Reiki!

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Kérdés:
Mi az az Uszui reiki-gyógyászat?
Válasz:
A tanítást, amelyet átadok, Meidzsi császár kegyesen ránkhagyott tanait szolgálva alakítottam ki. Célja a lélek és a test csiszolása, fejlesztése. Azért, hogy emberhez méltó utat járhassunk be, először is a lelkünket kell meggyógyítanunk, majd második lépésként a testünket kell újjáépítenünk. Ha a lélek összhangba kerül az igazság útjával és teljessé válik, a test magától válik egészségessé.
Ha valaki megvalósítja a szellem és a test egységét, az eléri ezáltal a harmonikus és békés életet is, képessé válik más rászorulókon is segíteni. Az, hogy másokkal együtt a boldogság érdekében fáradozzunk, az Uszui reiki-gyógyászat küldetése.

Kérdés:
Sok gyógymód létezik, hipnotizálás, kiáltás-gyógyítás, hitgyógyítás. Az Uszui reiki-gyógymód ugyanolyan, csak a neve más?
Válasz:
Nem, egyáltalán nincs szó arról, hogy ugyanaz a dolog lenne, csak más megfogalmazásban. Hosszú évek gyakorlása, küzdelme során nyertem el a szellem titkát, így jött létre ez a gyógymód, ami a szellemet és a testet egyaránt képes meggyógyítani.

Kérdés:
Ezzel együtt valamilyen szellemi, lelki gyógyításról van szó?
Válasz:
Kétségtelen, hogy össze lehet hasonlítani számos lelki gyógyító eljárással, ám ugyanígy vannak hasonlóságok más, materiális gyógymódokkal is. Ennek az a magyarázata, hogy a kezelést adó személy testének a különböző részeiből energia és fény is kisugárzik. A szem, a száj és a kéz azok a testrészek, amelyek a leginkább megfelelnek ennek. Ezért aztán a gyógyítandó részt két-három percig folyamatosan nézve, energiát fújva ki rá, vagy kézzel érintve is megszüntethetők olyan fájdalmak, mint a fogfájás, alhasi fájdalom, a belekben jelentkező fájdalom, idegrendszeri fájdalmak, gyógyítható a melldaganat, a különféle zúzódások, nyílt sebek, égési sérülések, valamint más daganattal, fájdalommal járó betegségek is. A fájdalom megszűnik, a daganat visszahúzódik. Nem vonatkozik ez azonban a krónikus betegségekre, amelyek számos kezelést igényelnek, ám már egy alkalom után is tapasztalható eredmény jelentkezik.
Bárhogyan is magyarázza ezeket a jelenségeket a jelenkori orvostudomány, az tagadhatatlan, hogy tények állnak ezek mögött, nem puszta fikció és kitalálás. Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy vizsgálja meg a valódi eredményeket, s bizonyos, hogy egyet fog érteni velem. Bármennyire is kételkedjen valaki, a tényeket még ő sem képes letagadni.

Kérdés:
Ha valaki nem hisz az Uszui reiki-gyógymódban, az nem képes meggyógyulni?
Válasz:
Teljes mértékben eltérően a pszichológiától, a hipnózistól és más lelki gyógymódoktól, nem kíván rávenni semmire, így egyetértést vagy elfogadást sem igényel. Így aztán kételkedjen valaki bármennyire is, utasítsa el, vagy akár tagadja a módszer működőképességét, semmit sem számít. Például gyermekek, vagy igen súlyos betegek esetében is azt tapasztaltuk, hogy nem számít, mennyire tudatosan áll hozzá a gyógymódhoz valaki, úgyis kielégítő eredmény érhető el. A hozzám forduló emberek között azok, akik már úgy érkeztek, hogy hittek a gyógymód eredményességében, talán tízből egy, ha volt, a többségük csak akkor kezdett bízni benne, amikor az első kezelés után meggyőződött a működőképességéről.

Kérdés:
Az Uszui reiki-gyógymód által milyen betegségek gyógyíthatók?
Válasz:
Mindenféle betegség gyógyítható, lelki eredetűek éppúgy, mint szervi eredetűek.

Kérdés:
Az Uszui reiki-gyógymód kizárólag betegségek gyógyítására alkalmazható?
Válasz:
Semmiképpen sem korlátozódik pusztán a test betegségeinek a gyógyítására. A lélek melankóliára való hajlama, azaz a szorongás, a gyenge idegállapot, a gyávaság, a döntésképtelenség vagy a stressz okozta agresszivitás mind kezelhető általa. Ezen túl pedig az ember úgy, mintha az istenek egyike vagy a Buddha volna, képessé válik mások gyógyítására is, így mozdítva előre a világ boldogság felé való fejlődését.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Kérdés:
Miért működik az Uszui reiki-gyógymód?
Válasz:
Én ezt a gyógymódot nem tanultam senkitől, sőt nem is kutatással jutottam a birtokába. Böjtölve egyszerre csak kapcsolatba kerültem az egyetemes energiával, a természetfölötti szellemi érintése nyomán nyertem el azt a képességet, hogy gyógyíthassak. Ez inkább hirtelen ráébredés volt, ami még engem, az alapítót sem tett képessé arra, hogy világosan elmagyarázhassam a gyógymód működését. Bár a modern világ összeforrt a tudománnyal, s a tudósok és egyéb értelmiségiek nagy lelkesedéssel is folytatják kutatásaikat, nagyon nehéz válaszokat találni a mai tudományra bízva magunkat.

Kérdés:
Az Uszui reiki-gyógymódban használnak-e gyógyszereket, s vannak-e káros mellékhatások?
Válasz:
Egyáltalán nem használunk orvosságokat. A gyógyítás nézéssel, az energia kifújásával, a kéz simításával, ráhelyezésével és könnyű ütéssel történik.

