Illemtan

BERU

Állandó Tag
Állandó Tag
Most egy újabb dologra hívnám fel a ,,témázók" figyelmét, nagysokára kijutottam a piac nevezetű építményben. Anyukámmal vásárolgattunk csomó ismerőssel el beszélgettünk, ahogy szokás ilyenkor, egyfajta árut kerestünk egyikhelyen drágább, másik helyen olcsóbb volt , az a taktikánk, hogy először körbe járjuk az egyébként nem túl nagy piacot.Az egyik helyen egy idős néninél elég olcsó is volt ez az árú, de őt is kicsit ott akartuk hagyni még nézelődés szempontjából. Mire elkezd dünnyögni , hogy övé a legolcsóbb másutt sem lesz jobb meg másé drágább. Annyira ellen szenves volt ez a sítlus , mondom itt sem fogok vásárolni, inkább egy kedvesebb eladótól , aki ugyan drágábbért adja de nem mond minden félét, hanem megköszöni hogy vásároltam nála.

Hozzá tenném a történethez én magam is eladóként dolgozok(én műszaki vonalon) tudom hogy milyen emberek vannak, kivel hogy kell bánni, de úgy vagyok ezzel, hogy ha én megpróbálok mindent megtenni azért, hogy valaki jólérezze magát abban az üzletben ahol vásárol, azt el is várom fordítva ahová én megyek be.

üdv Beru
 

vakarcs56

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv mindenkinek.
Látod, Beru, mennyi minden tudja bosszantani az embert! Pedig csak egy picike udvariasság, mondhatni: illemtudás kellene. Hasonló esetekben én úgy oldom meg a problémát, hogy megjegyzem az illető arcát. Nála többet nem vásárolok! Van még rajta kívül más is ugyanolyan portékával.
Az igazsághoz tartozik az is, hogy megjegyzem másnak is az arcát: azét, aki kedvesen, segítőkészen, egyáltalán nem erőszakosan ad el, vagy éppen kínál valamit. Csak azt az arcot azért jegyzem, hogy ha lehet, őt keressem máskor is. Mert vannak azért jó példák is.
 

BERU

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok

Mindannyian pénzből élünk, szóval az a lényeg hogy el tudjuk adni azt a terméket és nem csak aznap.Illene kedvesenviselkedni.
 

BERU

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok.
Nyár lévén megint szétnéztem magyarországon, az az pontosan Budapesten.
Párommal az egyéves évfordulónkat ünnepeltük és úgy gondolta hogy menjünk el egy étterembe, párat kinéztünk a neten és elindultunk majd amelyik helyben szimpatikus lesz oda betérünk.
Én igyekeztem végig olvasni módszeresen ezt a honlapot, mondom ha már busszal is megközelíthető illetve bárkit szívesen látnak akkor egyszerűbb vendégek is betérhetnek.(nem csak a milliomosok)
A házirend és bármilyen étterem kategória nem volt a honlapon tájékoztatónak vagy elkerülte a figyelmünket.
Párom nem szereti az inget egy egyszerűbb de elegáns felsőt vett fel, betértünk az étterembe és a recepciós hölgy közölte hogy nem alkalmas az öltözék és elköszönt. Csak néztem mert eddig ilyen nem fordult elő velem hogy kinézzenek egy étteremből, nem voltunk közösség romboló öltözékben, de a hölgynek nem tetszett.

A honlapon található elérhetőség résznél:

A tömegközlekedést választóknak az étterem kiválóan megközelíthető az Oktogon irányából kis földalattival, a Mexikói úti végállomástól néhány perc séta. Az Árpád híd vagy a Lágymányosi híd irányából az 1-es villamossal, az Erzsébet királyné útján lévő megállónál kell leszállni, majd a Nagy Lajos király útja irányába, az aluljárón átsétálva érhetik el az éttermet. Az Örs vezér tere felől a 3-as villamossal, Újpalota irányából a 69-es villamossal az Erzsébet királyné útja-aluljáró állomásnál érdemes leszállni, hiszen így közvetlenül a Trófea Grill és Étterem elé érkeznek.
Újpest irányából a 25-ös busszal a Mexikói út végállomásig kell utazni, innen egy 2 perces sétára van az étterem. Rákospalota, valamint a Pasaréti tér irányából az 5-ös busszal az Erzsébet királyné útja-aluljáró megállónál kell leszállni.
A 32-es busszal utazva XIII. kerület irányából az Amerikai útnál kell leszállni, és elsétálni a Trófea Grill Étteremig.
A belvárosból a 70-es trolibusszal a végállomásig kell utazni, majd a Nagy Lajos király útja irányába, a vasúti aluljárón átsétálva érhetik el kedves Vendégeink az éttermet.

