Reiki!

Kalin

Állandó Tag
Állandó Tag
...
A mágiákról.

Anno volt egy olyan tendencia - de ezt azt hiszem már egyszer elmondtam - hogy a mesterem mindent a mágia szemszögéből vizsgált és legott kijelentette, attól a naptól ő mágikus reikit tanít, mert mindennek a mágia az alapja.

Na kb ekkor döntöttem útjaink szétválásáról.

Szűkös fogalmaim szerint a mágia valami olynról szól, olyan erőkkel bánsz ami nem a tied.
Oké oké, eddig belefér.

Aztán volt valami okfejtés a mágiák irányultságáról miszerint van, fekete és fehér.
Oké ez is rendben.

MÁGIA

A Wikipédia szerint:
"A mágia a legmagasztosabb, abszolút és isteni bölcsessége a természeti filozófiának"(...)
"A mágia a hétköznapi nyelvben varázslást jelent, néha bűvészeket is a mágus névvel szokták illetni.
Általánosan a következőképp jellemezhető: az elme természetfeletti módon hatást gyakorol a világra, valamely kívánt hatás elérése érdekében."


Budavári László parapszichológus szerint:
"A mágia valójában erőt jelent. A képzelet önmagát megvalósító varázserejét."
- vallja Szepes Mária. A mágikus erő, a mágikus tevékenység mindig belülről, önmagunkból indul ki, az alkalmazott módszernek megfelelően, esetleg külső eszközökkel segítve.
A mágia Atlantisz titokzatos leánya, a homo magus ránkhagyott öröksége.
Nevill Drury így fogalmaz: "A mágia a természet titkos fölhasználása az események befolyásolása céljából."

Fehér mágiának nevezzük a mágikus tevékenységet, ha azt pozitív, segítő célzattal művelik és fekete jelzővel illetjük, ha ártó, gonosz szándék vezérli az alkalmazóját.

A mágikus tevékenység során ennek megfelelően választhatjuk meg a segítségül hívott eszközöket, erőket is. Vannak amik/akik a pozitív és vannak amik/akik a negatív felhasználást segítik. Értem ez alatt az alkalmazott illatokat, színeket, szimbólumokat illetve az asztrális lényeket, az angyalokat és a démonokat is. Szepes Mária és Wictor Charon, akiket leginkább ajánlok. Sok könyvük megtalálható ebben a témában. Fellelhető több "mágus" az újságok oldalain is, őket mégsem javaslom."

szintén Budavári László írta:
"Mágia, a természet titkos erőinek fölhasználása, az események befolyásolása céljából." Bár én ehhez még hozzáteszem, hogy tudatos és szándékos felhasználása. Vagyis:
Mágia, a természet titkos erőinek tudatos és szándékos fölhasználása, az események befolyásolása céljából. Ha ez jó célból történik, akkor fehér mágia, ha nem, akkor fekete.

Mi is kell tehát ahhoz, hogy mágiáról beszélhessünk?

A természet titkos erőinek a felhasználása
Tudatosság és szándékosság
Az események befolyásolása céljából
Ha e három teljesül, akkor beszélhetünk mágiáról.

Titkosság alatt a hétköznapi ember által nem ismert módszereket érthetjük. Vagyis pl. ha fával tüzet rakok, hogy megmelegítsem a teámat, ez tudatos felhasználása a természet erőinek, az események befolyásolása céljából, de nem titkos, így nem is mágia.

Tudatosság és szándékosság alatt azt érthetjük, hogy tudjuk mi történik és akaratunk által szándékosan cselekedjünk. (Ez a két kritérium esetleg szét is választható és akkor 4 alapfeltételhez juthatunk.) Vagyis ha például azt vizualizálom, hogy szerelmem személye hozzám bújik, és őrültül belémhabarodva csak rám vágyik, akkor a képzeletem teremtő erejét használva, elementálokat teremtettem, megvalósítva ezzel a természet titkos erőinek a használatát. De ha minderről a folyamatról semmit sem tudok, és vizualizációm, szándék nélküli, szerelmes bódulattól vezérelt, ábrándozás csupán, akkor bár befolyásoltam az eseményeket, mégsem beszélhetünk mágiáról, mert nem tudatos és nem szándékos.

