Sziasztok!
pocket letterezik valaki??

Én Magyarországon élek és ezer éve leltem erre az oldalra, ami igazi kis kincses bánya. <3 <3 <3
( nah jó nem ezer, de kb. kamaszkoromba, ami már 10en éve volt...)
A magyarországi pocket letter fb. csoport 2018 óta néma sajnos.
Egyszer mostanság kérdeztem, hogy kérdezhetek-e, azt írta a modi, hogy igen, feltettem a kérdéseim, de egy hónapja nincs rá válasz

Most egy nemzetközi csoportban vagyok, de mivel angolból a béka feneke alatt vagyok, a gugli fordító meg nem egy precíz dolog, így ott nem nagyon merek kérdezni.
A nemzetközi csoportban nagyrészt amerikában élő tagok vannak...
nekem meg közben kiderült, hogy a posta miatt jobb, ha EU-s tagokkal cserélek, mert EU-n kívül postakész borítékba már csak levelet lehet tenni, és bármi tárgy már sima levélként küldhető csak, ami többszörösébe kerül. Így csak nagyon ritkán lenne érdemes küldenem és azt is valahogy úgy, hogy esetleg több PL-t egye és esetleg azt onnan szétpostáztatni.
amúgy egy kanadai hölgy is jelentkezett, hogy szívesen cserélne velem, szóval lehet, hogy oda úgy is küldeni fogok, akkor meg úgy lenne jó, ha Kanadán belül lenne egy vagy több magyar cserepartnerem is, akivel egy nyelvet beszélünk.
Most amúgy egy portugál hölgy volt az első zseblevél cserepartnerem
és én mivel google fordítóval írtam neki, megkérdeztem, hogy akkor akár portugálra is állíthatom a fordítót, nekem édesmindegy... cserébe ő meg magyarra állította a fordítóját.
Persze érdekes dolog egy más nemzetiségű emberrel beszélni és cserélni, de úgy gondolom, hogy egy külföldi magyarnak valahogy jobban megdobbantaná a szívét, nekem meg egyszerűbb lenne a kommunikáció, pláne kezdő zseblevelesként.
Szóval, ha valaki PL-ezik, akkor szívesen kérdeznék tőle, ill. cserében is benne vagyok, aki pedig most vágna bele azzal is cserélhetünk

ill. postázás miatt arra is gondoltam, hogy a 3x3 zsebes verzió helyett lehetne saját díszítésű képeslapot küldeni egymásnak, vagy 4db képeslap méretű kártyákat cserélni, amit egy doboza, fotóalumba vagy 4 zsebes A/4-es bugyiba lehet tenni. Szerintem sokkal praktikusabb, mint a kosaraskártya méret.
Bár már nagynehezen egy vagyonért vettem 100db 9zsebes, gyűrűs mappába gyűjthető bugyit, de az A/6-os méretű kártyák mérete sokkal praktikusabb.
Egyrészt: Egyszerűbben, olcsóbban, többféle módón tárolható.
Másrészt: A PL-t 3ba hajtva csak a csekkes borítékba vagy nagyobba fér bele, postakész borítékok esetén, pedig vagy 4be hajtva teszem a sima borítékba ( képeslap méret), vagy a nagyobb borítékba teszem, ami dubpla akkora, mint a kicsi, de a költsége több, mint 2xese...
Harmadrészt: nem tudom, hogy ki hogy van vele, de kosaraskártya méretben 2,5x3,5 inch ( valamivel nagyobb, mint 6*8cm) igencsak nehézkes alkotni, a legtöbb esetben nem fér rá, amit rátennél, így vagy nem teszed rá, vagy felaprítod, ami szerintem nem a legszebb és olykor kicsit barbárság is.. egy képeslap méret sokkal nagyobb alkotói szabadságot ad.
ill. a 9 zseb, sok pici dologból összerakva valahogy zsúfoltabb hatást ad, mintha egy A/4est csak 4 részre osztasz és azokra alkotsz ( vagy ugye fotóalbum esetén 2-t látsz egyszerre, dobozba élére állítva vagy befktetve, meg azt az egyet látod, amit épp kézbe veszel..
Amúgy vettem egy kis hegesztőt ( Fuse tools), így a sima genotherm bugyikból is tudok csinálni osztott tasakokat.

Bár most vettem olcsón 4db kis méretű fotóalbumot, de a hegesztőmmel csinálhatok 4 zsebes genothermeket is magamnak ill. abban is tudok küldeni, persze ilyet készen is lehet venni, de az újabb macera nekem meg az is kb. olyan drága, mint a 9 zsebes. Nah, meg ha beruháztam egy hegesztőre, akkor már használjam is.
