Reiki!

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Anamaya, akár a testvérem is lehetnél. Teljesen úgy viszonyulsz a dolgohoz, mint én.
Engem is gyakran megbántanak, de képtelen vagyok haragudni.
Az emberek többsége csak akkor "ismer", amikor szüksége van a segítségemre- de nem baj az.Úgy gondolom, ha példát mutatok szeretetből, az illető ráébred, ő az, aki rosszul éli meg a dolgokat.
Foglalkozom magammal, hisz itt vagyok, és ez egy békés hely az életemben, egy sziget, ahol megnyugszom, barátok vesznek körül.
Egy óra múlva kezdődik az M1-en Szepes Máriáról egy film- addig még fentleszek, szeretném megnézni, holott jó lenne aludni is egy kicsit. Csakhogy ő is érdekel, nem szeretném kihagyni.


Nagyon sok szeretettel: swenson
 

Remka

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én még csak most végeztem el a tradicionális Reiki I-est, nem nagyon van tapasztalatom. most izgulok, hogy mi lesz az első 21 napban:)

Szép napot nektek!

Sziasztok!<O:p</O:p<O:p</O:p
Én egy hónapja végeztem el a Reiki I-et, velem nem történt semmi különleges a 21 napban. Vagyis „csak” annyi, hogy teljesen másképp állok az emberekhez, mint korábban, és mindenkiben találok valami pozitivat, valami szeretnivalót. Sajnos még mindig nem érzem elég „érettnek” magam a reikihez. Hiszek benne, gyakorlom is, de magamnak sajnos még egy fejfájást sem tudok elállitani. L Az az érdekes, hogy a férjemnek (aki egyáltalán nem hisz benne) egyszer fájt a feje, kérdeztem, hogy megpróbálhatom-e, nevetett, de azt mondta, hogy csináljam. Pár perc alatt elállt a fejfájása, ő is alig akarta elhinni. A gyerekeken is rendszeresen gyakorlom, náluk is úgy érzem, hogy eredményes a reiki. Azt hiszem az lehet a probléma, hogy még mindig nem hiszek eléggé magamban. Amikor elmentem a mesteremhez az oklevelemért, panaszkodtam neki, hogy fáj a fejem, és hiába próbálom magam gyógyitani, nem sikerül. Akkor éppen rohanásban voltam, és a kisfiam is velem volt. Ahogy eljöttem tőle, nem sokra rá, mintha elvágták volna a fájdalmam (biztos vagyok benne, hogy a mesterem segitett rajtam). Nem tudom, hogy mit tehetnék, hogy jobban bizzak magamban és a képességemben.<O:p</O:p
<O:p</O:p
Remka<O:p</O:p
 

Remka

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyébként ha nem hiszed a karmikus betegségek fogalmát, nagyon szívesen vissza vinnélek Téged egyik előző életedbe, és meglátnád, hogy miket csináltál ott!!!

Attila, engem is visszavinnél? :) Én a meditációban csak a nagy ürességig jutok el, onnan nem tudok semerre sem tovább haladni. Azt is tudom, hogy ennek mi az oka: sajnos nem megy a vizualizáció. Igy pedig egyetlen vezetett meditációt sem tudok elvégezni. Te milyen módszerrel utaztatsz? (ha lehet egyáltalán ilyet kérdezni)
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Remka!

Ügyes vagy, mert olyan tudással rendelkezel, amivel sokan nem.
Bátortalan vagy, mert néha nem sikerül meggyógyítanod embereket-de ezt tudnod kell, nem is lehet. Vannak emberek és betegségek amikkel egy tapasztaltabb gyógyító sem tud kezdeni semmit.
Igenis legyen önbizalmad, ha te nem vagy biztos magadban, a betegeid is bizalmatlanok lesznek, s ezért nem is gyógyulnak.

Vizualizáció: ne erőltesd, csak gyakorold.Már az is nagy előny, hogy teljesen ki tudom üríteni a tudatotad. Ne akarjad annyira makacsul, mert talán ezért nem sikerül.