Az események befolyásolásának célja alatt pedig azt érthetjük, hogy cselekedetünknek legyen kívánt eredményénye, melynek a megvalósulására vágyakozzunk. Vagyis ha pl. gyujtok a szobában egy fehér gyertyát és bár jól tudom, hogy a gyertyám lángja spirituálisan tisztítja a lakást, elűzve a nem kívánatos szellemi lényeket, de ezt a gyertyát most, mégsem ezért gyujtom, hanem, hogy lássak olvasni, villanyfény nélkül is, akkor ismét nem beszélhetünk mágiáról mert nem célom a mágikus hatás elérése.

Nagyon fontosnak tartom, hogy felismerjük, bár lehet kutatni és analizálni, hogy egy-egy szituációban mágiát alkalmaztam vagy nem, nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy jót vagy rosszat tettem!

Mert jót, tehetek mágiával is, és anélkül is, és rosszat is tehetek, mágiával is, és anélkül is."
 
A

altungar

Vendég
Nincs mágia csak korlátolt elme vagy korlátolt lét... nekem mindíg a Mátrix című film jut az eszembe:p
Neo Megtapasztalta az igazságot és rájött, hogyan is tud néhány a Mátrixban működő törvényt legyengíteni illetve a saját cáljaira használni.
Nos jár jó néhány Neo közöttünk de a potenciál mindnyájunkban bennünk van, csak fel kell ébredni. Nagyon nagy erejű amikor átnyújtják neki a piros kapszulát, ha beveszed...akkkor üdv Alice csodaországában.... ha nincs ilyen kapszula a közelben akkor mi marad hátra?.... az érzet és a...
 
E

elke

Vendég
Nehez dontes volt, de vegul megis csak meg kell lepni,mert olyan nagy terjedelmuve valt a CH,a csatolasok miatt,hogy ismet a szerver hatarait suroljuk.
Minden csatolast 2 ev nel tovabb nem tudjuk tarolni, tehat aki szeretne lementeni annak van lehetosege a sajat gepere feltenni a kedvenceit.
Koszonjuk megerteseteket (#5)

Ezenkívűl megkérek mindenkit a feltöltéseket a feltöltős topikokba tegye, és a feltöltés helyét linkleje át a kívánt topikba.
Feltöltéseknél kérem a címmezőbe szerzőt és a mű címét írjátok be hogy mindenki megtalálhassa a keresővel később is. Köszönöm: elke
 

szuicsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Altungar!

Tudnál nekem privátban küldeni gendai dolgokat?

Nekem a következők vannak meg németül:

Rainbow Reiki, Walter Lübeck

Reiki - Energie und Weg, Roland Stenglin

Reiki. Das Erbe des Dr. Usui, Frank Arjava Petter

Reiki mit Edelsteinen, Ursula Klinger-Raatz

Intuitives Reiki nach Sensei Mikaomi Usui. Der 2. Grad, Karin E. J. Kolland

Persze bárki ír, küldök neki!
 
A

altungar

Vendég
Szia Altungar!

Tudnál nekem privátban küldeni gendai dolgokat?

Nekem a következők vannak meg németül:

Rainbow Reiki, Walter Lübeck

Reiki - Energie und Weg, Roland Stenglin

Reiki. Das Erbe des Dr. Usui, Frank Arjava Petter

Reiki mit Edelsteinen, Ursula Klinger-Raatz

Intuitives Reiki nach Sensei Mikaomi Usui. Der 2. Grad, Karin E. J. Kolland

Persze bárki ír, küldök neki!

Össze szedek mindenem és átküldöm, bocsika de el fog tartani egy pár napig mert nincs nálam a LOPTOP
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
és kellemesen eltársalog a koma szellemével, meg a koma egyéb kisérőivel...aztán megállapodnak.;)
Ennyi - szerintem.

