Versek, idézetek...

Rakovszky Zsuzsa: Halottak napja

Rakovszky Zsuzsa: Halottak napja <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>

Négy gyertyaláng lobog, négy könnyű lélek
a kinti-benti sötétség határán.
Megcsukló hangtalan nyelvek beszélnek.
A mustárospohár vastag fala a párkány

fájára halvány sugárküllőket vet.
Az ablak most láng-kettőző tükörlap:
nem látni a diófa lombjai közt a perzselt,
száguldó fellegek füstjét, a csorba holdat…

„Púpos parasztlány voltam, nem kellettem
senkinek, csak a részeg katonáknak, már őszen…
Más szennyesét pucoltam, más gyerekét dédelgettem,
most rothadó avar és folyós sár lett belőlem…”

„A hajam lenyírattam, remekül teniszeztem,
később kártyacsaták, Bécsben operabérlet…
Idegenek álltak körül a végső percben,
latolták: zongorám, komódom mennyit érhet…”

„Csinos fiú voltam, a strandon kézen álltam,
asztalnál, ágyban a bőséges húst szerettem.
Az utolsó adag morfin kábulatában
még elértem a vécét, mielőtt összeestem…”

„Voltam valaha. Már élő emlékezet sem,
írás sem őrzi rég a nevemet.
A múltba, a világon tátongó résbe estem,
amely benyeli majd a földet s az eget…”<o></o>

Kosztolányi Dezső - Azokról, akik eltűntek

<TABLE style="WIDTH: 100%; mso-cellspacing: 1.5pt; mso-yfti-tbllook: 1184" class=MsoNormalTable border=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR style="mso-yfti-irow: 0; mso-yfti-firstrow: yes; mso-yfti-lastrow: yes"><TD style="BORDER-BOTTOM: #f0f0f0; BORDER-LEFT: #f0f0f0; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BACKGROUND-COLOR: transparent; PADDING-LEFT: 0.75pt; WIDTH: 100%; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #f0f0f0; BORDER-RIGHT: #f0f0f0; PADDING-TOP: 0.75pt" width="100%">Kosztolányi Dezső - Azokról, akik eltűntek<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #f0f0f0; BORDER-LEFT: #f0f0f0; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BACKGROUND-COLOR: transparent; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #f0f0f0; BORDER-RIGHT: #f0f0f0; PADDING-TOP: 0.75pt"></TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #f0f0f0; BORDER-LEFT: #f0f0f0; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BACKGROUND-COLOR: transparent; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #f0f0f0; BORDER-RIGHT: #f0f0f0; PADDING-TOP: 0.75pt"> <o></o>
</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #f0f0f0; BORDER-LEFT: #f0f0f0; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BACKGROUND-COLOR: transparent; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #f0f0f0; BORDER-RIGHT: #f0f0f0; PADDING-TOP: 0.75pt"></TD></TR></TBODY></TABLE>
A haldoklókkal csókolóztam,
az elmenőkkel cimboráltam,
izzadt hajuk simítva hosszan
ágyukhoz álltam. <o></o>
Marasztaló ígéket
súgtam fülükbe, mint az élet,
de hívta őket a nagy út,
és én kötöttem nékik a halálban
batyut. <o></o>
A távozók
elvitték a lelkem darabjait,
csak én maradtam itt,
és most a hit
porukkal egy lett, mint avitt
ruhájuk, és széthulltak ama szók
és szájukon is megrohadt, amit
adtam nekik, a csók. <o></o>
Nincs semmim. Ámde mindez oly csodás.
Gazdag vagyok, mint a vén uzsorás,
ki rongyba jár és vigyorog, ha szánják,
mert mindenét, mi volt, a kincs, arany,
elásta, és most a határtalan,
mély földbe van,
s ő tudja ezt a biztos, ősi bányát. <o></o>
Barátaim,
halványodik énnékem itt a szín,
hogy szóljak erről-arról, nincsen ok,
gyakran mosolygok, többször hallgatok.
De érzem egyre, vár rám sok erős,
jó ismerős,
hűségesen vetik az ágyam ők lenn.
Ezért oly csöndes bennem már a lélek
s éjjel, ha járok künn a temetőkben,
nem félek.<o></o>

Tompa Mihály - HALOTTAK EMLÉKEZETE.

