Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez
- Téma inditó San
- Kezdés dátuma
- Státusza
Ismét egy üzenet:
“Ha sosem engeded szabadjára a gyermekeidet, hogyan tanulják meg, hogy mindig visszajöhetnek hozzád?” (ismeretlen)
“Ha sosem engeded szabadjára a gyermekeidet, hogyan tanulják meg, hogy mindig visszajöhetnek hozzád?” (ismeretlen)
Én is
Az 5. üzenet:
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid!
Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaid!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!
S ügyelj céljaidra, mert azok irányítják életed!"
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid!
Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaid!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!
S ügyelj céljaidra, mert azok irányítják életed!"
Hihetetlen, ez már a hatodik üzenet:
BOLDOGSÁGMONDÁSOK AZ ISTENI
BOLDOGSÁGMONDÁSOK MARGÓJÁN
(Máté evangéliuma 5. rész 1-12 verseihez)
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert öröm lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, s mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csendjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli őket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert ők az öröm magvetői.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri őket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük.
BOLDOGSÁGMONDÁSOK AZ ISTENI
BOLDOGSÁGMONDÁSOK MARGÓJÁN
(Máté evangéliuma 5. rész 1-12 verseihez)
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert öröm lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, s mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csendjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli őket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert ők az öröm magvetői.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri őket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük.
Dr. Gyökössy Endre pasztorálpszichológus
"Muris, hogy amikor azt mondják valakire, hogy "félénk", legtöbbször mosolyognak. Mintha cuki dolog lenne, valami vicces kis szokás, amit az ember idővel kinő, mint a foghíjas mosolyt, amikor kinőnek a maradandó fogai. Ha tudnák, milyen érzés valóban félénknek lenni, nem csupán az első pillanatokban bizonytalankodni, nem mosolyognának. Ha tudnák, milyen érzés, amikor az embernek összerándul a gyomra, izzad a tenyere, vagy képtelen egyetlen értelmes mondatot is kinyögni! Ebben nincs semmi cuki."
Sziasztok!
Ezt érdemes megnézni!
<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/DkeF7gfyM-U&hl=hu_HU&fs=1?border=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/DkeF7gfyM-U&hl=hu_HU&fs=1?border=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>
Ezt érdemes megnézni!
<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/DkeF7gfyM-U&hl=hu_HU&fs=1?border=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/DkeF7gfyM-U&hl=hu_HU&fs=1?border=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>
HOGY MENNYIRE IGAZ
Van olyan éles határvonal, amikortól gyermekünk felelőssé válik tetteiért? Van olyan csodás pillanat, amikortól a szülők kívülálló megfigyelőként tekintenek gyermekük életére, és vállukat rándítják, hogy „ez úgyis az ő életük” és nem éreznek semmit?
A 20-as éveimben járva egy korház folyosóján állva vártam, hogy orvosok néhány öltéssel összevarrják a fiam fejét. Azt kérdeztem, "Mikortól nem aggódunk?" A nővér azt válaszolta,
"Amikor már túl lesz a baleseten." Édesanyám csak némán mosolygott.
A harmincas éveimben egy osztályterem kis székén ülve azt hallgattam, hogy az egyik gyermekem folyamatos locsogásával hogyan zavarja meg az órát és közben hogyan lépdel a rendszámtábla-gyártó kisiparosi álma felé. A tanár mintha a gondolataimban olvasna mondta, "Ne izguljon, mindannyian átesnek ezen, később hátradőlhet, ellazulhat és élvezheti a társaságukat." Édesanyám ekkor is csak némán mosolygott.
A negyvenes éveimben rettenetes sokat vártam, hogy végre megcsörrenjen a telefon, hogy hazaérjen az autó és, hogy kinyíljon a bejárati ajtó. Egy barátomtól ezt hallottam, "Önmagukat keresik. Ne aggódj, néhány éven belül abbahagyhatod az aggódást. Felnőtté válnak." Az édesanyám csöndesen mosolygott.