Kérdés:
Szükség van-e az Uszui reiki-gyógymódban orvosi ismeretekre?
Válasz:
A gyógymódom a jelenlegi tudományt meghaladó szellemi gyógyítás, így az alapjai nem a tudományon nyugszanak. Működése mindössze annyi, hogy ha a fej fáj, akkor a fejet, ha a has, akkor a hasat, ha a szem, akkor a szemet, vagyis a beteg testrészt nézéssel, simogatással, kézrátétellel, az energia ráfújásával gyógyítjuk, nincs szükség keserű orvosságokra, égő anyagokat sem helyezünk a testre, s a betegség mégis rövid idő, napok, hónapok alatt megszűnik – ez az én egyedülálló gyógymódom lényege.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Kérdés:
Hogyan vélekedik a jelenkor híres orvosairól?
Válasz:
Az orvostudomány világának legnagyobb tudású képviselői, amennyire látom, a középút elérésére törekszenek. Az amerikai orvosok mindent gyógyszerek segítségével akarnak gyógyítani, ez mindenképpen helytelen.
Ám ettől eltérően, dr. Nagai Szen-nek, a Császári Orvostudományi Egyetemről az a véleménye, hogy orvosaink elemzik a betegségeket, feljegyzéseket készítenek róluk, még meg is értik a természetüket, de nem tudják, hogyan gyógyítsák meg őket.
Dr. Kondó azt nyilatkozta, hogy bár az orvostudomány hatalmasat fejlődött, van egy nem kevésbé nagy adóssága is, nevezetesen az, hogy mennyire nem törődik a gyógyítás lelki vonatkozásaival.
Dr. Hara Szakae szerint a mai egészség- és orvostudomány nem hajlandó tudomást venni arról, hogy az ember lélekkel rendelkező élőlény, puszán az állatokkal azonos módon gondolkodnak róla – ő a maga részéről biztos benne, hogy a közeli jövőben ezen a területen fog bekövetkezni az orvostudomány forradalma.
Dr. Kuga Rokuró arra hívta fel a figyelmet, hogy tényként kell elfogadni annak lehetőségét, hogy bizonyos típusú betegségek esetében, bizonyos alkatú páciensek számára sokszor az orvosi szakmán kívülről érkező lelki gyógyítók az orvosoknál is jobb eredményeket képesek elérni. Az orvosok merev elutasítása az orvosi társadalmon kívülről érkező szellemi gyógyítókkal szemben pedig pusztán a szűklátókörűségüknek tudható be (Japán Orvosi Információs Kiadvány).
Világos tehát, hogy mostanában mind az orvosi tudomány képviselői, mind a gyógyszerészek felismerik [a gyógymód] hatékonyságát s egyre többen jelentkeznek annak megtanulására is.

Kérdés:
Hogyan viszonyul hozzá a kormányzat?
Válasz:
1922. február 6-án a Japán Birodalmi Parlament képviselőházának tervezési bizottságában dr. Omamacu bizottsági tag felszólalásában azt firtatta, a mostanában nagy számban felbukkanó, nem orvosok által gyakorolt lelki és szellemi gyógyító módszerek, amelyek számos páciens egészségét adták vissza, mikor fognak állami elismerésben részesülni. A kormányzati bizottság képviselője válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a hipnotizálás esetében is az történt, hogy a tíz-egynéhány évvel ezelőtt varázslásnak, vajákosságnak tartott módszer mára tudományos kutatások tárgyát képezi, széles körűen alkalmazzák a pszichiátriában.
Az emberi intellektus minden területe nem képezhető le az orvostudomány által. Az orvostudomány egy adott betegséggel kapcsolatban azokkal a gyógymódokkal foglalkozik, amelyek a tudomány mai állása szerint rendelkezésre állnak, mégpedig úgy, ahogy azokat az orvostudomány tanítja. Az kell, hogy válaszoljam erre, hogy nem lehet minden betegséget egyformának tekinteni, s elektromossággal vagy egyéb kezeléssel gyógyítani. Az én Uszui reiki-gyógymódom tehát alapvetően eltér a tudományos orvoslástól, akupunktúrától vagy moksza-terápiától is.

Kérdés:
Azt gondolnánk, hogy egy ilyen típusú gyógyító eljárás elsajátítása csak olyan emberek számára lehetséges, akiknek ehhez az égtől kapott tehetségük van, átlagemberek sosem lennének erre képesek. Mit gondol erről?
Válasz:
Mindenki, aki életet kapott az égtől, képes az égi bölcsesség révén a gyógyításra. A növények, állatok esetében ez nem valósul meg, ám az ember az összes lények között szellemileg a legmagasabb fokon áll, így ez a képesség is a legfejlettebb benne. Az Uszui reiki-gyógymód nem más, mint ennek a felismerésnek a testet öltött, a világ számára láthatóvá lett alakja.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Kérdés:
Tehát bárki számára lehetséges, hogy az Uszui reiki-gyógymód birtokába kerülhessen?
Válasz:
Magától értetődik. Mindegy, hogy férfi vagy nő, idős vagy fiatal, tanult vagy tanulatlan az illető, néhány nap elteltével csodálatos módon képes lesz a saját betegségét gyógyítani, majd pedig másokon is segíteni. A mai napig ezer-valahányszáz ember részesült az átadásban, s közülük egy sem volt, akinél az eredmény elmaradt volna. Valamennyien az első átadást követően már képesek voltak a legmagasabb fokon alkalmazni a szellemi gyógyítást. Belegondolva lehetetlennek tűnik, hogy valaki a legsúlyosabb betegségeket is alig néhány nap után gyógyítani legyen képes, hiszen ez a legnehezebb dolognak, a gyógyítás legmagasabb fokának tűnik. Ám éppen ez, hogy a legnehezebbnek látszó dolgok is egyszerűen megvalósíthatóak, az én gyógymódom egyik jellegzetessége.