Tompa Mihály - HALOTTAK EMLÉKEZETE.fficeffice" /><O></O>
Hull a levél... a tarlott őszi tájak
Szebb napjaikra nézni intenek;
Szeretetben kik vélünk egy valának:
Feledjük-e, midőn már nincsenek?!
Jertek, jertek! s hulló lomb közepett
Üljünk meg a bús emlék-ünnepet!
Ugy elmerül szivünk a földiekben...!
Hű lenni a méltó búhoz nem ért;
Oh, a fátyol mi könnyen hátralebben,
Melyet köténk az elveszettekért!
Hogy sirjokon mécs, szemükben köny ég
Legyen ez a nap az övék... övék...!
Mienk is ez! emlékben, fájdalomban
Ugyan mienk! kik élvén hányatunk!
- Csak addig zúg a lomb, mig a galyon van, -
A holtaknál nincs a mi bánatunk!
De jól van így...! a búban, könyeken:
Kiért bú s köny van, nekünk megjelen!
Itt a szülő, hű karjai kitárvák,
A szeretett férj haza látogat!
Ne sirjatok, szegény rongyfedte árvák!
Ifjú özvegy, vetkezd le gyászodat!
Kis magzatim! hát visszatértetek...?
Oh mint vérzett, fájt szívem értetek!
A hős ifjú koszorúval, sebekkel,
A test-halomból délcegen kilép;
Jön a testvér, barát s a mátka; felkel
Ki elveszett, s nem tudni hol? mikép?
Meghalni a sors akit hova vitt:
Föld és tenger kiadja holtait.
Körülfognak vigasztaló beszéddel:
A cél, az út mind egymáshoz vezet!
Nem foszlik még az ábránd rajza széjjel,
S erős hit ver szivünkben gyökeret.
Mint a virág kelyhébe' titkosan,
Illat s szirom közt a gyümölcs fogan.
S enyhűl a bú, szivünk nem nyomja kétség,
Mi jól értünk az elhunytak felől!
Az örömért, mely vélök érte végét:
Örökségünk remény, remény te löl!
A téli napnak, - távol szertelen, -
Melege megfogy, tündöklése nem!
A hűségnek nem veszhet el jutalma,
S szivnek, kit a sors összevissza-zúz;
Pálmánkért a hit menny felé utalva:
Nem lenne csak sirunkig kalauz?
A vágy jobbat lel, mert jobbat keres;
Még ez a köny is szebb létért kezes!
Pihenjetek hát hívek, jók, szerettek!
S kiknek a föld keservvel fizete;
Hull a levél... de az emlékezetnek
Örök-zölden mosolyog ligete.
Hull a levél... alvó félben az élet...
Boldog, boldog... ki tudja, még se félhet!
S a halál és pusztulás közepett:
Uj életnek szentelhet ünnepet!

Halottak napján

Halottak napján<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
I.
Most keseregd ki bánatod':
Sirasd magad meg, ez a te napod,
Magános élet gyászos embere!
De szomorú tekinteteddel
Ne a halottakat keresd fel,
Ne menj a temetőbe, ne!
Idegen minden sírja néked;
Ott is csak a magány kisérget,
S csak annál kínosabban érzed
Kietlen egyedűliséged'.
Azért a négy fal közt maradj,
S gondold meg azt, hogy árva vagy;
Élők között is, holtak közt is az,
Halottad sincs, kit megsirass.
II.
Ez a halál, a hervadás hava.
Emlékezzünk halottainkra ma.
Óh, mert kinek nincsen köztünk halottja,
A temetőben vagy saját szivében!
Menjünk ki s hintsünk a hideg sirokra
Könnyet s virágot; ma a könny se szégyen.
Ki vesztett gyermeket, szülőt, arát;
Ki téged gyászol, hitves, jó barát:
Gondolja meg: e szomorú világon
Nemcsak porhűvelyünk: minden veszendő.
Elszáll az ifjuság, a nyár, az álom,
S hogy ne legyen multtá, nincs oly jövendő.
Melyen kedvünkre, nyiltan sírhatunk,
Egész esztendőben nincs több napunk,
Fájdalmunkat ma rejtegetni nem kell.
Halandó, gyönge testvérek vagyunk ma.
Sirok között egyenlő minden ember,
Akár ott sirva, akár oda jutva.

