaron, hátha találna valakit, aki elvállalná őket gyermekeinek.
Hanem ez nem ment egykönnyen. A tyúk azt mondta, hogy szívesen költötte ki
őket, de most a saját ketrecében is annyi a dolga, hogy azt sem tudja, mihez kezdjen.
A többiek is szabadkoztak, hogy nem értenek a kacsaneveléshez.
A kakas gondolt egyet. Ha egyik sem akarja, majd akarja Julcsa, a béres gazda
lánya. Okos, jó kisleány, reá lehet bízni a kacsákat. Rögtön oda is léptetett a leányhoz,
aki, kis hugával az ölében, éppen ott ozsonnált a pitvar előtt. Illedelmesen ráköszöntött
és előadta kérelmét.
Julcsa odavetett neki egy darab kenyérmorzsát és azt mondta:
– Kakas barátom, az bajos dolog, elég gond az nekem, hogy a kis Böskére kell
vigyáznom, nem vehetek én most akkora familiát a nyakamba.
– Nagy familia? – kérdezte a kakas. – Egy Böske, hat kis kacsa, ez összesen hét.
Van az én tyúkjaim közt olyan is, aki húszat nevel föl egyszerre.
Julcsa elnevette magát.
– Jól van, hozd ide a kacsáidat. Majd mindjárt magammal viszem őket a rétre.
Míg én Böskével játszom, kedvük szerint fürödhetnek az árokban.
A kakas oda hozta a kiskacsákat.
– Lássátok, ez a ti édeasanyátok! – mondta, Julcsára mutatva.
A kicsikék tág szemekkel tekintettek reá, kissé csudálkoztak, hogy az édesanyjuknak
se csőre, se szárnya nincs, de aztán engedelmesen követték a rétre.
Így lett Julcsa a hat árva nevelőanyja. Szépen neveli őket. Tudnak már azok
mindent, amit egy jóravaló rucának tudnia kell: imbolyogva járni, hápogni, úszni,
vízi bogarak után bukdácsolni, békát kergetni…
(1891)

Kertész Erzsébet
Bújócska hercegnő






Volt egyszer egy kis hercegnő, aki pajkosságában fiunak is beillett volna. Hiába tanítgatta tizenkét udvarhölgy jó modorra; amikor éppen az intelmek közepén tartottak, azon vették észre magukat, hogy a hercegnő eltűnt. Mire felocsúdtak, a kis hercegnő egy magas fa tetejéről integetett vidáman feléjük.

folyt.

Mikszáth Kálmán
Gazsi kalandja

Hihetetlen történetet mondok, de annyira állítják, bizonyítják az összes medvék (mert szeretnek ám a medvék dicsekedni), hogy lovagiatlanság benne kételkedni.

Pilinszky János
A naphajú királylány

A hóba-fagyba dermedt ország
négy éve nem látott napot,
a koromsetét éjszakában
fáznak az árva csillagok.
Didergő tájak csontkeményen
derengenek a holdsütésben,
s az éjszakai ég alatt
sötéten világít a fagy.

folyt.

Áprily Lajos
Meteorológusok




Hogy a levelibéka sűrű megszólalása a lombok között, a muslicák örvénylő tánca a levegőben, vagy a szúnyogok tolakodó viselkedése esőt jósol, sokan megfigyelték. De aki sokat jár a természetben, más jós-jelenségekkel s más értesülésekkel is találkozik.

Tamási Áron
Angyalok éneke
(1955)



folyt.