Kérdezném:
Emlékszel-e arra, hogy amikor volt az a háborús-sebesülős gyógyításos élményed, amiről korábban írtál...
ki kérte és hogyan azt, hogy gyógyítsd?


Igen emléxem :)

Valahogy akkor mindenkinek természetes volt hogy ott vagyunk és nem kérték, tudták hogy gyógyítjuk őket.

A reiki azért szép, mert mindenkinek működik a belső kis korlátai ellenére is.
Értem, és megértem mire akarsz kikerekedni, de nekem valahogy szükségem van(?) , az én kis korlátaimra.

Igen akkor is nekem így van helye az agyamban a szívemben és....
és azt hiszenj nincs is és.:)

A reiki tudattal rendelkező energia, ott hat ahol szükség van rá és mi ennek az erőnek eszközei,csatornái vagyunk és....
óóóóóó most jött egy kósza gondolat és lehet lehurrogni.

Mi van ha a Teremtő látja az ínséget és küldi (minket) a segítséget?
Na nem tudom, ezen még elrágódok egy peppet.
Minden esetre jó kis gondolat ébresztő volt.

köszönöm Igi
 

izumrud

Állandó Tag
Állandó Tag
Annak aki ráér és érdekli - van egy személy Szentgyörgyi László Budapesten.
Energiát kellene Neki küldeni és utána megkonzultálnánk, hogy ki mit érzett a másik (viták nélkül) topic-ban.
 

WRocco

Állandó Tag
Állandó Tag
Annak aki ráér és érdekli - van egy személy Szentgyörgyi László Budapesten.
Energiát kellene Neki küldeni és utána megkonzultálnánk, hogy ki mit érzett a másik (viták nélkül) topic-ban.
Szia Izomrúd,

nem Solymári a srác eredetileg?(persze ha nem akkor is szívesen küldök neki)

üdv
Rocco

sziasztok,

tud valaki arról , hogy Hiroshi Doi mester könyvét tervezik -e magyarra fordítani (Modern reiki method for healing).

köszi,
WR

a segítségkéréshez kapcsolódva:
én úgy gondolom, hogy csak annak adj,aki kéri, de vannak esetek ,amikor nem tudják kérni, ilyenkor a felettes énünktől és az övétől kell megkérdezni , hogy segíthetünk -e.
Ha segíthetünk , akkor is mindig csak annyit ,amennyit szabad - mert általában mindenki meg tud birkózni valamennyi teherrel/betegséggel, és ennek a lélekfejlesztő lehetőségét nem szabad elvenni senkitől. A határokat úgyis mindig érezzük kezelés/küldés közben - megáll az energia folyása, amint az elég. Innentől , meg már csak saját akaraterőnkkel (egonkkal) tudunk többet küldeni, ami már nem reiki.
Tehát onnantól, hogy /Én meg akarlak gyógyítani!/ az már nem reiki, inkább mesmerizmus, és saját energiánkat adjuk át,és szerintem ez az a pont ahol beavatkozunk mások karmájába - engedély nélkül.

mik azok az esetek mikor nem tudják a segítségünket kérni?

azon kívül,amiket az előttem hozzászólók említettek
(azaz a kufárkodás esete, illetve, ha vallásos v bármilyen más meggyőződése miatt nem lenne képes azt szemtől szembe elfogadni)
-ha öntudatlan
-és a legtöbbször a lelki betegek/depressziósok, annyira mélyre zuhannak betegségükben, hogy fel sem merül bennük, hogy ezen bárki is segíteni tudna, habár ez a kívülállóknak teljesen egyértelmű.

Emellett megjegyezném, hogy amikor az emberek üdvéért imádkozunk, vagy a Földnek küldünk reikit, akkor sem vagyunk hívatlan vendégek. Hiszen miindannyian egy hajóban evezünk és mindannyiunkra ráfér egy kis segítség. (aki azt állítja , hogy nem az vagy megvilágosodott vagy nincs az önismeret magaslatán és nem mond igazat).
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
"Tehát onnantól, hogy /Én meg akarlak gyógyítani!/ az már nem reiki....."

