Rendeld meg az Univerzumtól!

Cyk

Állandó Tag
Állandó Tag
jah még eszembe jutott valami.:D Kérd és megadatik című könyvet olvasta közületek Valaki? És mire ment vele? Nekem megvan az első rész,majd nemsokára jön a 2.is:)
 

Szamira

Állandó Tag
Állandó Tag
Helo:) Kedves Sati15 jo ez a 12 pont:) 6-12 ig nem is jelent gondot számomra ez mind szép és jo. DE ami előtte van akkor én értelmezésem szerint azt jelenti hogy. Törödjek bele és fogadjam el azt ami van-akkor is ha mást szeretnék-ne féljek hogy mi lesz ha így marad,ha nem kapok jobbat.És akkor ha ugy élek lelkileg is mintha semmi sem hiányozna,és elfogadom hogy most ez van,akkor nem lesz bennem ellenállás.És majd akkor jönni fog minden amire vágytam? Ez így nehéz de majd probálgatom:) pl mikor meditálok az jo,meg a pcjátékokba is ugy beleélem magam hogy nem gondolok a valós dolgokra.Eddig oké.De nem csak ebből áll az élet. Mikor erre nincs lehetőségem,mivel "üssem ki" a félelmeimet?,negativ gondolataimat? Köszi:) Szép napot. pussz

A lényeg az, hogy csípd fülön a negatív gondolatot, tudatosítsd, hogy ez az volt és küldj utána egy pozitívat.

Egy konkrét példa:

A párom tegnap előtt azt mondja, jövő héten meg kellene vennem az ajándékodat a szülinapodra.

Az én gondollatom: Miért pont most? A szülinapom csak a következő fizetés után lesz....
Itt megálltam és azt mondtam magamban, van elég pénzünk több is mint amennyi szükséges. Bármelyik pillanatban elköltheti egy részét.

Az első gondolatommal azt sugaltam, nincs elég pénzünk fizetésig spórolni kell, de azonnal módosítottam a gondolatot, és még magamban hálát is adtam, hogy idén karácsonykor nem nullázódott le a bankszámlánk.

Más!

Ha egy új kapcsolatot szeretnél bevonzani, érdemes lenne körül nézned fizikai szinten a környezetedben.

Nézz körül a szobádban, vannak-e ott az előző kapcsolatodból emléktárgyak. Főként ha elöl vannak, akkor blokkoló tényezők.
El tudod-e ezeket a holmikat könnyű szívvel ajándékozni, vagy megsemmisíteni.
Ha valamitől,(egy-két holmitól), semmiképp se szeretnél megválni akkor tedd bele egy fekete zacskóba és süllyeszd el a szekrény mélyére.
Van-e száraz virág a szobádban? Egy rózsa, ezt gyakran teszik el emléknek.

Hordasz-e ékszereket amiket az előző fiútól kaptál?

Nézd meg az ágyadat, tele van plüss állatokkal?

Fontos, hogy fizikai szinten is helyet teremts egy fiúnak, utána már könnyebb lesz bevonzani.
 

Bantik

Állandó Tag
Állandó Tag
A témához kapcsolódóan érdemes elolvasni Franz Bardon műveit. Alapvetően a mágiáról ír, de sokat foglalkozik a pozitív gondolatok erejével, az elementálok teremtésével, és sok egyébbel, amit fel tudunk használni, ahhoz, hogy a gondolataink valóra váljanak!:)
 

Cyk

Állandó Tag
Állandó Tag
Helo:) Akkor ha a példa konkrét- Boldog szülinapot kívánok Szamira:) Hát igen ...Bárhova nézek a lakásban mindenhol szárított virágok,plüssállatok,ajándékok vannak.:p De ezek kedvesek nekem és nem tudnék megszabadulni tőlük:( Már nem érzek szerelmet az iránt akitől kaptam,de a szép emlékeket juttatják eszembe.Nincs már bennem kötödés,mégis ha ezeket kidobnám olyan lenne mintha az emlékeimet dobnám el. Ettől ugyérzem van a szívemben hely egy uj szerelemnek:) Tehát ezt a lépést kihagyom...nem tudom megtenni:( De viszont a pozitív "javitás" jo ötlet:)
Viszont vannak e olyan tárgyak amik vonzzák az uj szerelmet? Ha ilyen "jelképes dolgokkal is telepakolnám a szobám akkor talán hatna?:p
Bantik köszi a címeket utána keresgélek:p Szerinted fent van itt a letöltéses fórumban? :) szép napot mindenkinek :)
 

