SZEX + Kszutra

Boszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Orgazmusgéntől élveznek a nők

hat ebbol a genbol nekem tul lett adagolva :rolleyes:

Az orvostudomány azt már kiderítette, hogy a nők orgazmusképessége tanulással fejleszthető dolog. Egy újabb kutatási eredmény azonban azt állítja, hogy a szexuális élvezetre való képességnek genetikai alapjai vannak. A szakértők szerint ez azért nem okvetlenül rossz hír.

"A nők egy része ezt hallva persze azt fogja gondolni, hogy "istenem, hát akkor nekem ezért nem megy!". Másoknak viszont komoly bűntudatuk van, amiért nem tudnak orgazmust elérni, és így végre megszabadulhatnak ettől" - véli Dr. Virginia Sadock, a New York-i Egyetem Egészségügyi Központjában zajló, az emberi szexualitást tanulmányozó kutatóprogram vezetője. A szakértők ugyanakkor azt állítják, hogy ez a felfedezés nem jelenti, hogy a kedvezőtlen géneket öröklő nők helyzete reménytelen volna: nekik mindössze több munka és türelem szükséges ennek a képességnek a fejlesztéséhez.

Az orgazmusgén nyomában
A kutatás során a londoni St. Thomas kórház tudósai 4037 nőnemű ikerpárt kértek fel egy kérdőív kitöltésére; a résztvevők fele egypetéjű, másik fele kétpetéjű iker volt. Minden három nőből egy írta azt, hogy soha, vagy csak nagyon ritkán jut el az orgazmusig közösülés során, és 21 százalékuk állítólag még önkielégítéssel sem képes - vagy csak nagyon ritkán - eljutni a csúcsra. Ezek az eredmények egybeesnek az elmúlt évtizedek felméréseinek adataival.

Az ikerpárok vizsgálata azonban egy fontos összefüggésre hívta fel a figyelmet: a jelek szerint az orgazmusképességben jelentős szerepet játszanak a genetikai adottságok - mondta el Tim Spector, a kórház egyik szakembere. Az egypetéjű ikrek orgazmussal kapcsolatos adottságai ugyanis sokkal több egybeesést mutattak, mint a kétpetéjűeké, és mivel a két csoport csak a genetikai hátterében különbözött egymástól, így a kutatók levonták a konklúziót: a különbség oka a génekben keresendő. Miután minden más lehetséges, az orgazmust befolyásoló tényezőt is kizártak, a tudósok azt állapították meg, hogy a közösülés során orgazmusképtelenséggel küzdő nőknek 34 százaléka vezetheti vissza ezt a problémát a génjeikre. Azok közt, akik önkielégítés során sem jutnak el a csúcsra, az arány még magasabb: 45 százalék. A kapott adatok hitelességét alátámasztja, hogy nagyjából hasonló arányokat mutatnak, mint egy, az év elején megjelent, ausztrál ikerpárok körében végzett felmérés eredményei.

Az orgazmusképesség genetikai háttere teljesen érthető - véli Laura Berman, az evanstoni Northwestern Egyetem Feinberg Orvostudományi intézetének a női orgazmus kutatására szakosodott professzora. "Sok nőpáciensem mondta már, hogy amikor az édesanyjukkal vagy a testvérükkel beszélgetve szóba kerül ez a probléma, ők is hasonló tapasztalatokról számolnak be. Gondolhattuk volna, hogy ez neveltetés kérdése, hiszen az ikrek is együtt nőnek fel, de a genetikai háttér így sem zárható ki." Spector szerint azonban az ikrek közös környezeti tényezői nem befolyásolták számottevően a kutatás eredményeit.

A jó szex nem csak az orgazmusról szól
Azoknak a nőknek sem kell azonban kétségbeesniük, akik kevésbé szerencsés genetikai adottságokat örököltek, állítják a tudósok, mert sokféle módszer segítheti őket az orgazmusképesség fejlesztésében. "A gyönyörérzetre való képesség tényezői minden nőnél eltérőek lehetnek. Az azonban biztos, hogy pszichológiai szempontból a nők sokkal összetettebbek" - mondja Sadock. "Egy párkapcsolatban az egyik legfontosabb tényező a nők számára, hogy szeretetet és biztonságot érezzenek. Más fontos tényező többek közt, hogy milyen az önbizalmuk, a hozzáállásuk a szexhez, és hogy milyenek voltak az első tapasztalataik."

"Elképzelhető persze az is, hogy léteznek nők, akik soha nem lesznek képesek az orgazmusra, az ő számuk azonban valószínűleg egészen elenyésző. Ráadásul még ha ez így is van, nem jelenti, hogy ezeknek a nőknek egyáltalán nem jelenthet örömet a szex" - tette hozzá Berman, aki egy általa vezetett másik kutatásra hivatkozva állítja: a szexuális életükkel elégedett nők számára az orgazmus egyáltalán nem az egyetlen és legfontosabb tényező.

