Szaúd-Arábia perelhető 9/11 miatt

Egy manhattani bíró szerdai döntése értelmében Szaúd-Arábia perelhető a 2001. szeptember 11-i terrortámadások miatt, amelyek elkövetői zömében szaúd-arábiai állampolgárok is voltak.

George Daniels manhattani kerületi bíró elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy mondják ki semmisnek az ellene benyújtott kereseteket, amelyek szerint Rijád segítette a 2001. szeptemberében elkövetett terrorakciók végrehajtóit. A pert néhány amerikai család kezdeményezte, amely elvesztette hozzátartozóját a terrorakciókban, illetve amerikai vállalatok és biztosítótársaságok is vannak a felperesek között. Anyagi kártérítést követelnek a szaúdi kormánytól.

Daniels bíró érvelése szerint a panaszosok által előterjesztett indoklásnak "ésszerű alapja van", és elégséges ahhoz, hogy a szaúdi kormány képviselői a bíróság előtt feleljenek az Egyesült Államokban 2016-ban a terrorizmus támogatói elleni igazságszolgáltatásról hozott törvény alapján. Az akkori amerikai elnök, Barack Obama 2016-ban vétóval próbálta megakadályozni, hogy az áldozatok hozzátartozói perelhessék a sivatagi királyságot, de a kongresszus mindkét háza leszavazta az elnököt, és a törvény életbe lépett.

20160911new-yorki-terrortamadas-alkaida-wtc.jpg

A 2001-es terrortámadások elkövetői eltérített repülőgépekkel belerepültek a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a washingtoni Pentagon arlingtoni épületébeForrás: AFP/Seth Mcalliser
A manhattani kerületi bíró szerdán ugyanakkor elutasította a panaszosoknak azt a követelését, hogy indítsanak pert két szaúdi bank és egy szaúdi építkezési vállalat ellen, amelyek feltételezéseik szerint segítették az al-Kaida nevű terrorszervezetet és vezetőjét, Oszama bin Ladent a terrorakciók előkészítésében és végrehajtásában. George Daniels ezt azzal utasította el, hogy nem illetékes külföldi jogi személyek ügyében eljárni.

A szaúdi kormány mindig következetesen cáfolta, hogy köze lett volna a terrormerényletekhez, és a 2016-os törvény elfogadásakor Rijád megerősítette: következményei lesznek az amerikai döntésnek. Végül azonban Szaúd-Arábia nem tett lépéseket az Egyesült Államok ellen. Az amerikai-szaúdi kapcsolatok nem sínylették meg az amerikai törvény megszavazását. A 2001-es terrortámadások elkövetői eltérített repülőgépekkel belerepültek a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a washingtoni Pentagon (védelmi minisztérium) arlingtoni épületébe. A terroristák által elrabolt harmadik gép Pennsylvaniában zuhant le. A terrortámadásokban csaknem háromezer ember vesztette életét.

MTI
 
Nem jó államot perelnek...hiszen afganisztánból indult ki az akció...
Rosszul emlékszek? Mintha 4 repülőgép lett volna elrabolva...de, itt már lehet hogy a megfogalmazás sántit.
 
A CNN interju ami az igazat mondta...egyszer volt csak musoron es soha tobbe.
A CNN tudosito megmondja nincs semmi nyoma repulonek a Pentagonnal.
Nincsenek nagy darabok , semmi ami repulore utalna.
Leragott , igaz csont.
 
Arra célzol, nem is történt semmiféle 9/11 merénylet? Ja, biztos ma is állnak az ikertornyok, ugye?

Ja, értem már. Azokat valóban lemerényelték a földig, de amikor látták a hülye amcsik hogy a terrorpisták lerombolták az ő szentséges tornyaikat, úgy gondolták, ez még nem elég, ha már lúd legyen kövér, gyorsan behazudtak mégegy repülőt, és némi trotillal felrobbantották egy kissé a Pentagont is itt-ott, vigyázva persze hogy nagy kár ne legyen, mert mennyivel másabb ám ha azt is behazudhatják a terrorpistákok számláljára! De tényleg idióták voltak, mert repülőgéproncsokat már nem szállítottak a helyszínre hamis alibinek, ugye? Vagy akartak, de az újságíró gyorsabban odaért?

Így gondolod?

Nem véled-e úgy, hogy ez már szánalmasan gagyi és hihetetlen/hiteltelen?