Kérdés:
Előfordulhat az, hogy valaki mások betegségét képes gyógyítani, ám a magáét nem?
Válasz:
Aki nem tudja magát meggyógyítani, hogyan tudna másokon segíteni?


Kérdés:
Hogyan jut el valaki a legmagasabb (okuden) szintre?
Válasz:
A legmagasabb szint a ráleheléssel, ütéssel, érintés nélkül, nyomással való gyógyítást, a távolról történő gyógyítást, illetve a jellem alapján történő gyógyítást is. Olyan emberek kaphatják meg, akiket az első szinten nyújtott teljesítményük, a lelkesedésük erre feljogosít.

Kérdés:
Van az Uszui reiki-gyógymódban az okudenen felüli szint?
Válasz:
Igen, ott van még a sinpiden (kb. „az isteni titok szintje”) is.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
"Mi pedig elégedjünk meg az Úr kegyelmével, ha mások bűnösnek ítélnek is."

Nem itélnek bűnösnek. TE VAGY A FELELŐS. Te döntesz úgy minden tény ellenére, ha továbbra se a valóságot, az igazat, hanem a hamisat, a látszatot választod, mert fontosabbnak érzed milyennek vélnek mások, milyennek akarod magad mutatni, mint amit a lelked akarna. Így a Fórumokon keres elismerést, szép szavakat, aki az életben nem találja meg.



Bár Nyughat-eurpában nem tesznek különbséget energetikailag az egyik és másik között.

Ezzel az állításal szemben Frank A. Petter könyvében is leirta, őt is mennyi támadás érte a kóklerkedők részéről... És a new-age féle tanoktól mennyire távol áll a reiki, erről is írt. Walter Lübeck is, valamint személyesen ismerek pár nyugati reiki mestert. Más dolog, amit itt írnak mi van nyugaton szerintük, például Japánban egész sok nyugati mesterrel találkoztam és teljes az egytértés.


"Milyen érdekes, hogy mily sokan próbálkoznak egy "konkurrens irányzatot, vagy vallást vagy tudja szentpéter, hogy mit ördögivé, minden bajok opkozójává megtenni. Mennyire hasonlít ez sok nagy történelmi eseményre, mint pl, kereszteshadjárat, boszorkányűzés, vallási háborúk. Csak ennyit mára..."

Pedig csak egyetlen fórumon vannak az emberek tájékoztatva jelen pillanatban a reiki mesterek véleményéről.. ez volna a boszorkányüldözés? Vagy hogy nem elég okleveleket mutatni hogy a magyar mesterek valakit annak fogadjanak el?
Elég sok reiki szervezet van magyarországon... de mindnek szigorúak a csatlakozókra vonatkozó feltételei. És előre nem adják oda - előbb meg kell nekik felelni. Akit 1 szervezet elutasít, vélhetőleg a többi is... Az elutasítás persze nem örökre szól. Bárki változhat - ha akar valóban. Bocsánatot kérhet például a mesterektől őszintén egyszer. Ugyanakkora nyilvánosság előtt, mint ahogy korábban irogatott. Aztán elkezdhet másképp tevékenykedni, ha komoly a szándéka.




"Hogy legyen már megint mint érvelődni. Egy kijelentés amely lagalább annyira elfogadható mint a többi változat, annál is inkább, mert nem egyedül állítom hanem legalább egy pár tízezer "Tibeti Reiki-s" fordításból..."..Csen Li tanította erre a gyógyító módszerre Dr. Mikao Usui-it is aki a tradicionális Reiki vonalat indította el. Ma már nem tudhatjuk, hogy Dr. Usui a teljes Tibeti Reiki anyagba, mint e könyv is tartalmazza, kapott e beavatást vagy sem..."

Nincs Tibeti Reiki. Szakdolgozatban feldolgozva. Ezen állítások szemben állnak Usui 1925.-ös eredeti nyilatkozatával. Sosem járt Tibetben sem... Usui elmondta, hogyan kapta meg a reikit, Németországban szinte minden reikis tudja, olvashatta... Usui megvilágosodott, igazat beszélő ember volt nem változtatta folyton a reikivel kapcsolatos véleményét.

Magyarországon a reikisek rég Usuit választották hitelesnek.


"Ezt én magam fordítottam mint megannyi más a honlapomon is elérhető "japán technikákat" melyek nem nyerték meg " A" Reiki Mesterek elismerését."

Ejnye, a hamis állításokat az ego miatt reiki I. után milliók hagyják abba... A magyar mesterek az ön tevékenységét, reikihez való hozzáállását nem fogadják el reiki mesterinek... Ön azért teszi ki ajapán technikákat a honlapjára, hogy saját hitelességét próbálja vele igazolni. De a netről szedi - nem japán mestertől tanulta, nem kapott engedélyt ezen praxisok oktatására. A mesterek Reiki I. képzésen ön is résztvehet mint bárki más. Magyarországon sok a jó mester, akiktől legalább a reiki alapjait el lehet sajátítani.


"A Tradíció is a legkőkeményebb ragaszkodáson alapszik....a legkeményebb legerősebb ELME ott uralkodik...."

Ilyet mindig azok írnak, akik nem képesek a tradíció alapjaihoz se felnőni, irigyek rá, féltékenyek. Mester Tanítványi kapcsolatot nem is értik, nemhogy élni... Japánban is van nem tradicionális reiki, de mind elismeri a tradicionális reikis szervezetek, mesterek vezető szerepét a Reikiben - is.


