Én pedig továbbra is állítom, hogy a szimbólumok nagyon erősen hatnak. És ezt nem valakinek elhiszem vagy nem hiszem, hanem saját tapasztalatom.
semmit nem bizonyít.
nem lehet tudni mi okozta a gyógyulását...
lehet, hogy a kettő együtt, az egyik feltétele volt a másiknak. ebben nem lehet okos az ember. mindegy, hogy valaki keresztény vagy buddhista, mert a tudat makulátlansága számít. hogy ezt Jézus segítségével érte el, vagy más igaz Bodhiszattvával, az lényegtelen.
hogy az illető ez alapján gyűlölködni kezdett, az csak a saját mamlaszságának a bizonyítéka.
én nem a képességeit, hanem a bölcsességét és tisztaságát vonom kétségbe P.J.nak. Magam is kapcsolatban vagyok Lámákkal, akik ennél többre is képesek, mégsem hamisították meg a hagyományaikat és kreáltak tökéletlen új rendszert, rengeteg hazugságot és szerencsétlenséget generálva.
Mágusok, ilyen-olyan jógik, fakírok mindig is voltak szerte a világon. Vannak képességeik, amikről átlag halandó álmodni sem mer. De a szamszárában, mint mondtam különböző fokú és képességű lények vannak.
Az "együttérzés" és "szeretet" szavak mögött nem a nyugati nyegle képmutató mentalitást kell érteni, hanem azt az "erőt"ami e valós minőségeket hordozza. Szerintem te is tapasztalod, ha kicsit odafigyelsz, hogy az érzelmi mechanizmusaid milyen állapotváltozásokat okoznak benned. Ha ezt teszed, akkor utánajárhatsz, hogy igazak-e amiket mondtam vagy sem.
Az ilyen pozitív minőségekkel nagy energiák szabadulnak fel, amikkel sok dologra spontán belátást és ráhatást nyerünk. Ha ez megtörtént, akkor is egészen a megszabadulás eléréséig még folyamatosan ki vagyunk téve a korrumpálódásnak. Egyedül a megszabadult lények nem eshetnek többet hibás mentális magatartásokba. Tehát a pránanádi hazugságait tekintve feltételezem, hogy P.J. olyan személy, akinek tudata relatív nagy szabadságfokot ért el, azonban a megszabadulást nem elérve a társadalom vagy akármi hatására korrumpálódott.
Továbbra is állítom, hogy nem ezek a szimbólumok hatnak dolgokra, hanem a saját tudatotok és szándékotok.
Önmaguktól ezek a szimbólumok annyira hatnak dolgokra, mint bármi más. Se jobban, se kevésbé.