Általában a %-ok kapcsán:
Azt azért nem szabadna elfelejteni/tudatosítani, hogy az indikátorok szövegezése tavaly is, idén is azonos volt gyakornoktól mesterpedig mindenkinek, viszont a hozzá kapcsolódó értékek nem nagyon lehettek azonosak, mert minőséget ÉS mennyiséget is követeltek. A pálya elején lévő nem nagyon tudja igazolni azokat a pontokat, amelyek a pedagógus szakmai érésének következtében jelennek csak meg. Erről nem is kéne nyilatkoznia a szakértőnek (pláne olyat, amivel lehetetlen helyzetbe hozza a többieket), hiszen vannak pontok, amik a minősítendő önértékelésére, szakmai önképének realitására kérdeznek rá. Aki 2 év után 100 %-osnak várja magát, annál ezek a pontok kapásból elúsztak + nem olvasta az útmutatót.
Dec. 18. meg 25.: ugyan nem a palatáblát cipeltem, amikor iskolába jártam, de nem is az e századi krónika emlékezne meg az eseményről. Sok év tapasztalatából mondhatom, hogy mindig úgy volt: péntekre már semmi extrát, mert nem bírja a gyerek, mi sem bírtuk. Olyankorra értekezlet meg hasonló kerül, ha kell. Szerda viszont a teljesítőképességük csúcspontja. Teljesen logikus, hogy a szaktanácsadói nap a szerda, a szakértői meg a péntek. Tényleg teljesen logikus?! Dec. 25. technikai hiba, dec. 18. viszont teljes értékű tanítási nap. Csak kérdezzen meg bárki is egy dolgozó szülőt, mekkora öröm, hogy 3. óra után (ebéd nélkül) hazamegy a gyereke. Kiakadtatok dec. 18-án. A többi pénteken miért nem?