Érdekes, elgondolkodtató helyzetbe kerültem a tegnapi minősítés során. Szakosként voltam ott, ped 2-re minősítettük a kolléganőt. Az elnök középiskolai tanár, nem jött be az óvodai foglalkozásra. Amikor vége lett a foglalkozásoknak, kérdi, milyen volt, én mondtam, hogy nem túl jó.
Felkészültem a megbeszélésre, elkezdtük, ment a folyamat rendesen. Az elnök is benn volt már.
Amikor elemeztem az órát, kiemeltem ami jó, kérdeztem, ott, ami nem igazán tetszett, amivel nem értettem egyet. Kérdeztem, nem kinyilatkoztattam, a kolléga válaszolt, a választ elfogadtam, nem vitatkoztam. Aztán a kompetenciaterületek mentén elemeztem. Itt is azt emeltem ki ami jó, kérdeztem, ami kevésbé.
Mikor vége lett azt mondja az elnök, hogy hogyan megdicsértem, felmagasztaltam a kolléganőt, ellentétben azzal, amit mondtam neki, hogy nem igazán tetszett a foglalkozás.
Meglepődtem, mivel én nem éreztem úgy, hogy annyira dicsérném, ami tetszik, azt sokkal jobban szoktam dicsérni! Itt csupán a jókat kiemeltem, a kevésbé jókra rákérdeztem. Meglepett nagyon, hogy ez az elnöknek egészen máshogy jött le. Az ő véleménye külső szemlélőként hiteles lehet! Érdekes, hogy neki csupán a dicséret jött le, a kérdésben megfogalmazott kritika nem!
Sokat gondolkozom azóta, Tegnap tette fel valaki Szakál Ferenc ppt- jét, az meglátásom szerint az én álláspontomat erősíti meg, miszerint kérdezz, ne kinyilatkoztass, ne vitatkozz!
Elgondolkodtam: ki kellene mondani, hogy egyértelmű legyen mindenki számára, hogy ez meg ez nem tetszett?
Ti hogy csináljátok ezt?