Cyk

Állandó Tag
Állandó Tag
sak Helo:) Akkor ha a példa konkrét- Boldog szülinapot kívánok Szamira:) Hát igen ...Bárhova nézek a lakásban mindenhol szárított virágok,plüssállatok,ajándékok vannak.:p De ezek kedvesek nekem és nem tudnék megszabadulni tőlük:( Már nem érzek szerelmet az iránt akitől kaptam,de a szép emlékeket juttatják eszembe.Nincs már bennem kötödés,mégis ha ezeket kidobnám olyan lenne mintha az emlékeimet dobnám el. Ettől ugyérzem van a szívemben hely egy uj szerelemnek:) Tehát ezt a lépést kihagyom...nem tudom megtenni:( De viszont a pozitív "javitás" jo ötlet:)
Viszont vannak e olyan tárgyak amik vonzzák az uj szerelmet? Ha ilyen "jelképes dolgokkal is telepakolnám a szobám akkor talán hatna?:p
Bantik köszi a címeket utána keresgélek:p Szerinted fent van itt a letöltéses fórumban? :) szép napot mindenkinek :)
 

Szamira

Állandó Tag
Állandó Tag
sak Helo:) Akkor ha a példa konkrét- Boldog szülinapot kívánok Szamira:) Hát igen ...Bárhova nézek a lakásban mindenhol szárított virágok,plüssállatok,ajándékok vannak.:p De ezek kedvesek nekem és nem tudnék megszabadulni tőlük:( Már nem érzek szerelmet az iránt akitől kaptam,de a szép emlékeket juttatják eszembe.Nincs már bennem kötödés,mégis ha ezeket kidobnám olyan lenne mintha az emlékeimet dobnám el. Ettől ugyérzem van a szívemben hely egy uj szerelemnek:) Tehát ezt a lépést kihagyom...nem tudom megtenni:( De viszont a pozitív "javitás" jo ötlet:)
Viszont vannak e olyan tárgyak amik vonzzák az uj szerelmet? Ha ilyen "jelképes dolgokkal is telepakolnám a szobám akkor talán hatna?:p
Bantik köszi a címeket utána keresgélek:p Szerinted fent van itt a letöltéses fórumban? :) szép napot mindenkinek :)


Nos amikor majd nagyobb lesz benned a vágy egy új kapcsolat iránt, mint az, hogy a régi emlékek lebegjenek a szemed előtt minden pillanatban akkor majd meg fogod tudni tenni.

Nem kell mindent kidobni a fekete zacskó és a szekrény mélye elrejtheti az igazán fontosakat. Időnként jó elővenni nosztalgiázni.

Én mint Feng Shui tanácsadó azt javaslom, ne használj addig párvonzó szimbólumokat, amíg nem tudsz megválni a régiektől.

Természetesen vannak ilyenek, de addig nem árulom el mik ezek amíg nincs itt az ideje. Csak óriási zűrzavart csinálnál velük.

Köszi a gratulációt, a szülinapom 11-én lesz, a példa igazi volt.
 

gatti1

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ugy tudom nem igazán kell kibeszélni, mert esetleg neheziti a dolgod a beérkező negativ gondolatok
 

mirjam77

Állandó Tag
Állandó Tag
Találtam egy nagyon jó cikket ehhez a témához Müller Pétertől:

A lélek a valóság…
Zilahi Éva
Hosszú csend és áhítat, amely a nézőtéren mindent átitat. A hatalmas vetítővászonról egy kisgyermek tekintete sugárzik ránk. Egy mágus áll a színpadon, nemes egyszerűségbe öltözve, égi vezetők kíséretében. Néma csend, mély szeretet, amelytől a sok szív megremeg. Érezni, ma este történik valami, amelytől lehet, hogy életünk megváltozik. Körbenézek és az arcokon látni, a sok léleknek jó hallani. Ezt a mély, igaz és valós mesét, amelyet Müller Péter a miskolci Kamaraszínházban ma este elmesél…
muller_peter_2.jpg

