Goldennek:Ezzel még jövök!
A történetet inkább az elején kezdem,hogy teljes legyen.
Valamikor jó 20 évvel ezelőtt egy kicsi lány rájött az írás mámorára,rákapott az ízére.
Szeretett írni és ha tehette csak írt és írt egész nap.
Az író szenvedélyt egy nyári szünet szülte és az unalom,mert meg nem értés miatt barátai,azok nem nagyon voltak.
Bármiről tudott írni:a napról,a fákról,a madarakról,de még a sárban dagonyázó kiskacsákról is.
Az írásait kincsként tartotta számon és féltve őrizte őket,míg egy nap nyaralni ment a mamájához és Anyu-kája szobája takarítása közben megtalálta véletlenül a titkos kincseket.
A kicsi lány amikor haza ért és látta,hogy valaki megtalálta irományait,nagyon-de nagyon megrémült.
Kár volt!A szülei el voltak ragadtatva és arra buzdították,hogy írjon tovább.
Leszámítva Apácska rosszalását,aki csak annyit fűzött hozzá,hogy"de ugye,majd nem ebből akarsz megélni?"
Így alakult,hogy nem kellett már bujkálnia és papírfecnik helyett már igazi,szép füzeteket is kapott,amibe kedvére írhatott.
A fantáziája nem ismert határt és lehetetlent és tiszta lelke még csodákról mesélt.
Teltek az évek és a kicsi lány felcseperedett.
A nagy lány már nem fantáziált és a tapasztalatok szaporodásával,már nem írt mesékről és csodás életről.
Valami változott.A jóságba vetett bizalma 90 fokos fordulatot vett.
Eltűntek a nagy szerelmek és románcos kis regények,helyette jöt az őrület:versenyfutás az élettel címen.
És a nagy lány egyszer csak felnőtt lett.
Felnőtt lett,de féltve őrzi kincseit ma is és amikor feltárult egy kapu a nagy világ felé,elhatározta,hogy kincseit megosztja másokkal is.
Sokat barangolt,sok fórumon járt,de sehol nem érezte,hogy szívesen fogadnák.
Teltek a hónapok és már le tett szándékáról,míg egy napon(úgy december elején),teljesen váratlanul:fura helyre csöppent.
A hely maga korom fekete volt,még sem volt nyomasztó.
Barátságos meleg és egy picike közösség lapult a nagy semmiben.
A létszám ellenére,vagy pont azért barátságuk és érzékenységük ezerszer nagyobb volt és ez az ami miatt "írónk" úgy döntött:marad!Itt a helye!
Egy eldugott világ,ahol csak amatőrök laknak,akiknek bátran megmutathatja,mit tud és nem fogják kinevetni.
Egy világ melyben Én vagyok Te és Te vagy Én.
Februárra "írónk"már ismerte a kis közösség minden tagját.
Nem úgy mint általában szokás,hanem telefon és sok-sok levél útján.A legszebb az volt,hogy nem voltak egymásnak különcök,sőt egyformák voltak mind.
Ám a bajt,nem tudták volna kikerülni,mivel minden oldal elindul egyszer a fejlődés útján.
Ahogy nőttek a fórumok és következetesen velük a blogok is,rengeteg vendég(pecás)talált rá a világukra,hogy újabb csemegével szolgáljanak a nagyvilágnak.
Akkoriban még nem volt kötelező sehol feltüntetni az írót,vagy szerzőt ezért az összegyűlt verseket,prózákat,gondolatokat hordta boldog-boldogtalan.
A kis csapatot ez nagyon bosszantotta,mivel Ők nem azért írták le érzéseiket,hogy idegenek máshol a sajátjukként ékeskedjenek velük.
Végül hosszas unszolásra az admin lezárta a fórumot.
Íróklubunk akkor,azt gondolta hogy fellélegezhet és nem tudhatták,hogy ekkor követték el a legnagyobb hibát.
A vendégek immáron tagok lettek,hogy hozzáférjenek a kincsekhez és nem tehetett az eredeti társaság semmit.
A kicsi lány Én vagyok!Ott voltam és végignéztem Íróvilágom pusztulását.!
Bár sokat tettem azért,hogy a klubunk tündököljön,most úgy érzem,a bukásáért is felelős lettem.
A vita,amiért ott kellett hagynom egy tökéletes világot egy kezdő miatt alakult ki,aki rátalált egy ősrégi versemre és új tagként pont a klubban szeretett volna vele páváskodni.
Úgy alakult,hogy szóltam a többieknek,de az új tagok nem nagyon hitték,hogy az enyém.Miért is hitték volna.Itt nem lehet a versek nyakába bilétát kötni.
Végül is csúnya vége lett,rangomnál fogva egyszerűen kizártam a kezdő tolvajt,de már semmi nem lett a régi.
Elszállt a bizalmam.Lesúlytva,megtőrve töröltem magam Én is.
Otthagytam kis csapatomat és játszom a gondolattal,hogy leteszem a tollam.Mindezt a meg nem értés szülte,az által,hogy a sok millió magyar között,van egy kis,szűk csoport,akik másképpen,máshogy vélekednek a világról.
Rákényszerülnek,hogy eldugott,zárt közösségekben mutassák meg tehetségüket,mert félnek a kiközösítéstől.
Pedig nem kellene.
Amit olvastam ott,mind gyönyörű volt.
Egy-egy önállóan gondolkodó lélek meséje.