A jelenlegi felfedezés fő eredménye a kutatók szerint az, hogy segítségével a tudomány újabb megközelítésből kiindulva eredményesebb módszereket találhat a szexuális problémák kezelésére. A tanulmány az angol Royal Society független tudományegyetem Biológiai Közlöny című kiadványában jelent meg.

Boszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Istennővé tesz a tantrikus szex

ELLE Magazin

Mi is az a tantra-szex? - kérdésünkre a válasz hedonista örömöket ígért. Ám ahogy kezdett világosodni a kép, kíváncsiságunk egyre fokozódott. Vajon tudunk élni a szexualitásunkkal, jól használjuk az isteni adományt, tudjuk-e, milyen egy igazi nő, képesek vagyunk őszintén egymás szemébe nézni?

Mert a tantra azzal kezdődik, hogy egymás szemébe nézünk és összehangoljuk a lélegzetünket. Figyeljük, ahogy a levegő testből testbe áramlik. Ahogy egy ismeretlen erő összeköt bennünket. Nem akarunk a másiktól semmit, csak érezni őt és együtt lenni vele. Vajon hányszor adatik meg az életben az az érzés, hogy nem vagyunk egyedül, hogy a létezés megosztható élmény? Hány másodpercig tart az önfeledtség boldogító gyönyöre? Nem érezzük-e mindannyian, hogy oly sok a feladat, a teher, a kötelesség és oly kevés az öröm, és hogy milyen jó volna letenni néha a súlyokat? De azért sem tesszük le! Miért? Mert letenni épp olyan nehéz, mint cipelni. Nélkülük meztelenek vagyunk. Átvitt értelemben is. Félünk, és inkább beköltözünk önmagunkba. Igaz, odabent szűkös a hely, de legalább akolmeleg van.

A tantra azoknak való, akik ennél jóval többre vágynak, akik a gyönyörből, az élet igazán mély szépségeiből nagykanállal esznek, akik vágynak a másik ember közelségére, és akik szeretnének megtapasztalni valami olyasmit, ami kívül esik a hétköznapokon.

Emlékeztet az ősi tudásra
- A tanfolyamainkra több nő jön el, mint férfi - árulja el Tatár Anikó, a tantra egyetlen magyarországi mestere. - Ők általában hamarabb felismerik, ha baj van. Eljönnek hozzánk, mert szeretnék végre igazán nőnek érezni magukat, mert ez valahogy nem igazán megy. Felborultak a szerepek, eltűntek a nők és a férfiak is. Mi abban segítünk, hogy ki-ki visszataláljon a saját útjára. A tantra emlékeztet az ősi tudásra, arra, hogyan kell átadni magunkat valaminek. Az önátadás azonban egyáltalán nem jelent kiszolgáltatottságot. A nő számára sem, hiszen itt mindig ő kezdeményez, ő dönt arról, mit lehet és mit nem, ellenére nem történhet semmi.

A tantrában újra összefonódik szex és szerelem. A tantra szerint a szexuális egyesülés az ember egyesülése a világgal, a teremtő erővel, amelynek során maga is teremtő erővé válik. Az egyesülés energiáját arra használja, hogy egyensúlyt teremtsen az ember testében. Ilyenkor megszűnnek a gátlások és leomlik a fal, közös energiaáramlás alakul ki két ember között, és ezáltal válik megtapasztalhatóvá az igazi orgazmus. A tantrában tehát a szex csupán eszköz és nem cél - ez az óriási különbség! Az emberi életben a szexualitás az egyik legerősebb energiaforrás, ennek a módszernek a segítségével megtanulhatjuk ezt az erőt mozgatni, és ez a tudás az egész életünkre befolyással lesz. Kinyílik a világ, finomabb dolgokat fogunk észrevenni, kiteljesedettebb életet fogunk élni, megtanulunk jelen lenni a pillanatban és élvezni annak minden ízét. A tantra alapgondolata, hogy nem a másiktól várjuk az átalakulást, az életünk megoldását, és megtanít arra, hogyan kerüljünk egyensúlyba önmagunkkal. És ha sikerül elérnünk, hogy szeressük és elfogadjuk saját magunkat, akkor a másikat is teljes szívvel tudjuk majd szeretni.

Egyfajta meditáció
De hát mi is történik ezeken a tanfolyamokon, hogy ilyen mélyreható változást lehet elérni az ember személyiségében?