Ma este a világ legnagyszerűbb és ugyanakkor a legnehezebb dolgáról fogok beszélni nektek. A Mágiáról. Erről még sosem beszéltem. Jegyezzétek meg: ez az életetek legnagyobb titka. Onnantól, ahogy ez megszólít benneteket, nagyon mély titkokat fogtok feltárni. Először azonban Peti unokámról mesélnék nektek. E kis teremtménye a földnek egyszer csak elkezdett álmodozni, képzeletében szőni egy mesét, ami szerint van egy gyermeke, akit Lilikének hívnak. Lilike szinte annyira valóságos része lett életünknek, hogy Petike mindennapjait teljes mértékben lefoglalta. Petike sosem ért rá, mert Lilike éhes, Lilike most nyűgös és mindig volt valami, ami miatt Lilike Petike figyelmét lekötötte. Ha látogatóba mentünk, a kis Petike volt, hogy elnézést kért: „Ne haragudjatok, de most nem tudok foglalkozni veletek, mert Lilike mellett van a helyem, ugyanis nagyon beteg…”. Ha mégis ráért, úgy viselkedett, mint egy kimenős apuka.
Egyszer elvittem Petikét a kínai nagycirkuszba, hogy örömet szerezzek neki. Első sorban ültünk, a kis Peti rengeteg perecet elmajszolt, majd a végén próbáltam learatni a nagyszülői babérokat és megkérdeztem tőle:
  1. <LI class=style3>És, hogy tetszett a cirkusz? <LI class=style3>Ó! Hát nagyon-nagyon! <LI class=style3>És a bicikli? <LI class=style3>Fantasztikus volt! <LI class=style3>Hát a légi tündérek? – forszíroztam tovább a dicséretet. <LI class=style3>Csodálatos volt! – mire befejezésként megszólalt:
  2. Csak a Lilike kicsit unta…
Mit mond a történet? Amikor az ember elkezd növekedni, kialakul az egója. Rájön, ha szeretetet akar koldulni, időnként hazudni kell. Ekkor alakul ki a külvilág felé való megfelelésünk. Petike is így fogta rá Lilikére, amit ő nem mert kimondani. Az Én-tudat kialakulásával már nem tudunk olyan nyíltan viselkedni. Mindegyikünknek megvan a maga Lilikéje.
Ez egy szép gondolat az egó kialakulásáról. Az alkalmazkodás nagy tudomány. Azonban ebben az esetben tényleg erről van-e szó? Nem. Ez a Lilike, ez volt! Peti unokám tudta! Peti tudott a Lilikéről. Nem rákente a hazugságot, mert kényelmesebb volt, hanem Lilike tényleg unta a kínai cirkuszt. Lilike ekkor még a szellemvilágban élt. Petikém nem azt tette, amit a pszichológiai könyvekben mondanak, hanem mély, spirituális igazságot jelenített meg. Figyeljétek csak, a családok milyen rejtélyes módon jönnek össze! Müller Juli, a lányom itt játszik, a miskolci színházban. Egyszer csak egy kiskutya került a család életébe, amelyet Lilikének akartak elnevezni, aztán hosszas vita után a kutya végül a Manci nevet kapta.
Majd telt az idő és megszületett Petike kistestvére, Lilike.
Felmerül a kérdés:
  1. <LI class=style3>Lehet, hogy életünk meg van tervezve? <LI class=style3>Lehetséges, hogy a kis Peti látta a Lilikét, hogy érkezik majd az életükbe?
  2. Vagy olyan élethűen álmodta a Lilikét, hogy megteremtette?
Ugyanakkor mesélhetnék Balsacról is, hogyan teremtette meg életében saját valóságát. S most figyeljetek, mert jön a titok!
Van valamennyiünk lelke mélyén egy varázsló. A gyermekében is, és a felnőttében is. Sokan azt mondják, hogy igen, ezt nevezik pozitív gondolkodásnak. Nem. Ez sokkal mélyebb annál. Mi az a hatalmas erő bennünk, amely ha előáll, teremteni tudunk ebben az életünkben, ebben a dimenzióban?
Lehetséges, hogy Petike az erős képzeletével lehívta, megigézte, valóssá tette az álmait? Hogy létezik ez? Most repülünk bele egy különleges világba, amelynek a gyökere a magyarságban, a magyar nyelvben rejlik.
Ige – Igézlek – Megigézlek…
Amikor bennünket Isten megteremtett, akkor valamennyiünknek átadta a képességeit is! A teremtés képességét, az ő hatalmas, mágikus varázslatát. Tudjátok, amit a bennünk élő varázsló varázsol, az lesz az életünk. Az a mi életünk, amit magunknak varázsoltunk. Azt MI álmodtuk meg. Azonban hiába gondolkodunk pozitívan, mondod, hiszed, ha a lelked nem ezt varázsolja. Az fog történni, aszerint fog alakulni életed, amit a lelked megteremt. Senki sem akar életében szeretetlenséget, válást és még sorolhatnánk, mégis úgy alakul, mert a belső varázsló olyan erőket lök bele, hogy ezzé válunk.