Halottak napja

<TABLE style="WIDTH: 100%; mso-cellspacing: 1.5pt; mso-yfti-tbllook: 1184" class=MsoNormalTable border=0 cellPadding=0 width="100%"><TBODY><TR style="mso-yfti-irow: 0; mso-yfti-firstrow: yes; mso-yfti-lastrow: yes"><TD style="BORDER-BOTTOM: #f0f0f0; BORDER-LEFT: #f0f0f0; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BACKGROUND-COLOR: transparent; PADDING-LEFT: 0.75pt; WIDTH: 100%; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #f0f0f0; BORDER-RIGHT: #f0f0f0; PADDING-TOP: 0.75pt" width="100%">Halottak napja<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #f0f0f0; BORDER-LEFT: #f0f0f0; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BACKGROUND-COLOR: transparent; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #f0f0f0; BORDER-RIGHT: #f0f0f0; PADDING-TOP: 0.75pt"></TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #f0f0f0; BORDER-LEFT: #f0f0f0; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BACKGROUND-COLOR: transparent; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #f0f0f0; BORDER-RIGHT: #f0f0f0; PADDING-TOP: 0.75pt"> <o></o>
</TD><TD style="BORDER-BOTTOM: #f0f0f0; BORDER-LEFT: #f0f0f0; PADDING-BOTTOM: 0.75pt; BACKGROUND-COLOR: transparent; PADDING-LEFT: 0.75pt; PADDING-RIGHT: 0.75pt; BORDER-TOP: #f0f0f0; BORDER-RIGHT: #f0f0f0; PADDING-TOP: 0.75pt"></TD></TR></TBODY></TABLE>
Halottak napja van. Az első,
Mióta döngve hullott Rá a hant.
A Sír tövében egy-egy fénybogár
Csillog. Különben sötét a határ,
S hosszú az éj alant. <o></o>
Szívek, tilos a nagy világítás,
S virág sincs annyi már,
Elpazaroltuk régi ünnepen;
Egy-egy szálat visz némán, könnyesen,
Ki ma este a temetőbe' jár.
Hiába, virág sincsen annyi már. <o></o>
De egy-egy szálat letenni szabad.
S hallatni tompán, fojtottan szavunk,
És aztán: kezet fogni halkan, loppal,
Egyik halott a másik halottal:
Ó, hisz' mi itt mind halottak vagyunk. <o></o>

PAUL CELAN - Összezárták ajkukat

PAUL CELAN - Összezárták ajkukat<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>

Összezárták ajkukat
a virágok az éjben,
a fenyő kopasz ágai
keresztbe nőttek,
megőszült a moha, megrendült a kő,
a gleccser fölött felébredt, kész
a végtelen repülésre a csóka:

íme, a vidék, hol megpihentek,
kiket beértünk:

nem nevezik meg az órát,
nem számlálják a pelyheket,
nem követik a tárolóba a vizeket.

A közel s távol derével bevonva,
hajadonfőtt, mogorván,
éjük oldalán,
haláluk oldalán
állnak a világban.

Leróják a tartozást, mitől kezdetük megéledt,
leróják egy szónak,
mely mint a nyár bitorolja a létet.

Egy szó - hisz tudod:
holttest.

Hadd mosdassuk meg,
hadd fésüljük meg,
hadd fordítsuk
a szemét az égre.

Illyés Gyula - Halottak napja

Illyés Gyula - Halottak napja<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
November szülötte, a temetőben
ringatózom megint, mint bölcsőben –
oh hegyi temetők,
a völgy fölé nagy állatként felállók,
hajóként ingók, büszkén messzeszállók
és elmarad a föld.<o></o>
Egy ember nyakában hatalmas barna-zöld koszorúval, <o></o>
mint mentőövvel kapaszkodik a hegyre. <o></o>
A másik a kezében hozza. <o></o>
A harmadik… Hajóvészre-szántaknak milyen ájtatos, <o></o>
de mindenre felkészült csapata ez, <o></o>
ez a csúcsra vonuló? <o></o>
Ott keresik a tengert? <o></o>
<o> </o>
Az esti bárányfelhők nekik hullámok? <o></o>
Hogy illik a gyászhoz a képtelenség.<o></o>
Nincs kivilágitás az idén erre.
Sötétben siklik a hajó előre,
az angolok miatt.
Hol van a régi mindenszentek fénye?
A békülő halál szép ünnepélye?
Munkáé most a nap.<o></o>
A dolgozó halálé.<o></o>
Halottak napján jöttem én a földre
a szép hajóval. Izgatottan-félve
várom mindegyik év
tél-fordulóján, hogy visszajön értem,
jő fényesen, hogy fölvegye az éjben
elveszett gyermekét.<o></o>
Beh jó az elsötétités. Megértem,
mennyivel jobb a halál észrevétlen,
meghitt lepel alatt,
akár a szerelem! Hold, tiszta csillag,
te lásd csupán, ki eddig is láthattad
elalélásomat.<o></o>
Nézz föl, csak az vigasztal.
De ki nézi szekérnek a Göncölt? S medvének! Óriási
meritő kanál, kikészitve.
Már forr a lé.<o></o>