Írtam egy emailt a vezetőségnek hogy ne is haragudjanak de ha egy túrista betér és ne adj isten külföldi azt is kidobják mert térd fölött van a rövid nadrágja és ....
Erre vissza írt hogy a házirendben benne van
mondom oké de a honlapon a házirend nincs feltéve és az étterem kategóriája sem amiből eltudnám dönteni hogy eléggé elitt vagyok én oda vagy sem.

Na lényegtelen eleget kattogtam a témán, de megmenekült az esténk egy belvárosi elegáns, de modern étteremben nem kötöttek belén, sőtt örültek hogy betértünk és kicsit a nevetgéléssel emeltük az este hangulatát.

üdv Beru
 

nagy_moni

Állandó Tag
Állandó Tag
BERU igazad van most már mindenki elmehet eledónak egy gyorstalpaló tanfolyamot elvégez és már mehet is a boltba. Én is eladónak tanultam, de nem dolgozom azon a területen, de mindig bosszant ha ilyent látok.
 

Goldcascade

Állandó Tag
Állandó Tag
Akár tananyag is lehetne az általános és középiskolákban. Úgy veszem észre, hogy nagyon rászorulnak a mai gyerekek.
 

vakarcs56

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, ismételten megérkeztem. És kutya módra morgok. A bolti eladók viselkedéséről inkább nem szólnék - Beru, most nem Rólad, vagy hasonlóan tisztességes eladókról beszélek.
Az éttermeknél már meglehetősen régen vannak megkötések. Pontosabban: ismételten vannak ilyenek. Általában a job felső sarokban, esetleg valahol a főnök neve-aláírása környékén tüntetik fel. Sajnos előfordul, hogy csak angolul. És egyre gyakoribbak lesznek az ilyen megjelölések. Lassacskán azt is meg kellene tanulnunk, magamat is ide értve.
 

BERU

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok
Nekem semmi gondom nem lenne az éttermek jelzéseivel , meg házi rendjeivel, mert az én kisvárosomban pontosan tudom hová hogyan lehet bemenni (megszokás). Amit fentebb írtam öltönybe senki nem ül buszra meg tömegközlekedésre, és az a szerencsétlen túrista sem fogja tudni, ezért kellene a netre kitenni a házirendet vagy az étterem kategóriát, de egyik sem volt ott.
Mert az éttermeknek is van kategóriája mint a hoteleknek, itt nálunk is van olyan étterem hogy már az ajtóra ki van írva hogy csak a házirend alapján lehet belépni és 10 parancsolat van az étlap mellé kitéve az utcán megnézheted, és eldöntheted hogy ide betérhetsz vagy sem.


üdv Beru
 

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ilyen öltönyös éttermek eleve nem az én kategóriám, de azért tényleg illő lenne jelezni, és nem kizavarni a vendéget, aki történetesen nem öltöny-nyakkendőben megy le vacsorázni.
 

BERU

Állandó Tag
Állandó Tag
erről beszélek én is.
illendőség a vendégekkel is, ha már elvárásaik vannak.

azért a fővárosban sok a túrista(ha én túrista vagyokkényelmes öltözetbe megyek minden hová, és nem pucbavágva)nem a hiltonba indultam, meg a különböző nemzetiségű ember, pl lepedőbe csavart török annak mit mond?
 

sozemi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos az "ILLEMTAN" kiment divatból........pedig mennyire másabbak, értékesebbek lennének az emberi kapcsolatok.
 

BERU

Állandó Tag
Állandó Tag
így van.
elviekben a szüleinktől kéne elsajátitani. Manapság viszont a rohanó világban mindezt nem lehet.
 
D

dolphin3

Vendég
A magyar iskolákban igenis van illemtan. Etika címszó alatt van az órarendben. Nekem voltak ilyen óráim.

Hmm, tényleg?Szerintem is család az alap igaz.:DNem rossz talán az osztályfőnöki órákban volt beépítve?És a rosszindulat az hova
sorolható?
 

BERU

Állandó Tag
Állandó Tag
A magyar iskolákban igenis van illemtan. Etika címszó alatt van az órarendben. Nekem voltak ilyen óráim.

te melyik korosztályt képviseled?

mert én a negyed évszázadost, de nekem nem volt illemtanórám, később meg osztályfőnöki órán ne részletezzem mi volt az osztályfőnököm legkedvesebb sztorija.
 

Shenon

Állandó Tag
Állandó Tag
te melyik korosztályt képviseled?

mert én a negyed évszázadost, de nekem nem volt illemtanórám, később meg osztályfőnöki órán ne részletezzem mi volt az osztályfőnököm legkedvesebb sztorija.

Nekem is volt etika óra. (22 éves vagyok) Vmi Etika c. tankönyvből olvasgattunk egy "gagyi" tanárral...de annyira nem volt értelme azoknak az óráknak. :\ Nem csoda, h alig emlékszem rájuk..
 
Oldal tetejére