Reiki!

Reiki I. után kíváncsi lettem hogy szimbólum ismerete nélkül működik-e a távgyógyítás? Hát működött :) Ráadásul nem szimplán energiakezelés volt, hanem fényes lények léptek be műteni a kezelés folyamán. Ez volt az, amiről említést tettem nemrég.
Aztán egy elég nagy vesekő ledarabolása jött (másnap megtudtam, hogy akkora kőnagyságnál nem tudták volna biztonsággal megműteni, állítólag életveszélyes volt, de így hogy kisebb lett, simán zajlott le).
Ahogyan elkezdtem a kezelést, megjelent előttem a húsvágó deszkám ... értetlenül néztem, aztán egyszercsak a deszkán ott volt a kő. Majd jobb oldalról "bekúszott" egy jó nagy kés a képbe, amivel ledaraboltam a kő széleit. Illetve hát láttam egy kezet, amint darabolja, érzetre pedig hol úgy éreztem a sajátom, hol úgy hogy nem.
A kolléga amikor elmesélte, hogy a röntgen kisebb követ mutatott és mehet a műtétre, én estem hanyatt.

Egyikőjük sem kérte a konkrét kezelést, illetve az első esetben csak próbálgattuk a távgyógyítást, tehát ő is tudott róla. A második esetben az illető pedig legyintett a dologra, hogy neki mindegy, de a mai napig azt állítja, hogy a 2,5 cm vesekő magától úgy fordult el, hogy a röntgen más szögből látta és azért tűnt kicsinek. Természetesen ezt az állítólagos elfordulást tette a kő anélkül, hogy ő bármit érzett volna belőle :p :D

Egyébként úgy vagyok a szimbólumokkal, hogy magamtól nem alkalmazom őket, mert amikor bármelyikre szükség van az magától " használatra jelentkezik", olyanok is, amelyekre nem kaptam beavatást.
Kb. 8-10 éves korom óta "ismerek" két mesterszimbólumot, amik ha kellett jöttek maguktól. Nem fogod elhinni, úgy 2 éve tudtam meg, hogy mik azok.

Így, ha ritkán valakit is kezelek, csak elkezdem, a többi megy magától. Ami szükséges, mindig kínálja magát.
 
"Kb. 8-10 éves korom óta "ismerek" két mesterszimbólumot, amik ha kellett jöttek maguktól. Nem fogod elhinni, úgy 2 éve tudtam meg, hogy mik azok."

Ha nem szeretnéd a nagy nyilvánosság előtt, esetleg privátban megemlíthetnéd milyenek és hogy működnek?

Megjegyzem nekem a szimbólumok "csak " azok voltak amiket a reikiben használunk és kiválóan működnek de ha valami jó azt kész vagyok befogadni.
Egy reikis kiadványban láttam egy jelet amit "alternatív mester"szimbólumként vezettek fel, egy halom pozitív dolgot társítva hozzá......
kipróbáltam egyszer és azóta csak akkor használom ha valamiért nem elég a reiki lágysága, finomsága, amikor nagyon gyorsan nagy mennyiségű energia kell az ügyfélnek. Úgy megy mint a gyorsvonat :)
 
Az egyik a spirál alakú Dai-Ko-Myo, a másik a Raku.

A Rakut mindkét tenyeremben éreztem s láttam felrajzolva.
Máig emlékszem arra, ahogyan álltam a házunk előtt, a tenyeremet az ég felé nyújtogattam, és azt mondtam, villámok vannak a kezemben :)
Aztán mindig csodálkoztam, hogy akkor valójában miért nem villámlik?
Tudatosan nem használtam még, csak ott van.

A Dai-Ko-Myo kezelések alatt jelentkezett néha. Egyszerűen ott volt.
Kivétel nélkül mindig jobb oldalról érkezett, és ülő helyzetben való kezelésnél megállt a fej felett kb 30-45 fokos szögben 1-2 m távolságban.
Fekvő helyzetben pedig a has felett, piros színben.