Én is szeretném tudni mit műveltem ez előző életeimben, talán abból is tanulhatok.De még nem vagyok rá felkészülve.Talán olyasmit "látok" majd, amit nem is értek.Nem tudom, mert még nekem sem sikerült.
Persze el tudom képzelni, hogy fekszem egy patak partján, rágcsálok egy fűszálat, mellettem virágok, fúj a szél, de látni nem látom.Ha erőltetem még rosszabb lesz, mert beugrik, hogy esetleg hangyabolyban fekszem, és pókok vesznek körül(félek a pókoktól).Tehát látni nem látom, de el tudom képzelni. Majd.Talán később.
De milyen hamar el lehet így aludni!
S ez jó, mert eddig 3-4 órát vergődtem, lepedő egy szál se alattam.Most legalább azt az 5 órát nyugodtam átalszom.

Nem tudom, segítettem-e ezzel.
De Te igenis tudsz segíteni az embereken! Tessen szíves lenni pozitívan gondolkodni:))

Sok szeretettel:swenson
 

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!<O:p</O:p<O:p</O:p
Én egy hónapja végeztem el a Reiki I-et,
Sajnos még mindig nem érzem elég „érettnek” magam a reikihez. Hiszek benne, gyakorlom is, de magamnak sajnos még egy fejfájást sem tudok elállitani. L Az az érdekes, hogy a férjemnek (aki egyáltalán nem hisz benne) egyszer fájt a feje, kérdeztem, hogy megpróbálhatom-e, nevetett, de azt mondta, hogy csináljam. Pár perc alatt elállt a fejfájása, ő is alig akarta elhinni. A gyerekeken is rendszeresen gyakorlom, náluk is úgy érzem, hogy eredményes a reiki. Azt hiszem az lehet a probléma, hogy még mindig nem hiszek eléggé magamban. Amikor elmentem a mesteremhez az oklevelemért, panaszkodtam neki, hogy fáj a fejem, és hiába próbálom magam gyógyitani, nem sikerül. Akkor éppen rohanásban voltam, és a kisfiam is velem volt. Ahogy eljöttem tőle, nem sokra rá, mintha elvágták volna a fájdalmam (biztos vagyok benne, hogy a mesterem segitett rajtam). Nem tudom, hogy mit tehetnék, hogy jobban bizzak magamban és a képességemben.<O:p</O:p
<O:p</O:p
Remka<O:p</O:p
Semmi baj, ne aggódj, kicsit sem. Nem "érett" nem vagy, hanem még kevés a személyes tapasztalatod, de ez az idő függvénye. Fél év múlva már te is "biztonságosan mozogsz" ezen a területen.
Azzal, hogy magadat nem tudod kezelni, nem vagy egyedül. Valahogy könnyebb, ha mások kezelnek. Hogy ez mitől van? Lehet rajta filózni. Hogy nem vagyok jóban önmagammal? Hogy valami hiba van az energiarendszerünkben, amit magunk a "saját hajunknál fogva" nem tudunk rendbe rakni? Nem tudom. Talán a többiek okosabbak.
 

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Remka!

Ügyes vagy, mert olyan tudással rendelkezel, amivel sokan nem.
Bátortalan vagy, mert néha nem sikerül meggyógyítanod embereket-de ezt tudnod kell, nem is lehet. Vannak emberek és betegségek amikkel egy tapasztaltabb gyógyító sem tud kezdeni semmit.
Igenis legyen önbizalmad, ha te nem vagy biztos magadban, a betegeid is bizalmatlanok lesznek, s ezért nem is gyógyulnak.

Vizualizáció: ne erőltesd, csak gyakorold.Már az is nagy előny, hogy teljesen ki tudom üríteni a tudatotad. Ne akarjad annyira makacsul, mert talán ezért nem sikerül.

Én is szeretném tudni mit műveltem ez előző életeimben, talán abból is tanulhatok.De még nem vagyok rá felkészülve.Talán olyasmit "látok" majd, amit nem is értek.Nem tudom, mert még nekem sem sikerült.
Persze el tudom képzelni, hogy fekszem egy patak partján, rágcsálok egy fűszálat, mellettem virágok, fúj a szél, de látni nem látom.Ha erőltetem még rosszabb lesz, mert beugrik, hogy esetleg hangyabolyban fekszem, és pókok vesznek körül(félek a pókoktól).Tehát látni nem látom, de el tudom képzelni. Majd.Talán később.
De milyen hamar el lehet így aludni!
S ez jó, mert eddig 3-4 órát vergődtem, lepedő egy szál se alattam.Most legalább azt az 5 órát nyugodtam átalszom.

