Hírek Putyin tovább erősít: jönnek jemeni huszi fegyveresek az ukrán frontra

Oroszország több száz embert toborzott Jemenből, hogy Ukrajnában harcoljanak, tovább erősítve ezzel az iráni befolyást a háborúban

A Financial Times tudósítása szerint egy közvetítőcég tesz ajánlatot civil munkára a jemeni férfiaknak, majd a jelentkezők egyenesen Oroszországba utaznak, ahol erőszakkal besorozzák őket a hadseregbe, és a frontvonalra küldik őket.
A toborzottak elmondták a lapnak, hogy magas fizetéssel járó munkát, sőt orosz állampolgárságot is ígértek nekik.
Tim Lenderking, az Egyesült Államok jemeni különmegbízottja a Financial Times-nak elmondta, hogy Oroszország igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatait a huszikkal, és hogy tárgyalásokat folytatnak orosz fegyverszállításokról is a jemeni lázadók részére.
„Tudjuk, hogy Szanaában orosz személyzet segíti a párbeszéd elmélyítését” – mondja az amerikai diplomata, aki szerint rendkívül aggasztó az, hogy Oroszország olyan fegyvereket szállítana Jemenben, amelyekkel a huszik nem csak a Vörös-tengeren, hanem azon túl is célba tudják venni a kereskedelmi hajókat.
A brit lap úgy tudja, hogy Oroszország műholdas adatokat is szolgáltatott a lázadóknak a tengeri támadásokhoz.

Az Irán által támogatott huszik Jemen jelentős részét ellenőrzésük alatt tartják és több mint egy éve folyamatosan támadják a kereskedelmi hajózást a Vörös-tengeren, azzal az ürüggyel, hogy szolidaritást vállalnak a palesztinokkal a gázai háborúban, amelyet a Hamasz 2023. október 7-i, Izrael elleni barbár terrorakciója váltott ki.

1732504228546.jpeg
 
Utoljára módosítva:
Mondod te.

A valóság meg:
"Az Európai Unió 27 tagállamából 22 ismeri el a függetlenséget (81%), a NATO 29 tagállamából 25 (86%), míg az Iszlám Konferencia Szervezetének 57 tagállamából 34 (60%)."
Nem az ujjamból szoptam. Még mindig ez Koszovó hivatalos státusza.
 
Mint a locsogó öregasszonyok a fodrásznál.

ke a kalappal önkritikád előtt...;)
Koszovó
Szerbia nemzetközileg elismert területén, annak déli részén, a volt koszovói autonóm tartomány területén 1999 óta ENSZ irányítás alatt. 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét, amit 106 ország + Tajvan és a Máltai lovagrend ismer el. Ez az egyetlen de facto állam, melyet Magyarország elismer.
 
Én is elismerem hogy önálló államként szeretne működni
1732856496583.png

Mit is jelent az ENSZ irányítás Amit Átvesz az EU?
Az alábbi hatalmi ágakat
1732856855961.png

a Helyzet nehéz:

1732857024817.png

A helyszínen kétségtelenül viharos állapotok uralkodnak. Két ember meghalt, amikor két héttel ezelőtt több ezer albán függetlenségpárti tüntető összecsapott ...

Meghalt a koszovói ENSZ-misszió (UNMIK) egyik ukrán rendőre, aki hétfőn megsebesült a szerb tüntetőkkel vívott Kosovska Mitrovica-i összecsapásokban
Az albán többségű dél-szerbiai tartomány függetlenségének egy hónappal ezelőtti kikiáltása óta a hétfői volt a legsúlyosabb erőszakos konfliktus. A NATO és az ENSZ koszovói missziója hétfőn egyaránt arról számolt be, hogy feldühödött szerb tömeg nemcsak kövekkel, petárdákkal és Molotov-koktéllal, de sorozatlövő fegyverekkel és kézigránátokkal is támadta az UNMIK rendfenntartóit.

Ez minden csak nem önálló államnak megfelelés.
Akkora a etnikai feszültség.

Talán még 50-100 évig se lehet megnyugvás
 
Utoljára módosítva:
Csökkent a létszámuk, mintegy 500 fővel.
Megintcsak, a teljesség kedvéért.

XI.26-án erre az 500 elesett katonára rákérdeztek a Pentagon szóvivö/sajtótikár helyettesénél, aki egy hölgy.
A válasz: nem tudja megerösiteni a hirt. Lehet persze, hogy FLAMINGO forumtárs ennél jobban informált.
A pentagon-hirt 26.-án hajnalban a "The KIYV Independent" is leadja.

Emellett: szintén ugyanezen a sajtóhelyszinen:
a Pentagonnak nincs informácioja észak-koreai katonák jelenlétéröl, mondá a szóvivöhölgy. Nem látják öket. Eldugták öket. Mint a lopott holmit.
Ezt a hirt a minden, csak nem oroszbarát RBC Ukraine is leadja. 2024.XI.26-án, ottani idö szerint 00:30kor.

Ezen tulmenöen viszont hétfön az orosz rakétatámadás következtében Harkovnál 40 amerika katona halt meg, egy dronirányitó központban pedig 9 francia katona halt meg,
 
Ha az 500-as számra rákattintottál volna, akkor olvashattad volna, hogy a csöppet sem dollárbaloldalbarát index közölte a Global Defence corp. honlapjára hivatkozva ..
 
Ha az 500-as számra rákattintottál volna, akkor olvashattad volna, hogy a csöppet sem dollárbaloldalbarát index közölte a Global Defence corp. honlapjára hivatkozva ..
Olvashattaf volna...ugye, a hirt - ami nem igaz. Teljesen függetlenül, hogy melik szócsö irta.

Tán visszafogottabban kellene bánni ezekkel a meggondolatlan propagandaszólamokkal.
 
Megintcsak, a teljesség kedvéért.

XI.26-án erre az 500 elesett katonára rákérdeztek a Pentagon szóvivö/sajtótikár helyettesénél, aki egy hölgy.
A válasz: nem tudja megerösiteni a hirt. Lehet persze, hogy FLAMINGO forumtárs ennél jobban informált.
A pentagon-hirt 26.-án hajnalban a "The KIYV Independent" is leadja.

Emellett: szintén ugyanezen a sajtóhelyszinen:
a Pentagonnak nincs informácioja észak-koreai katonák jelenlétéröl, mondá a szóvivöhölgy. Nem látják öket. Eldugták öket. Mint a lopott holmit.
Ezt a hirt a minden, csak nem oroszbarát RBC Ukraine is leadja. 2024.XI.26-án, ottani idö szerint 00:30kor.

Ezen tulmenöen viszont hétfön az orosz rakétatámadás következtében Harkovnál 40 amerika katona halt meg, egy dronirányitó központban pedig 9 francia katona halt meg,
Na akkor majd csak jön a béke.
Az orosz katonák elpusztítják az ellenálló intervenciós erőket. Lehet hogy már holnapra el is fogynak a nyugati és a helyi fegyveres erők?
Csak azt nem tudom hogy ha elfoglalják az ukrán területeket akkor mi lesz az Usa által felvásárolt földdel? Trump-ot nem érdekli a polgárai és cégei által felvásárolt (mit felvásárol??%!!! az összes az övék!! ) tulajdon?
Megannyi igen fontos kérdés!!
De, látom hogy itt majd választ is kapok rájuk majd sűrűn olvasom.
 
Volodimir Zelenszkij hajlandó befejezni a háborút, ha Ukrajnát felveszik a NATO-ba
Még az elfoglalt területekről is lemondana ideiglenesen.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó
hanna322 wrote on Zielharmonika's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,990
Üzenet
4,994,282
Tagok
627,883
Legújabb tagunk
PestiKifli
Oldal tetejére