Birtalan Ferenc - Halottak Napja, Élők Napja

Birtalan Ferenc - Halottak Napja, Élők Napja

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
Gyújtanak-e gyertyát értünk az ÖRÖKLÉTŰEK?
Van-e ÉLŐK NAPJA?
Átutaznak-e a SEMMI VIZÉN letekinteni ránk?
Mi elmegyünk.
Mi megyünk, míg lábunkból kifogy a lépés,
míg van út NINCSEINK felé.
Elmegyünk, áldjuk az őszi
napfényt, ha eső, ha köd, mert áldhatunk.
Fenyőág, krizantém, fagyöngy. És a mécsesek...
Reszketnek a léleknyi fények. Reszketünk.
Jönnek-e hozzánk így, szeretettel, lesz-e ki jöjjön,
lesz-e hová?
Hát óvjuk, tesszük szélvédett helyekre, lángjon, segítse
haza, segítse az éppen-élőt, mert minden mi van,
milliomodszor is újravirágzik innen, hol már nincs joga
a szónak, s csillagokra szóródnak a miértek.
Ezek a tisztaság percei.
Ma, itt, HALOTTAK NAPJA VAN.
Látjátok feleim... s voltunk bár Istentől bármi távol,
itt reszketünk mind, miként a sok kis mécs világol,
...por és hamu...<o></o>

Kányádi Sándor - Halottak Napja Bécsben

Kányádi Sándor - Halottak Napja Bécsben


Befonnak egyszer téged is
valami pompás koszorúba
idegen lesz majd és hideg
minden akár e bécsi utca
elgurulsz mint egy villamos
utánad felgörbül a vágány

kutyatej páfrány
tör át a járdán

kit érdekel hogy erre jártál

Oszlopnak vetett háttal
hallgattam az ágoston-rendiek
fehérre meszelt templomában
hallgattam a rekviemet

Mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
álldogálhat egymagában
kezében egy szál virággal
mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek

Mondják hogy ítéletidő tombolt
összeért a temető s a mennybolt
vízszintben állt ösvénnyel az árok
egymást se látták a gyászhuszárok
toccsantak térdig tövig derékig
senki se látta mégis beszélik
és a sírok is mint a leláncolt bárkák
táncoló farukat föl-le-föl dobálták
volt minden egérlyuk gurgulázó korsó
s hogy elúszott volna akkor a koporsó

dunából tengerbe
ki az óceánra
dunából tengerbe
ki az óceánra

úszik a koporsó
zene a vitorla
úszik a koporsó
zene a vitorla

Menjen innen kis vörös gömböc
rúgott felé a fitos kis kóristalány
és wolfgang amadeus mozart
a megszégyenítéstől még vörösebben
kioldalgott az öltözóből
a gnádige frau nem győzte várni
a kocsi nemsokára visszajön
hajolt földig a cseh portás
és wolfgang amadeus mozart
kilépett az utcára
föltekintett a csillagokra
a csillagok épp akkor kezdtek
fürödni a fölérkezett muzsikában
és wolfgang amadeus mozart
megtörülgette homlokát
és nekivágott gyalog

dunából tengerbe
ki az óceánra
úszik a koporsó
zene a vitorla

Vári Fábián László - Halottak napja

Vári Fábián László - Halottak napja<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
Békére jár
a nap órája lassan,
a kardokat lerakták
mind az angyalok. <o></o>
Vert sereg vitéze,
a mennybe ne menj be!
Ott a krónikát
már tenélküled írják,
az a fényesség fenn
nem neked ragyog. <o></o>
Fölzúgnak a fáklyák!
Valahol most tor van -
felzendül a lomb közt
halotti halk zene <o></o>
Összeszisszennek
a hüllők lenn a porban:
holtak hazájára
inni illene! <o></o>
De az én kupámat
árvíztajték tölti,
béke veled, Isten,
Isten veled, Földi! <o></o>
S rakétáit gyújtja,
startra kész a Göncöl
a Sarkcsillagon túlra.
Utasa én vagyok. <o></o>
Ésaiás, Jónás, Náhum -
mind elmúltak,
mint magvuk szakadtával
majd a magyarok. <o></o>

Halottak napja

• [SIZE=+2]HALOTTAK NAPJA [/SIZE]
  [SIZE=+1][/SIZE][SIZE=+1]ALKONY[/SIZE]
  