Térjünk vissza a magyar nyelvhez kicsit. A MÁGUS szó összevethető a MÁGIA – MAG – (MAG-UR népe) – MAGYAR szavakkal. A magyar nép titka a mágia. Ha egy magot elültetsz a földbe, azzá lesz, amivé lennie kell. Sohasem tudsz kihozni belőle mást. Az, hogy magyarok vagyunk, a mag népe, azt jelenti, mágusok vagyunk. Szinte semmi másról nem érdemes beszélni, csak erről. A Harry Potter sikere is ebben rejlik. A kisgyermeket, a benne élő mágust szólítja meg, elmondja, hogy te varázsló vagy! Nézzétek meg jól kis unokámat a képen. Az a szemecske nem csak csodálkozik, de látja is a csodát! Ez Istent látó szem! Ez az ámulat látja, hogy milyen a világa.
A bennünk élő varázslót azonban el is veszíthetjük. Akkor veszíthetjük el, ha azt mondjuk és elhisszük, mi már nem vagyunk képesek csodákra, vagyis ha elveszítjük a csodákban való hitünket. Azonban ez a belső varázshatalom bármelyik pillanatban meggyógyulhat. Csak rajtunk múlik. Csodálatos érzés, amikor felismerjük, amikor találkozunk a bennünk élő varázslóval! Tekintete tüzében feloldódnak a falak. Azonban középszinten mindez nem működik. Igenis működtetni kell a belső mágusunkat. Éltetni kell és megadni neki, amit a varázslónk és a lelkünk kér. Egyetlenegy bibliai fordítás sem tudja azt a legmélyebb igazságot, hogy a világ mágikus természetű! Teremtő hatalommal vagyunk megáldva, amellyel sajnos mostanában vissza is élünk.
Működik benned a varázsló? Amikor igen, a lehetetlent is meg tudod bűvölni. Ha nem, nem él a varázsló, az olyan, mint a háborgó tengeren egy parafa dugó. Ilyenkor az ember nem lesz képes önmaga megoldani a problémát, mert nem működik benne a teremtő hatalom. Erre kellene ráébreszteni az embereket! Ébresztő, ember! Nem működik benned a teremtő erő!
Tapasztaltátok már, hogy az emberekből időnként olyan erők tudnak kitörni, amire azt mondják: ”Úristen! Ilyen nincs!” Ez azért van, mert hirtelen, kényszerű pillanatokban felébred bennük a varázsló.
Ma sok esetben a varázsló meg van bénítva, a tudattalanba van leszorítva. Fáradtságot, reménytelenséget, szomorúságot, boldogtalanságot szuggerál magának az ember. Azonban ez veszélyes, mert ez is varázslat, csak épp negatív varázslat. Ugyanis életünkben nem a külső körülményektől függ, hogy én hogy vagyok, hanem a bensőmtől. Mindenki, aki nagy dolgokat hirdet, legyen az festészet, írás, bármi más, erről szól. A varázslatról, a varázslásról.
Én azzá lettem, amivé varázsoltam magam és azzá nem lettem, amivé nem varázsoltam magam…
Bármi történik, mindig magamban keresem az okot, hogy hol történt benne az a mozzanat, ami most történik? Ha én magam teremtek egy színpadi jellemet, akkor a történést is megteremtettem. A történés nem lehet más, mint ami a jellemből következik. Mi vagyunk saját boldogtalanságunk megteremtői. A negatív történések nem a külső körülményeken múlnak, hanem rajtunk. Csakis rajtunk. Kérdés az, hogy akarjuk-e a változást? Merjük-e életre kelteni a bennünk élő varázslót? Hisz’ szenvedésünk oka, hogy a válasz nem. Félünk saját lelkünk, a varázsló vágyát és célját teljesíteni. Hajlamosak vagyunk inkább egész életünket szenvedésben, mintsem megmutassuk a világnak, hogy kik vagyunk, mire vágyunk és mi a feladatunk.
Hisz’ a lélek a valóság! Játszhatjuk életünkben szerepeinket, de ha a varázslót elrejtjük, boldog emberek nem leszünk. Amíg a jellemünkön nem tudunk változtatni, addig a történést sem tudjuk. Be kell látnunk, nem áldozatok vagyunk, hanem alakítói, formálói életünk eseményeinek. A mai világban mindenki a másikra mutogat. Mindenkit hibáztatunk, egyedül mi nem vagyunk hibásak az eseményekért és nem is értjük, hogyan keveredhettünk bele. Azt senki sem mondja, hogy: „Én mekkora bolond vagyok!”. Ezt roppant nehéz bevallanunk.