Mindehhez hozzá kell tennem, hogy túl sok élménybeszámolós történetem nincs, mivel nem gyakorlom. Azt hiszem, nem vagyok egy gyógyításra elszánt típus.
Ráadásul már nem is tisztán használom ha néha-néha előfordul, vannak benne olyan elemek, amik szintén felkínálták magukat. Ilyen pl. az energia légzés általi áramoltatása és átadása.
Ha gyógyító kő gondolata vagy képe jelenik meg, akkor azt is használom, és oda teszem, ahová mondják. De ugyanúgy használok színeket, stb ... mind megérzés útján.
 
Hali!
de ha nem akarom, az sem reiki! Hiszen ha még jól emlékszem nekem, a reikisnek kell az energiát kérnem fentről. Tehát akarnom kell! A másik pedig ha távolba küldöm, pl egy öntudatlan betegnek, akkor is fog segíteni. vagy egy magzatnak is lehet.Tehát inkább kell az én akaratom mint azé, aki kapja. Persze vitathatatlan, ha a páciens is vágyik rá, akkor hatásosabbnak mondható, hiszen akarja, elvárja, s hisz benne: s ha olvastad José Silva könyvét akkor: döbbenet: jé, tényleg.

A kérés elindul és megkapjuk a kérést valahol a tudatunk veszi.
És akkor kéred az energiát a segítésre.

akarni a reikit...

Tehát nem a gyógyítást akarom, hanem mindig újból megerősítem , hogy az elvállalt feladatot elvégzem. És itt nem kevesebbről van szó,mint hogy a kezelés idejére engedelmeskedek a felsőbb akaratnak, átadom energia rendszeremet, hogy a gyógyulás a Forrás által létrejöhessen..

Valóban nem a gyógyítást kell akarni, hanem engedni a felsőbb akaratnak és engedni a felhasználást arra amire a kérőnek szüksége van.
A gyógyulásra irányuló szándékkal a betegnek kell rendelkeznie.
Ezért, ha valaki halálosan beteg, de nem akar meggyógyulni, csak el akar menni békében, akkor nem lehet akarni a gyógyulását v megakadályozni az átmenetelben - legalábbis reikivel nem. ..

Ez így van rendjén.
Agykontrollal meg lehet törni az akaratát, vagy ragaszkodással itt lehet tartani, vagy gépekre lehet kötni, ami szintén megakadályozza a lélek békés eltávozását, de ezek mindkét félnek csak károkat okoz.

Hát, erre azt mondom itt tartani csak azt lehet aki maga sem kész még az átkelésre. Egy újraélesztés akkor sikeres, ha az aki megsérült vagy beteg ,maradni szándékozik. Lehet szüksége van erre a megtapasztalásra, de dolga van még ezen a síkon.
Azok közt akik sikeresen újraéleszthetőek voltak azt figyeltem meg hogy a köldök vagy és szív csakrájuknál rendkivül erős az energia időnként látható is. Az ujraélesztő személy fügetlen attól hogy reikis -e energiát ( ennek az energiának a szine rózsaszín, zöld vagy sárga általában) ad a szívcsakrába amit az ujraélesztett azonnal befogad. Ha géppel folytatódik az ujraélesztés a beérkező energia fehér vagy kék.
Egyetlen esetben sem maradt életben az a személy akinek az ujraélesztés kezdetekor a köldökcsakrájánál nem volt erősebb az energia áramlása.
Bár ez csak a saját megfigyelésem.
A kórházakban is küldenek hangtalan segítségkérést azok a betegek akik nem tudnak a Reikiről, de kérik az energiát gyógyuláshoz, eltávozáshoz és a vészhelyzetekben olyan erős tud lenni a kérés intenzitása, hogy teljesen "irracionálisan és megmagyarázhatatlanul" sok egészségügyis soron kivül odamegy a beteghez. És igyekszik a maga módján segiteni.
 
Szervusztok ti kedves levelező társak.