A Tradíció ÉLŐ ÁTADÁS, ÉLŐ Mester-Tanitvány kapcsolatban. Aki megkapja ezt az átadást - MESTER utána. Az emberek érzik rajta - keresik a társasáságát. A nyári táborban látható volt ez látványosan sok fiatal mesterünk körül is ...
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Változás - sürgős külföldi utak miatt csak augusztusban lesz itt közreadása a történéseknek. Elfoglalt leszek augusztus elejéig - sorry.
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Olvasgattam a fentieket és.....
Egyszerűen " látszik" és kitetszik a különbség az írások minőségében.
Amiket leírt az egyik ember azok messzi világító, tiszta gondolatok ergo nem sajátjai.
Amiket összefröcsögött, minősítik őt :-(
Szomorú mit nem tesznek emberek a hatalomért(?)
Mire való a másik piszkálása?
Ettől nem lesz sem jobb, sem hitelesebb, sem......
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
" Magyarországon a reikisek rég Usuit választották hitelesnek. "

és nem F mestert.
Ha egy ember nagyképű és arrogáns, gyűlölködő és lába a mások véleményén tipor, hogyan szólhat a szeretetről ?

Ja' ez költői kérdés.
Nem várom senki válaszát.
de ha van.....
 

evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
megint elnéztem a naptárt?

Olvasgattam a fentieket és.....
Egyszerűen " látszik" és kitetszik a különbség az írások minőségében.
Amiket leírt az egyik ember azok messzi világító, tiszta gondolatok ergo nem sajátjai.
Amiket összefröcsögött, minősítik őt :-(
Szomorú mit nem tesznek emberek a hatalomért(?)
Mire való a másik piszkálása?
Ettől nem lesz sem jobb, sem hitelesebb, sem......

Szia Igipapa!
-Mostmár nem július,hanem augusztus...mi lesz még ezután?;)
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Szia Igipapa!
-Mostmár nem július,hanem augusztus...mi lesz még ezután?;)

Hadd segítsek... Augusztus után szeptember szokott jönni.

Lehet, a reiki mestereknek nem tetszik, amit itt egyesek művelnek a fórumon. Az is lehet, a legutolsó helyre tették a tájékoztatás során e fórumot. Valami oka van...

No meg a magyarlakta területeken is várják a híreket külföldön...
Lehet, előbb az augusztusi ottani táborokat is megvárjuk. Mi ráérünk.

Hogy itt pár ember aki minden tisztát elgáncsolna a reikiben, mikorra tudja meg... lehet ez nem olyan fontos. Akik a reikiért vannak itt, irhatnak privátban, nekik elküldöm mailben a tájékoztatást vagy a közelükben lévő mesterhez irányítom érte - azzal a megkötéssel, e fórumra nem írhatják be a tartalmát, míg mi nem tesszük meg.

Érdekes, de be is fogják tartani.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Szomorú mit nem tesznek emberek a hatalomért(?)

Bizony, bizony... még Reiki Mesternek is kiadják magukat...

Mire való a másik piszkálása?
Tényleg, mire? Csak nem fáj, ha aki adja visszakapja? Persze-persze, ha nem ehhez van szokva, ahhoz a szokűásos játszámájához hogy ő nyugodtan belerúghat bárkibe, mert ha visszakapja majd hivatkozik szemforgató módon szeretetre, szellemiségre - mindarra, amit ő nem él. Kezdőknél ez a stratégia bejön, mesterek átlátnak rajta. És persze el lehet terelni a figyelmet érzelmek keltésével a lényegről - hogy Usui amit közölt, teljesen ellentmond annak amit ő képvisel, hirdet.

Ettől nem lesz sem jobb, sem hitelesebb, sem......

Nem bizony :) Ám például akiknek a látszódás, a látszat a fontos esetleg Fórumon, ebből remél emberhalászatot, míg lakhelyén regéket tudnak hőstetteiről az őslakosok mesélni - sose fogja megérteni azokat, akiknek kicsit se számít a személyes hírnév.
 

evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Hadd segítsek... Augusztus után szeptember szokott jönni.

Lehet, a reiki mestereknek nem tetszik, amit itt egyesek művelnek a fórumon. Az is lehet, a legutolsó helyre tették a tájékoztatás során e fórumot. Valami oka van...

No meg a magyarlakta területeken is várják a híreket külföldön...
Lehet, előbb az augusztusi ottani táborokat is megvárjuk. Mi ráérünk.

Hogy itt pár ember aki minden tisztát elgáncsolna a reikiben, mikorra tudja meg... lehet ez nem olyan fontos. Akik a reikiért vannak itt, irhatnak privátban, nekik elküldöm mailben a tájékoztatást vagy a közelükben lévő mesterhez irányítom érte - azzal a megkötéssel, e fórumra nem írhatják be a tartalmát, míg mi nem tesszük meg.

Érdekes, de be is fogják tartani.

Köszönöm mesterem!
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Igipapa!
-Mostmár nem július,hanem augusztus...mi lesz még ezután?;)


És különben is mi ráérünk, majd mi tájékoztatunk ha kell , mi megmondjuk mit írhatnak a fórumokon és végsősoron mi mondjuk meg milyen hónap is van :)
Ez az uralkodói többes....és ez az irányított körvélemény.....
nekem kórosnak tűnik :)
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
És különben is mi ráérünk, majd mi tájékoztatunk ha kell ,

Ez így van, a Reiki Mesterek már csak így működnek, ahogy a Jóga és Zen mesterek is... Vannak fontos dolgok és kevésbé fontosak. Mindent a megfelelő időben. Ha egyszer a szomszédos országok Reikiseit is érdekli, mestereit - akkor nekik is joguk van tudni, és a Reikisek tájékoztatása előnyt élvez a magukat reikisnek kiadókéhoz képest.