Igen.
Az már messze nem reiki.
Minden tanítványomnak elújságoltam a "nagy felfedezést" a legnagyobbat amit reikis és egyéb "gyógyító" felfedezhet.

Akarata ellenére nem gyógyítható senki.
Akarata ellenére, sem boldoggá sem egészségessé nem teheted.

ez van.
 

szezso99

Állandó Tag
Állandó Tag
Hali!
de ha nem akarom, az sem reiki! Hiszen ha még jól emlékszem nekem, a reikisnek kell az energiát kérnem fentről. Tehát akarnom kell! A másik pedig ha távolba küldöm, pl egy öntudatlan betegnek, akkor is fog segíteni. vagy egy magzatnak is lehet.Tehát inkább kell az én akaratom mint azé, aki kapja. Persze vitathatatlan, ha a páciens is vágyik rá, akkor hatásosabbnak mondható, hiszen akarja, elvárja, s hisz benne: s ha olvastad José Silva könyvét akkor: döbbenet: jé, tényleg.
 

szezso99

Állandó Tag
Állandó Tag
Hali, újra!
a tudattal való rendelkezést szerintem más szóval kellene megfogalmazni, mert elég félrevezető lehet, s szerintem nem is tudattal rendelkezik. Hanem talán az energia felől lehetne megközelíteni. Minden energia, eltérő rezgésszámmal. A beteg testrésznek sajátos a rezgésszáma, s a reiki rezgésszáma ezt alakítja át egészséges rezgésszámúvá, ergo gyógyít. Egyszerűen talán így lehetne valahogy. Vagy nem, de az biztos. A lényeg, hogy hat.
 

Kanalasgém

Állandó Tag
Állandó Tag
Annak aki ráér és érdekli - van egy személy Szentgyörgyi László Budapesten.
Energiát kellene Neki küldeni és utána megkonzultálnánk, hogy ki mit érzett a másik (viták nélkül) topic-ban.

Sziasztok!

Véletlenül bukkantam ide.

Laci tegnap meghalt.

Mindkettőtöknek igaza volt, Solymáron nőtt fel, de Pesten élt már évek óta.
 

kolonte

Kitiltott (BANned)
Reiki és behangolás

Ez is egy lehetőség. Nyílvános, megnézhető.
Reiki behangolás. Természetesen "egy fajta". Mások, másként csinálják. Én is!
How to perform a reiki attunement címmel a youtubon
Mindenesetre érdemes megnézni, hogy még filmen is milyen "ütős"!
 

WRocco

Állandó Tag
Állandó Tag
Hali!
de ha nem akarom, az sem reiki! Hiszen ha még jól emlékszem nekem, a reikisnek kell az energiát kérnem fentről. Tehát akarnom kell! A másik pedig ha távolba küldöm, pl egy öntudatlan betegnek, akkor is fog segíteni. vagy egy magzatnak is lehet.Tehát inkább kell az én akaratom mint azé, aki kapja. Persze vitathatatlan, ha a páciens is vágyik rá, akkor hatásosabbnak mondható, hiszen akarja, elvárja, s hisz benne: s ha olvastad José Silva könyvét akkor: döbbenet: jé, tényleg.
akarni a reikit...

a reikit csak egyszer kell akarni, amikor kérjük a tanítást/beavatást. a mester ekkor azt is elmondja, hogy ezzel együtt felelősséggel is tartozunk a reikiért.

Mikor az ember v a lélek segítséget kér, akkor a reikis akarata csak is arra irányulhat, hogy a felsőbb terv megvalósulásának a legtökéletesebb eszköze legyen.

Tehát nem a gyógyítást akarom, hanem mindig újból megerősítem , hogy az elvállalt feladatot elvégzem. És itt nem kevesebbről van szó,mint hogy a kezelés idejére engedelmeskedek a felsőbb akaratnak, átadom energia rendszeremet, hogy a gyógyulás a Forrás által létrejöhessen.