Nem tudom, segítettem-e ezzel.
De Te igenis tudsz segíteni az embereken! Tessen szíves lenni pozitívan gondolkodni:))

Sok szeretettel:swenson
Ezer bocsánat, nem kötekedni akarok, csak a régi "gumicsengőmet" nyomogatom.
A reikis nem "ad" energiát, hanem csatornáz, ilyen alapon nem ő gyógyít. Csak közvetíti az energiát, és a beteg saját maga gyógyítja meg magát. Tehát a reiki akkor is jól működik, ha a reikis nem bízik önmagában, mert attól még a "lekért" energia áramlik. Nem a reikis képességein múlik, hogy a beteg gyógyul-e. Gyakorolni kell, hogy a "csatorna" minél jobban, és minél tisztábban engedje át az energiát, és akkor minden működni fog.
Előző élet: Sokaknak nem megy autodidakta módszerekkel. A vizualizáció lehet blokkolt, de ha direkt erre kérünk energiát, idővel a blokk feloldódik. Nekem pl. az első "felismert" előzőélet emlékem minden különösebb faxni nélkül, éber állapotban jött le, mint egy biztosan tudott emlék. Ami elég megrázó élmény volt minden tekintetben. Később rájöttem, voltak előző éelt emlékeim korábban is - álmomban.
Ha nagyon fontosnak érzitek, tényleg célszerű segítséget igénybe venni.
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Cathy!

Kösz a helyreigazítást, nem igazán értek hozzá, bár az a véleményem, mindenhez kell némi önbizalom.
Az lenne a kérdésem, mi az, ami blokkolhatja a vizualizációt?
Valóban szó szerint látni kell, amit elképzelsz? Úgy ahogyan nyitott szemmel tennéd?

Szeretettel:swenson
 

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Cathy!

Kösz a helyreigazítást, nem igazán értek hozzá, bár az a véleményem, mindenhez kell némi önbizalom.
Az lenne a kérdésem, mi az, ami blokkolhatja a vizualizációt?
Valóban szó szerint látni kell, amit elképzelsz? Úgy ahogyan nyitott szemmel tennéd?

Szeretettel:swenson
Bármi blokkolhatja, sztem első sorban a félelem, de sztem erről Falmingó, vagy Attila többet tud mondani. Eleve van egy blokk bennünk, kell, hogy legyen, enélkül simán emlékeznénk, és ez zavaró lehet. Gondolom, te is olvasod Bubamamát a Rejtélyekben.
A vizualizált kép tapaszalatom szerint klb módon érzékelhető. Amit én láttam: mintha valóban látnám, pl, mint egy álomban, csak a közepe volt éles, a többi elmosódott. És volt, hogy inkább érzékeltem, vagy csak "tudtam", hogy egy bizonyos az eseményben vagyok benne éppen. Ami magától feltört emlék, az valóban olyan volt, mint egy emlék, mint mondjuk az első szerelem emléke, amit tudsz, és képes vagy átélni az összes érzetével, történésével, még ha nem is "látod", de a képek ott vannak akkor is a fejedben. Vissza emlékszel rájuk. Nem tudom, érthető vagyok-e.
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Cathy!

Igen, sejtem mire gondolsz.
Egyszer álmodtam.Egy szobában voltam, azt le tudnám írni, de hogy kivel, azt már nem, de az biztos, hogy egy idősebb asszony volt.Nem engedte meg, hogy Wc-jét használjam, úgyhogy nagyon is emlékszem a hangjára.


Flamigo; Attila!

Mi blokkolja a vizualizációt?

Köszönöm:swenson
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Cathy!

Megint én.
Szóval, én azt a szobát álmodtam, és tudom, ha valahogy odakeverednék, felismerném- ezek szerint akkor éjjel valóban jártam ott? Emlékszem a narancsszínű, kopott függönyökre, még arra is, hogy honnan sütött a nap.

Miért fél valaki megismerni az alőző életeit, holott nagyon kíváncsi?
Neked nagyon rossz volt? Visszamennél mégegyszer?

Bocs, hogy állandóan zaklatlak.