Nézzük, miért is kellene téged előbbre vennünk a sorban? Mit is tettél te a célokért?

a, Reiki Mesternek adod ki magad évek óta - és saját vélt nagy igazságaid terjeszted a Reiki nevében miközben Strohm módszerébe avatod be őket valójában, amit jól tudsz évek óta. Így a Reikit lejáratod - s ezért vársz jutalmat, előnyt azokkal szemben, akik az eltelt években a Reikiért fáradoztak? Reikisek elé akarsz lépni, náluk előbb megtudni - milyen alapon?


b, Mennyit is dolgoztál azért hogy Usui kézikönyve lefordításra kerüljön, vagy mennyit áldoztál e célra? Vagy Hajasi kézikönyvéért? Hol voltál, mikor valódi Reiki Mesterek a kimerültségtől estek össze már, mert fáradhatatlanul dolgoztak napi 2-3 órát aludva hónapokon át az országot járva? A Reiki gyakorlók látták - elég volt pár hónapja reikiseknek lenniük vagy pár hete, hogy ezt látva maguk is a cselekvést válasszák, megmentve mestereik életét, akik sok sok ember munkáját végezték el... Van Reiki Mester, aki majdnem a saját egészségével fizetett örökre érte, másokért dolgozzon, felosztottuk a munkát és ő vállalta a legtöbbet... És most is neki jut sok nagy project, ő akarja így... Életével mutat példát - a japán reiki mesterek ha jönnek Magyarországra, vele mindig találkozni akarnak - nagyon tisztelik. Mennyit tettél vagy dolgoztál vagy áldoztál érte, hogy japán mesterek jöhessenek és saját tanítványaink tőlük is tanulhassanak? Te hány állítólagos tanítványodat küldted hogy mást is megnézhessenek, ő hogy csinálja?

Tényleg azt hiszed, nem ismerjük azokat a trükköket, mikor egy állítólagos mester végül azt mondja - menjetek, nézzetek meg mást is - de közben mindent arra épít fel előtte órákon át, úgy manipulálja a hozzá fordulókat hogy egyedül ő az, akire számíthatnak, csak ő tudja mi a Reiki? Olyan átlátszó - csak kezdők dölnek be...

Amikor cselekedni kell, áldozatokat hozni - sose látunk. Mikor a közös munka, sokak áldozatvállalásának gyümölcse beérik, azonnal ott vagy az első sorban hogy magadnak letépd ha lehet - hát, lehet most nem fog sikerülni.

Akik kapcsolatban vannak mestereikkel, úgyis már tudják, vagy a foglalkozásokon megtudják, illetve hírlevelekből stb.


mi megmondjuk mit írhatnak a fórumokon

Az a ti fórumotokon volt a Reiki nevében... Addig-addig tetted fáradhatatlanul, míg egyedül nem maradtál ott. Most már irhatnál ott bármit, bátran - csak nincs aki olvassa, mindenki már mindent inkább ott rádhagy. Akit annyira nem érdekelnek a tények mint téged - azzal saját RAI társai se tudnak mit kezdeni. Tied lett hát az a Fórum, tied a terep, egyedüralkodó vagy ott - csak nincs kinek írni.
és végsősoron mi mondjuk meg milyen hónap is van :)

Az érzelmek keltésének és figyelem elterélésének (hogy ne a téged igen zavaró és cáfoló tényekre figyeljenek mások) Mestere vagy. Nagyon értesz hozzá. Én hálás vagyok neked érte, mert a Fórumokon sok RAI tanító jött rá - jesszus, sokszor vagy néha ők is ilyenek - és abbahagyták. Megértették, nem fér össze a szellemiség az ilyen "karmesteri" tevékenységgel, egyre kevesebben vevők rá. Nélküled nem sikerült volna... A politikai életben akik érzelmeket szítanak egy vitában, őket a gyűlölet karmestereinek hívják politikustársaik - vagy megmondóembereknek, akik a szakértőknél is mindig mindent jobban tudnak és súlykolják az emberekbe, mit kell állítani - nehogy ők maguk elgondolkodjanak, vagy a tényekre figyeljenek... Mert ha a tényekre figyelnek, akkor nem lehet manipiulálni az embereket. Ha utánanéznek a jól hangzó látszat-ezoterikus kijelentéseknek vagy hogy az kitől, milyen helyzetben hiteles...

Vannak akik imádnak a szeretet nevében megjelenni. Szenteskedni, idézgetnek a bíbliából, békéről beszélnek... És semmit nem viselnek el a világon, ami tiszta vagy megtisztulásról szól. Azonnal ott teremnek és a végsőkig harcolnak ellene. Tetteik leplezik le szavaikat. Szépen beszélni bárki tud... de a tettek leleplezik igazi szándékait. Minden tanító erre tanítja a kezdőket - a cselekedetekre figyelj - ne arra, hogyan akarja megmagyarázni...

Nézzünk egy példát: Hallottunk állítólagos Reiki Mesterről, (persze ő se az) aki részegen táborában erőszakolta meg barátnőjét és a megdöbbent emberekkel közölte - így gyógyítja, neki erre van szüksége. És elhitték neki elég sokan... Nagyon szépen beszél az illető a szeretetről: Testvéreim, stb, tele ilyen kifejezésekkel a szókincse, beszédei... tudunk az ő dolgairól is. Igaz, nem akartuk elhinni, míg nem találkoztunk olyanokkal, akik ott voltak személyesen és egymástól függetlenül ugyanazt mondták el. Hát ennyit a szép szavak művészeiről.


