ÚTBAN AZ ARVISURA FORRÁSA FELÉ
Megjelent: Arany Tarsoly magazin 5. számában – 2005. június
Egy mai, jól tájékozott, a magyarság szellemiségét kutató ember, az Arvisura szó hallatán Paál Zoltán regevilágára gondol. Ám azok, akik az Arvisura mélyebb jelentésrétegeit kibontják, egy páratlan gazdagságú teremtési világgal kerülnek szembe. Az odavezető útról, a bátrak útjáról szól ez az írás.
A jelenleg elérhető két vastag kötetnyi Arvisura regevilág legkevesebb tizenötezer év magyar történelmét tárja a kalandozó lelkületű kutató elé. A leírásokban ősi világok, szigetbirodalmak (Amú, Marja, Ataisz, Atlantic stb.) születnek és pusztulnak el, s mindeközben a beavatottak örökké élő társadalma a Föld egyik pontjáról a másikra vándorol, újabb és újabb hazákat, beavató központokat építenek, ahogy a Föld felszíne és a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok erre lehetőséget adnak.
A Paál-féle jegyzetekből megismerhető Arvisura-történelem fonalvezetés hitelessége több helyen, akár bizonyíthatóan is támadható, ám az OK, ami miatt az 1999-es napfogyatkozás után a Gondviselés, elsősorban a kárpát-medencei magyar lakosság számára, ezt az ősi világot ismerhetővé tette, az egy beavatási úttal, egy önmagunkon végrehajtható nemesedési úttal van kapcsolatban.
Efféle önbeavatási utakból az évezredek során, többet megtalálunk a világ majd összes vallásában és az egyetemes Egyisten-hitből eredő összes világi tanban.
Mi tehát az Arvisura? Erre a kérdésre csak akkor tudunk hiteles választ adni, ha kilépünk a Paál Zoltán-féle Arvisura regevilág keretei közül, de nem feledve, hogy ezen jegyzetek nélkül aligha lennénk erre képesek.
Az Arvisura: egyetemes égi tan, szakrális irodalom, az élet és a világok mozgásának törvényéről. A témával ismerkedőnek, kezdetben regevilág, mese; ezután összefüggésrendszer, hitrendszer; majd életmód, Istentudat és legvégül egyetemes harmónia. Ezt az utat ki-ki vállalása és lelki teherbírása fényében néhány év, vagy évtized alatt bejárhatja, minden csak Tőled függ. A lehetőség már évek óta adott és még néhány évig ez így marad. Hogy miért ér véget, nem tudom, de az út, ma még mindenki számára elérhető, csak akarat kérdése, hogy milyen mélyre merünk nézni saját lelkünkben?
Az ember teljesen hétköznapi élete nem tartalmaz látványos energiatöbbletet adó eseményt, olyat, amitől a könnyünk csordul, mikor megérint az isteni világ. Régen, az úgynevezett aranykorban, ez mindennapos volt. Azt gondolnánk: „ó, hát az régen volt”, de miért olyan sok az a három ezer év?
Az Paál-féle jegyzetekből kiviláglik egy a Földön évezredeken át létező, harmonikus világ, amelyet magyar világnak nevezhetünk akkor, ha elfogadjuk hogy a magyar nem népet, hanem egy olyan lélekminőséget, jellemet jelképez, amely a békét, az életet, a fényt, a harmóniát tartotta szem előtt. Ez a szellemiség a Föld minden pontján létezett, ezért lelünk ma magyar vonatkozást az indiánok, vagy épp az újgurok között, de ugyanez a helyzet a Közel-Keleten, Indiában, Kínában, Közép és Dél-Amerikában, sőt még az északi eszkimók világában is.
Van tehát egy szellemiség, egy a békét megélő büszke és bölcs lelkivilág, amely uralta a Földet és annak éteri környezetét. Ez veszett el az aranykor ledőlésekor, lelkületében idegen, pusztító áramlatok általi ledöntésekor.
A Paál-féle Arvisura jegyzetek gazdagon bemutatják azt a világot, amelyet hiterőnk megfogyatkozása miatt elveszített az emberiség, és mindezt azért tárja elénk a Gondviselés, mert tetteink következménye által élhetetlenné vált a Föld, majdnem lakhatatlanná, amelyet csak a hiterővel rendelkező emberek képesek újra életre kelteni, életben tartani és ha erőnk is lesz hozzá, meg is újítani.
A feladat önkéntes, de hogy erre alkalmasakká is váljunk, végig kell menjünk a saját beavatásunk útján, amelyet az Arvisura tanulmányozásaim során az alábbiak szerint tudtam összeállítani:
1. jelentésréteg: Az érdeklődés szintje.
A világunkban mindent rétegezve látunk, s ha van kedvünk a rétegekbe mászni, újabb és újabb titkok, igazságok bomlanak ki. Lássunk erre példákat. Az első jelentésrétegben csak érdeklődünk. Elolvassuk, hogy Kr.e. 12.000 táján Anyahita boldogasszony Ataisz szigetén a hun törzseket kezdte el tanítani, akiket Góg és Magóg vezetett. Elolvassuk az írást, és nem foglalkozunk vele tovább, hagyjuk ahogy van. Ilyenek a mai napilapok is, csak az érdeklődésünket elégítik ki, de egyetlen jelentésréteggel sem megy lejjebb, noha volna még legalább négy. A kereső lélek arról ismerszik meg, hogy sohasem adja fel a kérdezést, és mindent, még az amúgy biztosnak látszó dolgokat is megkérdőjelezi.
2. jelentésréteg. A kereső lélek szintje.