Nézd, ha nagyon megfesuzítem a képzeletemet, el tudok hinni olyasmit, hogy egy ország csinál EGY merényletet önmaga ellen, hogy legyen ürügy egy másik ország ellen. A 9/11 azonban efféléhez messze túlméretezett. Továbbá, ha nem önmerénylet volt a nagy része, akkor felesleges még hozzákölteni a Pentagont is, mert azzal együtt se nagyobb az események hatása és hírértéke. Tehát, szerintem az a tudósítás amiatt nincs már műsoron mert egyszerűen hatalmas baromságokat tartalmaz, azaz álhír, vagy az események félrértése, nyilván mert hamar készült a riport és még nem volt meg minden kellő adat.
 
Nem volt meg minden adat????
Ott all a Pentagon elott!!!!
milyen adat kell ?
Orakon at neztem a kulonbozo adasokat mikor tortent, szemelyesen hallottam ilyen dolgokat,
 
Az esemenyek felreertese: Kedves hallgatoink itt allok a Pentagonnal ahol valami tortent, meg nem kaptam meg a hivatalos verziot amit elkellene mondanom , hat csak azt latom itt semmilyen repulogep nincs.
Ha megjon amit el kell onokkel hitetnem ujra jelenkezunk innen a Pentagontol.

egyszerűen hatalmas baromságokat tartalmaz,

Hapikam nem lat semmit ami lezuhant repulogepre utalna, elmondja es ez hatalmas baromsag!

és még nem volt meg minden kellő adat.

Hat igen, nem volt meg a verzio amit nyomni kellet volna.

Valahol lezuhan egy repulogep azok szerint akik nincsenek a helyszinen, aki meg ott van nem lat lezuhant repulogepet, de nincs meg minden adat.
Ja igen "hamar" keszult a riport.
Mihez kepest hamar?
 
Tudod mi a sajat szemunknek hiszunk mert itt reggel volt es ep a hiradot neztuk.
MInden mas utolagos duma, es magyarazkodas meg film is keszult hogy miert nem igaz a valosag.
Most is eppen egy is fullentesert perelnek hatha elvesztenek par milliardot dolcsit..
Kicsit tobbet kene a valosagos informaciokbol informalodni.
 
Az esemenyek felreertese: Kedves hallgatoink itt allok a Pentagonnal ahol valami tortent, meg nem kaptam meg a hivatalos verziot amit elkellene mondanom , hat csak azt latom itt semmilyen repulogep nincs.
Ha megjon amit el kell onokkel hitetnem ujra jelenkezunk innen a Pentagontol.

Hapikam nem lat semmit ami lezuhant repulogepre utalna, elmondja es ez hatalmas baromsag!

Hat igen, nem volt meg a verzio amit nyomni kellet volna.

Valahol lezuhan egy repulogep azok szerint akik nincsenek a helyszinen, aki meg ott van nem lat lezuhant repulogepet, de nincs meg minden adat.
Ja igen "hamar" keszult a riport.
Mihez kepest hamar?

Figyelj, rég rájöttem hogy akiknek az a hobbyjuk hogy összeesküvéselméletekben hisznek, azokkal kár vitázni, de most épp kegyes hangulatban vagyok, mert sikeresen beépítettem a legújabb programnyelvembe egy pompás exceptionhandler subsystem-et, így megpróbálok az értelmedre hatni.

Tehát:

Szerintem semmi bás baj nem történt azzal a beidézett riporttal, mint hogy a riporter NORMÁLIS volt. Normális, azaz nem aspergeres mint én! És kész, ennyi az egész!

Ugyanis: ha ő is aspie lett volna, messze magasabb tudományos szinten állna. (állt volna). Mi aspik ugyanis számos hátránnyal küzdünk az interperszonális kapcsolatok terén, de a tudományos műveltségünk többnyire minimum két nagyságrenddel nagyobb mint az átlagemberé... Na már most, ennek fényében állítom neked, az a riporter soha még a büdös életben nem látott repülőgéproncsot, de utána se nézett annak, miként nézne ki egy olyasmi!

Én megtettem, kellett pár regényemhez...

Tehát: Pajti, egy repülőgép akkor néz ki csak szépen lezuhant fémmadárként, törött szárnyakkal és orral, ha KIS magasságból esik le, relatíve KIS sebességgel, és meglehetősen lapos szögben közelítve a föld felé. Mikor állnak fenn ezen követelmények? Ha lezuhanás előtt időben észlelik a bajt a pilóták, és PRÓBÁLNAK LESZÁLLNI, megtenni amit lehet, hogy kisebb legyen a baj, mentik ami menthető, hogy nagyobb esélye legyen legalább egy részüknek túlélni!