Egy órán belül útra kelünk egy kellemes tengerpartra ahol természetesen mind velem lesztek :)
Hétfőhöz egy hétre újra jelentkezem.
Addig is "tiszta erőből nyár, ó nyár, tomboló édes nyár...."(R-GO )
üdv Igi
 
Figyelmetekbe ajánlom az Elixír magazin 2010. július havi számát.
Posti jóvoltából innen, a CH-ról letölthető:
http://canadahun.com/forum/showpost.php?p=2271165&postcount=481

A 22/23.oldalon "Reiki, a mérhetetlen energia" címmel olvasható egy interjú amely
Kövesi Péter tradícionális reiki mesterrel készült.
(Különösen a harmadik kérdésre adott válasza az, amiért itt megemlítem.)

Jó olvasást kivánok Mindenkinek, - akinek lehet - kellemes nyaralást!
 
"Nyugaton több tucat olyan reiki irányzat van, amelyek a nevükben ugyan őrzik a reiki kifejezést, de nagyon eltávolodtak tőle. (...) Ma a legnagyobb számú Reiki Usui Shiki Ryoho mellett a Jikiden Reiki, Reiki Ryoho és Gendai Reiki irányzat képviseli az eredeti szellemiséget." (Magyarországon)
Kövesi Péter cikkéből


Valahogy még mindig aktuális ez a téma is. Az újságírók újra és újra felteszik ezt a kérdést. Egyébként a cikk tárgyilagos és korrekt szerintem.



Figyelmetekbe ajánlom az Elixír magazin 2010. július havi számát.
Posti jóvoltából innen, a CH-ról letölthető:
http://canadahun.com/forum/showpost.php?p=2271165&postcount=481

A 22/23.oldalon "Reiki, a mérhetetlen energia" címmel olvasható egy interjú amely
Kövesi Péter tradícionális reiki mesterrel készült.
(Különösen a harmadik kérdésre adott válasza az, amiért itt megemlítem.)

Jó olvasást kivánok Mindenkinek, - akinek lehet - kellemes nyaralást!
 
"Nyugaton több tucat olyan reiki irányzat van, amelyek a nevükben ugyan őrzik a reiki kifejezést, de nagyon eltávolodtak tőle. (...) Ma a legnagyobb számú Reiki Usui Shiki Ryoho mellett a Jikiden Reiki, Reiki Ryoho és Gendai Reiki irányzat képviseli az eredeti szellemiséget." (Magyarországon)
Kövesi Péter cikkéből


Valahogy még mindig aktuális ez a téma is. Az újságírók újra és újra felteszik ezt a kérdést. Egyébként a cikk tárgyilagos és korrekt szerintem.

Talán csak azért mert ez a legizgalmasabb az EGÓ szemszögéből....
A szellemiséghez ember is kell nemcsak papírra nyomtatott vagy szóban átadott anyagra alapuló "irányzat".
 
Mérhetetlen Reiki :)

Minden megjelenő Elixír Magazinban van egy fő téma, amelyet fókuszba állít, és a témáról az érintett szakterületek egy-egy képviselője nyilatkozik a vele készített riport során.
Ebben a hónapban (2010/7.) a Fókuszban: Különleges gyógyítóerők-ről van szó.
A Reiki területéről Kövesi Péterrel készítettek riportot, melynek harmadik kérdése így szólt:
" - Tudományos, illetve műszeres vizsgálatokkal hogyan mérték ezeket a távgyógyítási vagy éppen öngyógyítási módszereket?
- Maga az energia nem tartozik a jelenlegi műszerezettséggel mérhető tartományba, a tudománynak még fogalma sincs, hogyan lehetne mérni a reikit. A hatás viszont orvosi, más esetekben pszichológiai - pszichiátriai vizsgálatokkal detektálható. (...)"
válaszolta Kövesi Péter.

Igaz, hogy Kövesi Péter "az energia" mérhetetlenségéről beszél, nem az energiát közvetítő személyről...
de talán Fodor György majd (ha visszajön) válaszol, hogy milyen hiteles méréssel mérik a közvetítőt, ( lásd beidézett egyik bejegyzése) aminek említését Kövesi Péter - ha tud is róla - nem tartotta lényegesnek említeni, amikor ország-világ előtt a Reiki képviseletében hitelesen nyilatkozott.


Hiába fodorozol Igi, lehet a szóvivőre vagy a hirvivőre haragudni... Menj ki Japánba Igi és győzd meg a reiki mestereket igazadról, vagy a Reiki Alliancenél ted meg ugfyanezt... vagy gyere el a vizsgálatra műszerek elé és ott bizonyits.. Várunk a vizsgálaton - utána beszéljünk újra...
Balatonlellén egyébként én kezelek...
 
Nézzük/olvassuk el az újságot és a kérdésekre adott teljes választ igyekezzünk beidézni, ha már idézünk.
(A cikkíró kérdése)
" - Igaz, hogy Magyarországon két nagy csoportja van a reikit gyakorlóknak, akik más nézeteket vallanak? Mi a különbség?
(Kövesi Péter válasza)
- Valójában elég sokféle reikis irányzat létezik. A fő különbség a tradíciók megtartásában vagy azok mellőzésében áll.
(kiemelés tőlem , - és innen folytatódik a válasz giyandeva idézetével)
"Nyugaton több tucat olyan reiki irányzat van, amelyek a nevükben ugyan őrzik a reiki kifejezést, de nagyon eltávolodtak tőle. (...) Ma a legnagyobb számú Reiki Usui Shiki Ryoho mellett a Jikiden Reiki, Reiki Ryoho és Gendai Reiki irányzat képviseli az eredeti szellemiséget." (Magyarországon)
Kövesi Péter cikkéből


Valahogy még mindig aktuális ez a téma is. Az újságírók újra és újra felteszik ezt a kérdést. Egyébként a cikk tárgyilagos és korrekt szerintem.

Mint korábban írtam ennek a magazinnak e havi témája között szerepelt a reiki, riporterek kérdéseket tettek fel, amikre bizonyos, a témában érintett szakemberek válaszoltak, - vagyis ez most nem Kövesi Péter "cikkéből" van, hanem egy magát "K.I." monogrammal jegyző "cikkéből".

Szivesen olvastam ezt a cikket, Kövesi Péter egyetlen jelzéssel sem említette a reiki név mások általi jogtalan használatát, sem azt, hogy az "igaziak bemérhetők"...és semmi olyat amivel tényként Fodor György érvel ezen és más fórumokon.

De szerintem idézgetés helyett - akit érdekel ez a témakör, az olvassa el a magazin összes e témában született cikket. Nekem mind tetszett!
 
"a nevükben ugyan őrzik a reiki kifejezést, de"

Akinek ez nem érthető,
annak szövegértési problémái vannak.
Egy kicsit finomabban tálalja, mint FGY, de lényegében...

 

Akinek ez nem érthető,
annak szövegértési problémái vannak.
Egy kicsit finomabban tálalja, mint FGY, de lényegében...


Szövegértési problémára hivatkozni nem menő! :) Mi mindannyian anyanyelvi szintű szövegértők vagyunk. Éppen ezért intelligensen nyúlunk a szöveghez és egy-egy tagmondatot máshogy hangsúlyozunk. Egy mégoly kategorikus kijelentést is lehet többféle modalitással bemutatni. Beszédaktus: nem a szöveg számít, hanem hogy mit akarunk vele mondani. Te mást mondasz vele, mint Kalin, vagy teszem azt Kövesi. A szövegértésre hivatkozás sportszerűtlen dolog.

Amúgy az eltávolodás legelőször a Sikit érintette -- ráadásul nem is szándékosan. A Sikiben a módosulás olyan mértékű volt, hogy kiderült, a reiki működik akkor is, ha lényegében semmilyen tradíció sincs. A Siki csakrákkal és szellemi vezetőkkel operál, a japán reiki a zennel (ami távol áll a spirituális, reinkarnációs, szellemi vezetős maszlagoktól) és a tradícionális kínai gyógymódok energetikai rendszerével a dantianokkal ill. ennek japán megfelelőivel. Már az elsőként említett tradícionális vonal gyökeresen eltér a japán reikitől. Ha valamit nem-reikinek nyilvánítunk, akkor gyorsan belefuthatunk abba, hogy a Siki maga sem reiki. :)
 
"a nevükben ugyan őrzik a reiki kifejezést, de"

Akinek ez nem érthető,
annak szövegértési problémái vannak.
Egy kicsit finomabban tálalja, mint FGY, de lényegében...