Az igazság az, hogy csak egy embert tudunk megváltoztatni. Önmagunkat! Ha eljutunk a felismerés ezen szintjére és teszünk is érte, abban a pillanatban megváltozik környezetünk és életünk.
„Anyám arra tanított, hogy az életünk játék, s hogy ami történik velünk, az mese. Mese, amelynek hősei vagyunk. Mindenki szívesen mesél életéről és mondja azt, hogy az élete egy kész regény. Mondjuk, mert az is. Regény. Az ember nem csak szorgalmi feladatként éli le sorsát, de valahol tudja, hogy egy regényben jár, melyet önmaga és mások írnak, s amelynek ő a főhőse.”
Az Élet egy játék, de tudnunk kell játszani benne. Tisztában kell lennünk vele, hogy alakulását mi irányítjuk, de ehhez kell az önismeret. Példa erre a gyermeknevelés. Ahhoz, hogy meg tudjam oldani a gyermekemmel kapcsolatos problémákat, nekem kell megváltoznom. Önmagamat kell nevelnem, hiszen az én varázslóm fogja elvarázsolni őt! Befelé, belső világunk felé kell haladnunk ahhoz, hogy megváltoztassuk életünket és boldogok lehessünk. Keresd meg, hívd elő a benned élő varázslót! Ha a varázslód szeme nyitva van, mindent meg tudsz valósítani. Ez a kulcs, amiről beszélek, amely minden zárat ki tud nyitni. A szemkinyitás egyenlő a felébredéssel. Akármilyen a világ, én átvarázsolom magam. Azonban a szem kinyitása nem az, amikor ránézek a világra, hogy milyen szörnyű, hanem amikor ráébredsz, hogy saját sorsod mesélője, teremtője vagy. Senkitől, semmitől nem függsz, csakis a saját erődtől. Ha az embernek kinyílik a szeme, a rosszat is szebbnek látja. Természetesen előfordulhatnak sorszerű helyzetek, amikor megbántanak, de te bocsáss meg nekik, hiszen csak annyi az oka mindennek, hogy rossz varázslatban élnek. Ha a varázslónk él, akkor semmilyen múltbeli dologtól nem függünk, mert „Én vagyok az Úr!” ahogy Ady Endre írta. Rádöbbensz arra, hogy varázshatalmad van, elsősorban önmagad fölött! Tudd, hogy csoda vagy, páratlan teremtménye a földnek - és ez nem gőg. Gőggé akkor válik, ha azt hiszed, hogy ez a másik emberben nincs meg. Nagyon fontos, hogy szeresd önmagad, a benned élő varázslót! Csodálatos, fantasztikus jó érzés, amikor felébred benned a teremtő erő és valamit meg tudsz változtatni. Ott vannak például a könyvek, amelyeknek gyökerében ott van egy hallatlan nagy erő. Vagy nézzük a mai kor üzletemberét, aki teremtőerejét az anyagi javak halmozására használja. Ez az ember kinyitotta a kreatív teremtőszelepet, varázsol ugyan, de ez nem az igazi szelep.
Teremtésünk függ a tudatunk teremtőerőhöz való viszonyától. A hétköznapi tudat, a józan ész, az egóhoz van kötve. A józan ész varázslónak hiszi magát, de nem az. Ez csak a mágikus erő nagyon szerény, lefotózott formája. A józan ész nem szereti a varázslót! Nincs hite, nem bízik a varázslóban, ezért nem is engedi előhívni. Gyermekkorban a mágus működik, hisz’ a mag tudja, hogy mivé kell lennie. A gyermeket a varázsló mozgatja. Józan ésszel járni sem tanultunk volna meg, sosem értünk volna el semmit. A kettőnek az életben együtt kell működni. Hisz’ több vagyunk, mint a józan ész. A Hitünk révén lehetségessé válik és el is érjük amit szeretnénk. A józan észnek meg van a maga világa, igazsága, csak korlátozott. A lelkünk azonban örök és halhatatlan…
S hogy mi az életfeladatunk?
Semmi egyéb, mint felébredni… hogy önmagunkra ébredjünk! Tudnotok kell: lelkünk legmélye mindig boldog! Ha nem vagy boldog, valójában nem te vagy! Félünk kacagni, félünk derülni, félünk sírni, félünk olyannak mutatni magunkat, amilyenek valójában vagyunk.
Őrizzétek meg magatokban az örömöt, az igazi arcotokat, amelyik mosolyog, derül. Őrizzétek meg magatokban, éljetek vele, keltsétek életre varázslótokat, ébredjetek! De ne feledjétek: ennek a belső érzésnek, teremtő erőnek égnie, lángolnia kell, hogy a benned lévő mágus éljen, s boldog legyen…
 