  
  [SIZE=+1]A rókabundás alkonyat [/SIZE]
  [SIZE=+1]most lendül át az égi partra, [/SIZE]
  [SIZE=+1]s csillag-sövényen fennakad [/SIZE]
  [SIZE=+1]bozontos, rozsdaszínü farka.[/SIZE]
  
  [SIZE=+1]Kitépi és tovább szalad, [/SIZE]
  [SIZE=+1]nyomára forró vért csöpögtet, [/SIZE]
  [SIZE=+1]és mint pityergő vadnyulat, [/SIZE]
  [SIZE=+1]kiejti szájából a földet. [/SIZE]
  [SIZE=+1][/SIZE][SIZE=+1]AKKOR IS OTT IS[/SIZE]
  
  
  [SIZE=+1]A felhők szürke rabnőruhájában [/SIZE]
  [SIZE=+1]sápadtan és félénken lépegetsz [/SIZE]
  [SIZE=+1]a lágerudvar-réten át a fény [/SIZE]
  [SIZE=+1]szögesdrótjai közt kelettől nyugatig [/SIZE]
  [SIZE=+1]zápor-hajad leborotválták öled rózsaszín-lilás [/SIZE]
  [SIZE=+1]kikericsét meggyalázhatják bármikor [/SIZE]
  [SIZE=+1]éjjel a fennsík priccsén forgolódsz a hold [/SIZE]
  [SIZE=+1]reflektora végigpásztáz aludni nem hágy [/SIZE]
  [SIZE=+1]gondolsz-e rám ilyenkor aki egykoron [/SIZE]
  [SIZE=+1]villám-hajcsatjaid kiszedegetve földig omló [/SIZE]
  [SIZE=+1]sörényedben fürdettem arcomat [/SIZE]
  [SIZE=+1]gondolsz-e még vagy csak a holnapi [/SIZE]
  [SIZE=+1]holnaputáni robot jár eszedben amitől lecsupaszított [/SIZE]
  [SIZE=+1]erdőkké soványodsz míg el nem fogysz el nem hamvadsz egészen [/SIZE]
  [SIZE=+1]az alkonyatokban de én a ködök krematórium- [/SIZE]
  [SIZE=+1]füstjében is érezni fogom tested illatát [/SIZE]
  [SIZE=+1]s akkor is ott is a te nevedet mondogatom majd [/SIZE]
  [SIZE=+1]mikor egy tiszt unott kézmozdulattal [/SIZE]
  [SIZE=+1]eldönti merre vezet tovább az utam jobbra vagy balra [/SIZE]
  [SIZE=+1][/SIZE][SIZE=+1]CIRCUS MAXIMUS[/SIZE]
  
  
  [SIZE=+1]Még kifeszül fölénk a mennybolt [/SIZE]
  [SIZE=+1]felhőkkel foltozott, kék sátora, [/SIZE]
  [SIZE=+1]beissza még a vért a megsötétült [/SIZE]
  [SIZE=+1]porond lucskos fűrészpora,[/SIZE]
  
  [SIZE=+1]a nézőtér is tapsol, bár a ponyvát [/SIZE]
  [SIZE=+1]morogva rázzák az űri szelek, [/SIZE]
  [SIZE=+1]s a lyukakon átvillámlik a Semmi, [/SIZE]
  [SIZE=+1]az előadás vége közeleg;[/SIZE]
  
  [SIZE=+1]ülünk még, bár hasadozik a vászon, [/SIZE]
  [SIZE=+1]elpattannak a fény kötelei, [/SIZE]
  [SIZE=+1]oszlopok dőlnek, ám mi egyre várunk, [/SIZE]
  [SIZE=+1]rettegéssel és reménnyel teli,[/SIZE]
  
  [SIZE=+1]bár előttünk csak Isten és a Sátán [/SIZE]
  [SIZE=+1]megunt bohóctréfái zajlanak, [/SIZE]
  [SIZE=+1]s mi hahotázunk gyáván, míg a mennybolt [/SIZE]
  [SIZE=+1]rossz sátora fejünkre nem szakad. [/SIZE]
  [SIZE=+1][/SIZE][SIZE=+1]SZÜRKÜLET[/SIZE]
  
  
  [SIZE=+1]A menny kilép medréből, szennyes árján [/SIZE]
  [SIZE=+1]felhők - felpuffadt angyaltetemek - [/SIZE]
  [SIZE=+1]sodródnak és keringenek [/SIZE]
  [SIZE=+1]a süllyedő nap örvényébe bukva. [/SIZE]
  