A tájékoztatás meglesz, amikor itt az ideje itt - pontosan akko
r. S lészen fogaknak csikorgatása pár ember részéről - a reikisek meg ünnepelnek. Aztán már ez a fórum is a tied lehet - legfeljebb ezt se akarja többé senki olvasni, mint a másikat.

Ez az uralkodói többes....

Te és akik még neked tapsolnak - ezt sulykolják. Sokszor cáfoltam. Akik tudják, mi folyik közben - nekik természetes, hogy aki a Reiki Mestereit képviseli hivatalosan, jogosan használ többes számot.

Lehet, kicsit később, de kiderül kiket takar a MI. És kiket gúnyoltál hónapokon át, kik ellen dolgoztál... Egyértelmű lesz, a reikit képviselted-e valóban? A sok sértésért, tiszteletlenségért, övön aluli ütésért, gúnyolódásért az a pár sor megfelelő ellentételezés lesz.

Addig is, csak rajta, még több időt kaptál rá, kiéld ami benned van... Hajrá, hajrá, tudsz még ennél többet is.

nekem kórosnak tűnik :)

A Reiki Mestereknek lehet az tűnik kórosnak, valaki minden tény ellenére szinte rögeszmésen Reiki Mesternek adja ki magát - régebben Napoleon volt a cél... De mi mindig a gyógyulásban reménykedünk, ha F.E. Strohm kigyógyult belőle és rengeteg tanítványa, követője már, nyilván a következő években a spirituális gyógyszer - tényekre figyelés - hatni fog és szinte mindenki követi példáját. Usui kézikönyve maga a spirituális gyógyszer - kiderül belőle, mennyire nem igazak az ál-reiki iskolák állításai. Kizárt dolog, Usui szellemként meghülyült volna és ellentétesen cselekedett volna mint élt.

Innentől nyilvánvaló, hogy az a szellemi lény vagy álom vagy saját elméjük kreálmánya aki Usuinak adja ki magát Nagymesteri ambiciókat dédelgetőknek, nem lehetett Usui - azaz amit esetleg ő adott az álmodóknak, az biza nem a reiki volt, hanem valami asztrális energia... Tehát végig a Reiki Mesterek mondták az igazat.

Asztrális lény csak asztrális energiát tud közvetíteni... Jó esetben az illetők saját tudatalatti vágyaikból készült kreált képpel társalogtak - rosszabb esetben egy valódi asztrállény hülyítette őket mert hát szeretnek játszadozni, ők aztán tényleg ráérnek... Imádják azt játszani például, hogy őket a fizikai testben lévők uralják, a fénybe küldik, "mágikus praxissal" megkötik - közben jól szórakoznak. Küldik a kollégáikat is. Nekik ez a TV, ez a mozi.
 

Kalin

Állandó Tag
Állandó Tag
...
Asztrális lény csak asztrális energiát tud közvetíteni... Jó esetben az illetők saját tudatalatti vágyaikból készült kreált képpel társalogtak - rosszabb esetben egy valódi asztrállény hülyítette őket mert hát szeretnek játszadozni, ők aztán tényleg ráérnek... Imádják azt játszani például, hogy őket a fizikai testben lévők uralják, a fénybe küldik, "mágikus praxissal" megkötik - közben jól szórakoznak. Küldik a kollégáikat is. Nekik ez a TV, ez a mozi.

???

A Reiki ideológiájához vagy a praktikájához illeszkedik ez téma?
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Igaz hogy nem ismerem azt az embert aki feszt kóstolgat de hátha megmondja neki valaki :)
"Nézzük, miért is kellene téged előbbre vennünk a sorban? Mit is tettél te a célokért? "
Vajon ki a paripa pömpölő kérte, hogy eleve sort készítsen, benne bármilyen helyen számon tartson, és ki a lóhalál kíváncsi a céljaira, legfőbbként mit és ami fő miért kellene nekem az ő céljaiért tennem?

huhhh milyen szépen ám annál értelmetlenebbül kunkorodik a dolog :)

nnnna
ezt nem értettem
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
gondolatok a reikiről

Bocsássátok meg hogy máshonnan idézek de ezek a saját gondolataim, gondoltam betehetem változtatás nélkül.
Ha nem, kérem törölni.
üdv Igi


Igipapa

2009. feb. 11. 21:11 | Válasz | #1619
u.gif
Kedves Barátom:)


Ez a bulldogtermészet eredendő vagy az echte japán reiki tett ilyenné mert ha igen akkor gyorsan tedd le.

A mester nem feltétlen reikis.

Így vagyok én Rejtő Jenő örökbecsű magyar íróval, Őt egy nagyon komoly mesternek tartom dacára a hazai irodalom tudorok lesajnáló "ponyva regény író " besorolásának.
Az Ő egyik pársorosa azt mondja: Tiszteljük mások részegségét, hogy hasonló állapotban minket se molesztáljanak. :)

Ne piszkálj másokat a vélt tudatlanságuk miatt és ők sem neveznek majd tudatlannak téged. (mondom én)

Honnan veszed hogy az út amire léptél igaz út -e?

Szerintem onnan ahonnan a "más" utakon járók.

És ez így van rendben.
Isten szereti a változatosságot.
Ha nem így lenne csupa egyformán szép vagy egyformán csúnya, egyformán buta vagy egyformán okos embereket teremtett volna és a világ unalmassá lenne.

Az egyén szuverenítása megkívánja az igazságérzetét és ezek az igazságérzetek itt ott eltérnek egymástól de ez így van rendben.

Te meg jössz hogy amit mások annak vagy ennek neveznek az ezért vagy azért nem tiszták nem jogosak.