Szamira

Állandó Tag
Állandó Tag
Találtam egy nagyon jó cikket ehhez a témához Müller Pétertől​

Köszi, hogy betetted, nagy igazság van benne.​

Nagyon jól elmondja a lényeget, az életről a boldogságról, a teremtésről.​

A héten én is teremtettem.​

Rendeltem a kerti bútorunkhoz, párnákat és azt szerettem volna ha ezen a héten érkeznek, hogy hétvégén már használhassuk őket, mert vendégeket várok.
Ma megérkeztek:p
Ja és 5000 forinttal kevesebbe kerültek, a katalógusban feltüntetett árnál.
Szóval még bónuszt is kaptam.:p
 

mirjam77

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszi, hogy betetted, nagy igazság van benne.​

Nagyon jól elmondja a lényeget, az életről a boldogságról, a teremtésről.​

A héten én is teremtettem.​

Rendeltem a kerti bútorunkhoz, párnákat és azt szerettem volna ha ezen a héten érkeznek, hogy hétvégén már használhassuk őket, mert vendégeket várok.
Ma megérkeztek:p
Ja és 5000 forinttal kevesebbe kerültek, a katalógusban feltüntetett árnál.
Szóval még bónuszt is kaptam.:p

ez szuper!:p
így kell ezt csinálni...:p
én jóidőt "teremtek" vasárnapra, mert kirándulni szeretnénk és csak akkor tudunk elmenni....
lelki szemeim előtt már látom, ahogy a csodás napsütésben a Balatont nézzük:p
 

mirjam77

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszi, végre rájöttem hogy kell képet varázsolni a név mellé.
Nekem is a kék a kedvenc színem:p

A várost is is most varázsoltam oda, nem lakunk messze egymástól

igen:)
sokat jártam oda 3 éve:)
kedves kis város, bár nekem Júlia jelentette akkor a legtöbbet...:p
 

dohar

Állandó Tag
Állandó Tag
Elolvastam az egész topicot, nagyon tetszik, de egy kicsit leült a topic mióta egy csomó adat elveszett! Sehol nem láttam azt a könyvet amelyről ez a topic a nevét kapta. Úgy gondoltam, hogy mivel nekem megvan felrakom, hogy mindenki le tudja tölteni, akinek még nincsen meg.
Jó olvasást hozzá.
 
T

Táltos

Vendég
Beteszem Nektek egy könyv ismertetőjét, szorosan kapcsolódik az univerzumi rendeléshez.



Ajánlom Mindenkinek a könyvet, de nem felszínes olvasásra, hanem igazi beleérzésre, átélésre, elvárásra, a vágyak jelen birtoklásának érzésére.

A vonzás törvénye.


Amit kérsz , megkapod, és és még ennél sokkal többet is, erről szól ez a különleges könyv. Most nem csupán néhány bámulatos eszközt kapsz a teremtéshez, hanem hozzájuk tartozó használati utasításokat is. E könyv elolvasása fordulópont lesz az életedben.



"Hogyan használhatod a Titkot? Mit kell ahhoz tenned, hogy a Te életedben is egyre több általad előidézett "véletlen" történjen? Nos, a recept viszonylag egyszerű. A gondolataidat összhangba kell hoznod az érzéseiddel. De ne feledd: ezt csak úgy teheted meg, ha önmagaddal mindig őszinte maradsz...

Sok ember kérdezi meg tőlem, hogy mi az ő dolguk a teremtés folyamatában, és mi az, ami az Univerzum dolga. Hát vizsgáljuk csak meg ez a kérdést. A következő hasonlattal élhetünk: Aladdin és a csodalámpa történetét biztosan ismered. Aladdin felkapja a lámpát, leporolja és kiugrik belőle egy Dzsinn. És a Dzsinn mindig csak egy dolgot mond: "A kívánságod számomra parancs". Ha visszavezetjük a történetet az eredetéig, ma úgy ismerjük, hogy három kívánságunk van, de ha visszavezetjük a történetet annak eredetéig, akkor ott nincs korlát, akármennyi kívánság lehet. Gondold csak el!

Most vegyük ezt a hasonlatot, nagyítsuk fel, alkalmazzuk rád és az életedre.

Ne feledd, Aladdin mindig azt kívánta, amire szüksége volt. Itt van nekünk az Univerzum, ami egy hatalmas Dzsinn. A történelem annyi néven nevezte már: szent védőangyalnak, felettes énnek. Bármilyen cimkét ráragaszthatunk, és azt a nevet használhatjuk, ami a legmegfelelőbb számunkra. De minden hagyomány kijelenti, van valami, ami nagyobb nálunk. És a Dzsinn továbbra is csak egy dolgot mond: "A kívánságod számomra parancs."

...

Tehát, a lényeg, hogy az alkotó folyamat egy 3 lépéses folyamat.

Az első lépés: Kérd azt, amit szeretnél.

Nem kell szavakat használnod a kéréshez. Tulajdonképpen, az Univerzum meg sem hallja a szavaidat. Az Univerzum csak a gondolatokra válaszol.

Mit akarsz valójában...?

Ülj le és írd le egy papírra. Írd le jelen időben. Kezdheted így: "Annyira boldog és hálás vagyok, mert..." És fejtsd ki, hogy milyennek akarod az életedet, annak minden területét.

Ez tényleg jó szórakozás. Olyan mintha az Univerzum egy katalógus lenne, amit átlapozol, és ráböksz. Hát, szeretném ezt az élményt, szeretném azt a terméket, szeretnék olyan emberré válni, mintha feladnád a megrendelést az Univerzumnak. Tényleg ennyire könnyű.

A második lépés: A válasz.

A válasz arra, amit kértél. És ez nem a te dolgod, fizikailag. Az Univerzum végzi el ezt a lépést. Az Univerzum összes ereje reagál az általad küldött gondolatra. "A kívánságod számomra parancs." És az Univerzum elkezdi újrarendezni magát, hogy bekövetkezzenek az események.

Legtöbbünk soha nem engedi meg magának, hogy azt akarja, amire valójában vágyik, mert nem látja, hogy miként válhat az valóra. Ha végzünk egy kis kutatást, nyilvánvalóvá válik, hogy bárki, aki valaha elért valamit, nem tudta, hogy miként fogja megcsinálni, csak azt, hogy meg fogja csinálni.

Nem kell tudnod a hogyant, az majd kialakul. Nem kell tudnod a hogyant, az Univerzum átrendezi magát. De te nem tudod, hogyan. Megnyilvánul majd neked, magadhoz vonzod a módját.

Aztán barátunk arról számol be, hogy valami szörnyen rosszul sikerült. "Feladtam a rendelést, de hol van a szállítmány?"A válaszunk erre: igen, kértél, elvégezted az első lépést. Mást nem tehetsz. Az Univerzum pedig válaszol, mindig. Nincs kivétel. De van egy további lépés, amit meg kell értened.

A harmadik lépés: Az elfogadás lépése, ami azt jelenti, hogy összhangba helyezed magad azzal, amit kívántál.

