Sziasztok! Megtörtént a szaktanácsadói látogatás.

8 órakor érkezett meg a hölgy. Egy órát beszélgettünk a tárgyalóban. Ez az egy óra olyan ismerkedés jellegű volt. 9 órakor bementünk a csoportba. Ő leült egy székre, én kicsit játszottam a gyerekekkel, majd megtartottam a foglalkozást (ének). 10 órakor hagytuk el a csoportot és ismét a tárgyalóba mentünk. Kb délig a tevékenységlátogatás tapasztalatait beszéltük meg és az elküldött önértékelésemmel kapcsolatosan is tett fel kérdéseket. Meg kellett indokolnom, hogy egyes területeken miért adtam magamnak kettes vagy éppen hatos pontszámot. Minden pontszámot határozott, konkrét érvekkel tudtam alátámasztani.

A foglalkozással kapcsolatosan is inkább önértékelés folyt, ő nem mondta, hogy pl: "Ezt én másképp csináltam volna" vagy "Ez rossz volt, mert..." Bármilyen kérdést feltehettem. Nem csak az adott nappal kapcsolatosan. Úgy érzem, jól sikerült a foglalkozás, bár pont egy szép esős napunk volt és a gyermekeken nagyon érezhető volt a fronthatás.

Az utolsó feladatunk a szakmai fejlődési terv elkészítése volt. A látogatás lezárásaként a vezetővel és a szaktanácsadóval közösen értékelni kellett a napot, illetve nekem értékelni a szaktanácsadót és a munkáját.
Az értékelésemet majd e-mailben fogom megkapni. Talán a jövő héten.
Összességében csak azt tudom mondani, hogy pozitívan zártam a napot. Én mindenkit csak biztatni tudok, hogy kérjen szaktanácsadói látogatást.
A kitöltendő dokumentumokat is csatolom nektek!

Jó hétvégét mindenkinek!!!