- Korántsem mindenki tudja megtanulni a tantrát teljes mélységében - magyarázza Anikó. - Ez egyetlen tanfolyam alatt, ami egy hétvégét foglal magában, nem is lehetséges. Sokan olyan feszültségekkel jönnek, amelyeket mi itt nem tudunk feloldani, de ha megoldódik valamilyen szexuális probléma, például a korai magömlés, vagy ha szexuális gátlások oldódnak fel, máris sokat tettünk. Olyanok is akadnak, akik csak a technikát akarják megtanulni, hogy örömet szerezzenek az éppen aktuális partnerüknek, és nem gyakorolják a tantra szellemi részét - az eredmény kiégés. Mások azt hiszik, a tanfolyam pusztán szexről szól majd. Holott azoknak, akik hozzánk eljönnek, légzés- és vizualizációs technikákat, masszírozást tanítunk, olyan játékos, zenés gyakorlatokat végeztetünk, amelyek erősítik az emberek közötti bizalmat. Megtanítjuk például a tűzlégzést, ami transzállapotot hoz létre, olyasfélét, ami tantrikus szeretkezés alatt is kialakul. Ilyenkor az ember tudata kiürül és megszabadul a feszültségektől. Minden gyakorlatnak egyetlen célja van, hogy megtanítsuk a résztvevőket arra, hogyan lehet eggyé válni a világgal és minden létezővel. Ez már egyfajta meditáció, amelyben az itt és most zajló pillanat tökéletes átélésére buzdítunk, vagyis arra, hogy ne a múlt és a jövő fogságában létezzünk, inkább hagyjuk elfutni a gondolatainkat anélkül, hogy minősítenénk őket.

A tantrikus szeretkezés célja, ennek a különleges, misztikus élménynek a megtapasztalása. De ezt az élményt nem közösen éljük át, azt sok-sok tanulás után otthon mindenki a saját párjával próbálhatja ki.

Megszűnik a magány
Ne feszítsük tovább a húrt, áruljuk el végre, milyen is a tantrikus szeretkezés! Hát, nem két percig tart. És megköveteli a tökéletes egymásra hangolódást. Mesteri formájában már sokkal inkább meditáció és szertartás, mint aktus. A legelső lépés, hogy felismerjük párunk isteni mivoltát_ és őt tiszteljük az egész szertartás alatt. Az egyesülést olyan élmények előzik meg, amelyek az ember minden érzékszervét próbára teszik. Illatok lengik körül a szerelmeseket, apró ételeket tesznek egymás szájába és kevéske bort is isznak, különleges, szép tárgyakkal veszik körül magukat, és egymást érzéki dolgokkal stimulálják. Csak mindezek után következik az előjáték, a masszázs, amelynek legalább fél óráig kell tartania. Az egyesülés alatt mindketten arra törekszenek, hogy az orgazmust elodázzák, és hogy az ebből származó energiát egy magasabb szintű csakrába juttassák. A kielégülés csak akkor következhet be, amikor az energia már a szív csakrájába juttott. Az orgazmus bekövetkeztét az úgynevezett kobralégzéssel állítják meg három alkalommal.

A hagyományos szeretkezés alkalmával a gyönyört csak testünk alsó csakráiban - a nemi szervekben - éljük át, a tantrikus szeretkezés alatt ennél jóval több történik. A szerelmesek között leomlik a fal, a magány megszűnik, együtt lélegeznek, szinte feloldódnak egymás testében. A hosszan tartó orgazmikus állapotban pedig megérthetik azt is, hogy valójában egyek vagyunk minden létezővel.

Etna

Állandó Tag
Állandó Tag
a tantrikus sex nem ket percig tart ? :o

akkor ez mar olyan mind egy edzes ? faraszto :lol:

Gabizita

Állandó Tag
Állandó Tag
Originally posted by Etna@Jun 14 2005, 03:31 AM
a tantrikus sex nem ket percig tart ? :o

akkor ez mar olyan mind egy edzes ? faraszto :lol:
[post=204794]Quoted post[/post]​
es plane ilyen hosegben (nalunk ma 35 C lesz )
Sok folyadekot kell Inni elotte es utana !!.

rena

Állandó Tag
Állandó Tag
Originally posted by GabiZita+Jun 14 2005, 06:13 AM-->
QUOTE(GabiZita @ Jun 14 2005, 06:13 AM)

QUOTE(rena @ Jun 14 2005, 01:50 PM)

QUOTE(rena @ Jun 14 2005, 06:43 AM)

QUOTE(Etna @ Jun 14 2005, 06:51 AM)

Originally posted by rena@Jun 14 2005, 01:50 PM

QUOTE(cini @ Jun 14 2005, 06:51 AM)

Originally posted by rena@Jun 14 2005, 06:43 AM

QUOTE(rena @ Jun 14 2005, 06:52 AM)

Originally posted by cini@Jun 14 2005, 06:51 AM
Originally posted by rena@Jun 14 2005, 06:43 AM

QUOTE(cini @ Jun 14 2005, 06:53 AM)

Originally posted by rena@Jun 14 2005, 06:52 AM
Originally posted by cini@Jun 14 2005, 06:51 AM
Originally posted by rena@Jun 14 2005, 06:43 AM

QUOTE(Etna @ Jun 14 2005, 06:53 AM)

QUOTE(Etna @ Jun 14 2005, 06:53 AM)

<!--QuoteBegin-rena@Jun 14 2005, 01:52 PM

ez mar necces!! :rohog :rohog
[post=204953]Quoted post[/post]​
nem szeretem a kritikat :p :rohog :rohog :rohog :rohog
[post=204958]Quoted post[/post]​
[/b][/quote]
Pedig a pasiknak turni kell;marmint a kritikat mert mi nok ezt nagyon jol tudjuk!! :rohog

Oldal tetejére