Versek, idézetek...

Saját vers

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=idezet style="PADDING-BOTTOM: 6px" align=middle colSpan=3>A Földanya dala

Ősidők óta, soha nem pihenve,
teszi a dolgát a Napot követve.
Hűséges Holdját magával vonszolva,
Tejútján halad a hatalmas kozmoszban.

Lebegve-forogva örök vonzásban,
egymást segítvén a nagy utazásban.
Elbújik olykor Luna háta mögé,
arany glóriát vonva alakja köré.

Felszínét a legszebb csillaggal fűti,
sarkjain magát jéghegyekkel hűti.
Lélegzetvétele hatalmas orkán,
s gyönyörű dalt dúdol vulkánjai torkán.

Ha szíve megdobban, földrengés rázza,
tüdeje erdők és mezők tárháza.
Karja az átlátszó gravitáció,
amellyel átöleli mindazt, ami jó.

Szeme a kékség odafenn az égen,
felhőkkel takarja borús kedvében.
S ha szomorú lelkét bánat emészti,
esővel áztatja bőséges termésit.

Zokogva ontja a könnyeit értünk,
mi emberek ebből nem sokat értünk.
Mindent megteszünk, hogy gátoljuk tervét,
s Ő egyre kevésbé bírja már a terhét.

Bármit feláldoz, hogy életet adjon,
hogy mindaz, mi él, segítséget kapjon.
De nem hallgat senki hívó szavára!
Iszonyú terheket rakunk a vállára!

Fel kell hát hangozzék Földanya dala,
így omlik le majd az álnokság fala.
Emberek ezrei essetek térdre,
hogy ne jusson Földünk világa - végére!
</TD></TR><TR><TD align=left>

</TD><TD class=idezet align=middle>Gameboo
(2010. május 25.)
</TD></TR></TBODY></TABLE>

<table style="width: 493px; height: 966px;" align="center" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr height="60"><td class="brake" align="center"> </td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td class="brake" width="130">
</td></tr><tr><td colspan="10" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center"> Lélekszárnyán - álmom vártán…


Csendes kis szobában az
ágyon fekve várom, hogy
lelkem tovaszálljon, míg
megtalál az álom.

Elmém elcsendesül,
megnyugszik a tüdő,
testem zsibbatag lesz,
elhagyja az erő.

Csodálatos érzés, ha
a lélek repül, még
Gaia sem hat rá,
egy más világba kerül.

Elszakad a testtől, mely
rég magába zárta,
elindul az útra, hol
sok-száz csoda várja.

Lenti életéhez egy
ezüstfonal fogja, vajh
ha elszakadna,
mi lenne a sorsa?

Merre indulhatna, hova
el nem jutna - tán
mesés országokba, vagy
felsőbb világokba...?

De nem szokta a lélek a
test nélküli létet, s
ha túl messzire kerül,
a fonala megfeszül.

Visszahúzza őt, hogy
teste fogságában,
tovább járja útját,
keresztje árnyékában.

S én fekszem a szobában,
csendesen az ágyon, már
közel van az álom - mondd,
mit tehetnék? Várom...

Gameboo

2010-05-02
</td></tr><tr><td align="left">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td style="vertical-align: top;">
</td><td class="idezet" align="center">
</td></tr></tbody></table>

"Az életben azt a legnehezebb megtanulni, hogy melyik hídon keljünk át, és melyik hidat égessük fel. " /David L. Russel/

Ajándék...

Ajándék

Eltévedtem az élet mezejében,
de Te, útbaigazítottál.
A lelkem haldoklott,
de Te belém, reményt csiholtál.

Szívemből a szerelem kiköltözött,
de Te, elfogadtál.
Szemembe visszatért a ragyogás,
mert Te megajándékoztál.

Szerző: Marianela

Idézet

Stepheine Meyer

"Semmi nem űzi el úgy az álmot, mint egy megoldatlan rejtély.

Énekek éneke...

Salamon király
Énekek éneke

Szép vagy, ó, szerelmesem, szép! Lábadat sarú díszíti, ritka drágagyöngyű;
tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű.
Lábad szára, mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;
a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.
Köldököd, mint illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze,
hasad, mint a zafírokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése.
Hasad, mint a liliommal köröskörül megkerített dús gabonaasztag;
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyűrűkkel aranyosan gazdag.
Bal kezed a fejem alatt, jobb kezeddel megölelgetsz, megcirógatsz, édes;
nyakad, mint a karcsú torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.
Nyakad, mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved hegyéről; ínyed édességes;
fogaid, mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.
Halántékod, mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát;
szemed, mint a kék halastó: arcod ékességeinek ki mondhatja számát?
Tégy engem, mint egy pecsétet a te kebeledre, mint egy bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem, mint a koporsó és erős, mint nagy vizeknek sodra.
No, szerelmem, gyere, menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák;
már a szőlő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.
(Babits Mihály

Pilinszky János: Fabula <dir> <dir> </dir></dir>

"Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, h véssen a gyűrűbe egy olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK.

Mikor este a gyertyák csendben égnek

Mikor este a gyertyák csendben égnek,
az angyalok hárfáikon halkan zenélnek,
egy árva arcocska az ablakhoz simul,
s néhány könnycsepp szomorún kicsordul...

Ha szíveddel nem érzel, nem hallasz, nem látsz,
ha megállni nem tudsz, most is rohansz tovább,
nem láthatod meg a csillogó szemű gyermeket,
s nem érezheted az ablak mögötti szeretetet...

Az ünnepet sokan búsan élik meg,
fájdalmat éreznek, testük szorongón remeg,
gondolj Rájuk néhány szerető pillanatban,
s öleld meg lelküket nagy-nagy magányukban...

Életet kaptál, egy nagy lehetőséget mára,
hogy dédelgesd, vigyázz az egész világra,
egyedül Rajtad múlik, mit kezdesz vele,
s az életnek szép nyara lesz-e, vagy hideg tele...

Tárd ki szíved, nagyra tárd, adj sok-sok fényt,
szereteteddel nyújts vigaszt, nyújts biztató reményt,
s talán egyszer, ha Te is, ha mindenki ezt teszi......
az ablak mögötti gyermek bánatát végleg elviszi......
SZERESS.

Nem ismerem a vers szerzőjét!

Stephenie Meyer

Bár az agyamat most az egyszer nem sikerült gondosan elzsibbasztanom és kiürítenem, annyi gondolkodni valóm volt, hogy meg se hallottam a dalok szövegét. És közben egyre vágytam, mikor tér vissza a zsibbadás vagy a fájdalom . Mert a fájdalomnak jönnie kell . Megszegtem a magam számára fölállított összes szabályt. Ahelyett, hogy kitértem volna az emlékek útjából, elébük mentem, és boldogan fogadtam őket . Olyan tisztán hallottam a hangját a fejemben.. Ennek még megfizetem az árát, az biztos . Különösen akkor, ha nem tudok visszabújni abba a jótékony ködbe, amely eddig megvédelmezett . Túlságosan elevennek éreztem magam, és ez megrémisztett . De egyelőre még mindig a megkönnyebbülés volt a legerősebb érzés- és ez a létem mélyéről jött . Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem . Éppen, hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül . Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hangjának a pontos árnyalatát . Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket . Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol . Ez minden . Minden mást el tudok viselni . Feltéve, ha Ő létezik.

Mikor este a gyertyák csendben égnek

Mikor este a gyertyák csendben égnek,
az angyalok hárfáikon halkan zenélnek,
egy árva arcocska az ablakhoz simul,
s néhány könnycsepp szomorún kicsordul...

Ha szíveddel nem érzel, nem hallasz, nem látsz,
ha megállni nem tudsz, most is rohansz tovább,
nem láthatod meg a csillogó szemű gyermeket,
s nem érezheted az ablak mögötti szeretetet...

Az ünnepet sokan búsan élik meg,
fájdalmat éreznek, testük szorongón remeg,
gondolj Rájuk néhány szerető pillanatban,
s öleld meg lelküket nagy-nagy magányukban...

