Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez

"Onnan azokhoz mégy, kik bízva várnak
a tűzben is, mert egykor, úgy remélik,
- bármikor -, a boldog seregbe szállnak.
S ha te is vágysz felhágni majd az égig,
lesz egy lélek, ki méltóbb nálam arra,
vele hagylak, nem kísérhetlek végig.
Mert a Császár, kinek fenn áll hatalma,
általam (mert törvénye ellen éltem)
nem engedi, hogy nyílna birodalma."

"Úr mindenütt s ott kormányoz az égben,
ó boldog, kit oda választ az üdvre,
hol városában ül királyi székben!«
S én szóltam: »Költő, kérlek könyörögve
azon Istenre, kit te nem ismertél,
hogy ne jussak ennyi kínra se többre,
hogy ahova ígérted, elvezetnél,
hogy lássam a szent Péter kapuját
s a szörnyű jajt a kárhozott seregnél.«
Elindult, és én követtem nyomát."

MÁSODIK ÉNEK

Vergiliusz és Beatrice

"Eltávozott a nap, megjött az éjjel
s a földi lelkek fáradalma, búja
enyhén oszlott a barna légbe széjjel.
Csak én magam készültem háborúra
a szánalommal éppúgy, mint az úttal,
melyet emlékem híven rajzol újra.
Ó Múzsa, nagy szellem, tiéd ez új dal,
ó lélek, aki írod, amit láttam,
nemességed elválik majd ezúttal!"

"Kezdém: »Ó költő, vezető barátom!
vizsgáld erőmet, vajon tehetős-e,
mielőtt útra mernéd bízni bátran.
Te regélted, hogy Silviusnak őse
még mint romlandó testnek viselője
lett halhatatlan dolgok ismerőse:
azért, ha a gonoszság Gyűlölője
kegyelte őt elgondolván, ki és mi,
és hogy mily nagy hatás árad ki tőle,
azt nem méltatlan emberészbe vésni,
mert az Istennek fenn az égi honban
Róma atyjául őt tetszett kinézni."

"Amely s aki - hogy a valót kimondjam -
öröktől voltak rendelve a helyre,
hol nagy Péter utóda ül a trónban.
S oly dolgokat látott útján (amelyre
éneket mondtál), melyekből kisarjadt
a pápa dísze, s az ő győzedelme.
Aztán e tájra szállt még, hogy bizalmat
adjon, a Választott Edény, a hitre,
amely az üdvnek útján első harmat.
De én, hogy menjek? Engemet ki hítt le?
nem vagyok Aeneas, se Pál, se lélek,
kit én vagy bárki méltónak tekintne."

"Azért, ha mégis ilyen útra térek,
félek, hogy balga lennék, balga bátor.
Bölcs vagy; megértesz jobban, mint beszélek.«
S mint kit tervében újabb terve gátol
s amit előbb akart, most nem akarja,
úgy, hogy egészen eláll szándokától:
úgy néztem én fel e setét hegyaljra:
új fontolás emésztvén vágyamat meg,
melynek oly gyors volt első diadalma"

"»Ha jól értettem fontoló szavad meg« -
felelt a nagyszívű költőnek árnya -,
»lelkedben téged gyávaság ragadt meg,
melynek az embert meg-megcsapja szárnya,
hogy tisztes szándokától visszaretten,
mint félős bestiát ijeszti álma.
Hogy hát ez úrrá ne legyen szívedben,
elmondom, mit hallottam, ami rábírt,
hogy megsajnáltalak és idejöttem."

"A lebegők közt voltam mostanáig
s egy üdvözült hölgy szólított, felém jött,
oly szép, hogy kértem, parancsolna bármit.
Csillagnál jobban csillagszeme fénylett
s beszélni kezdett halkan, csupa kellem,
szavában angyalok zenéje rémlett:
"Ó szolgálatkész mantuai szellem,
kinek a híred áll még a világon
s megáll, míg a világ lesz, bármi ellen:
sors üldözöttje, nékem jó barátom
áll, gátolva az útján, puszta partnál,
hogy gyáván már-már megfordulni látom."

