Faragó Gabriella
A szakadék szélén
Boldog órák, boldog percek, gyertek,
Adjatok kihűlt lelkemnek értelmet.
Adjatok erőt, s végtelen kitartást,
Legalább tőletek kapjak vigasztalást.
Nem kérek mást, csak azt mi kapható,
Egy érintés, egy kedves bűvös szó.
Csak azt, mit minden ember kíván,
A szerelem roskadozó hídján.
Ennyi kellene, hogy át tudjak jutni,
A másik partra, futni, csak futni...
De nincs se erőm, se támaszom,
Se ki elkísérne és segítene utamon.
Ha volna, ó ha volna valaki,
Akit átölelve újra tudnám érezni,
Azt, mire szívem, lelkem éhes,
Szeretve lenni, s szeretni képes.
De tudom, hogy rám nem várnak,
Sem szerelmes percek, sem vidámak.
Nem vár rám, kire lelkem éhezik,
Hisz Ő talán már nem is létezik...
Elveszett, mint ahogy elvesztek a remények,
Mint a boldogságra tett ígéret,
És elvesztek a vágyak, az álmok, minden,
Mint ahogy elvesztem én is a végtelenben.
Forrás: Internet
