Egy amerikai iskolában intő helyett pénzbírság jár a késésért

Gondolom nemcsak én vagyok az egyetlen, aki néha ellógott a matek vagy a tesiórákról, hogy a hátsó udvaron elszívjon egy cigit vagy csak kibeszélje magából az aktuális szívfájdalmait a barátnőinek.

Azt hiszem akkoriban egy dorgáláson és egy ejnye-benyén kívül mást nem kaptunk érte.

Azonban egy Utah-i állami iskola úgy gondolta, hogy a késésért vagy lógásért sokkal nagyobb szankciót vezet be, hogy a tanulók egytől egyig bejárjanak az összes órára. Stansbury Park középiskola diákjai az első késés alkalmával még csak figyelmeztetést kapnak, de a második késés után már fizetniük kell 3 dollárt. Minden további késés pedig 5 dollár. Az így befolyt pénz természetesen nem a tanároké lesz, hanem egy alapba megy, amelyet később a diákokra fordítanak.

Bár a szülők többsége felháborodott az iskola lépésén, Gailynn Warr, az iskola igazgatója azt mondta, hogy ő örülne a legjobban, ha nem jönne be ebből plusz pénz. "Csak azt akarjuk, hogy bent legyenek az órákon" - nyilatkozta az igazgató.

Hozzá kell tenni, eddig sikeres volt az új szabály, ugyanis még senkinek sem kellett fizetnie, és a folyosók is meglepően üresek becsöngetés után.

Bíró Eszter

iskolasok.png
 
Csatolás megtekintése 1562778

Nekem egy munkahelyem volt ilyen a '90-es évek végén....csoport értekezlet 1000, igazgatósági 3000 Ft...ez utóbbi óvatos becsléssel ma egy tízes lenne.
Nem volt jellemző a késés...:D
 
Hát ha a képkeresőbe beírod, hogy iskola, akkor tutti, hogy kapsz semleges képeket is. A "Gyilkos játékok" ráadásul kicsit más témájú film, mint a cikk :-D

spec. én nem ismerem a filmet, következésképp ez nem is juthatott eszembe...első ránézésre némileg "pipa" iskolás lányokat láttam, ami szvsz teljesen megfelel a cikkhez

nálunk suliban és az első munkahelyemen a káromkodás vont pénzbüntetést maga után - igazán szalonképes társaság volt mindkettő :dr_33:
 
spec. én nem ismerem a filmet, következésképp ez nem is juthatott eszembe...első ránézésre némileg "pipa" iskolás lányokat láttam, ami szvsz teljesen megfelel a cikkhez nálunk suliban és az első munkahelyemen a káromkodás vont pénzbüntetést maga után - igazán szalonképes társaság volt mindkettő :dr_33:
Akkor ilyen logika alapján pl. egy űrhajózással (NASÁ-val) kapcsolatos cikket nyugodtan lehet illusztrálni egy sci-fi moziból számazó képpel?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,991
Tagok
615,984
Legújabb tagunk
Dfanni99
Oldal tetejére