Biblia, minden ami a Szentírással kapcsolatos!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Kyra2

Kitiltott (BANned)
Ez igy van. A tudós társadalom sok téves megállapitást tesz. Nap, mint nap jelennek meg nyilatkozatok, amelyek néhány év vagy évtized múltán módosulni kényszerülnek vagy épp teljesen érvényüket veszitik. A fontos, hogy az akkor megismert tényeknek ne mondjanak ellent. Az új tények, az anomáliák épp ezért rendkivül fontosak, és a komoly szakemberek mindig örömmel fogadják az anomáliát, mert azt jelenti, valami újat lehet megtudni, felfedezni. Az ékirások forditása is hasonlóan egyre pontosabbá vált. Egy holt nyelvnél, újabb és újabb leletek fényében ez elkerülhetetlen. Wallis Budge is hosszú időn át az óegyiptomi nyelv illetve a hieroglifák szinte kizárólagos mértékadója volt. Mára nem. Stilusa, sok megállapitása mind az irás, mind a datálás tekintetében túlhaladottá vált. Érdeme ennek ellenére nem elvitatandó. Sőt!

Az egyik alapvető fontosságú megállapitás, ami az őszinte tudóst jellemezheti az, hogy bár reméli, hogy megtalálja azt a magyarázatot, elméletet, ismeretet, ami valóban teljes és örök (a tudósok szent grálja), soha nem gondolja, hogy ezt valóban meg is teszi. Munkáját szaktársai elé tárja, hogy azok igazolják megállapitásait vagy módositásra késztessék, hogy egy még jobbal, még teljesebbel, még elegánsabbal rukkoljon elő.

Természetesen ez is igaz, de az is igaz, hogy kevés ma már az a tudós, aki úgy gondolkodik, mint Newton: “Csak azért láthatok a messzeségbe, mert óriások vállán állok.”
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
itt van egy video - http://www.disclose.tv/action/viewvideo/116862/Mars_on_Earth__NASA_JPL_Curiosity/ de, hogy még érdekesebb legyen, teszek fel hozzá egy képet a "Holdról"

Sajnos nemigen értem, de az biztos, hogy nekem aztán tök mindegy, hogy az Atacama sivatag vagy a Mars, mert egyforma, sőt ugyanannyi haszna van mindkét vörös sivatagban való vándorlásnak is. Akkor már inkább maradjanak a Földön, fényképezgesse önmagát a Curiosity itt és azt a töméntelen pénzt költsék el munkahely teremtésére.

Na persze, nem én vagyok az amerikai elnök. :mrgreen:

Szerintem már nem tudnak eltitkolni semmit, sorozatban derül ki az összeesküvés elméletekről, hogy nem elméletek. Még egy kicsit próbálkoznak az agyonhallgatással, de már megy a szivárogtatás. Ma már nyugodtan bevallhatnák, hogy van náluknál nagyobb hatalom is...:mrgreen:. Mondjuk azok, akik simán kikapcsolgatták a rakétáikat (repülés közben!), amelyekben atomtöltet volt és már kilőtték őket a silókból is. Vajon hova szerették volna küldeni a rakétákat? :shock:

Képzeld milyen kínos bevallani, hogy lassan már csak az iraki családapát - aki vitte volna iskolába a gyerekeit - és gyerekeket tudják lelövöldözni a fekete helikoptereikből (Wikileaks).

Jöhetnének a nefilimek, hogy megritkítsák az emberiséget. Kár, hogy arra még 1400 évet kell várni. :-x
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos nemigen értem, de az biztos, hogy nekem aztán tök mindegy, hogy az Atacama sivatag vagy a Mars, mert egyforma, sőt ugyanannyi haszna van mindkét vörös sivatagban való vándorlásnak is. Akkor már inkább maradjanak a Földön, fényképezgesse önmagát a Curiosity itt és azt a töméntelen pénzt költsék el munkahely teremtésére.