Ha azonban ezen feltételek nem teljesülnek (és itt biztos nem teljesültek mert a terroristák nem szépen leszállni akartak, a sebességet is biztos nem csökkentették inkább növelték, de ha fellázadtak az utasok akkor se volt ideje ilyesmire a terroristáknak hogy leszállás ha akartak volna, az utasok meg nem értettek a repülőgéphez ugye), tehát ha ezen feltételek nem teljesülnek, s a repcsi csak úgy lepottyan, akkor édes öregem abból te NEM LÁTSZ KÁBÉ SEMMIT, mert NEM MARAD EGYBEN, hanem szétszóródnak a darabjai több négyzetkilométeren!

Illetve az is lehet hogy egy helyre esik, de akkor is szétrepül aztán rengetegfelé, nemigen fogsz te ott roncsot látni!

Hogy mi történt a Pentagonnál, én nem tudom, de az biztos hogy az ikertornyoknál se hallottam olyasmiről hogy a beléjük repült repülők szépen megmaradtak volna legalább nagyjából egészben, és lehetett volna látni a roncsaikat. Gondolom azért volt amit sokkal később megleltek belőlük: néhány kilós törmelékeket... Ilyesmi lehetett gondolom a Pentagonnál is, és az nem olyasmi hogy nagyon fotogén legyen, látványos, ami felkelti egy firkász érdeklődését! Az ipse nyilván olyasmire várt mint amit a kalandfilmekben látott ahol lezuhan egy kis sportrepülőgép kis magasságból kis sebességgel a dzsungel fáira, a főhős véres arccal de kimászik belőle, talán kisebb agyrázkódást szenved, emlékezetkiesést is, a bennszülöttek megtalálják stb... Ja, édes öregem, az a film, a kitaláció, a filmvászon mindent elbír!

A valóság eléggé más. Egy efféle utasszállító nem ám egy sportrepülő, ez iszonyatos sebességgel száguld, de pláne akkor ha direkt merényelni akarnak vele! Na most képzeld el, belerepül valamiféle kisebb épületbe vagy kerítésbe, ferdén lefele. Felrobban. A roncsai nem maradnak ott, hanem továbbrepülnek abba az irányba ferdén amerre a repülő eredetileg tartott. Minimum sok száz méterrel távolabb lesznek a roncsok, már ami maradt belőlük, ismétlem csak pár kilós darabok. A lezuhanás helyén te kábé csak egy gödröt fogsz látni, néhány kormos, kiégett cuccot az épületből, azt is csak akkor ha az nem dőlt össze, és kész.

Úgy képzeld el, mintha egy nagy gránát csapódna be. Mit gondolsz, mennyit látsz majd a gránát darabjaiból a becsapódás helyszínén?!

De te higgyed csak tovább amit akarsz, ha neked ez jólesik...
 
Sok idod van, sokat irsz.
Hulyesegeket.
 
Nem volt meg minden adat????
Ott all a Pentagon elott!!!!
milyen adat kell ?
Orakon at neztem a kulonbozo adasokat mikor tortent,
szemelyesen hallottam ilyen dolgokat,
most akkor essunk hasra a hallomasodon ???
egypercig SE zavarjon ,hogy MI pedig lattunk ezt azt
ott ahol tortent
 
Utoljára módosítva:

A CNN interju ami az igazat mondta...egyszer volt csak musoron es soha tobbe.
A CNN tudosito megmondja nincs semmi nyoma repulonek a Pentagonnal.
Nincsenek nagy darabok , semmi ami repulore utalna.
Leragott , igaz csont.
Ez mind nagyon szép, de mivel ismert a járat száma (pl. a futómű darabjait meg a fekete dobozokat meg is találták), az áldozatok neve és még a biztonsági kamera képe is nyilvános a becsapódás pillanatairól, azt hiszem értelmetlen azzal érvelni, egy RIPORTER, aki nem szakértője semminek, kijelenti, hogy Ő nem lát repülőgép darabokat, melyek mondjuk egy földbecsapódáskor (és nem épületbe) esetleg láthatók lennének.

És jéééé, az ott pl. nem a gép egy darabja? Csak nem rövidlátó a riporter?

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5a/Flight_77_wreckage_at_Pentagon.jpg
 
Utoljára módosítva:
- Összesen több mind 3000 ember halt meg.
- A 19 merénylöböl 15 jött az egyesült királyságbol.
- 25.000 sérült és számos cég követel kártéritést
 
Igazad van, az nem cafolat.
Csak meglepodtem.
Ha Ernoe mindent ugy elhisz ahogy 9/11 rol szol a mese az egy dolog.
O az Ernoe.
Eddig azt hittem te mas kategoria vagy.

Mi az hogy „mindent elhisz” meg hogy „mese”? Mi a mese? A tornyok le lettek rombolva ez tény; a Pentagonba is belerepült a gép, ez is tény. És egy másik lezuhant mert az utasok fellázadtak, asszem azt szánták a Fehér Háznak.

Erre te jössz hogy ez mese. Miért mese ha valóban leroboltattak a tornyok? Ha meg szerinted az a része valóság (amit elég nehéz tagadni...) akkor miért lenne olyan nehéz elhinni épp azt hogy a Pentagonba is belerepült egy gép, vagy legalábbis majdnem (amennyire tudom ott valami nem egészen úgy sikerült nekik ahogy akarták, emiatt a kár kisebb lett).

Nézd én ÉRVEKET hoztam fel, amiket te nem cáfoltál, ehelyett személyeskedni kezdtél, ami semmi esetre se tekinthető vitaalapnak. Én még a személyeskedést is tolerálom amúgy egy határig, ha vannak mellette ÉRVEK IS. De nálad nincsenek. Akkor ezt most így hogy...?! Hm?!

Nézd, egy nagy utasszállítónek iszonyatos a tömege, és nagy sebességgel halad, ez temérdek MOZGÁSENERGIA. Ha ez valahova becsapódik, már emiatt is lesz akkora meleg, hogy még az alumínium is égni kezd tőle (egy darabig), márpedig a repcsik anyagának nagy része alumínium, amiatt, mert az könnyű fém, s ez jelentős szempont a repülésben. Emellé jön, hogy becsapódáskor az összes benne még meglevő üzemanyag is felrobban, s ez is fokozza a hőt. Azaz még ami alkatrész nem is repül kilométerekre a becsapódás után hanem helyben marad(na...), abból se sokat láthatsz.

Ez van. Ne kis sportrepülőgépekben gondolkodj. És ne lassú repülésben, közel vízszintes szögben. Ez fizika, tudod.

De különben nem is ez a lényeg. Nem voltam ott, elvégre. De TE SEM. Itt az van hogy e inkább hiszel annak az egyszem firkásznak, én meg a magam logikájának és az összes többi firkásznak.

Neked valamiért kedves az a gondolat hogy ott nem is történt semmi, vagy ha mégis csak valami kis látszatbalhé, mert az USA gonosz kapitalista/zsidó/Sorosbérenc/szabadkőműves/akármi kormánya megrendezte azt. Mindent ami erre utaló szóbeszéd, ha alap nélküli is, habozás nélkül elhiszel, az ellenérveket pedig negligálod.

A dolog azonban úgy áll hogy tényleg semmi értelme nem lett volna megrendezni a pentagoni dolgot, ha a terroristák már amúgyis lerombolták az ikertornyokat; idő se nagyon volt rá ugye. Ergo, az egyetlen ami marad számodra menedéknek az érvelésben ha azt mondod: magukat az ikertornyokat is az amerikaiak pusztították el, nem a tewrroristák, vagy ha a terroristák voltak is, de azok az USA kormányának eszközei voltak!

Ezt mondhatod, s tudok is róla hogy van ilyen „elmélet”. Efféle önmerénylet azonban annyi rengeteg szereplőt igényel, annyi mindenkit kéne beavatni a titokba már a szervezéshez is, hogy okvetlenül lelepleződne! Jóeséllyel már a véghezvitele előtt is, de legkésőbb utólag. Amit 2 ember tud, az nem titok, itt meg ezt sokan kéne tudják. Már amiatt is mert több, egymástól távoli helyszínen történt.

Elég nehezen elképzelhető. NEM HIHETŐ a számomra, még akkor se ha legalább azt elhinném hogy az USA kormánya valóban ennyire gonosz, és a saját népe ellensége. Még ekkor, ilyen álláspontból kiindulva se volna hihető!