50 évesen elegem lett a beteges, fáradt és védtelen énemből. Még mindig aggódtam a gyermekeim miatt, és ehhez hozzájött egy új ránc is. Nem tudtam eltüntetni. Az édesanyám csöndesen mosolygott. Továbbra is magamat okoltam a hibáikért, lesújtott az elégedetlenségük és lehangolt a csalódásuk.
Ismerőseim azt mondták, hogy amikor megházasodnak a gyermekeink akkor véget ér az aggódásunk és élhetjük a saját életünket. El szerettem volna hinni, de ilyenkor előjött bennem édesanyám szerető mosolya és egyre sűrűbben ismételt kérdése,
"Haloványnak látszol. Rendben vagy?
Hívj, amint hazaérsz. Rossz a hangulatod?"
Létezik, hogy a szülőket egy teljes életnyi aggódásra ítélték? Az aggódást fáklyaként adjuk tovább, mely aztán bevilágítja az emberi gyengeség és az ismeretlentől való félelem útvonalát? Az aggódás átok vagy épphogy áldás, mely a magasrendű élőlénnyé tesz minket?
Az egyik gyermekem az utóbbi időkben aggódva esett nekem, hogy, "Hol jártál? 3 napja hívlak és nem vetted fel. Aggódtam."
Boldogan mosolyogtam.
Megkapta a fáklyát.
Van olyan éles határvonal, amikortól gyermekünk felelőssé válik tetteiért? Van olyan csodás pillanat, amikortól a szülők kívülálló megfigyelőként tekintenek gyermekük életére, és vállukat rándítják, hogy „ez úgyis az ő életük” és nem éreznek semmit?
A 20-as éveimben járva egy korház folyosóján állva vártam, hogy orvosok néhány öltéssel összevarrják a fiam fejét. Azt kérdeztem, "Mikortól nem aggódunk?" A nővér azt válaszolta,
"Amikor már túl lesz a baleseten." Édesanyám csak némán mosolygott.
A harmincas éveimben egy osztályterem kis székén ülve azt hallgattam, hogy az egyik gyermekem folyamatos locsogásával hogyan zavarja meg az órát és közben hogyan lépdel a rendszámtábla-gyártó kisiparosi álma felé. A tanár mintha a gondolataimban olvasna mondta, "Ne izguljon, mindannyian átesnek ezen, később hátradőlhet, ellazulhat és élvezheti a társaságukat." Édesanyám ekkor is csak némán mosolygott.
A negyvenes éveimben rettenetes sokat vártam, hogy végre megcsörrenjen a telefon, hogy hazaérjen az autó és, hogy kinyíljon a bejárati ajtó. Egy barátomtól ezt hallottam, "Önmagukat keresik. Ne aggódj, néhány éven belül abbahagyhatod az aggódást. Felnőtté válnak." Az édesanyám csöndesen mosolygott.
50 évesen elegem lett a beteges, fáradt és védtelen énemből. Még mindig aggódtam a gyermekeim miatt, és ehhez hozzájött egy új ránc is. Nem tudtam eltüntetni. Az édesanyám csöndesen mosolygott. Továbbra is magamat okoltam a hibáikért, lesújtott az elégedetlenségük és lehangolt a csalódásuk.
Ismerőseim azt mondták, hogy amikor megházasodnak a gyermekeink akkor véget ér az aggódásunk és élhetjük a saját életünket. El szerettem volna hinni, de ilyenkor előjött bennem édesanyám szerető mosolya és egyre sűrűbben ismételt kérdése,
"Haloványnak látszol. Rendben vagy?
Hívj, amint hazaérsz. Rossz a hangulatod?"
Létezik, hogy a szülőket egy teljes életnyi aggódásra ítélték? Az aggódást fáklyaként adjuk tovább, mely aztán bevilágítja az emberi gyengeség és az ismeretlentől való félelem útvonalát? Az aggódás átok vagy épphogy áldás, mely a magasrendű élőlénnyé tesz minket?
Az egyik gyermekem az utóbbi időkben aggódva esett nekem, hogy, "Hol jártál? 3 napja hívlak és nem vetted fel. Aggódtam."
Boldogan mosolyogtam.
Megkapta a fáklyát.
- Státusza
Hasonló témák
