Ma Batyubácsi és 1958 nyomdokában járva borsólevest főztem grízgaluskával, másodiknak rakott krumpli volt. Szomorúan konstatáltam, hogy apámék házi kolbásza idén sajna nem sikerült jól, túl zsíros és bizony ízetlen lett. Bezzeg anyu házi almapaprikája és káposztával töltött paprikája! na az hét nyelven beszél, bár az almapaprikák közül kifogtam egy olyan erőset, hogy egy jó óra elteltével is zsibadnak az ajkaim. Tutira a kétszer csípős fatja.
Ma az egyik kedvenc ételem volt: maradék. Hát nem mondom, a friss azért klasszisokkal jobb, de az mindent megér, hogy ma délelőtt azt csináltam, amit csak akartam (olvastam, élveztem a napsütést az udvaron az ebekkel, beszélgettem a férjemmel). Az élet (olykor) szép.
Tájékoztatunk, hogy oldalunk a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket használ.
A CanadaHun.com további használatával ezt elfogadod. Az adatvédelmi (GDPR) törvény értelmében, valamit kötelező megjelenítenünk. Valószínű, hogy már 100+ másik ilyet elfogadtál...rajta hát.