Hírek Orbán Ráhel botrányos szavai a magyar nőkről!

Orbán Ráhel tett már furcsa kijelentéseket közösségi oldalán, de a mostani minden eddiginél felháborítóbb.


“Járván az országot szomorúan tapasztalom, hogy a magyar lányok és asszonyok mennyire igénytelenek.
Minden második nő elhízott, toprongyos.
A jóápoltság nem pénz kérdése.
Turkálóból is lehet öltözködni, nem kell márkás ruhákat felvenni ahhoz, hogy valaki ápolt legyen. A butaságukról nem is beszélve.
Én oktatóként tapasztalom az egyetemen, hogy zsíros hajjal, olykor büdösen jönnek be az előadásokra.
A külsőségeken kívül még felháborítóbb a butaságuk. Szennylapokat olvasnak, ahelyett, hogy képeznék magukat.
Válogatnak a munkahelyek közül és sehol nem állják meg a helyüket.
Nem akarnak gyereket szülni, ha mégis megteszik nem törődnek velük.
Nem tudnak főzni, csak sírnak amikor párjuk elhagyja őket.
Én is anya vagyok, napi 10-12 órát dolgozom, ennek ellenére van időm a családommal törődni.
Sokszor mondtam már, hogy olykor szégyellem, amiért magyarnak születtem.”

– mondta a miniszterelnök lánya, majd hozzátette:


“Néha szégyellem magam, hogy magyar nő vagyok, sajnos köszönhetem a sok igénytelen nőnek ezt”

Az én önéletrajzom ars poeticus elemeket is tartalmaz, például:

Hiszek abban, hogy egy családcentrikus nő is lehet sikeres a szakmájában, és abban is, hogy van értelme az élethosszig tartó tanulásnak.

Miután megmártóztunk Orbán Ráhel gondolatvilágának mélységeiben, a végére ugorhatunk egy dupla szaltót a miniszterelnök legnagyobb lányának magánéletébe:

Pár éve turizmus gazdaságtanból vizsgáztam, két évvel ezelőtt végeztem a pénzügyi számvitellel. Úgy érzem mindkettő jól sikerült. Tehát én egy tanult nő vagyok, és nem szeretem, ha butának tituláltatnak – zárta sorait Orbán Ráhel.

OLKT

o rechel.jpg
 
Utoljára módosítva:
csal a táblázatban volt egy 2022-es adatsor is, amire egzakt érték még nem hozhato!
Sajnos magasabb napi árak vannak hónapok óta, mint a táblázatban, bár alapvetően igazad van.
A havi árszint már nem csökkenhet annyira, hogy éves szinten ne mutasson emelkedést ..., gondolom :).
 
Utoljára módosítva:
csal a táblázatban volt egy 2022-es adatsor is, amire egzakt érték még nem hozhato!
tény és való, de ettől függetlenül józanul gondolkodó ember számára világos kéne legyen, hogy mire vonatkozik a forrásmegjelölés
kicsit olyan, mintha a kákán is csomót keresnél, 2022-ben (egyelőre) a boltok árcéduláiból tájékozódnak a népek, nem a KSH-ból
az már inkább sántít, ha azt kifogásolnád, hogy napi adatokat éves átlaggal vetnek össze, de a lényegen ez sem változtat
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,902
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére