Reiki!

Engem is érdekel ez a téma.
Amennyire az időm engedi én is szivesen leírom az eddigi tapasztalataimat,
ha esetleg találok majd hasonlóságot. Ha pedig nem, hát érdeklődő olvasó lennék :)

Javaslom, hogy legyen erre a célra egy új téma nyitva.

A könyvet már én is kerestem.

Nagyszerű és köszönöm, holnap elkezdem szkenelgetni.Az ABBYY Fine Readerrel át is tudom Word-be tenni, persze lesznek kis hibák mint két darab ii az ü helyett. A kérdés csak az mi lenne a jobb...1. az uj ezoterikus feltöltéseknél (na jó 10 oldalanként) felrakni vagy pedig itt szövegként közzé tenni.

üdv.
 
Elke is jelezte az érdeklődését,
s mivel Ő itt 'kormányos', talán jobban ismeri a CH lehetőségeit,
esetleg tud tanácsot adni, hogy mi hogyan működik jobban.


Talán Kölöntének is lesz majd valami jó ötlete, ha erre jár egyszer ;)
 
Letöltöttem én is az első fejezetet, felét el is olvastam:p kérdezem ide nem lehet feltölteni?
folyamatában? Javasolnám, hogy legalább egy hét teljen el az anyagok közt hogy legyen emésztési ideje mindenkinek no meg olvasási ideje:)
Nagyon köszönöm altungar a munkád és hiszem hogy hasznos lesz akárcsak az ismétlelt elolvasása is.
 
Letöltöttem én is az első fejezetet, felét el is olvastam:p kérdezem ide nem lehet feltölteni?
folyamatában? Javasolnám, hogy legalább egy hét teljen el az anyagok közt hogy legyen emésztési ideje mindenkinek no meg olvasási ideje:)
Nagyon köszönöm altungar a munkád és hiszem hogy hasznos lesz akárcsak az ismétlelt elolvasása is.

Igen most látom, hogy itt is van egy csatolási manager.
Szóval már volt egy két privis üzenet amit kaptam sfelmerült a kérdése annak is, hogy új topic-ot nyissak. Előzetesen csak azt szerettem volna megjegyezni, hogy mint oly sok minden más itt is eltart egy két fejezetig a bevezető. Aztán az előkészítő után jönnek a bennünket (remélhetőleg) érdekelt témák, mint

Harmadik fejezet
Beszéljünk egy kicsit az energiáról! ** A tattvák ** A tiszta energia szerkezete és működése ** A tiszta energia négy alakja ** A prána és a légzés ** A jógalégzés ** Az aprána ** A csakrák ** A hét hagyományos csakra serkentése ** A kundalini-sakti ** A tiszta energia érzékelése ** A tájolódás megváltoztatása ** Tájolja át magát! ** Összpontosítás a szívcsakra hátsó részében

Negyedik fejezet
A határok erősítése ** A személyes testtér felülete ** Az apránikus határ ** Az auramező felülete ** Az auramező ** Az auramező szerke¬zete ** Az auramező feladata ** Ami az aurák felületét meggyengíti ** A határok megerősítése** A fogadalmak

Hatodik fejezet
A mája kollektív tere. ** A mája terének almezői ** A három gúna«« A támasz-energia«* A radzsasz-energia. ** A szattva-energia. ** A kül¬ső környezet almezői ** A belső környezet almezői** Integrált vagy független almezők ** A módosult energia működése ** Hermetika** Az egyetemes tudat elve ** A megfelelés elve** A rezgés elve** A po¬laritás elve ** A ritmus elve. ** Az ok-okozat elve** A nemek elve

Hetedik fejezet
A káli-júga ** A karmatérkép ** A mentális figyelem ^ A szándék ** A szándék és a mentális figyelem egyesítése ** Nyomatékos második figyelem ** A nyomaték áthelyezése ** A prána ereje ** A mentá¬lis figyelem és a prána egyesítése ** A mentális figyelem irányítása** Alkossunk vizsgálati eszközt! ** A szellem világának vizsgálata ** Az auramező vizsgálata ** A módosult almezők vizsgálata

Nyolcadik fejezet
Tudatos energiakoncentrációk ** A TEK és az élet finom formái ** A TEK szerkezete és működése ** Összetett almezők ** Egyáltalán, mi a normális? ** A TEK hatalma

Kilencedik fejezet
Az összetett almezők ** Az irányító hullámok ** A húrok ** A cso¬mós szálak ** A vászaná ** A szamszkára ** A csomós szálak keresése ** A vászanák keresése ** A szamszkárák keresése

Tizedik fejezet
Egyéni tudat és ego ** Ha nem igazi, akkor micsoda? ** Az egyéni tudat fejlődése ** Az egyéni tudat szerkezete ** Az ego ** Az ego szerkezete ** Az ego működése ** Az ego átvizsgálása


Nos oly sok csemege ami elmélkedésre tud sarkalni. :)

igérem szorgalmas leszek a szkenelésben.
 
Azért kerestem , hogy hátha meg tudnám spórolni az időt, hogy beszkeneljem neked s hogy ne kelljen megvásárolnod. az én példányom már agyon van jegyzetelve.

Köszönöm, hogy gondoltál rám.
Mondtam én, hogy még általad is sokat tanulhatok.
Úgy néz ki le kellett vezetni a nézeteltérésekből keletkezett feszültségeket ahhoz,
hogy valami konstruktív folyamat beindulhasson.
Köszönöm én is a fáradtságos munkádat!
üdv
 
1-3 ik fejezetig

nos apránként készülget, sajna csak szórványosan van időm. Ez most az 1-3 ik ig, kezd izgalmas lenni.
 
az 1-6 Fejezetekis sikerült beszkenelni.
A hétvégén pihi van olvasgassatok nyugodtan.
 
Távgyógyítás, működik...?

Nagyon érdekelne egy Téma.
Hogyan működik a távgyógyítás? Kinek van elképzelése? De ha lehet akkor egy kicsit analitikusabban kifejteni.

Ehhez fog majd a következő kérdésem kapcsolódni. :)
 
.....Hogyan működik a távgyógyítás? Kinek van elképzelése? .....

Hát, ez egy igen komoly kérdés.
Az világos számomra, hogy a fizikai világban szerzett tapasztalatokat ezzel kapcsolatban elfelejthetjük.
Csináltunk érdekes próbákat. Más kontinensen, a föld déli féltekén levő társainkkal bizonyos időeltolódás ellenére 2 órán keresztül egyszerre volt reikis klubnapunk. skype-n megbeszéltük a dolgot, hogy tól-ig mi küldünk a 2. asztaton kezelt betegnek energiát, más időpontban pedig ők ide.
Nagyszerűen érzékelhető volt.
Hogyan?
Én a magam részéről arra gondolok, hogy miután a reiki a teljes földet behálózó energia, mindenhol ott van. Tudatosan alkalmazni, tudjuk, leginkább csak beavatott emberek képesek.
Ha itt vagyok, itt csapolódik meg, ha ott, ott.
A távszimbólummal gyakorlatilag a rajtam keresztül közvetített energia, ahol a kezelt objektum van, ott lép működésbe.
tehát: a távszimbólum segítségével, ahol én elgondolom a reiki energia megjelenésének helyét, az ott következik be. Ráadásul, nem csak térben, hanem időben is!

Én erre a következtetésre jutottam.
Üdvözlet.
 