További poén az, hogy azóta volt már Snowden-ügy is. Az ürge azért igencsak sokat kitálalt az amerikai titkosszolgálat ügyeiből. Ha valamelyik szervezet, a titkosszolgálat biztos tudott volna egy efféle önmerényletről, sőt senki más nem is csinálhatta volna meg, csdakis ők. (Ha egyáltalán valaki...). A Snowden által kiszivárogtatott infók közt azonban még csak homályos utalás sincs arra, hogy a „Cég” benne lett volna ebben a merényletben! Pedig Snowden nem volt szívbajos, mi mindent kitálalt! Ezt nem. Nyilván mert ehhez nem volt közük...

Az egész tehát hogy ez valami megrendezett ügy volt, annyira számtalansok sebből vérzik mint hipotézis, hogy függetlenül a Pentagoni repülőtől is tökéletesen hihetetlen a számomra! Nem azért mert mindent elhiszek, mert nem hiszek el mindent. De ezt SEM.

Továbbmegyek. Hány év eltelt azóta! Majdnem két évtized! Mégis, így visszatekintve, szerinted mit NYERT ezzel az üggyel az USA, ha ő maga csinálta meg?! LÁTHATÓAN SEMMIT. A világon semmi haszna nem volt belőle, s ha előre megtervezik, már akkor jól látható volt hogy iszonyatos a kockázata a lebukásnak, de ha sikerülne is titokban tartani, semmi haszna a dolognak! Akkor meg minek csinálták volna meg?!

Én nem hiszem hogy az USA kormányában szentek ülnek, a CIA soraiban pláne nem. Nincsenek illúzióim. A politika ocsmány dolog amúgyis, a titkosszolgálat csakis rosszabb lehet annál is ezerszer. Mégis, náluk is van egy HATÁR, mert a leggátlástalanabb ember is mindig mérlegel két dolgot egy cselekvés előtt:

1. Mekkora a HASZON, ha sikerül?!
2. Mekkora az esély rá hogy NEM sikerül, illetve hogy sikerül ugyan, de aztán LEBUKOK?!

Itt meg nyilvánvalóan semmiféle haszon nem manifesztálódott, ellenben iszonyatos lett volna a lebukás kockázata (akár utólag) mert annyi embert kellett volna beleavatni.

Én habozás nélkül elhiszem, hogy a titkosszolgálat vagy akár valami más szervezet is kész szemrebbenés nélkül megöletni egy másik ország nagyon kellemetlen politikusát, vagy egy diktátort. Azt is elhiszem, előre sejtették hogy SZaddam Husszeinnek nincsenek MÁR vegyi fegyverei, mégis behazudták hogy legyen ürügy. De ez is kiderült, és itt volt logikus indoka a cselekvésüknek.

A 9/11 esetén NINCS. Nincs haszon, ellenben messze nagyobb a lebukás esélye, és ez nem ám egy egyszerű hazugság, csak képzeld el kiderül hogy X.Y titkosszolga szervezte, sőt ha nem is szervezte de tudott róla és nem értesítette róla a leendő áldozatokat... Ember, Amerikáról beszélünk, az emberek felének van fegyvere, az ilyen ipsét valaki tutira agyonlőné azok közül akik elvbesztették valami rokonukat, s ha így gyors halállal pusztul el még hatalmas mázlija van!

Egyszerűen teljesen logikátlan, hiteltelen és hihetetlen feltételezés a számomra mindez. Nem azért nem hiszem mert @Ernoe lennék, hanem mert én se nélkülözöm a józan logika minimumát.
 
Ez olyan mintha a CNN-t hallgatnam.
Az meg meg a tv Csatornaim kozott sincs meg, szoval koszi a elmenyt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

K0522 wrote on zenészbádogos's profile.
Korg Pa 700-as magyar leírást keresnék . köszi.
Zsanett.tth wrote on reka20111999's profile.
szia, nem tudom ellehete még kérni, de engem is érdekelne :)
Sziasztok!
FI-506010701 a témazárókat nem tudja valaki elküldeni?
Sziasztok ! Szeretnem megkerdeznu valakinek meg e van a pdfben a harry potter es az elatkozott gyermek? Szeretnem elolvasni kosziii
Üdvözlök Mindenkit. Szeretném kérdezni hogy saját verseket lehet-e feltenni az oldalra. Köszönöm szépen. Mária.

Statisztikák

Témák
36,798
Üzenet
4,476,214
Tagok
594,791
Legújabb tagunk
Lola80
Oldal tetejére