Na ez egy nagy marhaság mondom én minden tiszteletem ellenére, mert akár elhiszed akár nem én minden reikist tisztelek .
Van egy általam nagyon szeretett író Mika Waltari. Egyik művében azt írta Kb : a betegség és a fájdalom nem kíváncsi a gyógyító hol tanulta mesterségét, csupán a tudását igényli.

A beteg amikor elfogad valakit "gyógyítójának" soha nem kéri a papírjait mert neki abban a pillanatban abban az állapotában az az ember a hiteles, akitől képes elfogadni az egészségét és nem kíváncsi, reikis vagy pránás, vagy táltos, vagy wicca, vagy tudja az ég hányféle embert szolgáló iskola van szerte e világban.

Mondd hova lenne a világ ha mindegyiket betiltanák mert Te megkérdőjelezed a legitimitásukat?

Nem érzed egy kicsit mosolyra késztetőnek még a feltételezést is?


Mi lenne ha letennéd végre azt a hatalmas arcot amit nagy erőfeszítések árán sikerült magadra kínozni és végre egyszerű , toleráns,a másikat olyannak elfogadó ember lennél akinek a Teremtő megteremtett?

Te komolyan gondolod hogy az erő csak neked és csak a Te japán mestereket majmoló rítusaid szerint a Te ítélőképességedre bízva hat ebben a világban?

Tényleg azt hiszed hogy nagyobb, hogy okosabb vagy mindenkinél mert eldobtad azt az értéket ( Usui Shiki Ryoho ) amit eddig elvakultan hírdettél éveken át,legyalázva minden fórumon,mindenkit aki másként vélekedett?

Mondd meg nekem légyszíves, mi lesz ha jön egy még japánabb mester aki kijelenti, a Japánban élő reikisek is mind tévúton járnak?

Akkor oda avattatod magad?

Ez a kiavatlak a rossz beavatásból duma egy kicsit avítt.

" A Raiból átavatott polgárt órákig kellett"gépen tartani" annyira szenvedett de már jól van mert megkapta az igazit. "

Az orcám lereccsen ekkora butaság olvastán.

A reiki tudattal rendelkező energia nem Te adod kényre kedvre hanem a beteg fogad el egy használható eszköznek.
És ezt jegyezd meg egy életre: eszköze lehetsz,bírtokosa nem!

Azt meg ne is gondold hogy Te vagy aki a szentséget adod az avatás/behangolás során.Te barátom csak bábozol a tag körül és a reiki mint azt tette oly sok időn keresztűl magához öleli az őt választót.

De tudod mit?
Azt írsz amit az arcod és a képernyő elbír.


És ez így ment éveken át.
Mára rájöttem nincs kivel beszélni.
Azért szomorú, mert ha partner lenne egy egy gondoltat átbeszélgetésben talán egyszer tényleg .......



Nem tudom idézhetem e magam de már megint itt tartunk :-(
Ami itt fenn megíratott sajnos hétről hétre aktuálisabb.

A tiszta szeretetet hírdető, szerinte a legautentikusabb japán reikit propagáló levelező társunk napról napra vadabb kirohanásokkal tépázza az ellent.

Zéró tolerancia,
zéró tisztelet,
zéró önmérséklet.

Maximum antipátia minden más iskolával szemben,
maximum tiszteletlenség, gyűlölködés,
maximum mértéktelen gyalázkodás, becsmérlés,......

Ha az autentikus japán reiki ezen változásokat hozza magával, ezek a tulajdonságok nem összeegyeztethetőek a reikis élet Usui által lefektetett "szabályaival" ezért nekem soha nem lesz közöm hozzá.

Különben is ez itt Európa és van egy európai eszmeiség által átszőtt reiki út amit többen átértelmeztek, átalakítottak és ennek ellenére kitűnően szolgálják követőik a hozzájuk fordulók érdekeit.
Amelyik úton járok pont olyan hiteles mint bármelyik másik és gyakorlóink pont annyira képzettek mint bármelyik másik iskola gyakorlói.

Ezért maradok sima mezei EU konform reikis akkor is ha ezért esetleg egyes embereket megüt a guta.
üdv Igi
 
A

altungar

Vendég
A tiszta szeretetet hírdető, szerinte a legautentikusabb japán reikit propagáló levelező társunk napról napra vadabb kirohanásokkal tépázza az ellent.

Zéró tolerancia,
zéró tisztelet,
zéró önmérséklet.

Maximum antipátia minden más iskolával szemben,
maximum tiszteletlenség, gyűlölködés,
maximum mértéktelen gyalázkodás, becsmérlés,......

és akkor most mi van? :D
"Mindenkit a Tettei minősít..." idézet tőle.

én már csak elolvasgatom és csak hidegen hagy a dolog, ...
Csakis Igipapa stílusa, szóforgatása melyben igen örömömet lelem, hoz vissza ide ide még...
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
1: "Ezért maradok sima mezei EU konform reikis akkor is ha ezért esetleg egyes embereket megüt a guta."

De nem vagy Reikis - sose voltál az, Reiki I. avatásod sincs.

Senkit nem üt meg a guta - ha valaki azt állítja, szellemi úton jár - mégis hamisit, hát..... amikor azt mondod Reiki Mester vagy, a mesterek mosolyognak rajta... Kiscsibe reiki mestert játszik.

2: "Maximum antipátia minden más iskolával szemben..."

Ez sem igaz, ezt is sokszor cáfoltuk - ennyi hazugságot... de akad akiknek ez tetszik. A valóság helyett inkább az álmok... a látszat...

Mahikari, Zen, Joga, sok sok iskolája - együtt dolgozunk, ahogy minden reiki iskolával is, mely a Reiki szellemiségét képviseli és valódi Reiki iskola, hiteles Alapító Mesterrel. Kizárólag az Ál-Reiki szervezetekkel és önjelölt nagymesterekkel nem működünk együtt.