Valóban vannak szövegértési problémáim a magyar nyelvben is,
mint ahogy a további 4 nyelvben is, amik szintén nem az anyanyanyelveim.:rolleyes:
Azt hiszem, hogy itt, a CH-n ezzel a kis hibámmal nem vagyok egyedül.
Talán ezért is idéztem eredetileg a helyet, ahol a teljes riportot lehet olvasni. Valójában azt akartam, hogy az olvasó kapjon egy másik összképet ugyanarról a tradícionális oldalról, aminek a megnyilvánulásaival itt, ebben a topicban, reiki témakörben találkozott. Kapjon egy összképet arról, hogy lehet így is...
Az összképet meg nem úgy kapja az ember, hogy mondatokon rágódzódik, hanem úgy, hogy "csak néz, ki a fejéből, és közben lát". Vagyis révedve. Így tanították nekem a magyarok. kiss
 
A Siki csakrákkal és szellemi vezetőkkel operál,
:confused::confused::confused:
Ezeket honnan veszed?
A Shiki Ryoho végig veszi az endokrin rendszert a teljes kezelésben,
amit sokan hibásan azonosítanak a csakra-rendszerrel...
A szellemi vezetők,...hát ideje lenne már megölni azokat a buddhákat.
(Lin Chi: Ha találkozol a Buddhával, őld meg.)
a japán reiki a zennel (ami távol áll a spirituális, reinkarnációs, szellemi vezetős maszlagoktól) és a tradícionális kínai gyógymódok energetikai rendszerével a dantianokkal ill. ennek japán megfelelőivel.
A (japán) reiki szellemi háttere a tendai buddhizmus, ami nem egyenlő a zennel.
Ha valamit nem-reikinek nyilvánítunk, akkor gyorsan belefuthatunk abba, hogy a Siki maga sem reiki.
:confused::confused::confused:
 
Az univerzális kerékpár....

A „kerékpár” szó szinonimái: bicikli, bringa, bicaj, bicó, canga, kera, drótszamár.
1817 „vesszőparipa” — Karl von Drais,
1839 taposópedál — Kirkpatrick Macmillan,
1861 velocipéd — Pierre Michaux,
1885 biztonsági kerékpár, lánchajtással — John Kemp Starley,
1888 pneumatikus gumiabroncs — John Boyd Dunlop,
1970-es évek mountain bike
1990-es évek rekumbensek, „fotelbringák”
Napjainkban közel 1 milliárd kerékpárt használnak világszerte közlekedésre, szállítási, szabadidős és sportcélokra. A mai világban a kerékpár az egyéni közlekedés leghatékonyabb módja ....
(wikipedia.)

De a Kerék a lényeg!
 
A révülésnek vajmi kevés köze van az éberséghez...;)
Ha nem vagy éber, hogy értesz meg dolgokat...;)
Révült tagokat utoljára drogambulancián, meg régebben discókban láttam...:D

Úgy tűnik itt is van szövegértési problémám.
Szerintem annak a fajta "révülés" útján keletkező látásmódnak, - amiről én írtam korábban, - van köze az éberséghez, sőt...
igaz, én nem a discóban és nem a drogambulancián találkoztam a jelenséggel.
Kétségtelen, hogy magát a szót használjuk a discókban és drogambulanciákon előforduló egyénekre is, de azt hiszem nem erre gondoltam. Szerintem Te sem gondoltad, hogy rájuk gondoltam.;)
 
Sziasztok, örülök, hogy idetaláltam...látom van mit olvasni és ígérem, hogy nem fogok addig belekotnyeleskedni a dolgokba amíg el nem olvastam az összes bejegyzést.
Magamról csak annyit, hogy Reikivel foglalkozok... már igen régóta...
 
Oldal tetejére