"S félek, hogy tévelygésben oly zavart már
az után, mit hallék az égben róla,
hogy segítségre vágyam késve hajt már.
De menj! talán majd ád az ékes szóra,
menj! amivel csak mentséget remélhet,
segítsd s szívemnek légy vigasztalója.
Beatrice vagyok, ki menni kérlek,
jöttem, ahova vágyom visszatérni,
szerelem hítt le s teszi, hogy beszéljek.
Gyakran foglak majd tégedet dicsérni,
ha majd megint az Úr elébe térek."
Elnémult akkor s én kezdtem beszélni:"

" "Erénynek hölgye, kinek egy erényed
teszi, hogy fajunk fölülmúlja minden
tartalmát az ég legszűkebb körének,
parancsod olyan gyönyörnek tekintem,
hogy itt későnek tetszenék a kész;
szükség arról többet beszélni nincsen.
De mondd, hogyan lehet, hogy mit se félsz
e mély középpontig onnan leszállni,
ahova vágyad égve visszanéz?"
"Mert oly buzgón látszol tudásra várni,
elmondom hát" - felelte - "nem titok,
miért nem félek onnan idejárni. "

" Félni csak oly dolgoktól lehet ok,
amelyeknek hatalmából baj érhet;
másoktól nem, mert ártalmatlanok.
Engem az Isten, Övé a dicséret,
úgy alkotott, hogy kínotok nem érzem,
és lángotok hozzám közel se férhet.
Szent Hölgy ül fönnyen, ki a szenvedésen,
amelyhez küldlek, oly szánalmat érez,
hogy rést ütött a zordon Végezésen."
Ez kérve fordult Lúcia szívéhez,
s szólt: "Segítségért eped egy híved lent:
rád bízom őt, ki annyi sebből vérez." "

"Lúcia, ki gyűlöl minden kegyetlent,
jött, ahol ős Rákhelnek állt a széke,
ki mellé engem ültetett kötött rend.
S szólt: "Beatrice, Isten büszkesége,
mért nem segíted azt, ki úgy szeret,
miattad rá se néz a léha népre?
Nem hallod, amint sírva kesereg?
nem látod, amint küzd a zord halállal,
hullámban, mely nagyobb mint tengerek!"

"Nincs földön, aki úgy törtetne vállal,
futni a kártól vagy hasznocska végett,
mint én ezt hallva, versenyt a madárral,
jöttem, elhagyva boldog égi széket,
bízván beszéded híres erejében,
mely dicsőség annak, ki hall s tenéked."
Míg így beszélt hozzám, fényes szemében
könny csillant meg s fordulva eltakarta
és ez tett gyorssá ide jönni éppen:
és jöttem hozzád, amint ő akarta
és megmentettelek a bestiától,
mely e szép lejtőn utad megzavarta."

"Nos hát, mi lesz? Mért, mért állsz itt? mi gátol?
mért hogy szívedben gyávaság a féreg?
mért nem vagy merni bíró, tettre bátor,
miután három ily hölgy, tiszta lélek
gondol ügyedre mennyek udvarában,
s én is szavammal annyi jót ígérek?«
Mint kis virág, mely fagyos éjszakában
hajlott és zárt, s mihelyt naptól fehér lett,
nyílva szárán emelkedik magában:
a fáradt virtus bennem úgy feléledt
s a jóra bölcs merés szívembe szállván,
mint bátor ember kezdtem ily beszédet: "

" »Ó kegyes, aki könyörül az árván,
s te is, ki hallgatsz rá, ki benned bízik,
igaz szavára rögtön ideszállván!
Szívemben vágyak olyan tüze izzik
elmenni a vészes úton, szavadra,
hogy első tervem új életre hízik.
Menj! legyünk ketten eggyek akaratra:
te mesterem, parancsolóm, vezérem.«
Így szóltam. S akkor, ő elől haladva,
indultunk a mélységes erdőszélen. "

"Ma olvastam egy történetet, szomorú vége volt. Nem tudtam nyugodni, amíg ki nem találtam hozzá egy boldog befejezést. Én mindig boldogan fejezem majd be a történeteimet. Engem nem izgat, hogy „élethű-e”, avagy sem. Attól lesz élethű, hogy így kéne történnie."

"Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal – mondta Jojen. – Az az ember, aki nem olvas, csak egyet."

"Mások elnézést kérnek, de nem gondolják komolyan. „Ne haragudj, de igazán nem kellett volna…” vagy „Ne haragudj, de én nem…” Úgy kérnek bocsánatot, hogy közben elmagyarázzák, hogy nekik volt igazuk, ami szerintem pont az ellenkezője egy bocsánatkérésnek."

"Mint amikor alszol, és a fejedben számtalan esemény és cselekmény, kép és érzés váltja egymást, míg valójában nem történik veled semmi, de a világ addig is halad, míg te alszol, és mindenről lemaradsz. Vagy olyan, mint amikor olvas az ember: megvilágosodsz, ledöbbensz, elgondolkodsz és letörsz, míg körülötted mindenki éli az életét, te pedig mások képzelt életét éled meg, de azt is csak fejben."