Az ilyen állításokat cáfolják a tények - hogy saját szervezetünkben is minden reiki irányzat mestereivel dolgozunk együtt békében - és az Országos Együttműködésben is minden hiteles reiki irányzat benne van. Az Ál-Reiki iskolákat természetesen nem tekintjük Reikinek, ahogy egész Europában sem, mai napig érvényben van a Nemzetközi REIKI Szövetség állásfoglalása e kérdésben. A Reikit csak Reiki Mesterek tudják alakítani. Hogy valamire azt mondják, ez is Reiki mert mi így hívjuk - attól nem lesz az, lásd Usui kézikönyvét is.

Ügyesen tereled el a figyelmet Usui kézikönyvéről - mert abban minden ott van, ami cáfolja állításaid valóságtartamát. Usui cáfolja meg, 1925.-ből...
Ajaj...

Úgy tűnik, mások megértették... köszönöm azon RAI tanítók levelét, akik a kézikönyv terjesztését választották köreikben is.
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
csapongó gondolatok a reiki körül

Arra gondoltam mi lenne ha valaki mindenkinek elő dúdolná mit is szeretne (mármint az a valaki ) énekelni.

reiki
egyszerű mezei japán szó

Dallama zenei értéke a magyar nyelv csodálatos árnyalt kifejezései között, gyakorlatilag nulla.

És mégis.
Amikor először jött ez dallam a szívembe és kelt dalra az ajkaimon, amikor megértettem a tan ( mára már azt is tudom, többszöri rossz fordítás és a csodát a nyugat számára, újkori Prométeuszként "ellopó" asszony által kissé átvariált jelentésének ellenére) fennköltségét és amikor a testem gyógyulni kezdett és a lelkem is megynyugodott, amikor elmertem mondani másoknak:ugyan kicsit ismeretlen, kicsit az európai társasági érinkezéshez szokott lelkületünknek szokatlan de mélységesen szeretetteljes....
Szóval amikor elkezdtem tanítani azt a csodát, egyre szebb és egyre árnyaltabb dallamokat fedeztem fel benne és fedezek fel minden áldott nap.
És akkor a semmiből előjön egy ember aki megmagyarázza hogy az a dal értéktelen az a dal semmitsem jelent az a dal egy gyenge utánérzése az ő dalának.
Van annyi bölcsesség bennem hogy elfogadom a másik ember zenei ízlését, még ha nekem fals is a hangzása.

Ha ő ebben leli kedvét ám legyen.

Isten szereti a változatosságot és mindenkinek megengedte miként énekeljen és miként élvezze a számára kedves dallamokat.
Mi lenne a világban ha megjelenne egy önkéntes keresztény megmondó és kijelentené a tetejükön keresztet, kakast, csillagot viselő (keresztény) templomokban amit az orgonákon játszanak, amit a hívek évek óta tiszta szívvel énekelnek, így emelve szíveiket és szellemüket az Atyához, azok nem hivatalos eredeti szentföldi kersztény dalok ezért előhúzna a tarsolyából egy autentikus szentföldi szenét hogy ettől kezdve mindenki ezt dalolja?

Szerintem úgy vágnák ki az első templomból mint a fosos macskát.

Ki vonhatja kétségbe egy Kodály, egy Kocsár, egy Liszt , egy Bach .... mise szellemiségét, dallamvilágának nagyszerűségét, amelyen keresztül ugyan azt az egy Igaz Istent dícsérte odaadó tiszta szeretetteli szívvel?

Reiki
Egyszerű, mára magyar értelmezéssel bíró "élő" szó.
A japán "szellemi" jelentésű szó ellenére mára kialakult önálló magyar jelentése "egyetemes élet energia".
A Mennyei Atya szeretetének ereje annak az atyának akinek ugyan úgy gyermekei vagyunk, az az ember is aki minden levelében kétségbe vonja az élethez való jogomat akinek élő szálka vagyok a szemében és én is.

Ha tudná ez az ember hogy honnan, milyen mélységből emelt fel engem ez a mennyei erő, ami/aki soha nem kérdezte japán vagyok vagy miféle, egyszerűen felemelt, megtartott és megtart a mai napig is. Nem firkálna hülyeségeket.
Kívánom soha ne tudja meg milyen, amikor életerős egészséges harminc egy-két éves emberként, teli vágyakkal, tervekkel, egyik pillanatról a másikra elesetten, bénán de tiszta tudattal éli végig, miként folyik el minden földi gazdagsága és miként lesz "megbecsült elismert vállalkozóból" földönfutóvá, nincstelenné ,akitől mindenki elfordult és csak az öngyilkosság gondolata foglakoztatja hosszú hónapokig. Aki addig jut hogy maga ellen köt életbiztosítást, hogy legyen miből felnőni, élni a gyermekeinek.....

Ám egy nap az isteni kegyelem megengedte hogy újra lábra álljak és kitartó keresgélés után megmutatta a legtisztább legnemesebb legegyszerűbb Istenhez vezető utat a reikit.

Lehetne erről oldalakon át írni de minek.
Teljesen biztos vagyok benne hogy pont, vessző, ékezet szintig szétszedi , kiforgatja, elemzi, és észérvekkel megcáfolja minden szavamat.
Már ez sem érdekel.
Nekem a dal ugyan az marad, ugyan úgy a reiki szellemében élek mint eddig ha tetszik ha nem.
Minden szavával ezt a szentséget gyalázza, amikor bárkit bánt, sérteget,aki nem az ő dallamvilágában gyönyörködik.

Ennyi.
 
Oldal tetejére