Nyuszika répatortája? Ugyan, már unalmas. Hagymatorta az igazi. Fellengzősen: Tarte a l'Oignon. Az elkészítése kicsit macerás, de nem hiábavaló. 250 g lisztből, 175 g vajból (lágy legyen) és 2 tojássárgájából tésztát gyúrunk, majd neilonzacskóba rakjuk és a hűtőben pihentetjük 30 percig. 400 g vöröshagymát megtisztítunk és vékonyan felszeleteljük. 50 g vajat megolvasztunk 2 evőkanál olajban, majd a zsiradékon megpároljuk a hagymát. Csak semmit szenesítés, aranybarna puhaságra utazunk. A hagyma fél óra alatt elkészül, de néha kevergetni kell. Nincs sodrófám, ezért kézzel beletapicskoltam a tésztát a tűzálló tálba, pár percre visszatettem a hűtőbe, majd sütőpapírt tettem rá, teleöntöttem lencsével és betettem az előmelegített sütőbe. Először 6-os fokozaton (200 fok) sütöttem 30 percig, majd 3-as fokozaton (160 fok) további 15 percig. 2 tojásból, 120 ml tejszínből, sóból, friss őrölt borsból és fél kiskanál őrölt szerecsendióból lötyit készítettem. A sütőből kivettem a tésztát, kivettem belőle a lencsét (ez a sütőlencse) sütőpapírral együtt, majd a tésztát beborítottam a hagymával, ráöntöttem a lötyit és 30 percig tovább sütöttem. Mustáros húst sütöttem hozzá.
A receptet Joanne Harris és Fran Warde: A francia konyha című szakácskönyvében találtam.