Szeretettel:swen
 

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ember általában fél az ismeretlentől, nem? De lehet egyéb oka is, olyan emlékek, amelyekkel még nem szeretne az egyén szembenézni, pl. egykori halálának körülményeivel, vagy bármi. Nekem az első Vizualizációm szuper volt. Gyerekkori udvarunkat láttam, ahogy annak idején, gyerekként, a kerítés erezetét is, a földből kibújó pici magoncokat a körtefa alatt a homokban. Hatalmas élmény volt, mert igazolta azt, amiben hinni akartam, nevezetesen az agykontrollt. És hát jó volt ott lenni a gyerekkoromban. A másik, magától feltörő, az kemény volt, megviselt lelkileg természetesen, sokat bőgtem miatta. A halálaim, már amik előjöttek, inkább tanulságosak voltak, mintsem ijesztőek, de ezt néhány előzőéletes emlék megelőzte már.
Engem is ösztönzött a dolog eleinte, hogy jaj, csak ismernék már előző életeket, de már nem érdekel annyira. Aminek elő kell jönnie, az úgyis elő fog jönni.
Sztem egyik előző életed helyszínén járhattál álmodban.
Remélem, a "fiúk" is hamarosan erre járnak, és hozzáteszik ehhez a témához saját tudományukat.
 

Remka

Állandó Tag
Állandó Tag
Bátortalan vagy, mert néha nem sikerül meggyógyítanod embereket-de ezt tudnod kell, nem is lehet. Vannak emberek és betegségek amikkel egy tapasztaltabb gyógyító sem tud kezdeni semmit.

Először is köszönöm szépen a hozzászólásokat! Swenson, nem azzal van a gond, hogy nem sikerül meggyógyitanom az embereket. Egyelőre még addig sem jutok el, hogy fel merjem ajánlani a segitségem. Az is elbizonytalanit, hogy az energia áramlását is csak néha érzem, de akkor annyira, hogy szinte elzsibbad tőle a karom, fejem (nagyon kellemes érzés). Aztán máskor semmit sem érzek, és ilyenkor sokszor fel is adom az önkezelést, mivel hogy úgysem történik semmi (ami persze tudom, hogy nem igaz, de én nem érzem). Bármennyire is erősödik a hitem, még mindig vannak kétségeim, még mindig kellenek a „bizonyitékok”. :o<O:p</O:p
<O:p</O:p
Ugyanez vonatkozik a reinkarnációra is. Tudom, hiszem, hogy létezik, mégis szükségem van saját megtapasztalásra. Most már nem akarom görcsösen, mint korábban, tudom, hogy nem ez a legfontosabb. Az is elég lenne, ha a belső vezetőmmel tudnék találkozni, de mivel a meditáció nem megy, ez sem sikerül. <O:p</O:p
<O:p</O:p
Azt hiszem álmomban én is jártam már egyszer a múltamban. Ez kb. 7-8 éve történt. Azt álmodtam, hogy meglőttek, és meghaltam. Nagyon kellemes, jó érzés volt a halál, semmi félelmet nem éreztem. Akkor ezt egy sima álomnak tudtam be, ami nagyon sokáiga hatással volt rám, de aztán szépen lassan elfelejtettem. Most, amikor ide tévedtem erre a fórumra, ismét beugrott ez az álom, és még most is át tudom érezni azt, amit akkor éreztem, és szinte minden részletére emlékszem. <O:p</O:p
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Először is köszönöm szépen a hozzászólásokat! Swenson, nem azzal van a gond, hogy nem sikerül meggyógyitanom az embereket. Egyelőre még addig sem jutok el, hogy fel merjem ajánlani a segitségem. Az is elbizonytalanit, hogy az energia áramlását is csak néha érzem, de akkor annyira, hogy szinte elzsibbad tőle a karom, fejem (nagyon kellemes érzés). Aztán máskor semmit sem érzek, és ilyenkor sokszor fel is adom az önkezelést, mivel hogy úgysem történik semmi (ami persze tudom, hogy nem igaz, de én nem érzem). Bármennyire is erősödik a hitem, még mindig vannak kétségeim, még mindig kellenek a „bizonyitékok”. :o<o>:p</o>:p
<o>:p</o>:p
Ugyanez vonatkozik a reinkarnációra is. Tudom, hiszem, hogy létezik, mégis szükségem van saját megtapasztalásra. Most már nem akarom görcsösen, mint korábban, tudom, hogy nem ez a legfontosabb. Az is elég lenne, ha a belső vezetőmmel tudnék találkozni, de mivel a meditáció nem megy, ez sem sikerül. <o>:p</o>:p
<o>:p</o>:p
Azt hiszem álmomban én is jártam már egyszer a múltamban. Ez kb. 7-8 éve történt. Azt álmodtam, hogy meglőttek, és meghaltam. Nagyon kellemes, jó érzés volt a halál, semmi félelmet nem éreztem. Akkor ezt egy sima álomnak tudtam be, ami nagyon sokáiga hatással volt rám, de aztán szépen lassan elfelejtettem. Most, amikor ide tévedtem erre a fórumra, ismét beugrott ez az álom, és még most is át tudom érezni azt, amit akkor éreztem, és szinte minden részletére emlékszem. <o>:p</o>:p


Szia Remka!

Próbálj meg rájönni, mi az ami gátolja az energiádat- fáradtság, szomorúság, bármi.
A felajánlást szerintem kezdjed a szomszédoddal, barátaidal, rokonokkal, s az aztán mint a népdal vagy a herpesz száll szájról-szájra:))
Én sem találkoztam még a belső vezetőmmel, de majd annak is eljön az ideje.Gyakorlok, de nem sürgetem.
Cathy is aranyos volt- szerinte amit álmodtam, az valamikor valóság volt.
Az az igazság, nem nagyon értek a Reiki-hez.De a tudatalattim azt súgja, mint minden máshoz, ehhez is szükség van önbizalomra.
Mikor érzed az energiaáramlást, ne hagyd kárba veszni, akkor próbálkozz másokkal. Most hozzám is jöhetnél- nagyon fáj a fejem.

Szeretettel:swenson
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ember általában fél az ismeretlentől, nem? De lehet egyéb oka is, olyan emlékek, amelyekkel még nem szeretne az egyén szembenézni, pl. egykori halálának körülményeivel, vagy bármi. Nekem az első Vizualizációm szuper volt. Gyerekkori udvarunkat láttam, ahogy annak idején, gyerekként, a kerítés erezetét is, a földből kibújó pici magoncokat a körtefa alatt a homokban. Hatalmas élmény volt, mert igazolta azt, amiben hinni akartam, nevezetesen az agykontrollt. És hát jó volt ott lenni a gyerekkoromban. A másik, magától feltörő, az kemény volt, megviselt lelkileg természetesen, sokat bőgtem miatta. A halálaim, már amik előjöttek, inkább tanulságosak voltak, mintsem ijesztőek, de ezt néhány előzőéletes emlék megelőzte már.
Engem is ösztönzött a dolog eleinte, hogy jaj, csak ismernék már előző életeket, de már nem érdekel annyira. Aminek elő kell jönnie, az úgyis elő fog jönni.
Sztem egyik előző életed helyszínén járhattál álmodban.
Remélem, a "fiúk" is hamarosan erre járnak, és hozzáteszik ehhez a témához saját tudományukat.


Szia Cathy!

Ha az előző életemben jártam, miért nem láttam az öreglányt, aki nem engedett be a Wc-be? Persze, lehet hogy jól tette, álmomban Wc-n ülni - hát nem kifejezetten biztonságos dolog.
De ez nem volt rossz élmény.
Félni az ismeretlentől? Lehet, hogy tudat alatt félek, de nem érzem.A kíváncsiságomat annál inkább.
De hisz neked sem volt túl rossz tapasztalatod.
Ami persze nem igazolja azt, hogy nekem nem lesz, és azt sem, hogy nagyon jól érzem majd magam.
Talán ez az ambivalens érzés gátol meg benne- nem tudom.
Tudod, van egy kazettám Dr.Czeizel Beatrix Találkozás a belső mesterrel.Hallgattam.Gyakran. Valahogy mégsem sikerült.
Először idegesített a hölgy hangja.
Aztán megszoktam. Aztán el kellett képzelni a fénytemplomokban a papokat- megtettem.Most is látom őket valahol belül.Lehet, hogy nem is így néznek ki, csak kitaláltam magamnak alakokat, és ehhez ragaszkodom.
Mostanában nem hallgatom, mert úgy érzem, akkor nem spontán jöttek az alakok, én akartam őket, s lehet, hogy nem is ilyenek. De azt sem tudom, milyeneknek kell lenniük.
Na ez most egy kicsit zavaros volt.
Szóval, össze vagyok zavarodva.Tudom, ha 5 év múlva hallgatom is meg azt a kazettát, akkor is nagy valószínűséggel ilyenek lennének.
Azért próbálkozzak? Lehet, hogy mégis jól csinálom?Arc nélküli, hosszúköpenyes valakiknek kell lenniük?

Annyi mindenben bizonytalan vagyok, de nagyon hálás a segítségedért.

Szeretettel:swenson
 

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Hááát, a bizonytalanságddal neked kell megküzdened, nyílván. Már ha akarsz, és már ha úgy gondolod, hogy egyáltalán megéri.
 

attila56

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Tudni kell, hogy "mindent" nem fognak megmutatni azÉgiek, mert van aki felkészült, és van aki nem!
Sajnos hallottam olyan esetről, hogy elment egy reiki kezelésre, mözben kinyílt az illető 3. szeme, és szinte majd nem megzavarodott a "látványtól"!
Ilyenkor a tisztánlátók az asztrál világ "lényeit" is látják, és ha valaki nincs erre felkészülve, bizony az ideg és elme intézetbe köthet ki!

Aki egyébként ott van, kb. 7o - 8o %-a gyógyítható lenne, mert "egyszerűen" csak az őt irányító szellemtől kellene megszabadítani!
De mivel csak azt SZABAD GYÓGYÍTANI, AKI K É R I , /ez alól van kivétel: kis gyermekek, idősek, ájultak, / egyébként NEM SZABAD!

Bevallom kezdő reikis koromban, szét vetett az energia engem is, és küldözgettem össze - vissza mindenkinek, de nem szabad, mert mások Életébe /karmájába/ avatkozunk be, mert lehetséges, hogy az illetőnek pont ez a tanuló folyamata!
Tehát plussz "batyut" ne vegyünk a nyakunkba, mert az sajna egyébként is van mindenkinek!

Kellő felkészültség kell ahhoz is, ha saját múltunkban "kutakodunk" és ha itt is sem vagyunk kellően felkészültek, nagyon bele szólhat a képzelőerőnk!

Viszont azt mindenkinek ajánlom, hogy "próbálkozzon" eldönteni, hogy "miért született le a Földre"???

Ha ezt ELFOGADJA, már nem "szenvedés" lesz az Élete, mert ez is a TANULÁSÁHOZ tartozik!!!

Kellemes estét Mindenkinek:))!
 

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Attila!

Gondolkodtam már rajta, miért is vagyok itt, de semmi plusz nincs bennem, úgyhogy nem jutottam semmire.Ugyanúgy teszem a dolgom, mint bárki más.Nincs bennem semmi különleges.
Gyerekkoromban nagyon rossz voltam, állandóan verekedtem, persze inkább engem vertek. Aztán eltört a kezem, a gipszes kezemmel visszaadtam az adósságot mindenkinek.
Lehet, hogy ezért? Mert rossz gyerek voltam?
Szóval nem tudom hol kezdjem keresni, miért születtem is ide?
Istvánnak lesz Debrecenben egy előadása.Lenne kedved eljönni? Csalafinta módon nem csak azért hívlak, mert érdemes meghallgatni, mert szeretnélek megismerni, hanem felajánlottad fentebb, hogy segítessz abban, hogy meglássam az előző életeimet.
Kipróbáltam a tükrös módszert.Működik. Hű, de csúnya embert láttam! Férfi lett az arcomból, az biztos, de nem volt neki orra. Talán leprás lehetett.Megint ki fogom próbálni, érdekes jelenség volt. Csak lenne egy szabad, csendes órám.

Szeretettel:swenson
 

eszter54

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Attila!


Kipróbáltam a tükrös módszert.Működik. Hű, de csúnya embert láttam! ..........

Szeretettel:swenson


Szia Swen!

Csak most csöppentem ebbe a topikba, de bepótolom a mulasztásomat.
Bocsi, de hol lehet errôl a tükrös módszerrôl olvasni? Majd kifúrja az oldalamat a kiváncsiság. (árnyaljuk a kifejezést: nagyon érdeklôdnék utána.:))
Köszi a választ elôre is. Szeretettel; eszter54
 
Oldal tetejére