Egy elemzés a KARD oldaláról.
Tegnap délutáni posztunk végét azzal a csodálkozással zártam, hogy az oroszok egy hete nem bírják katonailag megoldani a kurszki betörés kérdését és feltettem a címbeli kérdést: nincs ezeknek végük, mint a botnak?
Persze nyilvánvaló, hogy ezt nem a katonai erőre értem, hiszen a hadra kelt seregek erejét összeadva akármilyen számítással orosz fölény kell kijöjjön. Ez a kurszki dolog azonban egyrészt rávilágít két fontos szempontra, másrészt rögtön ki is élezi és fókuszba helyezi azokat.
Ukrajna előnye (ha van egyáltalán) nem a hadserege fölényében áll. Ahol ez a fölény-kérdés egyáltalán felvethető, az egyrészt a háborús rendszer politikai támogatottsága, másrészt (ez viszont már átvezet magához a hadviseléshez) a logisztikai támogató képesség. Utóbbiról többször írtunk a héten: fenntartható-e az orosz front logisztikai ellátása vasúton? (igen) és átcsoportosítható-e nagyobb számú alakulat Ukrajna egyik végétől a másikig, hadműveletileg elfogadható időhatáron belül? (egyre inkább nem). De ezekben a logisztikai kérdésekben a heti posztjainkhoz képest nem tudunk sok újjal szolgálni.
Az viszont egy nagy kérdés, hogy a háború politikai támogatottsága hogy alakul a két félnél. Ukrajna esetében könnyebb a kérdés: a háborút nem ők kezdték, és persze ettől még belefáradhatnak, elfogyhatnak, elfogyhat a türelem, eljöhet a visszakívánkozás a békés körülmények közé. Az, hogy ez nem történt meg eddig, leginkább attól lehet, hogy ismerik az oroszokat, legalább Sztálin óta, és azt gondolják, hogy "ezek ugyanazok". Ettől még az ukrán hátország háborús morálja sem tartható fenn a végtelenségig, de ebben nem látunk repedést.
Az oroszoknál sem látszik ilyen, csak ott egy információs szempontból sokkal zártabb rendszer van. Ami ezen eddig átjött, hogy egyfajta hallgatólagos konszenzus van a háború mögött, amelynek az orosz nép részéről két feltétele van: az otthoni békeüzemmód fenntartása, és az, hogy a hadviseléshez szükséges katonaság utánpótlása nem az orosz családok fiúgyermekeiből kerül elő, hanem szerződéssel, börtönökben toborzással, zsoldosokkal oldják meg. Amikor meg soroztak, a szokásos módon: inkább távoli vidékekről, inkább nemzetiségekből, nehogy az orosz rendszer szempontjából fontos magterület nagyvárosainak ifjúságát érintse észrevehetően - és ha mégis, akkor nem a frontra mennek.
Eddig meg is oldották, annyira biztosan jól, hogy a "hagyományos" ukrán frontokon az év elejére ezzel a legénységgel fölénybe is kerültek. Most kaptak egy direkt támadást orosz területen, és ezzel a hallgatólagos megállapodás mindkét feltétele bukni látszik. Az orosz társadalmi tudatban (legyen a média akármennyire cenzúrázott) megjelenik a kurszki menekültek képe: ez klasszikusan nem a békeüzemmód része. Ezt tetézi, hogy hiába van a "nem sorozottakból" álló, ukrán viszonylatban meglehetősen ütőképes, harci tapasztalatokkal rendelkező hadsereg, a logisztika akadozása miatt nem irányítható át gyorsan. Nem is akarják igazán átirányítani: most tényleg adják fel az egyetlen folyamatban levő, a cár atyuskának valódi eredményként tálalható eredményt, az Avgyijivkától nyugatra támadást? Így aztán próbálnak védelmet rögtönözni Kurszknál azzal, ami van.
Egy tengerészgyalogos dandár, néhány magasabbegység része, azon kívül Roszgvargyija (kb. területvédelmi csapat, összemérhető a mi területvédelmi tartalékosaink harcértékével) és az orosz nagyvárosokból sorozott, de a frontokra eddig gondosan nem küldött fiatalokkal. Ezek egy része eddig is ott volt Szudzsa alatt, csak nem volt ott harc, de próbálnak vinni könnyen elérhető utánpótlást is.
Ha a botnak vége lesz - és diktatóriukus rendszerekben, ha tényleg vége van, nemcsak én álmodozom, az egy nappal előre ugyanúgy nem látszik, mint két évvel - azt a háború otthoni támogatottságának bezuhanása, és/vagy a hadsereg fordulata eredményezheti. Ez utóbbi mögött az állhat, hogy az orosz főtisztek sem hülyék, sőt. Ezt, amit fentebb írtam, ők nálam sokkal jobban látják, plusz nekik van társadalmi kötődésük is (Deusexmasinov tábornok legjobb barátja Vologya, a mérnök és Natasa, a tanárnő felesége, akik fia most tűnt el Szudzsánál). A stratégiában jobb tábornokok kiszámolhatják, hogy a funkcionális állóháború még Kurszk nélkül is elfogyaszthatja az orosz társadalmat, és akkor jobb előbb kiszállni. Azt is láthatják, hogy a tartaléknak használt gárdistákból és moszkvai egyetemistákból egy valamennyire működő támpontvédelmet sem lehetett összerakni, maximum azt tehetik a mérleg másik serpenyőjébe, hogy a Kurszknál támadó ukrán csapatokhoz hasonló odaát sincs sok. Ha pedig ők akarnak kiszállni, akkor ki van szállva. Ebből az érzésből kaptunk egy spoilert Prigozsintól tavaly. Ha ebben fordulat lesz, az gyors lesz.
És most egy nagyon-nagyon meredek asszociáció a végére. Készül erre a Nyugat? Mármint arra, hogy egy ilyen felfordulásnak milyen hatása lehet az orosz birodalomban, elsősorban a végeken? Kína nem húzta le két éve, az ukrajnai támadás után a Tajvan-kártyát, és amióta az oroszok elakadtak,gondolhat arra, hogy az bőven ráér. Ez a Szibéria olcsóbban meglehet. Szóval erre azért készülünk, miközben nagyítóval vizsgáljuk a Koronevo-Lgov harcászati irányt?