Életet kaptál, egy nagy lehetőséget mára,
hogy dédelgesd, vigyázz az egész világra,
egyedül Rajtad múlik, mit kezdesz vele,
s az életnek szép nyara lesz-e, vagy hideg tele...

Tárd ki szíved, nagyra tárd, adj sok-sok fényt,
szereteteddel nyújts vigaszt, nyújts biztató reményt,
s talán egyszer, ha Te is, ha mindenki ezt teszi......
az ablak mögötti gyermek bánatát végleg elviszi......
SZERESS.

Nem ismerem a vers szerzőjét!

Stephenie Meyer

,Mielőtt megismertelek,.. az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok is, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek."

William Blake
Madárszerelem

"Hol a hazád, mondd, madár!
s este milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Ó te rétek dísze, mondd!"
"Áll egy szép fa társtalan:
ott búsulok egymagam.
Hajnal issza könnyemet,
este nem hoz örömet."
"Én meg téged kívánlak,
kincse-hangja a nyárnak;
nappal erdőn kószálok,
éjszaka sírdogálok."
"Énérettem sírdogálsz?
Engem kívánsz? Engem vársz?
Bánatomnak vége hát!
Ó szerelmes jó barát!"
"Gyere, hí csöpp lugasom,
zöld falomb közt, magoson.
Öröm szárnyán röpülünk,
virág alatt megülünk."
(Babits Mihály)

Wass Albert
Mert nagyon szeretlek

Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.

Wass Albert
Gondolsz-e rám?

Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz... s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!

Wass Albert
Találkozás

Egy hárs alatt, fehér padon,
nagyon magában ült az Ősz,
s a szíve fájt nagyon-nagyon.

Maga sem tudta, hogy esett meg,
valahol hibázott egy évet,
akaratlan és véletlen
Virágországba beletévedt.

A tarka virágok közül,
míg őket szíve-fájva nézte:
váratlanul és csodaszépen
Nyárasszony kilépett elébe.

Megfogta tétova kezét,
szájon csókolta s nevetett.

A liliomok összenéztek
és csodálkoztak szerfelett

Bartalis János
Várlak

Éjfél van, és én még nem alszom.
Hallgatom a csendes éjjeli zajt.
A mező piheg.
Fáradt csillagok bóbiskolnak
A hold lezuhant a kertek mögé!
Várlak, hogy jöjj.
Várlak, hogy egyszer besuhanj.
Hold-lábaid nesztelen röptét lesem
a bokorközön.
Szellőlengésed fehér szárnyalását.
Várlak, hogy itt légy,
hogy eljöjj és megörvendeztess.
Várom a lombzajt.
Várom a harmatcseppek
piciny csengetését.
Várom az apró füvek suttogását.
Várlak Téged!...
...szívem ős mély dobbanását
várom a csendes éjben.

<table style="padding-left: 10px;" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">Barnaky Miklós
Távolság

Ha néha, éjjelente meg-megállsz,
s felnézel a csillagokra
onnan várva vigaszt és reményt,
gondolj arra, hogy talán ebben a percben
kint állok valahol én is az égbolt árnyékában,
s a csillagokat nézem. Ugyanazokat a csillagokat.

S ha egyszerre nézzük őket, lassan mintha
egymás mellett állnánk; kinyújtom karom,
s a végtelenségen át szorítalak magamhoz,
hogy tudjam: enyém vagy.
</td> <td width="1%"> </td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td></tr></tbody></table>

Komáromi János
Álmok

az álmok ébren elkísérnek
nappal is utolérnek
és finom rezdüléssel rád talál,
amiről azt hitted nincsen
úgy érzed csak rád vár
miért élnél bilincsben

mint gyönyörű keret,
úgy fog körbe a képzelet
és minden tettünk, amit szeretetünk diktál
megdicsőül a szenvedély tisztító tüzében
és lelkünk az égbe száll
egyetlen őszinte ölelésben

légből nőtt karok ölelnek
rád nevetnek távoli szép szemek
egy mosoly jelenti ...az életet