Hát, ez egy igen komoly kérdés.
Az világos számomra, hogy a fizikai világban szerzett tapasztalatokat ezzel kapcsolatban elfelejthetjük.
Csináltunk érdekes próbákat. Más kontinensen, a föld déli féltekén levő társainkkal bizonyos időeltolódás ellenére 2 órán keresztül egyszerre volt reikis klubnapunk. skype-n megbeszéltük a dolgot, hogy tól-ig mi küldünk a 2. asztaton kezelt betegnek energiát, más időpontban pedig ők ide.
Nagyszerűen érzékelhető volt.
Hogyan?
Én a magam részéről arra gondolok, hogy miután a reiki a teljes földet behálózó energia, mindenhol ott van. Tudatosan alkalmazni, tudjuk, leginkább csak beavatott emberek képesek.
Ha itt vagyok, itt csapolódik meg, ha ott, ott.
A távszimbólummal gyakorlatilag a rajtam keresztül közvetített energia, ahol a kezelt objektum van, ott lép működésbe.
tehát: a távszimbólum segítségével, ahol én elgondolom a reiki energia megjelenésének helyét, az ott következik be. Ráadásul, nem csak térben, hanem időben is!

Én erre a következtetésre jutottam.
Üdvözlet.

Nagyon szépen köszönöm, ez teljes mértékben megfelel annak amit én is tapasztaltam (ok).
 
Erről csak az jut eszembe amikor az egyik rokonomon életmentő súlyos műtétet hajtottak végre és kérték a segítséget tőlem energetikailag valamint a többi gyógyítótól is. Nem tudtam elérni őket különböző okok miatt, de mégis csatlakoztak sorban éreztem a kapcsolódásukat. A több órás műtét csodával határos módon;) szövödmény nélkül befejeződött és a gyógyulás is zavartalanul megtörtént. Később megbeszéltük nem a segítségkérőt észlelték, hanem az én kérésemet vették. Kolonte, előző gondolatoddal egyet értek magam nem tudtam volna jobban megfogalmazni.
 
Nagyon érdekelne egy Téma.
Hogyan működik a távgyógyítás? Kinek van elképzelése? De ha lehet akkor egy kicsit analitikusabban kifejteni.

Ehhez fog majd a következő kérdésem kapcsolódni. :)

Ahogy én látom:
Az Erő áthat, és körbevesz mindent, és mindenkit.
DE!
Nem a téridő-rendszerben létezik (direkt nem azt írtam ,hogy térben, és időben),
viszont annak bármely pontján meg tud nyilvánulni, mivel minden pontját áthatja.
A zen azt mondja:"A Buddhák egyek!"
A keresztények ezt úgy fejezik ki:"Hiszek a szentek egységében!"
Ahhoz, hogy kapcsolatba tudjunk vele lépni, lennie kell bennünk egy buddhikus-elvnek,
egy isteni szikrának, hiszen a rezonancia törvénye szerint ez máshogy nem lenne lehetséges.
Mivel ez az Erő nem a téridő-rendszeren belül létezik, így számára a távolság sem létezik.
 
Jó hétvégét

Nos akkor ha jól értettem távgyógyítás ugyan úgy működik mintha a páciens fizikálisan is jelen lenne? Van e külömbség tapasztalataitok szerint a kezelés minőségében. (nem diagnosztizálásra gondoltam) Az energia átvitel minősége.

Egy szívélyes Hon Sha....


apropo itt van a könyv 2. Harmada
 
Van e külömbség tapasztalataitok szerint a kezelés minőségében. (nem diagnosztizálásra gondoltam) Az energia átvitel minősége.

Ez nem megállapítható!
Ha nem testi kontaktussal kezelsz, nem tudhatod,
hogy mi történne, ha úgy tennél, és viszonyt.
Nem mellesleg a minőség valamilyen szinten Tőled is függ,
hiszen Te vagy a "transzformátor".
Szerintem egyébként a testkontaktusos kezelés jobb.
 
A különbség az hogy a közvetlen kezelés esetén a kezelt jobban érzi az energiát (pl.meleget, lüktetést...). Egyes források szerint azonban a távkezelés hatásosabb, állitólag Usui mester időnként a velele azonos teremben levőt is távkezelte. Egyébként avatáskor is azt mondta a mester hogy sokat kezeljek távban.
 
Tudomásom szerint távgyógyitáskor a tudatalattink kapcsolódik össze. Mivel az energiát nem adjuk csak csatornázzuk, tehát a kezelt hivja le, ezért tud működni a távgyógyitás. De itt nem csak gyógyitásról van szó mert energiát egyéb célokra is lehet kűldeni akár önmagunknak is pl. vizsgára, randira....
 
Nagyon érdekelne egy Téma.
Hogyan működik a távgyógyítás? Kinek van elképzelése? De ha lehet akkor egy kicsit analitikusabban kifejteni.

Ehhez fog majd a következő kérdésem kapcsolódni. :smile:

Az energia inteligens és végtelen. Annyi mindent nem tudok, hogy hogyan működik.:p Illetve a mostani emlékezetekkel nehéz visszahozni azt az eredendő tudást ami mindannyiunkban jelen van...

Nos akkor ha jól értettem távgyógyítás ugyan úgy működik mintha a páciens fizikálisan is jelen lenne? Van e külömbség tapasztalataitok szerint a kezelés minőségében. (nem diagnosztizálásra gondoltam) Az energia átvitel minősége.

Egy szívélyes Hon Sha....


apropo itt van a könyv 2. Harmada

Azt tapasztaltam sokkal erősebb visszajelzés és a páciens érzékletei, ha előre
megbeszélt időben történik a kezelés.
Az biztos hogy a távgyógyítás nagyon működik:)

Köszönjük a könyvet altungar olvasom töltikézem folyamatosan:)
 
Nagyon érdekelne egy Téma.
Hogyan működik a távgyógyítás? Kinek van elképzelése? De ha lehet akkor egy kicsit analitikusabban kifejteni.

Ehhez fog majd a következő kérdésem kapcsolódni. :)
Használóként kell-e nekem a tudományos definíció?
Kérdezem: ma ki az aki az (5-6 évesnél nem öregebb) autóját otthon bütyköli amikor már egy lámpacsere miatt is szakszervizbe kell vinni egy középkategóriás autót? Hol van már a szőke nő vicc a motorkopogással és rádió felhangosítással?
A fizika világából hoznék analógiát:
A szikratávíró feltalálásával nem állt meg az elektromos alapokra helyezett kommunikáció. Jött a telefon, a rádió, a mobil telefon...
Bár mindegyikőjük alapja az elektromosság (most tekintsünk el az optikai/lézer alapú adatátviteltől), mégis a működési elvük filozófiája jócskán különbözik. Most nem akarok itt duplex üzemmód, meg csomagkapcsolt és egyéb - az egyszerű használó számára érthetetlen - kifejezéseket is belekeverni, de nyilván le lehet írni a működési elvet tudományosan (jóllehet ma még nem vagyunk rá képesek a bioenergetika tekintetében).

Mindezzel csak arra akartam célozni, hogy megtapasztalva, hogy működik - használjuk.
A nyugati értelemben vett tudomány ma még csak ott tart, hogy aa vezeték nélküli energiaellátást - egy szoba nagyságában gondolkodva - kb 60W, azaz egy normál izzó teljesítményigényéig tudja megteremteni. De megteremtette. Talán, ha Tesla munkássága fennmarad...

Majd , ha a bioenergetikát is olyan tudományosan fogják vizsgálni/kutatni, mint mondjuk az űrhajók távirányítását, akkor talán megválaszolást nyer a kérdésed és ennek az ideje talán nem is olyan távoli.
Lehet, hogy a megértéséhez einsteini mértékű paradigmaváltásra (megközelítésmódra) lesz szükség ezen a téren is.
Kicsit off de nem furcsa, hogy a 100000 km-re lévő űrhajó dokkolását tudják automatizáltan a földről kontrollálni, de a repülőgépek leszállását még mindig pilótáknak kell végrehajtani?
 
Bocs Flamingó ,nem vitatkozni akarok,de nem forditva van? Az anyag az energia megjelenési formája (ugymond az anyag egyfajta besűrüsödött energia). Csak kérdezem.
 
Oldal tetejére