  [SIZE=+1]Álarcot vált a város, most a benne [/SIZE]
  [SIZE=+1]kiterjedt űrt a villanyfény befutja, [/SIZE]
  [SIZE=+1]s mint egy töklámpás, bárgyún és siváran [/SIZE]
  [SIZE=+1]pislog a végtelenbe. [/SIZE]
  [SIZE=+1][/SIZE][SIZE=+1]DE PROFUNDIS[/SIZE]
  
  
  [SIZE=+1]Kényszerzubbony volt már az anyaméh is [/SIZE]
  [SIZE=+1]s járkálok bár látszólag szabadon [/SIZE]
  [SIZE=+1]a Mindenség csak túlméretezett [/SIZE]
  [SIZE=+1]bolondokházi kórterem tudom[/SIZE]
  
  [SIZE=+1]döngettem hát a falakat hiába [/SIZE]
  [SIZE=+1]a mélységből kiálték ám az Isten [/SIZE]
  [SIZE=+1]csak a lélek légszomja és e szomjon [/SIZE]
  [SIZE=+1]s más kórtermeken kívül semmi sincsen [/SIZE]
  
  [SIZE=+1]átkopogok s ha néha jő erőtlen [/SIZE]
  [SIZE=+1]morzén a válasz meg sem érthetem [/SIZE]
  [SIZE=+1]ember vagy angyal küldi-e s fogolytárs [/SIZE]
  [SIZE=+1]vagy láthatatlan rabtartóm üzen[/SIZE]
  
  [SIZE=+1]ó nappalok fehér kendői számat [/SIZE]
  [SIZE=+1]ki tömte be tivéletek nehogy [/SIZE]
  [SIZE=+1]kiüvöltsem hogy már a semmi sincsen [/SIZE]
  [SIZE=+1]s még ez a semmi is fogy egyre fogy [/SIZE]
  [SIZE=+1][/SIZE][SIZE=+1]CIRCUMDEDERUNT [/SIZE]
  • • [SIZE=+1]H. G. emlékének[/SIZE]
      
      
      
  [SIZE=+1]A szürkület patkánya már előbújt [/SIZE]
  [SIZE=+1]éles fogakkal feltöri a Nap [/SIZE]
  [SIZE=+1]dióhéját s farkával félresöpri [/SIZE]
  [SIZE=+1]a szalmaszál-sugarakat[/SIZE]
  
  [SIZE=+1]mint ruhásszekrénynek az éjnek [/SIZE]
  [SIZE=+1]szétnyílnk ajtószárnyai [/SIZE]
  [SIZE=+1]vállfán lóg Isten sok megunt kabátja [/SIZE]
  [SIZE=+1]s a Megváltó vérbűzös rongyai [/SIZE]
  
  [SIZE=+1]e világ-pincében ahol körülkerítnek [/SIZE]
  [SIZE=+1]Isten-szemét és Sátán-limlomok [/SIZE]
  [SIZE=+1]mióta várom már ki szabadít meg [/SIZE]
  [SIZE=+1]és rémlik olykor ott fönn láb dobog [/SIZE]
  
  [SIZE=+1]álmomban mintha elhagyott lakásom [/SIZE]
  [SIZE=+1]látnám bár nincsen semmi más tudom [/SIZE]
  [SIZE=+1]patkányok árnyak s néha egy homályos [/SIZE]
  [SIZE=+1]fénycsík a felhő-pókhálós falon [/SIZE]
  [SIZE=+1][/SIZE][SIZE=+1]HALOTTAK NAPJA[/SIZE]
  
  
  [SIZE=+1]Egy kisfiú siet a parkon át, [/SIZE]
  [SIZE=+1]az esti szélben hintalánc vacog, [/SIZE]
  [SIZE=+1]zörög a megfakult viharkabát, [/SIZE]
  [SIZE=+1]az égen borbélytányér-hold inog.[/SIZE]
  
  [SIZE=+1]Az emlékmű talapzatán, akár [/SIZE]
  [SIZE=+1]angyalszárnyakból hullatott pihék, [/SIZE]
  [SIZE=+1]mécsek remegnek, szürke és sivár [/SIZE]
  [SIZE=+1]a kő, a park, s páncélozott az ég. [/SIZE]
  
  [SIZE=+1]Mint oszlopról lehorgadó plakát [/SIZE]
  [SIZE=+1]nyirkos, csirizszagú a félelem, [/SIZE]
  [SIZE=+1]s megyek, megyek az őszi parkon át, [/SIZE]
  [SIZE=+1]zsebemben gesztenyék, nyolcévesen. [/SIZE]

Ady Endre: Halottak napján

Ady Endre: Halottak napján
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

Baj Anna: Halottak napja

Baj Anna: Halottak napja

Elég időt szentelünk-e életükben szeretteinknek, gondolom, mindenki fejében megfordult már - a sír előtt állva.
Ezen a napon minden más
Újra mélyen érint meg a gyász
Nincs már velünk együtt
Kit ismertünk vagy szerettünk
Ma lélekben újra együtt lehetünk.