Na persze, nem én vagyok az amerikai elnök. :mrgreen:

Szerintem már nem tudnak eltitkolni semmit, sorozatban derül ki az összeesküvés elméletekről, hogy nem elméletek. Még egy kicsit próbálkoznak az agyonhallgatással, de már megy a szivárogtatás. Ma már nyugodtan bevallhatnák, hogy van náluknál nagyobb hatalom is...:mrgreen:. Mondjuk azok, akik simán kikapcsolgatták a rakétáikat (repülés közben!), amelyekben atomtöltet volt és már kilőtték őket a silókból is. Vajon hova szerették volna küldeni a rakétákat? :shock:

Képzeld milyen kínos bevallani, hogy lassan már csak az iraki családapát - aki vitte volna iskolába a gyerekeit - és gyerekeket tudják lelövöldözni a fekete helikoptereikből (Wikileaks).

Jöhetnének a nefilimek, hogy megritkítsák az emberiséget. Kár, hogy arra még 1400 évet kell várni. :-x

Hát igen. Ugyanazt a hegyet - Atacama sivatag - mutatja a Marson, és a Holdon.... De találtam egy még vadabb képet:

Ez a kütyü a Curiosity lenne.... amint látható, lopják a kábelt a Marson is....
Lopják a kábelt.....jpg
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Mielőtt továbblépnék, hadd idézzem az általad belinkelt (köszönöm) köny szerzőjétől: "Egy könyv önmagában csak - és kizárólag arra lehet bizonyíték, hogy van nyelv, van írás és van nyomtatás." Számomra, és remélem sok más olvasó számára, Andan könyve nem bizonyit semmit. Még a nyomtatást sem, mert elektronikus könyvként mindenféle nyomtatás nélkül is letöltehető. Azaz, mégiscsak bizonyit valamit. Mégpedig azt, hogy az összeesküvéselméletek továbbra is boldogan szaporodnak az ismert, ellenőrizhető, saját szemmel is megszemlélhető legegyszerűbb tényeknek is fittyet hányva. Szomorú, hogy szerzők ennyire igénytelenek. De ha nem igénytelenek, akkor a kép még szomorúbb.

A könyv tele van téves megállapitásokkal, amikből aztán még tévesebb következtetéseket von le Andan. Hadd idézzek egyet a rengeteg problémás szakasz közül az egyiket, hogy látható legyen, érdemes-e az embernek elolvasnia Andan sci-fijét:

3. Az élet, az értelem, az intelligencia úgyszintén fizikai és kémiai reakciók összesége.
4. Az entrópia törvénye szerint az idő előrehaladtával a káosz növekszik. Másképpen fogalmazva: az anyag és az energia CSAK- ÉS KIZÁRÓLAG rendezettlenséget hoz
létre.
5. Köznapi tapasztalatainkból tudjuk, hogy az id el rehaladtával a rendezettség növekszik, amennyiben értelem van jelen.
És BUMM, ezen a ponton az egész világép megroskadt. Mert hiszen, ha minden anyag és energia, akkor az értelem is csak anyag és energia, így pedig nem hozhat létre mást,
mint káoszt. Csakhogy nem ez történik! Ennek éppen az ellenkez je figyelhet meg!

Hát itt csak a következőkkel van a baj:
Andan kinyilatkoztatása szerint – azaz ő szerinte a materializmus szerint – "az élet…fizikai és kémiai reakciók összessége".
Ezzel szemben a helyzet az, hogy a tudományok egyelőre nem álltak elő általános, egyértelmű definicióval azügyben, hogy mi is az élet. Arról vannak definiciók, hogy mi az, amit élőnek tekint a biológia vagy valamely más tudományág, azt azonban egyik sem fogalmazza meg a filozófián kivül, és az is minden szerző szájize szerint különböző módon, hogy mi az élet maga. Ha pedig nem tudjuk, mi az élet, nem tudhatjuk azt sem, hogy az “ fizikai és kémiai reakciók összessége”.

No de feltételezve, hogy tudjuk mi az élet, lássuk, mit mond a következő pont! Az entrópia törvénye szerint az idő előrehaladtával a káosz növekszik. Hát a helyzet az, hogy az entrópia törvénye (helyesebben a termodinamika II. főtétele) nem ezt állitja. A szerző kényelmesen figyelmen kivül hagyja, hogy az entrópia törvénye magukra hagyott zárt rendszerekre vonatkozik. Azaz nem vonatkozik olyan rendszerekre, amelyekbe kivülről energiát (pl. értelem) viszünk be. Továbbá nem azt mondja, hogy a "káosz" növekszik (a káosz fogalom sajátos tartalommal rendelkezik a fizikában és a matematikában), hanem hogy az entrópia, azaz rendezetlenség nem csökken.

Ezek után a 4. pont summázata végképp értelmetlen és tartalmatlan. Egyetlen fizikai törvény sem állit olyat, hogy “az anyag és az energia CSAK- ÉS KIZÁRÓLAG rendezettlenséget hoz létre”. Ez egy bődületes félreértelmezés-félremagyarázás-félrevezetés! Ebből egy szó sem igaz. Ellenkezőleg. A rendszerbe bevitt energia az, ami az entrópiacsökkenés, azaz a rendezettség irányába mutat. A galaxisok megpörgetése az, ami sajátos spirálisan rendezett alakjukat képes kialakitani. A túltelitett oldatba bevitt szennyezés az, ami a kristályosodás folyamatát elinditja. Stb. További példák ezreit, ha nem millióit lehetne felhozni a természettudományok minden területéről. Ez illusztrálja, hogy Andan mennyire nem ismeri azt, amiről nyilatkozik. De ez nem akadályozza sajnos abban, hogy ennek ellenére könyvet irjon.


A dolog különös pikantériája, hogy Andan könyve konklúzióját ezzel tanáccsal nyitja: “Ne alkosson véleményt arról, amit nem tud. Ha véleményt alkot, biztosan belesétál a kaszt cspdájába.” Úgy vélem, Andan rendesen belesétált a saját maga által odahelyezett kaszti csapdába. Ugyanis sok olyan dologról, amelyeket nem tud, nem ismer, visszakézből közöl véleményt. Kár, hogy nem fogadja meg saját tanácsát!
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha valaki megfejt egy nyelvet, akkor annak az ABC-jét kell normálisan megfejteni. Ha az sikerült, akkor már elég körülményes félre fordítani. Annyira "buta" pedig nem hiszem, hogy lehet valaki, hogy - úgymond szándékosan - a saját elképzeléseit olvassa ki a fordítás folyamán. Persze ráfognak mindenkire valamit, ha olyat merészel leírni, ami ugye nem illik a fennálló tudomány alapvetéseihez...
Ertem. Szoval, mivel ismerem a magyar (latin) abece betuit, akkor mar gond nelkul tudok ertelmezi nemet, angol, holland, olasz szoveget? Biztos vagy benne,hogy ez igaz? Osi, regen kihalt nyelveknel ez a problema meg bonyolultabb.
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
Jöhetnének a nefilimek, hogy megritkítsák az emberiséget. Kár, hogy arra még 1400 évet kell várni. :-x

Bocsánat, hogy már megint magamat idéztem be, de akaratom ellenére megint "próféta voltam", pedig esküszöm csak viccnek szántam a nefilimeket. :o

Egy másik topikban írtatok arról, hogy India határán zavart keltettek az utóbbi napokban mindenféle röpködő fényes objektumok. A katonaság valamiféle támadásnak véli őket. Ma meg ezt olvasom a BorsOnline-on:

"Az indai hatóságok megfigyelése szerint újra megjelentek azok az emberszabású földönkívüliek, akiket utoljára 2004-ben láttak az ország északi része fölött. Több mint száz katonai jelentés érkezett a különös lények visszatéréséről.

Az India Today értesülései szerint meg vannak rémülve a Ladakh-ban állomásozó katonai alakulatok. A pánik oka, hogy többen ufót véltek látni az égen. A kutatók szerint, az eddig hivatalosan nem azonosított, jelenések nagyon hasonlítanak egy nyolc évvel ezelőtti esetre. 2004-ben néhány geológus látott egy több, mint 15 méter magas, emberszerű, ismeretlen lényt. Az idegen látomást 40 percen keresztül volt lehetőségük megfigyelni, mikor a beszámolók szerint, az égen egy gömbszerű dolog jelent meg, ami magába szippantotta a földönkívülit. Az esetről több katonai jelentés is készült, amelyeket a mai napig nem hoztak nyilvánosságra.
A mostani esetben csupán az égen észlelték a különös fényjelenségeket, azonban az egykori szemtanúk megerősítették, ők ugyan ezt látták évekkel ezelőtt. A katonaság és a rendőrség egy speciális, megfigyelő csapatot állított fel, amelynek feladata, hogy dokumentálja az égen látott idegen objektumokat. "

http://www.hindustantimes.com/HTNex...ightings-fox-authorities/Article1-955824.aspx

Itt, Kashmir és india környékén talán keresnek valamit ami egykor még megvoIt. Az ókorban és még később is érdekes események helyszíne volt ez a vidék át Mezopotámián egészen Egyiptomig. Csak nem lesz igaza Sitchin "tudománytalan csacsogásának" és visszajönnek a nefilimek? :shock: Na, szépen nézünk ki, lehet, hogy mégis igaz a Biblia szóról szóra, mint ahogy arról Jászladány próbált itt meggyőzni mindenkit..? Persze ő nem ufókra gondolt. ;)

ufo.jpg

Forrás:
http://freepresskashmir.com/ufo-sightings-in-kashmirs-ladakh-spook-soldiers/
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
Csak emlékeztetnék arra, amiről beszéltünk valamivel régebben, hogy a bibliai régészet által Izrael területén oly nagy lendülettel keresett 1. Salamon templom egyes "tudománytalan" források szerint Kasmirban van a Himalája lábánál a "magas hegy" mellett, ahol leszálltak az angyalok ill. az Úr az izraeli prófétákkal (Illés, Ezékiel, stb) Ezt a templomot illetve ennek a tornyát akkor javították meg a "perzsa próféta" Yus Asaf kérésére, amikor ő a "feltámadás" után megérkezett Kasmirba és elkezdett ott prédikálni.
20080425250806307.jpg


http://canadahun.com/forum/showthre...entírással-kapcsolatos!&p=3607445#post3607445
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretettel üdvözöllek benneteket!kiss
Döbbenetes filmet találtam a youtub-én. http://www.youtube.com/watch?v=LJcMz4HUvlg
Mi a véleményetek róla?
Engem nagyon ledöbbentett. Tudtam, hogy vannak dolgok, amik nincsenek rendben a katolikus vallással, de hogy ennyi, nem hittem volna. Ember égetések, vallássi üldözések, erőszakos térítések, papi nőtlenség, stb. Ebben a filmben a jelenések szövege alapján kutattak, és megrázó végeredményre jutottak...
No és a biblia tükrében a csip beültetésről: http://www.youtube.com/watch?v=ZXgAsSrMmAQ
Valóban az utolsó időket éljük....
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Azthiszem még vagy 20-30 évre szüksége van az érdeklődőknek, hogy megfejtsék amit az Arvisura régóta ismertet. Azt, hogy mit csinált Jézus 12-29 évei között. Most csak annyit: Távolkeletről (Ordoszból) "hazafelé" megállt Léh , azaz az Indus környékén is. Máshol is. Természetesen nem véletlenűl állt itt meg.
Természetesen misztika tupírozása szép feladat.
Yus Asaf bácsi nem Jézus volt. Hanem csak Asaf.
Az ösi épület egy vallási kegyhelynek látszik. Nem katolikusnak..Semmi kolostor, semmi templom. A kialakítása apaján a tér nagyrésze fedetlen volt, középen pedig egy érdekes kisebb épület létesűlt.
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
Itt nem arról van szó, hogy mit csinált keresztre feszítése előtt...

Én elhiszem annak, azoknak, akik ott voltak és látták, ahogy a próféta el van helyezve a sírban, amilyen sebhely látszik a talpainak nyomán és amit azok a történelmi hitelességű könyvek írnak róla, amelyekről már régebben szó volt. Oka van annak, hogy sok keresztény látogatja a sírt. Miért tennék, ha egy buddhista vagy muszlim prófétáról volna szó? Mondjuk a buddhista vagy hindu nem temetkezik, hanem elégetik.

Az ózdi Szent emberről nem tudok nyilatkozni. Ő nem megelőzte a korát, ő nagyon lemaradt a korától. Olyan időben akart a magyaroknak bibliát adni a kezébe, amikor már nagyon elkésett vele. Ettől persze lehetnek a könyvében igazságok is és én igazán nem szeretnélek téged megrengetni a hitedben.
 

juti

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretettel üdvözöllek benneteket!kiss
Döbbenetes filmet találtam a youtub-én. http://www.youtube.com/watch?v=LJcMz4HUvlg
Mi a véleményetek róla?
http://www.youtube.com/watch?v=ZXgAsSrMmAQ

Ne haragudj, de régen találkoztam ennyire eltorzított látásmóddal. Ezek a videók hajuknál fogva előrángatott, ostoba, agresszív és nagyon is céltudatosan felépített koholmányok, a hiszékeny emberek elbolondítására.
Írom megint. Bár, aki süket a hallásra és vak a látásra, nem fogja és nem is akarja megérteni.

Jánost elvitték egy helyre "valakik". Nevezzük őket ufonautáknak. És ahová elvitték, ott megmutatták neki a saját technológiájukat. Erről szól a Jelenések Könyve.
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
.........Munkáját szaktársai elé tárja, hogy azok igazolják megállapitásait vagy módositásra késztessék, hogy egy még jobbal, még teljesebbel, még elegánsabbal rukkoljon elő.

Szerintem boldogok lennének a tudósok, ha ilyen idealizált helyzet lenne a tudomány területén, mint ahogy azt te elénk tárod. Ott sincs kisebb válság, mint a bankoknál, a gazdaságban, a természet károsításában, etc. Az utolsó mondatodról eszembe jutott Max Planck egyik híres mondása, miszerint: „Egy új tudományos igazság nem ellenfelei meggyőzése és belátása révén arat diadalt, hanem azért, mert valamely ellenfele elhalálozik.”

Olvastam olyan tudósról, akinek a tanulmányát vagy tízszer visszadobták, ezért végül már elfogyott a türelme és végül írt egy könyvet, amelyben részletesen kifejtette a véleményét. Na ezzel aztán úgy magára haragította a tudóstársait, hogy még a pénzbeli támogatásokat is megtagadták tőle ezt követően. A legnagyobb bűne az volt, hogy megkerülte a hatalmi hierarchiát (szegénynek elfogyott a türelme...) és ráadásul kiderült, hogy teljesen igaza van abban, amit a nagyközönség elé tárt a könyvében. Őt Lynn Margulisnak hívják és a sejtbiológiával kapcsolatban van valamilyen korszakalkotó felfedezése. Állítólag valami óriási dolog, amiért akár Nobel-díjra is érdemes lenne, de ezzel a lépésével, amivel a "hatalom" birtokosait megfosztotta a kisded játékaitól, teljesen elásta magát.

Ennyit arról, amit Csillagözön megjegyzett Sitchinnel kapcsolatban (azaz, szívesen elolvasnánk más írását is a sumer agyagtáblákon olvasható történetekkel kapcsolatosan).

Ami meg az idézetet illeti (Newton), mostanság inkább az a divat amit Laplacet mondott, amikor matematikus-csillagász számításokat végzett: kijelentette, hogy ő olyan pontosan számitotta ki az égitestek pályáját, hogy egyáltalán nincs szükség Isten beavatkozására. Stephen Hawkingot is úgy véli, hogy a fizika törvényei elegendőek ahhoz, hogy a világegyetemet megteremtsék, ehhez nincs szükség Istenre. Pedig Hawking nagyon nagyon okos. Vajon mit mondana, ha megkérdezné valaki, hogy ki alkotta a fizika törvényeit? :confused:
Lehet, hogy valaki már megkérdezte tőle?
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
Ne haragudj, de régen találkoztam ennyire eltorzított látásmóddal. Ezek a videók hajuknál fogva előrángatott, ostoba, agresszív és nagyon is céltudatosan felépített koholmányok, a hiszékeny emberek elbolondítására.
Írom megint. Bár, aki süket a hallásra és vak a látásra, nem fogja és nem is akarja megérteni.

Jánost elvitték egy helyre "valakik". Nevezzük őket ufonautáknak. És ahová elvitték, ott megmutatták neki a saját technológiájukat. Erről szól a Jelenések Könyve.

Hát igen Jánost és még sok mást azok közül is akik nem voltak méltóak arra, hogy bekerüljenek vagy benn maradhassanak a kanonizált Bibliába. Mert ha benn maradtak volna, az emberek még hamarabb rájöttek volna a turpisságra és akkor az egyik hatalmi ágnak annyi... Szegény bárányok meg mentek volna össze-vissza a nagy pusztában, aztán akkor a pásztor nyáj nélkül maradt volna.

78535732683312560251.jpg
People-vs-Sheeple.jpg
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
Ertem. Szoval, mivel ismerem a magyar (latin) abece betuit, akkor mar gond nelkul tudok ertelmezi nemet, angol, holland, olasz szoveget? Biztos vagy benne,hogy ez igaz? Osi, regen kihalt nyelveknel ez a problema meg bonyolultabb.

"Sir Leonard Wolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta:
"1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt.
A sumir nyelv - 7.000 éves volta dacára - ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján
tudom, hogy pl. nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben.
A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török "unokaöcs" fokon áll hasonlóság
tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve
több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral. Megjegyezném, Sir Leonard Wolley professzor később eljött
Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától
nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván "a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral."

Szóval azok az ősi kihalt nyelvek nem is olyan biztos, hogy kihaltak...
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
A Holdra szállással kapcsolatban annyira zavaros a helyzet, hogy szinte semmit sem lehet tudni.....

[video=youtube;_ecBbSIdBKI]http://www.youtube.com/watch?v=_ecBbSIdBKI[/video]

A földi felvételekre azért volt szükség mert az eredetit nem volt kedvük megmutatni...
Egy cég alkalmazott mondta egy riporternek halála előtt:
Maga sem gondolja, hogy megszámlálatlanul költöttük a pénzt azért, hogy pár kavicsot lehozzunk a Földre... :D;)
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Szomoruva tesz ez a topic. Cime szerint a Biblia ill minden, ami a Szentirassal kapcsolatos lenne a tema. Az elmult rengeteg oldalon viszont nehany jozanito kiserletet leszamitva ket fo vonal kap hangot: ufok es osszeeskuvesek. Minden mas, kulonosen, ha valamikeppen is arra igyekszik a nepet venni, hogy jozan esszel olvasson, gondolkozva kozelitse meg az interneten millioszam talalhato marhasagot, abbol az alapallasbol kiindulva, hogy minden tudomanyos ill. egyhazi megkozelites csakis csalas, felrevezetes, butitas, es feltekenyseg, lathatoan csak azon nezetek koserek, amelyek a legkevesebb ellenorizheto valosagtartalommal rendelkeznek, amelyek a leheto legmesszebb rugaszkodnak a fizikai valosagtol, es amelyek a leglatvanyosabban rugnak fel, hagynak figyelmen kivul minden eddig ismert tenyt. :(

Ennek utana tisztelettel javasolnam a topic atnevezeset "Fantaziak, ufok, osszeeskuveselmletek es egyeb kenyszerkepzetek" cimre. Alcimnek azt szannam: "Tudomanyok es a valosag irant kicsit is erdeklodok kimeljenek!" :K:

Tovabbi kellemes idotoltest!
\\m/
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére