Ráugrottak a spekulánsok a forintra
Ma a tegnapi után ismét háromhavi csúcspontra ugrott a forint árfolyama, az euró késő délelőtt 294 forint alatt is járt a tegnap esti 296 forint körüli szint után. Fél kettő körül az euró 294,38, a dollár 224,08, a svájci frank pedig 243,93 forinot ért.
Pánikvásárlásba kezdtek a spekulánsok
Pánikvásárlások erősítik a forintot Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere szerint. A feltörekvő piacokon kereskedő nemzetközi befektetők legtöbbször olyan alapokat kezelnek, melyekben több feltörekvõ ország papírjai is szerepelnek, meghatározott arányban. Ezeket az arányokat egy hipotetikus, úgynevezett benchmark portfolió rögzíti, a befektető azonban döntéseivel elérhet a benchmarkjától.
Január elején a legtöbben arra számítottak, hogy a forint továbbra is rosszul fog teljesíteni, ezért sokan eladtak belõle, úgymond alulsúlyozták a magyar kitettséget. Az elmúlt hetek során azonban mind hazai, mind a nemzetközi tényezőknek köszönhetően változtak a kilátások, a forint erősödni kezdett, túlszárnyalva a többi feltörekvő piaci deviza teljesítményét, így az alulsúlyozott, kevés forinttal rendelkező befektetők az tapasztalhatták, hogy kevés forinttal már rosszabbul teljesítenek, mint a meghatározott arányú portfolió, a benchmark.
„Így a veszteségek minimalizálására tulajdonképpen pánikvásárlásba kezdtek, ami egy öngerjesztő folyamat, hisz csak tovább erősíti a forintot, úgy is fogalmazhatnék, hogy megindult a forint melletti spekuláció” – mondta az Indexnek Bebesy Dániel.
/index.hu/