Eszembe jutnak az együtt töltött napok
Fülemben újra megcsendült a hangod
Szinte látom minden mozdulatod
Nem is tudhatod, mennyire váj hiányod.

Gyertyákat gyújtunk és mécseseket
Ezek a fények világítsanak Neked
Örök világosságban, békességben nyugodj
Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod!

Baranyi Ferenc: Egyszerű

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek -
belepusztulok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy -
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában – oly
banális mindez s mégis oly komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz – hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

http://estiskola.hu/uploads/0902/taborbea090228_6.jpg

Birtalan Ferenc : Halottak Napja, Élők Napja

Gyújtanak-e gyertyát értünk az ÖRÖKLÉTŰEK?
Van-e ÉLŐK NAPJA?
Átutaznak-e a SEMMI VIZÉN letekinteni ránk?
Mi elmegyünk.
Mi megyünk, míg lábunkból kifogy a lépés,
míg van út NINCSEINK felé.
Elmegyünk, áldjuk az őszi
napfényt, ha eső, ha köd, mert áldhatunk.
Fenyőág, krizantém, fagyöngy. És a mécsesek...
Reszketnek a léleknyi fények. Reszketünk.
Jönnek-e hozzánk így, szeretettel, lesz-e ki jöjjön,
lesz-e hová?
Hát óvjuk, tesszük szélvédett helyekre, lángjon, segítse
haza, segítse az éppen-élőt, mert minden mi van,
milliomodszor is újravirágzik innen, hol már nincs joga
a szónak, s csillagokra szóródnak a miértek.
Ezek a tisztaság percei.
Ma, itt, HALOTTAK NAPJA VAN.
Látjátok feleim... s voltunk bár Istentől bármi távol,
itt reszketünk mind, miként a sok kis mécs világol,
...por és hamu...

Edda - Lelkünkből

http://www.youtube.com/watch_popup?v=IwflFF5MGiU

Kollár Zoltán: Valahogy olyan egyszerű volt minden

Hosszú sétámon egyszer csak mellém
kanyarodott, elkísért, velem maradt.
Mikor megállított, lehajoltam,
tenyeremmel mertem
és soká kortyoltam belőle.

Kölcsönvett áldások.

Fogadd tőlem!
Kortyolj te is,
vagy moss kezet,
vagy fürödj meg.

Építsék Benned a holnapot
és adjanak Neked is békét!

Nézd, Neked adom.
Ajándékba.

Örökre!

http://www.e-kepeslap.com/modules/Galeria/images/gyertya/11-1134828739.gif

Babits Mihály

Játszottam a kezével

Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segítgetik
egymást egy messze életig.

Még egyre látom csöpp kezét:
úgy dolgozott mint csöppke gép
a hímzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska – igazán –
s hogy gyenge ujját meg ne szúrja,
arany gyüszűt viselt az ujja.

Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!

Nem vágy, nem álom, hanem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én ízenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!

Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.

Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
s a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása, drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd

mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!

Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!

http://eifert.hu/blog/wp-content/uploads/2009/05/anyam-keze-kataeval_20031.jpg

377 éve született
Jan Vermeer van Delft (v. Jan [Johannes] van der Meer, Delft, 1632. október 31. – 1675. december 15.) Rembrandt mellett a 17. századi holland művészet legnagyobb alakja.

Vermeer 1632. október 31-én született Delft városában Reynier Jansz van der Meer kocsmáros, selyemszövő és műkereskedő fiaként. Szülei flandriai bevándorlók, eredeti nevük Vos volt. Családjának Delft piacterén kocsmája volt, amelyet édesapja képkereskedéssel bővített. Ezen a címen lett a festőcéh tagja. Jan a házaspár második gyermeke volt. Vermeer neve Delft városának regiszterében legközelebb 1653. április 5-én fordul elő, amikor házasságot kötött Catherina Bolnesszel. Néhány hónappal a házasságkötése után a Szt. Lukács-céh mestere lett.