Azok, akik nem elégszenek meg pusztán a történettel, azok faggatni kezdik az írást. MIÉRT a hunok tanulnak Anyahitánál? Miért Góg és Magóg a vezetőjük? Kik a hunok, ki volt Anyahita, hol állt ez az Ataisz, miket tanított ez a nő? Mit jelent „Anya-hitű” neve, stb. stb.? A kereső lélek kérdéseket gyárt, annyit, amennyit csak tud, annyit, amennyit a kezdetben korlátozott elméje feltenni képes. Egyetemes, azaz örök tanítás, hogy „zörgessetek és megnyittatik”, vagyis minden kérdésedre választ hoz az Idő. A kereső lélek dolga a kérdések megszülése, s a Gondviselés a válaszhoz vezeti a kérdezőt. Az Arvisura eképpen bontja ki magát, így tárva fel önnön belső fényét annak, aki veszi a fáradságot és átmegy az önbeavatás kapuin. A sok válasz, amit kapunk elbizonytalaníthat, hiszen ki tudja, hogy mi az igaz belőlük, lévén a válaszok csak egyféle igazságot mutatnak, s ha nem vagyunk kitartóak a válaszokat is megkérdőjelezni, akkor nem juthatunk beljebb, mélyebbre a teljesebb Igazság felé.
3. jelentésréteg. A beavatotti szint.
A szüntelen kérdéseink számos válaszhoz vezettek bennünket. Az Arvisura története ekkor már olyan ismereteket is elénk tár, amit Paál Zoltán le sem írt a jegyzeteibe. Itt már valami olyan dolognak, többletnek kerülünk tudatába, amit csak az szerez meg, aki kitartó volt és semmi sem tántorította el haladásában. Ezen a szinten mégegy fontos dolgot felismerünk. A válaszok sokfélesége megtanít bennünket arra, hogy ne minősítsük azokat. A válasz olyan amilyen. Az igazság pedig olyan mint ahonnan nézzük. Ezen a szinten, megszűnik bennünk a harc, a másik véleményének pocskondiázása, mert a bölcs felismerte, hogy a másik is a Forrás felé tart, ő is az igazságot keresi, csak éppen nem úgy ahogyan mi tesszük. A beavatottá vált léleknek még itt sem kell megállnia, és talán itt már nem is szabad.
4. jelentésréteg: A megvilágosodás szintje.
Ezen a szinten nemcsak azt értjük meg, Anyahita miért tanított, mit tanított, miért őket és miért úgy. Azt is megértjük, hogy Anyahita kicsoda valójában, az istenanya, a boldogasszony mit hozott a föld akkor még egységes tudatába. Ezeken a meseszerű jegyzeteken át – ha kitartóak vagyunk – eljutunk olyan felismerésekig, ahol már megértjük, hogy az Atya miért teremtette egyáltalán a világot, hogyan alakulnak ki és miért vannak népcsoportok, valamint láthatóvá válnak azok az összefüggésrendszerek, amelyben minden bolygó és galaxis a helyére kerül a tudatunkban, anélkül hogy egyetlen csillagászati órát is vettünk volna. Ez a VAN-ság szintje, a minden eredendően jó állapota. Azért szükséges erre a szintre megnemesedjünk, mert az eredendően jó felismerése az, ami békét és rendet hozhat a békétlen világunkba; és ez újra a magyarok dolga!
5. jelentésréteg: A Forrás szintje.
Több éves Arvisurával való ismerkedés és a legmélyebb szintű önismeret megszerzése után, még mindig tartogat lehetőséget számodra a Teremtés. Aki ekkor vállalja, beléphet a Forrásba, az Atya szentélyébe, oda, ahol az élet vize árad, s ahol az élet fája áll. Aki oda áll, maga válik az Arvisurává.
Az Arvisura (szanszkritül: Igazszólás) egy igen nehéz, kemény út, de a világunk helyzete is szélsőségesen életellenes. Mindig olyan eszközök állnak rendelkezésünkre, amivel a feladatot meg lehet oldani. Egy betonfalat, műanyag homokozó lapáttal nem lehet lebontani. Még akkor sem, ha a legjobb műanyag lapátot vettük is meg a piacon.
Mindezek ismeretében fontosnak tartom felhívni a figyelmet, az Arvisurával mélyen foglalkozó emberek sejtszintű átalakulására. Arról van szó, hogy a kis, egyhangú életünkbe olyan világot engedünk be az Arvisura mesék által, amely során isteni fény, tiszta szeretet, polaritás mentes egyetemes világkép tárul a szemünk elé. Ebben a kristálytiszta tükörben gyakran omlunk össze önmagunk, egónk építette illúzióbirodalmunk falai előtt, s a testünk sűrűn influenza szerű tüneteket, öntisztításokat hoz létre. Minden általam ismert mély-Arvisurás, aki vállalta, hogy a fent leírt úton jár, hónapokon át sűrűn élt meg hányást, hasmenést, könnyezést és orrfújást, azaz mindazokat a módokat, ahogy a sejtjeink képesek kiválasztani önmagunkból a föld mocskát, a fekete, lehúzó energiák gócpontjait. Az öntisztulás fizikailag így néz ki, azonban az a lelki megkönnyebbülés, amit közvetve ez után érzünk, biztosan kárpótol a megerőltető útért. Azt gondolom, személyes tapasztalataimat átadva, hogy semmi, de semmi nem érte meg az életemben úgy, mint ezt az utat felfedezni és ameddig bírtam haladni rajta.
A világ, ha teszünk érte jobbá válik. Az itt bemutatott izgalmas önismereti úton, egy tizenötezer éves magyar világképet is magunkévá tehetünk. Mindez a hitben erősödni vágyóknak ajánlott, vagyis mindenkinek, hiszen csak a hitünktől válhat élhetővé a világunk, sehogy máshogy.