Amikor összhangba kerülsz azzal, amit kívántál, csodálatosan érzed magad. Itt van a lelkesedés, itt van az öröm, itt van a hála, itt van a szenvedély. De ha kiábrándultságot, félelmet, dühöt érzel, ez jelzi, hogy nem állsz irányba, nem vagy összhangban azzal, amit kértél. És ekkor észre veszed: minden attól függ, hogy miként érzed magad. Gondolataidat, érzéseid szerint kezded irányítani, és apránként megtalálod a gondolat érzését, összeolvadsz vele, és ezután valósággá válik az életedben.

...

Amikor a fantáziát ténnyé változtatod, akkor abban a helyzetben vagy, hogy nagyobb, jobb álmokat építhess, és ez barátom, az alkotás folyamata.

Tehát a Vonzás Törvénye, a törvény tanulmányozása és alkalmazása annyi, hogy kitaláljuk: hogyan hozzuk létre az érzést, hogy a jelenben birtokoljuk a kívánságainkat."
Forrás: Ahogy érzed -Radnits Teréz, 2007. szeptember 8.

Jó teremtést kívánok Mindenkinek, aki olvassa.


 

Izisz03

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Szeretném megosztani veletek egy szomorúságom, ami a napokban ért. 4 éves kislányomnak van , helyesebben mostanra már csak volt egy plüss rozmárja. Amolyan "szőranya" féle, én csak így hívtam, mert tökéletes anyapótlónak bizonyult. Azzal aludt, minden hová vittük, orvos, bevásárlás, óvoda, a Rozi szent és sérthetetlen volt, már-már családtag. Ha bánatos vagy magányos volt, vagy megütötte magát, Rozira mindig lehetett számítani. Április 19én szombat este haza felé menet, ahogy mentünk felfelé a lakásunkba, óriási szélvihar volt, a Rozi farkával be volt gyömöszölve a táskámba, de nem fért bele teljesen, így kilógott. A szél kicsavarta az esernyőt a gyerek kezéből, letépte a vásznat róla, én meg minden figyelmem arra fordítottam, hogy a kiálló fémpálcák vissza ne csapódjanak az arcába. Kb. 15 métert megtéve észre vettem, hogy a Rozi eltűnt. Visszamentünk, de sehol nem volt. Bejártuk az egész környéket, de mintha elnyelte volna a föld. Másnap kiplakátoltuk a környéket, kérve a megtalálót, hogy adja vissza a gyereknek. Megjelentettük a megyei lapban, de semmi. El nem tudom képzelni, hogy kinek kell egy agyon gyötört, piszkos, elcsigázott szétlapított plüssrozmár, ami még csak nem is egy csalogató Disney figura. A gyerekemnek viszont felbecsülhetetlen érték. Nekem nem sokkal ezidáig meglehetősen materialista világnézetem volt, pár éve kezdett csak megváltozni bennem ez a dolog. Ha a racionalitás talaján maradok, elképzelhetetlennek tartom, hogy a Rozi valaha is haza talál. De ahogy olvasgattalak benneteket, egyszeriben elszégyelltem magam. Arra gondoltam, hogy egyedül a gyerekem hiszi azt, hogy valaki majd haza hozza a Rozmárját. Én, meg a hülye racionális szemléletemmel még képes leszek ellenszelet képezni itt mellette.
Szerintetek meg lehetne rendelni a Rozit az Univerzumtól?
Tegnap éjszaka elalvás előtt, megjelent előttem a Rozi, egy kötélen húztam, magamhoz, de így a mai nap visszagondolva nem is tudom, hogy ezt képzelegtem, vagy álmodtam talán.
Sajnos pótolhatatlan, mert a magyarországi játékboltok nem forgalmazzák, talán Németországból származhat, az eladók szerint.
Ha tudtok javasolni valamilyen technikát, amelyet alkalmazva rátudnék én is összpontosítani arra, hogy vissza kerüljön az a Rozmár még hozzánk, azt nagyon megköszönném. Vannak róla képeim is, de egyenlőre még nem jöttem rá, hogy hogyan kell ide felölteni.
 

Etusmama

Kitiltott (BANned)
Kedves Izisz!

Valamít mutathatott az álmod, menj végig rajta lépésről-lépésre és fejtsd meg.
Az Agykontroll topikban kérheted olyanok segítségét, akik rendszeresen foglalkoznak az eltűnt tárgyak keresésével. Fénykép kellene hozzá. Csatolással tudod feltölteni.
Te pedig a kérd és megadatik technikát alkalmazhatnád.
 
Oldal tetejére