Köszönöm a tanácsokat, amiket a vizsgákkal kapcsolatban adtok/adtatok. Nagyon nagy segítség ez nekünk, akik még benne vagyunk. Túl vagyok a PSZE vizsgán, bízom benne, hogy sikerült. Most egy kicsit a PÉM előtt elbizonytalanodtam.
Tehát: Újra reflektálnom kell (nekem nem az órámra, hanem az esetismertetésemre, mert szakértői vizsgálatot végzek), majd kérdéseket tesz fel a vizsgázótársam, amire válaszolok, utána ő értékeli az esetemet (mindez szóban történik). Második lépésben a ppt bemutatása lesz, majd megválaszolom azokat a kérdéseket, amelyeket a vizsgázótársamtól előzetesen megkaptam.
Ezek után kimegyek a teremből és a társam kitölti a rólam szóló excel táblát, közben hangosan mondja a megjegyzéseit, főleg amire nem 3-ast adott.
Ezután szerepcsere, majd a végén mindketten kitöltjük az önértékelő lapot.
Ez a menete? Erősítsetek meg, vagy javítsatok, legyetek szívesek, aki már túl van a PÉM-en!
Más:
Az igazgatóm azt a feladatot adta, hogy a keddi (dec. 9.) értekezleten (jól jött így a két vizsga között), mondjam el a portfóliókészítésről, PSZE-ről, PÉM-ről amit tudni kell. Segítsetek ebben! Úgy emlékszem, mintha lett volna erről szó itt valamikor régebben, talán valaki tett fel ide egy ppt-t. Nem vagyok benne biztos, de mintha... Visszanézem, persze, ha más nincs, de ha valaki rövidebb elérhetőséget tudna, akkor az nagyon jól jönne most. Előre is köszönöm.