A gyógyulásra irányuló szándékkal a betegnek kell rendelkeznie.
Ezért, ha valaki halálosan beteg, de nem akar meggyógyulni, csak el akar menni békében, akkor nem lehet akarni a gyógyulását v megakadályozni az átmenetelben - legalábbis reikivel nem.

Agykontrollal meg lehet törni az akaratát, vagy ragaszkodással itt lehet tartani, vagy gépekre lehet kötni, ami szintén megakadályozza a lélek békés eltávozását, de ezek mindkét félnek csak károkat okoz.
 

szuicsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem az akaratról mindig az a jelenet jut eszembe, ami egy gépészeti gyakorlatomon zajlott. Rászorult egy anya egy csavara és erőltettük, hogy levehessük, mindent bevetettünk, megkértünk mindenkit, hogy próbálja levenni, kalapáccsal, satuval is próbálkoztunk. Akkor a Mesterhez fordultunk. A Mester lakatos volt. Nem túl okos, de szorgalmas és fiatal. Estin végezte az egyetemet, de a középiskolát is ott végezte. Féltünk tőle, mert sokat tudott a szakmájáról, de eléggé kiállhatatlan volt és sokszor emberi dolgokban rosszul döntött. Utólag sem gondolom, hogy jó tanár lett volna. Szóval Mester finoman a kezébe vette az összenőtt részeket, egy szót sem szólt és a két rész ott volt külön máris a kezében. Egykedvűen nézett ránk. Nem tartotta viccesnek, hogy nem tudtuk szétkapni a dolgot. Nem kérkedett vele. Aztán letette és tovább ment, azzal a természetességgel, ahogy az óvónéni, teszi, miután segített a gyereknek a matricát fölragasztani.

A hasonló sztorik azután már vonzottak. Mindig emlékezetesek maradtak azok a jelenségek, amikor valakinek egy fogantyú ragadt a kezében, vagy leszakadt a táska füle, vagy eltörte a zárban a kulcsot.

Én azt gondolom, hogy a reikinél sem kell az akarat-nemakarat kérdésből dogmát csinálni. Egyszerűen az van, hogy a reikizésnek is megvan a maga technikája, ami csak pusztán akarattal nem megy, kell hozzá az a könnyed mozdulat, amit a Mester már elsajátított. Ha ez nincs meg a dolog úgy sem fog működni.
 

WRocco

Állandó Tag
Állandó Tag
Hali, újra!
a tudattal való rendelkezést szerintem más szóval kellene megfogalmazni, mert elég félrevezető lehet, s szerintem nem is tudattal rendelkezik. Hanem talán az energia felől lehetne megközelíteni. Minden energia, eltérő rezgésszámmal. A beteg testrésznek sajátos a rezgésszáma, s a reiki rezgésszáma ezt alakítja át egészséges rezgésszámúvá, ergo gyógyít. Egyszerűen talán így lehetne valahogy. Vagy nem, de az biztos. A lényeg, hogy hat.
Igen, az a lényeg, hogy hat.Köszönöm.

Volt mikor úgy gondoltam, hogy a reiki bizonyos ágazatai között erőbeli különbség van(mármint hatékony és kevésbé hatékony), pláne mikor egyesek ezt megerősítő tapasztalataikról számoltak be. (Arról inkább nem is beszélek, hogy valakit reiki néven nem reikivel avattak be és az nem úgy vagy később sehogy sem működött neki.)
De aztán szerencsére találkoztam egy reiki mesterrel ,aki másik irányból világította meg a témát.

-Az emberek különbözőek és emiatt az energia is különbözőképpen hat rájuk.Tehát ugyanaz az energia 2 emberre másféle érzetet (erősséget) keltve hat.
-Arról nem is beszélve, hogy az ágazatok között is lehetnek különbségek. Mindamellett az egyik embernek az erősebb érzetű reiki ,másnak meg a lágyabb a neki megfelelő.
-Ahány ember ,annyi út és a különböző reiki ágazatokban mindenki megtalálhatja a neki megfelelő minőségű energiát.

Emellett Hiroshi Doi mester írta könyvében, válaszul arra a kérdésre, hogy hogyan lehet hatékonyabb gyógyítóvá válni: a gyakorlatok végzésével, önmagunk/jellemünk spirituális fejlesztésével,karmánk tisztításával. Ezáltal ,minél magasabb szintre jut a reikis, annál hatékonyabb gyógyítóvá válik.(annál tisztábbá válnak a csatornái a reikire).
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
A reiki távkezeléshez volna pár gondolatom.

Anyám leforrázta magát kb 10-11 éve az arcát kivéve a bokájáig ahogy illik, nem hagyott sok területet érintetlenül. Felhívott apám hogy segítsek anyámon, mert nagyon szenved és magas láza van. Akkoriban olyan volt a munkám hogy pár emberrel épp ház villanyszerelését végeztem és nem volt sem hely sem sok idő a varázslatra, hát még a mester és a távszimbólum elintegetésére :)

A lényeg: kerestem egy aránylag csöndes helyet, két három mély lélegzettel lecsendesítettem az elmém aztán egyszerre "megjelent" előttem a fekvő anyám sziluettje és vizualizálni kezdtem először a mester , majd a sei he ki és sho ku rei szimbólumokat, majd gondolatban lekezeltem a sérült testet kombinálva egy kis szellemgyógyászati etvasszal.
Valahogy a táv adó szimbólum kimaradt.
Ma sem értem hogy történt a dolog mert elég alapos és konvencionális gondolkodású vagyok.
Az eredmény.... apám elmondása szerint a telefon hívás után 15 - 20 perc mulva lement a láz és elaludt anyám. Ezek után természetesen kórház jött ahol megbeszéltem a nővérekkel, engedjék meg hogy naponta 1 / 2 órát varázsoljam a mamát. Az eredmény, hegmentes és égési folt / lila / mentes a teste köszönhetően a Reikinek. :)

A tapasztaltak ellenére mindig elmagyarázom minden II-es fokozatú tanítványomnak a táv szimbólum használatát és kiemelem annak fontosságát, de akkor anélkül is ment kb 30 km ről.

Mivel mindenféle szimbólum nélkül is működött a távgyógyítás, ezért már az I-eseknek is elmondom hogyan működik és ha van kedvük akár alkalmazhatják is.

üdv Igi
 

Igipapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Gondolatok a reikiről

13 éve vagyok Reikis és a tapasztalat mondatja velem a Reiki tényleg egy csoda.

Elöljáróban pár szó:
legidősebb lányom " lát " dolgokat és egy 9- 10 éve történt egy sima "fáj a hasam" kezelés közben megkérdezte tudom e milyen színű a kezem.


Azt hittem hülyéskedik, de határozottan halvány kéknek mondta.
Na gondoltam megtréfálom és menet közben betoltam egy sho ku rei szimbólumot .
Erre azt mondta erős s " sűrű " kék és amikor a testéhez érek azonnal sűrű arannyá válik :).
Következett a sei he ki szimbólum és ettől teljesen elhűlt .
Ámulva mondta hogy ilyen szín nincs is.
Ha le akarná írni halványan derengő arany és ezüst sziporkázó felhő veszi körül a kezemet és amikor hozzáérek tömény arannyá válik.

No ,mondtam félre a tréfával és befejeztem a kezelést.

Ezután végig próbáltam újra mindent ,lezárni az erő útját, felkelteni az erőt, szimbólumokat stb .

Az eredmény :
A mester szimbólum használata közben az egész testem körül erőteljes arany ködöt látott, a fejemnél pedig örvénylő energiát.

A szimbólumokat bárhogy váltogattam ugyan úgy írta le,
mindig kellemes érzetet társítva hozzájuk.
Azonban a távszimbólum nem nyerte el a tetszését.
Arra azt mondta sötét és neki kellemetlen érzetet okoz.

Az eltelt évek során Ő is mester lett, a két húga pedig második fokozatú lett a Reiki útján, de egyikük sem kezel távban.
Üdv Igi
 
Oldal tetejére