Amikor 1842-ben Théophile Bürger-Thoré, a neves francia művészettörténész először látogatott meg holland múzeumokat, a hágai Mauritshuisban ámulva nézte Delft város látképét, az akkor még ismeretlen Jan Vermeer van Delft alkotását. Néhány év múlva egy gyűjtőnél két újabb Vermeer-művet talált: a Tejet öntő lány és az Utca Delftben című festményt. Nem sokkal később Bécsben a Műterem (vagy A festészet allegóriája) című festményen fedezte fel a művész kézjegyét. Így indult meg Vermeer műveinek összegyűjtése, és bontakozott ki egyedülálló életműve. Tanulmányok hosszú sora foglalkozott munkásságával. Van Gogh rajongott érte, számos francia író elemezte műveit. Marcel Proust Vermeer alakját irodalmi alkotásba is beleszőtte.

A Vermeernek tulajdonított művek száma az idők folyamán egyre csökkent. Bürger-Thoré 1866-ban még 76 képet tulajdonított neki, huszonkét évvel később már csak 56-ot ismertek el. Ma már csak 30-40 képet tulajdonítanak egyértelműen Vermeer munkájának. Minden olyan alkotást kizártak, amelyen nem mutatkozott a legszigorúbb műgond és igényesség.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Jan_Vermeer_van_Delft

Minden, amit Vermeerről tudni lehet:
http://www.essentialvermeer.com/

Vermeer teljes életműve méretarányosan (az egyes festmények ismertetése innen is elérhető):
http://www.essentialvermeer.com/vermeer_in_scale_one.html

Johannes Vermeer (videó)
http://www.youtube.com/watch?v=EXRZGzRw-4M

Johannes Vermeer (másik videó)
http://www.youtube.com/watch?v=xwRsYGL6LEg

József Attila : Most fehér a tűz

Vigasztaljátok a szenvedő alkonyokat, közéjük való kedvesem is
Szomorú lángjaival zokogva kergetőzik

Előttem szalad, megcsókoltam s az idő nagy némasággal elsüllyed körülöttünk
De üres kezemmel hiába kapkodok utána
A fájdalom vakító felületén
Temetőkben világít a villany
Könnyeink fekete kristályokat mosnak
Nincsen szavunk, amit kimondhatnánk
Elhamvadt maradék álmunk
Csak a gyilkosok sötét reményei világítanak még
A butaság expresszvonaton robog előttünk
Minden madarunk szárnyaszegett
Olyan ártatlan, mint a kavicsok fehér homlokai
Én mindig Riának hívtam
Gyékényünk sincs és mégis kihúzzák alólunk
Ünnepeink ájultan hevernek

Énekelj tiszta szomorúság
Lefekszem itt, a hold a fejemalja
Énekelj tiszta szomorúság
Lefekszem itt, a hold a fejemalja.

1924.

http://lh5.ggpht.com/_HkKjjTnNyTg/Ryzylq52wCI/AAAAAAAAA_Q/MHSg_EAXvng/P1060625.JPG

EMLÉKEZÉS

http://www.youtube.com/watch_popup?v=TGN8AmWwb40

Halottak napja van

Honnan ered a Halottak napja? Mióta emlékezünk november másodikán a halottakra?

A Halottak napja a római katolikus egyházban az összes meghalt hívő emléknapja.
Mindazokra emlékezik ilyenkor az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükön haltak meg.

A katolikus tanítás szerint az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy megtisztuljanak, és így megláthassák Istent a mennyben.

Meghatározott napokat már a kereszténység kezdeteitől arra szenteltek, hogy a megholtak bizonyos csoportjáért közbenjárjanak.
Egyetemes közbenjárásra azonban november másodikát 1030 környékén a Cluny-i bencés monostor apátja, Odilo vezette be, és megszabta, hogy kapcsolják össze egy sor kiegészítő imával és alamizsnával.

Ezt a halottakról szóló megemlékezést átvette az egész egyház. November 2-a, mint halottak napja, a XIII. század végére gyakorlatilag általánosan elfogadottá vált.
Az ünnep napját úgy választották, hogy a mindenszentek napját kövesse. Ez a nyugati kereszténységben november elseje.

A halottak napjához számos néphit kapcsolódik. Az élőknek ilyenkor tilos volt a munka. Nem volt szabad semmiféle földmunkát végezni, hogy ne háborgassák a halottakat. Halottak napján, sőt egész hetében tilos volt mosni, mert a halottak a vízbe kerülnének, a ruha pedig megsárgul. Sokfelé terjedt el az a hiedelem, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, és gyertyát gyújtottak. A gyertyák a halottakért égtek, a tűz ugyanis megtisztulást hozott.

http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=3520